Ugocsa, 1900 (16. évfolyam, 2-46. szám)

1900-01-14 / 2. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRA: Egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. — Néptanítók, községek és körjegyzőknek egész évre 6 kor. Egy szám ára 20 filér. Mindennemű dijak a kiadóhivatalba intézendők. Megjelelt minden vasárnap. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Verbőczy-utcza 58. hz. / / /­ XTI. évfolyam. 2. szám. Nagy-Szöllös, 1900. január 14. TÁRSADALMI, VEGYES TARTALMÚ, HELYI ÉRDEKŰ HETILAP. NYILTTÉR SORA 60 FILLÉR. Hirdetések készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltetnek. Bélyegdij minden hirdetés után 60 fillér. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési felhívás. A tizenhatodik év küszöbén állunk. A jelen 1900-ik esztendőben már megkezdette tizenhatodik pályafutását az „UGOCSA“ Programunk a régi: párt- és mel­léktekintetek nékül küzdünk to­vább Ugocsa vármegye közérde­kének javára. Anyagi haszon nélkül állunk e ne­mes czél szolgálatában. Tizenöt éves múlt bizonyítja ezt. Ha nem is vívhattuk ki mindenki­nek megelégedését, megnyugtat az ön­tudat hogy legjobb meggyőződésünk sze­rint haladtunk és dolgoztunk. Kenyerünk a munka! ! És ebben a nemes, hazafias, anyagi érdeknélküli, erkölcsi küzdelemben biza­lommal hisszük, hogy vármegyénk ha­zafias közönsége nem fogja meg­vonni ettől az egyetlen vármegyei laptól becses támogatását. Hiszen erkölcsi szégyene lenne egy vármegye közönségének az, ha még ettől is vona­kodnék akkor, midőn egyes városok­ több lapot tartanak fenn, sőt egyes járásoknak is külön helyiérdekű lapja van. Köszönjük a tizenöt év alatti támo­gatást, kérjük azt a jövőre is. Munkatársainkat arra kérjük, hogy becses dolgozataikkal lapunkat felke­resni szíveskedjenek. Az „Ugocsa“ előfizetési ára egy évre 8 kor., félévre 4 kor., negyedévre 2 kor. Községek és tanítók számára egy évre 6 kor. Lapunk kiadója ezentúl sem kimél semmi fáradságot, hogy az „Ugocsa”. az eddigihez hasonló diszes kiállításban jelenjék meg. Hazafias üdvözlettel: Az „UGOCSA“ szerkesztősége. Nagy­szőllő­si ügyek. A közérdeklődést akarnék fel­­kelteni és habár szorosan véve helyi érdekről van szó, de írni fogunk egyről-másról ami megyei székhe­lyünkre vonatkozik és mivel egy kér­désben, melyet szinte felemlítünk, csakugyan a megye közönsége kell, hogy véglegesen döntsön és más­részt sem baj, sőt kívánatos, hogy a község adózó polgárain, a kép­viselő-testület tagjain kívül mások is ismerjék a helyzetet és érdeklőd­jenek, azért talán megbocsátható, ha e lap kiváló helyét vesszük igénybe e sorok számára. Nagy-Szöllösnek, mint község­nek nem volt, de különben і is alig volt számottevő legelő­ területe és igy­­ iveit zárva a lehetőség, hogy a köz­ség lakosai marna-állományukat sza­poríthassák és ez elháríthatatlan aka­dályát képezte az e keretben­ vagyo­­nosodásnak, ugyancsak úgy állott a dolog, hogy nem volt mód és lehe­tőség nyújtva arra, hogy az egyesek, kiknek tehetségük, vagy kedvük lett volna, földbirtokot kisebb parczel­­lákban — és ezt hangsúlyoznom kell — szerezhessenek, mi szinte gátját képezi egy község vagyoni prospe­rálásának és annak a jövőbeni fej­lődése és kiterjedésének. Ezen nézetek vezették azokat, kik a B.-féle itteni nagyobb birtok megvásárlását megpendítették és az állásfoglalást készséggel tette ma­gáévá a képviselő-testület nagy több­sége és örömmel vette a lakosság, midőn a vétel effectuáltatott. Voltak egyesek a képviselő­testületben azonban, alig három-né­gyen,kik ellenezték a vételt, egyrészt drágulván annak árát, de leginkább azon álláspontból, hogy nem szüksé­ges nekünk, sem újabb legelő­terület, sem mód arra, hogy esetleg parczel­­lákiter földek szerezhetők legyenek, mnert ha van valakinek marhája és saját földjén azt nem tarthatja, az bérelhet legelőt úgy is, a­ki pedig földet akar és tud vásárolni, az sze­rezhet, mert mindig akad eladó. Meglehet, hogy drágán vétetett kieg­y kérdéses birtok, esetleg túl­­sizettetvén annak ára néhány ezer forinttal, de