Ugocsa, 1895 (11. évfolyam, 19-49. szám)
1895-05-12 / 19. szám
1895. május 12. ) úgy a komoly kritika, mint a magyar olvasó közönség, mely immár tiszta képet bír magának alkotni arról a nagyszabású műről, amivé ez a vállalat, az első kötet után ítélve, ki fog fejlődni. Ezen kedvező hangulat hatása alatt indul most útnak a második kötet két első füzete, mely a szorozatban 22. és 23. számokkal van jelölve. A második kötet főczíme „Magyarország az Árpádházi királyok alatt“, irta: Marczali Henrik kiváló történetbúvárunk, kit ama kitüntetés ért, hogy időközben (3 Felsége által a budapesti tudományegyetem magyar történelmi tanszékére rendes tanárnak kineveztetett. Ezt a második kötetet rövid előszó nyitja meg, melynek remek iniciáléját: Egyház alapkövének letétel.,, Vágó Piti rajzolta. Az első könyv: „Küzdelem a nemzeti függetlenségért“ czim alatt Péter és aba Sámuel, a pogány lázadás, trónviszályok történetét tárgyalja lehetőleg kimerítően, az összes történeti adatokat nagy szorgalommal egybeállítva és kritikailag feldolgozva. Ezekhez a füzetekhez is pompás műmellékletek vannak csatolva: „Szent Margit zárdába lép“ Székely Bertalan nagyszerű falfestménye a pécsi székesegyházban; a „Morvamező" látképe: Szent László ereklyetartó mellszobra“ a győri Székesegyházban; a „Tatárok betűi ese remek hasonmás Turóczi krónikájának augsburgi kiadásból A szöveg közé pedig annyi sok szebbnél szebb kép van nyomatva, hogy csak a főbbek felsorolására szorítkozhatunk, így „Strassburg középkori képe,, Schedel Világkrónikájából, ugyanonnét „Regensburg középkori képe“, Ménfő falu és A ménfői csatatér“ és a „Mátraalja Saárnál“ látképe cserna Károly eredeti rajzában. A salzburgi kenczés kolostor misekönyvéből két érdekes kép van bemutatva, az egyik a XI. századból egy papot és a másik egy püspököt ábrázol egyházi ornátusban. Közölve van F. Zanettinek G. S. Gatteri rajza után készült rézmetszetéből „Szent Gellért vértanusága“, mely azt a fenetet ábrázolja, midőn az első Csanádi püspök kocsijával letaszíttatik a Dunába arról a hegyről, mely most róla Gellérthegynek neveztetik. Ezen kívül ezekben a füzetekben be vannak mutatva a bécsi krónikának összes képei, a melyek erre a korra vonatoznak. Egyes füzet ára 30 kr. Előfüzetes negyedévre 12 füzet) 3 frt 60 kr. Elévre (24 füzet) 7 frt 20 kr. Kapható minden hazai könyvkereskedésben. A legjobb újság szépirodalmi képei lapjaink között elvitathatatlanul az Ország Világ. Képeit a legjobb művészek rajzolják, figyelemmel kísérve az aktualitás és művészi kivitel követelményeit, szövegbe élénk, változatos és tartalmas, mai 18. számába irt Odry Lehel, Szalay Imre, Kovács Gyula, Kéry Gyula, Krúdy Gyula, báró Mahcomes Béla, Adorján Sándor stbképek vannak a laibachi földrengésről, azonkívül arczképen, aczélmetszetek stb. S a lap igen olcsó is, már csak ezért is ajánlatos. Negyedévre csak 2 fit. Mutatványszám ingyen, a kiadóhivataltól (Budapest, V. Holdutcza 7. sz. nehézséggel járt, miutájn nem létezett oly intézmény, mely a növényfeleség azonosságát kétségét kizáró hitelességgel megállapítván, епчд az eladónak vagy vevőnek jogérvényes ■„bizonyítványt“ állíthatott volna ki; mihez kapest viszont a magkereskedők, illetve az eladók oly intézmény hiányában nem nyújthatok biztosítékot az iránt, hogy a feleség csakugyan az, mint a minek mondják, mint ahogy tehetik a magvak tisztaságára