Ugocsa, 1902 (18. évfolyam, 13-48. szám)

1902-03-30 / 13. szám

1902. márczius ЗО. Igazán hirdesse a pap az igét, mely az embert emberi méltóságának tudatára vezérli! Igazat szóljon az ember embertársának s a hazugság, kétszínűség ádáz bűnét irtsa ki mindenki szivéből! Igaz legyen a politika terén az elvmeg­nyilatkozás és az elvtelen, avagy elveiket áruba bocsátó, ámító kufárokat ki kell űzni a tisztességes emberi társaságból! A szeretet nemes érzelme hassa át az uralkodókat és alattvalókat, hogy amíg azok népeik szeretete által nyugodtaknak, boldogoknak érezik magukat, addig népeik is legyenek megelégedettek és boldogok . . . Szeressék egymást az emberek úgy, mint testvérek! Ne nézze senki e hazában, hogy micsoda származású, avagy vallása a másik, hanem csak azt, hogy Istennek olyan teremtése az egyik, mint a másik .... Szabad, egyenlő legyen emberi méltó­sága jogainak gyakorlásában a király és koldus, a gazdag és szegény s egyenlő mértékkel mérjenek amannak és emennek, mert igy­ feltámad a Krisztus az egész emberiségnek s nemcsak a keresztyének ün­nepe lesz a mai, hanem az egész világé és boldog lesz az ember. Oh! vajha ez a feltámadás, újjászületés ünnepe elérkezett volna már a maga teljes egészében a mi szegény, sokat szenvedett édes magyar hazánkra!!! Vajha az igaz­ság, szeretet, szabadság lelkének mennyei ereje áthatna mindenkit e hazában, hogy ne szenvedjünk tovább és többet krisztusi halált, hanem érezhetnénk mindnyájan krisz­tusi feltámadást, a feltámadásra teljes bol­dogságot, minden rang- és vallásfelekezeti különbség nélkül e magyar hazában !!! A magyar mezőgazdaság. A magyar mezőgazdaság üzletében hiányzik a szabály és sok a szökés, a neki-neki eredés. Már a természeti viszonyoknál fogva van ez így. Ha esik, vagy esett, hever a magyar mezőgazdaság, mert a föld megközelíthetetlen, a fedél alatti munka nála ritkaság. A szántás szaka voltaképp átmeneti idő a téli nedvességből a nyári aszá­lyosságba; fődolog ilyenkor az alkalmas pillanat felhasználása Aki korán kezd szántani, össze­­piszkolja magát s mit sem lendíthet, aki pedig soká várakozik s a kiaszott talajon dolgozik, neki is regéltek a harangok valamit a múltból? Lehajolt a feleségéhez :— „Ilona!“ Az asszony megrázkódott, felnézett, aztán zokogva borult a férje mellére. Mindketten egyet éreztek, mindketten egyet gondoltak,­­ azt gondolták, eddig ment ez így, de nem tovább. Szótlanul hagyták el a szobát és beléptek egy másikba, hol csendesen, édesen kis leányuk aludt. Kezecskéi görcsösen tartottak egy hímes tojást, gömbölyű fejecskéje erősen bemélyedt a puha pár­nába és ártatlan arczán mosoly futott végig; csak a szemei maradtak csukva most is, mikor az édes anyja sírva borult a kis ágyra. A kis leány tovább aludt, nem ébredt fel. Pedig drága perczek voltak azok ; az édes anyja szeretettől olvadó szívvel, melyet a húsvét, a feltámadás harangja új életre serkentette, köze­ledett hozzá. Feltámadt az ő keblében is egy megváltó, üdvözítő érzés, a csendes, édes otth­on utáni vágy, kis leánya iránti gyöngéd szeretete. Mikor a gyermekszobát elhagyták, kivü­l éppen elnémult a harang és szivekben felszólalt he­lyette egy uj szózat: az uj, szebb élet biztató szózata. Lent az utcz.In a hazamenők egy-egy perezre megállanak a fényes ház előtt és talál­gatják: vájjon ki lakhatik itt? Bizonyára vala­mely gazdag és boldog emberek. — Most elta­lálták, boldogok tanyáznak itt. Krisztus Urunk feltámadása őnekik is igazi feltámadást jelentett. UGO CSA ezt az ekével szemben nagyon is makacsnak fogja találni. Mihelyt a föld tavaszszal kienged, iparkodni kell bevetni a tavaszi magot, hogy a nyári aszály beköszöntése előtt derekasan neki zendülhessen. A szántást és vetést tehát nem lehet eléggé íziben végezni. Májusban meg­szűnik a föld megmunkálható volta, tehát e hónapban már megdolgozandó az ugar. Ekképpen a munka tavaszszal parányi időre torlódik össze és a munka