azok, a­kik a vétel esz­méjét felkarolták, úgy vélekedtek, hogy ragadjuk meg a kínálkozó al­kalmat, mert kérdéses, mikor talál­kozik majd újabban ilyen és hogy az árra nézve, egy közönség vásár­lása ,mindig más elbírálás alá esik, mint ha azt magánosok cselekszik, — abban azonban az ellenzőknek semmi esetre sem volt igazuk, hogy itt Szöllösön nincs legelőhiány és hogy igy nincs megakasztva a marhaállo­mány szaporithatása, éppen, mint a­hogy a földszerezhetéstőli okoskodá­suk is sántikál, tudja azt mindenki, ki a viszonyokat ismeri és meggyő­ződése e sorok írójának és azon sokaknak, kik a vétel eszméjét tá­mogatták, még ma is, hogy helyesen cselekedtünk, hogy e vételbe bele­mentünk és hogy gondozás és lelki­­ismeretes felügyelet és kezelés mel­lett, e vételbe nem lehet belebukni és hogy ez által községünk prosperál­­hatására nyujtatott mód és alkalom. Jó egy évvel ezelőtt nem tud­hattuk, hogy rosz lesz gazdasági évünk eredménye, az általános elér­téktelenedés bekövetkezését sem sejt­hettük, ki tudhatta akkor előre az Európai pénz, piac, és így szinte a mi pénzviszonyainknak nagyon is észlelhető elbetegedését, nem tudhat­tuk előre a transvaali háborút sem és azt sem, hogy osztrák sógoraink ily hosszan tartóan akadékoskodja­nak, beteggé tévén ezáltal saját hi­telüket kifelé, beteggé saját közgaz­dasági helyzetüket és persze, fájda­lom, a velük való kapocs folytán, reánk is visszahatólag. De daczára e körülmények és a mai szomorú közgazdasági helyzet­nek, e mondott vételből kifolyólag Szöllösnek nincs mit desperálnia. Meg kell itt említeni, hogy a B.-féle birtok megvásároltatván, az ahhoz tartozó belsőségbe tétetett át a városháza és e belsőség, valamint a belsőséghez közel eső birtokrészen utczák és utak nyittattak, mi több­­indokból volt szükséges,’ nemcsak azért, hogy a megszerzett­ legelő­­területhez könnyen lehessen hozzá­férni, de, hogy az eddig észlelt azon hiányon, hogy az egyes városrészek érintkezése nehéz, sőt lehetetlen volt,, segítve legyen és hogy igy mód nyuttassék, hogy a város belső része, belsőségekben is fejlődhessék. Ily belsőségek parczellázása meg is kezdetett nagy kedvvel, nagyszám­ban jelentkeztek a vevők, csak hiba volt e parczellázást nem folytatni, valamint ugyanakkor a külső ingat­ fertőző betegségekről. Dr. Némethy Samu 1899. november 26-án Nagy- Szőllősön tartott felolvasása. T. Hölgyeim és Uraim! Azon folytonos küzdelemben, mely­nek megvívására egy felsőbb fiatalom a lét fentartása czéljából az embert utalta, legádázabb ellenség gyanánt jelentkez­nek előtte a betegségek, melyek az ezen küzdelemhez szükséges erejét, többé, kevésbé megbénítják, vagy pedig magát az életet is kioltják. Ezen rendkívül nagy ,változatosságban előforduló betegségek­nek egy igen jelentékeny számát képezik azok, a­melyek sajátszerű, apró lények­nek a szervezetbe való behatolása által oly módon hozatnak létre, mely szerint ottan szaporodva a szervezetre eris mé­regként ható anyagokat termelnek. Az ilyen élő­lényeknek a szervezetbe való behatolását és az annak rovására való szaporodását fertőzésnek (infectio) az ál­taluk létrehozott betegségeket pedig fer­­tőző betegségeknek szoktuk nevezni. A fertőző betegségeknek ezen meg­határozása szerint azoknak végoka gya­nánt tehát bizonyos méreg szerepel és így első tekintetre úgy látszik, mintha azokat a vegyi mérgek, mint p. v. morphium, arsen, strychnin stb. által okozott és megkülönböztetésül az előbbeniektől mér­gezés (intoxicatio) gyűjtő neve alatt összefoglalt betegségekkel egy kalap alá lehetne vonnunk. És tényleg, igen tisztelt hölgyeim és uraim, a­mióta az orvosi tudomány földerítette, miszerint a mérgezés után a szervezetben épenúgy föllépnek szöveti elváltozások, mint a fertőzés után, a kétféle megbetegedés között éles határt vonnunk nem lehet. A különbség a kettő között csak abban áll, miszerint a fertőzési méreg, vagy műnyelven : „ptomnin“ a szervezetben­­ szaporodni képes, míg a vegyi méreg nem és továbbá, hogy a fertőzés meg­történte és az