cskaképességére, arankamentességéreÉ. Ennélfogva egy oly intézmény létesítését határoztam el, mely mindazon esetekben, mikol a növény feleség azonossága magvizsgálati útján meg nem állapítható, termelési kísérlet útján azonban meghatározható a gazdaközönségnek, a magkereskedőnek, egyszóval minden megkeresőnek rendelkezésére álljon és a szükséges felvilágosítást megadja, illetve az illető magféléből foganatosított termelési kísérlet alapján bizonyítványt kiszolgáltasson. Az ezen irányú teendőkkel a magyar, óvári mrgis? királyi növénytermelési kísérleti állomást ruháztam fel, melynek erre vonatkozó apályzatát a mellékletben hozom (czim) tuofflhására s felhívom, hogy az intézmény neffli minél szélesebb körben való ismertetése érdekében a kellő intézkedéseket megtegye,illetve lehetőleg közreműködni szíveskedj®. Ж. (Véges év.) Vilt. ílt І 111enetre 11 fl. - Érvé£yee 1893 május hól-151. dlatyu—M.Sziget-felé. M.-Sziget—Batyu-felé. JEGYZET. Az éjjeli idő, esti 6^2 órától szám jtva і őzig, a perczeket jelző ráf ázásával van kitüntetve. Terményárak a f. év? 9-én N.-37 з Hősöntartott hetivásáron. Kelliós szerkesztő: PAPP ZSIGMOND. Szerk. : SPOLARICU JÁNOS. 6766. sz. Szatmár vármegye alispánja, 1891 c ilmletmény. Keruskedelemügyi m. kir. miniszter ur ő exelkvaja az 1895. évi április hó 22-én kelt 2758-1. számú rendeletével a Szatmár - Ugocsa vármegyék határán levő tiszai. .. . Batihidnak államsegéllyel leendő helyrealját 4517 fit 52 kr. összeg erejéig engedélyezte. A fentemlitett munkálat foganatosításának biztosítása czéljából az 1895-ik év május hó 21-ik napjának d. e. 11. órájára a szatmármegyei főszámvevői hivatal helyiségében tartandó zárt ajánlati versenytárgyalás hirdettetik. A versenyezni óhajtók felhivatnak, hogy a fentebbi munkálat végrehajtásának elvállalására vonatkozó, az engedélyezett költség után számítandó s a részletes feltételekben előírt 5%-nyi bánatpénzzel ellátott zárt ajánlataikat a kitűzött nap délelőtt 11 órájáig a megye alispánjához annyival inkább igyekezzenek beadni, mivel a később érkezettek figyelembe nem fognak vétetni. A szóban forgó munkálatra vonatkozó műszaki művelet és részletes feltételek a n.-károlyi magyar kir. államépitészeti hivatalnál a rendes hivatalos órákban, naponkint megtekinthetők . Kelt N.-Károly, 1895. május 2. MTIIVCS-V. alispán. Ugocsa vármegye tiszáninneni járás főszolgabirája. 2 -3 réggé. jegyi: SZ. V. V. V. gy- v-SZ. V. SZ. V. Budapestindul 840 720 855 235 Bátyú 5301028 305 65°Ю48 Beregszás* ?— 6.61132 З48 114« Tisza- . /aі tt 64912*745 8_pot228 N.-SzőllősЩ » 714 1254 437 825 JOO Királyház,1 0 » 748— 500 859 152 Huszt 81З— 526 924 226 M.-Sziget érkezik952— 700Ц00 43° SZ. V. SZ. V.gy- V. V. V. SZ. V. M.-Szigetindul1130 60010з°— 356 Huszt І23 7251156— 525 Királyháza» 233 8021239 216 84° N.Szől’ t? 253 SU 1254 23° 855 Т.Г 324 841 1*5 3°7 9.9 Ве.ч iy , 406 914 146 357 951 Báti. ".tik 500 952 224 45°Ю28 Budi t ІЗО 840 955 635— . treczen — Királyháza felé. V. V. SZ. V. SZ. V. SZ. V. У 1 ü • ot indul 940 2*5 705 Нео.есгец't 14 407 8°° 3°5 Szatmári 1221 725 1202 626 Halmi» 10 801 120 704 F.-Ardó í» 133 8.8 112 72. Királyházi érkezik 155 8І4 ІЗЗ 737 Hirályhaza—Debreczen felé. V. V. SZ. V. SZ. V. SZ. V. Királyháza indul 854 5592 757 F.-Ardó ín 914 6*5 2 ~5 8 з Halmin 939 634 3°3 8з2 Szatmár 1024 716 400 914 Debreczen 14 Юз і 84° 12з6 Bude pestérkezik -545 15° 8*o Búza 100 kilogr. 