e megtalulása miatt nagyobb számú vonós­marha szükségeltetik, mintha a szántás­vetés hosszabb időre volna felosztható. Június végén és július elején kezdődik az aratás és ez is harmadfél-, négy heti rövid időközre halmozódik össze. Augusztusban már megint van az ekének dolga, a repere vettetik s szeptember- és októ­berben a búza és rozs. Augusztus végén és szeptember elején a répa és burgonya takaríttatik haza. Októberben érik a tengert. Ezzel azonban megkezdődnek a gazdaság­ban a hosszú szünnapok; a kisebbik vakáczió a tavaszi vetés és aratás közé esik. Szántás és vetés csaknem egyetlen dolga a szántó­vető­nek és az az időszak, mikor el akarja borítani a munka, de annál háborítatlanabb nyugalmat is élvezhet az év többi szakában. Ahol a gazda a puszta gabonatermelést abbahagyta és takarmány- és kereskedelmi növények termesztésére ment át, ott jobban oszlik meg a munka az év szakaira és a munkabeli hopp és kopp közti átmenet nem oly rikító. A munkaerő gazdasága nagyon szenved a kizáró­lagos gabonatermelés alatt, kivált minthogy iparunk még nem fejlődött annyira, hogy a föld­­mivelőnek a földművelésben foglalkozáson kívü­l egyéb foglalkozásra is nyílnék alkalma. Néhány év óta a gabona, csekély ára nyújt a gazda panaszára legtöbb okot és a föld el­­értéktelenülése mind nagyobb arányokat öltött. De nem csupán a termények értéktelensége hatott nyomasztólag a föld értékére, hanem a magas telek­adó is hozzájárult leszállításához, sőt miután nem volt kiszámítható, meddig fognak még a megadóztatáshoz kötött igények folytonosan növe­kedni, a földvásárlástól el is riasztá az embe­reket. ___ __ . .. _ r­. v . .___..._______ Minden úton-módon gondoskodni kell tehát arról, hogy a földmivelő- és a középbirtokos­­osztály sorsa lehetőleg megkönnyittessék. Király-ebéd. »Harangoznak délre, udvari ebédre«.... Régen volt — az Anjouk s Mátyás király korában —, mikor a magyar ember benfentes volt az udvarnál s mint más nemes ember házá­hoz, ebédre beállított sokad magával a király palotájába, déli harangszókor. Mióta a nemzeti királyság megdőlt — hosz­­szu háromszáz esztendeig —, ritkán volt alkalma a magy­ar embernek a magyar udvartartás fényé­ben s csillogásában gyönyörködni. A hangos sar­kantyú élénken pengett végig a márvány-folyo­sókon, üres volt a budai királyi várlak, — nagyon sokat volt üres. Nagyokat „hallgatott benne a sötétség“. Csak tizenkét szál gárdista unatkozott benne állandóan. Ők voltak egyedül a magyar udvartartás. Hatvanhét óta más világ van. Mátyás ki­rály palotája hatalmas arányokban újra kiépült. Az idén a királyi ebédeket már az uj helyisé­gekben tartották. Ez ebédek jellege olyan volt, mint máskor: néhány belső titkos tanácsos, né­hány kamarás, néhány főpap, főispán és képvi­selő volt meghíva minden egyes alkalommal. A meghívott urak leadják névjegyüket a fő-fő udvari emberekhez s határozottan bejelentik, hogy elmennek-e? A kimentés elmaradása súlyos vétség udvari fogalmak szerint. Egyszerű pol­gári háznál is rossz néven veszik ezt, hát még ott, ahol a szigorú spanyol etikett megközelíthe­­tetlen, jeges áramlatai uralkodnak. A pontosságra különösen kell ügyelni. Ritka eset, hogy valaki elkéssék. S ha megtörténik valakivel, az előszobában visszafordul és elpá­rolog. Egy nagy államférfiúról mondják, hogy miniszter­ korában egyik ebédről elkésett s mégis bement, hogy elfoglalja helyét. Hogy milyen érzé­­­sek gyötörték , hogy micsoda elképedés vihar­zott végig az udvari emberek márvány­arczán: fájdalom, ennek pontos leírása nem maradt az utókorra. Az előszobában udvari tisztviselő mutatja meg mindenkinek a helyét. Arany­szegélyű tájé­koztatót nyomtak a kezébe. Meg van mondva: jobbról, vagy balról van-e a helye s ki a közvetlen szomszédja. Az uj helyiségek gyönyörűek. Az úgyneve­zett cercle-terem fehér, aranynyal. A hosszú, piros bársony padok helyett selyemmel bevont székek álldogálnak a falak mentén. Az első