illető betegség kitörése között több napból, néha több hétből­­ álló időtartam telik el, melyet orvosi nyelven lappangási időszaknak szoktunk nevezni és a melyet a vegyi mérgezé­seknél sohasem észlelünk. Ez időszak szükséges ugyanis ahoz, miszerint a szer­vezetbe jutott és fertőzést előidéző apró lények, melyeket nevezzünk már mostan az Önök által is nagyon jól ismert néven : baktériumoknak, felszaporodjanak és ezen életfolyamat közben a betegség kitörésé­hez szükségelt méregkészletet létrehoz­zák. A fertőzés megtörténtét már ezen időszakban gyanítani lehet azon, túlnyo­­mólag subjektív tünetekből, melyek a fertőzött egyén lelki- és testi életében egyaránt mutatkoznak. A kedély ugyanis nyomott lesz, munka- és életkedv elvész, az egyén vágyik a csendes magány után, étvágya lefokozott, időnkint, nyújtózko­dás és ásitozás lepik meg, feje fáj, há­tában borzongás, alsó végtagjaiban húzó fájdalmak stb. jelentkeznek, míg azután egy napon, midőn már a baktérium pro­duktum készen áll, a rázó hideggel kez­dődő magas láz és több súlyos tünet kétségtelenné teszi, hogy a fertőzés­­ tényleg megtörtént. Részint hagyományok, részint pe­dig reánk maradt iratokból tudjuk, hogy fertőző betegségek már a legrégibb idők­től fogva léteznek és hogy időnkint óriási mértékben öldöklő járványnyá fajulva, nemcsak számtalan életet követeltek ál­dozatul, ,hanem még államok sorsára is döntő befolyást gyakoroltak. Egyrészről ezen körülmény, más­részről pedig azon régi tapasztalat, mely­­szerint ezen bántalmak ellen védekezhe­tünk legsikeresebben, nagyon természe­tessé teszi azon nagy érdeklődést, mely a fertőző betegségek iránt nemcsak az orvosok, hanem a hatóságok és a nagy­közönség részéről is mindenkor nyilvá­nult és a tudomány, kultúra elhaladá­sával mindinkább általánossá lett. És bár ezen érdeklődés természetes folyo­mányaként e fertőző betegségek oka, lényege, elterjedése és az ellenük való czélirányos védekezés módozatai után való kutatás kezdve a legrégibb időktől napjainkig oly sok kiváló elmét foglal­koztatott, mindazáltal az ezen irányban kifejtett működés, eltekintve a védhimlő­­oltásnak tudományos alapra fektetése és általános behozatalától, úgyszólván szá­zadunk közepéig, többé, kevésbbé siker­telen maradt és leszámítva néhány dur­vább empirikus ismeretet az ide vonat­kozó tudományt lényegesen elő nem mozdította. Nem fogadható ugyan, miszerint a szóban levő betegségek okát illetőleg, már a régibb időkben is többször talál­kozunk olyan eszmékkel, amelyek nem­csak, hogy természeti tényezőkkel hoz­ták azokat oki összefüggésbe, de a mo­dern orvosi tudomány által már ma igaz­ságok gyanánt fölismert tényeket juttatják eszünkbe, mindazáltal részint a segéd­­tudományok fejletlensége, a vizsgálati módsze­rek tökéletlen volta miatt, részint pedig a kor szellemének befolyása, — vagy, hogy úgy mondjam: nyomása — alatt többnyire a mysticismus homályába burkolt, téves, sokszor nagyon is naiv felfogások uralkodtak e téren, melyek­nek egy része a néphitben még napjaink alatt is szívósan fenntartja magát. A fertőző betegségek mystikus ere­detébe vetett hitet majdnem általános­ságban találjuk föl az ó­kor kultur né­­peinél, kivéve az egyptomiakat, a­kik azokat a nap által előidézett viszonyok­kal hozták oki kapcsolatba. A bibliában Sámuel 11-ik könyvében olvasható, mi­szerint a zsidók azon csapásokat, melye­ket Egyptomban elszenvedtek és a­me­lyek nyilván különféle, járványok voltak, a boszúálló Jehova haragjának tekin­tették. Hasonlóan a görögök és a rómaiak is a haragvó istenek haszúállásának tud­ták be a járványokat és ezért elfojtá­sukra legh­athatósabb eszköznek vélték azoknak áldozatokkal való kiengesztelé­sét. A rómaiak azon tapasztalatból iná t dúlva ki, mely szerint a járványok főképen háborúk alatt és után keletkeznek, azok kitörését a hadak Istenének, Mársnak tulajdonították. Majd a császárok korá­ban azon nézet terjedt el, mely szerint a betegséget okozó anyagot rosz emberek tűkön széthurczolják és azokkal másokat

Next