7 frt — kr. Rozs> n 5 » 50 „ Árpa» n ^ n Zab » ° 5? 50 „ Kukoriczan 7 n 1 n 11 Burgonya1 hktl. 2» Napszámosok munkabére 40 „ Gazdaság. A növényféleség azonosságának mega Парі lása. E tárgyban a földmivelésügyi miniszter a következő leiratot intézte a vármegyéhez. A mezőgazdasági viszonyok jelenlegi alakulásánál, midőn a gazda minden téren a legszorgosabb és gondosabb munkára van utalva, de különösen minden termelvényéhez lehetőleg a legjobb minőségű vetőmag alkalmazását saját érdekében kell, hogy óhajtsa, — gyakran sajnosan kellett tapasztalni, hogy a gazdák a vásárolt mag után nem azon növényféleséget nyerik, mint a minőnek az az eladó vagy magkereskedő által állíttatott és igy az illető gazdák tetemesen megkárosodtak. A magvizsgáló állomások nem képesek az ily tévedéseket meggátolni, mert a növények féleségének azonosságát legtöbb esetben magából a magból nem, hanem csakis termelési kísérlet útján lehet megállapítani, így például a répamag vizsgálatából csak csiraképesség, tisztaság és nedvességre lehet felvilágosítást nyerni; a növényféleség azonosságáról azonban nem, vagy azt, hogy a vásárolt répamag csakugyan oberndorfi, olajbogyó vagy más jóféleség-é, avagy silányféleség, esetleg többnek a keveréke, vagy pedig czukorrépa-e, magból meghatározni szintén nem lehet. A gazda e tekintetben ez ideig teljesen ki volt szolgáltatva a véletlennek, sok esetben a szándékos megcsalatásnak, melylyel szemben törvényes uton kárpótlást szerezni U G . C S A 826. k.r Árverési hirdetmény. T.-Ujlakon a Tiszaparton megfigyelő állomásul épitett bázak a nagyméltóságu m. kir belügyminiszter urnak f. évi 1953. sz. rendelete alapján nyilvános árverésen elfog adatni. Az árverés 1895. évi május hó 16-ik napján, délután 3 órakor Tisza-Ujlak városházánál fog megtartatni. Kikiáltási ár 948 frt, melynek 10°,a bánompénz gyanánt az árverés megkezdése előtt leteendő. Az eladás csak felsőbb jóváhagyás után fog érvényre emelkedni. Nagy-Szőllős, 1895. május 6. Szabó, főszolgabíró. Árverési hirdetmény. A fekete-ardói gör. kath. egyház tulajdonához tartozó »alsó erdei« 5 katasztr. hold és 1049 □ ölre terjedő birtokrész, a rajta található fennálló tölgyfákkal 1895. évi május hó 28-án, d. e. 10 órakor Fekete-Ardóban, a lelkészi lakban tartandó, e. főhatóságilag engedélyezett nyilvános árverésen szabad kézből el fog adatni. Kikiáltási ár 705 frt és 7 kr. Venni szándékozok 10, bánatpénz előleges letevése mellett árverezhetnek. Utóajánlatok nem fogadtatnak el. A részletes feltételek a feketeardói g. k. lelkészi hivatalnál bármikor megtudhatók. F.-Ardó, 1895. április 26. , egyházi elöljáróság. I878—1895. sz. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t. ez. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a szatmári kir. törvényszék 1895. évi 719/733. sz. végzése következtében Dr. Kelemen Samu ügyvéd által képviselt Braunn Sámuel éstársai javára Rothstein Jakab és neje ellen 2996 írt 09 kr. s jár. erejéig foganatosított kielégítési végrehajtás utján lefoglalt és 511 frtra becsült bútorok ágybéli stbből álló ingóságok nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a halmii kir. járásbíróság 765/95. sz. végzés folytán 2996 frt 09 kr. tőkekövetelés és jár. iránt Halmiban alperesek lakásán leendő eszközlésére 1895 évi május hó 27-ik napjának d. u. 3 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg hogy az érintett ingóságok ezen árverésen, az 1881. LX. t. ez. 107. §-a értelmében a legtöbbet ígérőnek becsáron alul is elfognak adatni. Kelt Halmi 1895. május hó 6. Markovics Mór, kir. kir végrehajtó. 