újí­tás, ami szembeötlik. A régi jó, piros bársony padokról jut eszembe! Sok ember elveszíti a lélekjelenlétét, ha a király színe elé kerül. Egyik udvari ebéden láttam egy tapasztalt rókát, régi politikust, aki, mikor a királylyal beszélt, egyik lábával a piros padra térdepelt. S a király egye­nes, katonás tartással, mozdulatlanul állott előtte. Az urak néhány pillanat alatt együtt van­nak. Közéjük vegyül a főudvarmester, a magyar udvarnagy s a katonai kiséret tagjai, a testőrség parancsnoka. Pontosan az ebédre kitűzött időben, Apponyi Lajos bemegy a király belső termeibe. Udvarnagyi botjával végig koczog a parketten. Utána néhány lépésnyire jó ő­felsége főudvar­mestere, öt lépésre utána az első főhadsegéd, végül huszár­ezredesi egyenruhájában a király. Ahogy karcsú, elegáns alakja az ajtóban feltűnik, mélyen meghajlik előtte minden fej. Mint mikor a szél meghajt egy tábla rozsot, egy-egy piros pipacsvirággal (főpappal, lovassági tábornokkal) egyetemben. A király megszólítja azt az urat, aki tőle jobbkézre fog ülni s vendégei előtt megindul az ebédlőbe. Az aranyozott egyenruhájú lakájok el­szedik a kalapokat s villámgyorsan széket tol­nak a vendégek alá. A leves egy pillanat alatt az asztalon terem. Gyönyörűen van megtérítve a király asztala. Óriás, nehéz ezüst edényekben virág pompázik, az ezüst és arany evőszerszá­mok vagyont érők. Minden fogást ezüst tányér­ból esznek. Csak a leveshez s a desszerthez ad­nak finom porczellánt; áttetsző, gyöngéd porczel­­lán ez, mint a szép asszonyok bőre. A tányé­rokon, evőszerszámon, asztalkendőn, poháron, mindenütt a magyar korona fénylik, alatta a ki­rály monogrammjával. A király konyhája kitűnő, korai mesébe való italok. Igaz, hogy az ő pinezéje előnyben van más közönséges halandó pinezéje felett. A­­ bordós­­borok és pezsgők vámmentesen vándorolnak be a király pinezéibe s ott néhány nap alatt kialusszák a hosszú út fáradalmait. Színük, csillogásuk, fényük vissza­tér ...... Őfelsége jókedvűen társalog két szomszéd­jával. Néha kezébe veszi a kis papírlapot, ame­lyen előtte ismeretlen vendégei nevei vannak fel­írva. Kettős borgnette-jén egy-egy fürkésző pil­lantást vet az ismeretlenebb arczokra. Az ebéd után való cercle előkészületei . . . A király asztalánál gyorsan esznek. Ahogy valaki egy pillanatra leteszi a villáját, hogy a szomszédjával közölje valamelyik „éles eszű“ megfigyelését, úgy elkapják előle a sültjét, mintha a fürge lakájok csupa héjjak volnának. A felsé­ges urnák orvosa parancsol. A­miből meg van tiltva, hogy egyék, azzal az étellel meg se kí­nálják. A hosszú menü végéhez közeledik. A ven­dégek diszkrét, halk társalgása megélénkül. A felség három ujjnyi pezsgőt iszik, de hívei bizony sokkal többet. Hozzák a fekete kávét. Erős, fekete, fénylő, mint valami délvidéki szépség. A fekete kávéval — ezt már mindenki tudja — nyakra-főre sietni kell. Amely pillanatban a király a magáét ki­­hörpinti, nyomban fel is áll s vele természete­sen minden vendége. Odakünn szivarra gyújt s szivarra, vagy czigarettára gyújtanak az urak. Csakhamar vidám füstfelhő gomolyog a cercle-teremben, mint akár­melyik polgári ember pipázójában. Ez a kedélyes vonás, bizony, merész áttörése a spanyol etikett merev, aranyozott bekerítésének . . . Teljes háromnegyed óráig tart a beszélgetés. A felség valamennyi vendégével szóba áll. Min­denkihez van egy barátságos szava, kérdése, megjegyzése. Van, akivel állami ügyekről diskurál, a másikkal lovakról és vadászatról. Mindenkivel arról, amihez ért, ami a mestersége­s a foglal­kozása. Amíg a cercle folyik, az urak füstölnek, mint a gyárkémény. Csak az dugja hátra égő szivarját, akit a király éppen megszólít. Megesik bizony olykor, hogy az elfogultabb természetű ur visszás feleleteket ad s pláne „kegyelmes ur“-nak szólítja a királyt. Mert, hiába, nem kis dolog a korona tekintélye s azé a bölcs, ősz uralkodóé, aki az európai tekintély­ 13. szám.

Next