72. 73. 74—1895. sz. Árverési hirdetmény. Alulirt bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a szolnoki királyi törvényszék 1895. évi 1795. 1841. 1864. sz. végzése következtében Dr. Vajda Soma ügyvéd által képviselt Berente Móricz, Gáli József és Járvás Imre javára Langó János ellen 1262 frt 36 kr. s jár. erejéig foganatosított kielégítési végrehajtás útján lefoglalt és 1530 frtra becsült gőzmozdony, cséplőgép, vizi fecskendőből álló ingóságok nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a halmii kir. járásbíróság 1204/1895. számú végzése folytán 1262 Irt 36 kr. tőkekövetelés és jár. iránt Tekeháza határán a 106. sz. őrháznál leendő eszközlésére 1895-ik évi május hó 21. napjának d. u. 3 órája határidőül kitűzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok ezen árverésen, az 1881. évi LX. t.-cz. 107. §-a értelmében a legtöbbet ígérőnek becsáron alól is eladatni fognak. Kelt Halmiban, 1895. évi május hó 1. napján. Markovics Mór, kir. bír. végrehajtó. 4559—94. tk. szám. Árverési hirdetményi kivonat, a nagyszöllősi királyi járásbíróság mint 1 . V і hatóság közhírré teszi, hogy Klein Májer végrehajtatónak Pokorilyák László végrehajtást szenvedő elleni 150 frt tőkekövetelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében a n.-szöllősi kir járásbíróság területén lévő, s Felső-Sárad községben fekvő a felsö-sáradi 7. számú tjkvi belsőségre, s az ugyanottani 101. sz. tjkvi ingatlanokból Pokorilyák László hányadára az árverést 510 írtban c/.cnnc megállapított kikiáltási árban elrendelte és hogy a fennebb megjelölt ingatlan 1395. évi május hó 27-ik napján délelőtti 10 órakor F.-Sárad község bírája házánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsárának lorát, vagyis 5 irtot, készpénzben, vagy az 1881 LX. t.-cz. 42. § ában jelzett árfolyamra számított és az 1881. évi november hó 1-én 3333. szám alatt kelt igazságügyminszteri rendelet 8-ik §-ban kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. évi LX. t. ez. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt Nagy-Szöllös 1895. évi junius 11.0 3- nagán- Rácz, kir. aljárásbiró. 211—1895. sz. t Árverési hirdetmény, Alulirt bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102. §-a értelmében ezenn közhírré teszi, hogy a budapesti királykeresk. és váltó törvényszék 1894. évi 82566. számi végzése következtében Dr. Mayer Sándor budapesti ügyvéd által képviselt Haldeck Ignácz javára ifj. Baranyi Miklós ellen 247 írt 88 kr. s jár. erejéig foganatosított kielégítési végrehajtás utján le és felülfoglalt és 1300 írtra becslt szarvasmarhák, lovak stbből álló ingóságok nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a halmii királyi járásbíróság 763/95. számú végzésefolytán 247 frt 88 kr. tőkekövetelés és jár. iránt Farkasfalván alperes lakásán leendő eszközlésére 1895-ik évi május hó 20. napjának délutáni 4. órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok ezen árverésen, az 1881 évi LX. t.-cz. 107. § a értelmében, a legtöbbet ígérőnek becsárva alul is eladatni fognak. Kelt Halmiban, 28. napján. is 1895. évi május hó Markovits Mór, kir. kir. végrehajtó, 19. szám.