Ugocsa, 1903 (19. évfolyam, 19-24. szám)

1903-05-10 / 19. szám

1903. május 10. Részetes szaporodása 11,926 főre rúgott ez év második hónapjában. A­ közölt számokból a társ­országokra 7034 élve születés, 6101 halálozás és 133 főnyi szaporodás esett. A múlt év megfelelő hónapjának adataival összehasonlítva, az idei február jóval kedvezőt­lenebb eredménynyel zárult, amennyiben a szü­letések száma 6700-zal kevesebb, a halálozásoké ellenben 3800-zal több volt, mint a tavalyi feb­ruár hónapban, úgy, hogy a népesség-szaporodás 10,50- zal volt kisebb a tavalyi február szapo­rodásánál. Ha pedig az év­ két első hónapját vesszük, a szaporodás az idén 23,700 lélekkel kisebb, mint a múlt év két első hónapjában A népmozgalom számai az idén körülbelül úgy ala­kulnak, mint az 1901. évben, amikor a szaporo­dás, az egész évi eredményt tekintve, jóval ked­vezőbb volt az utána következő 1902. év sza­porodásánál, mert 1902-ben csak az első hó­napok eredménye volt kedvező s a szaporodás a következő hónapokban fokozatosan csökkent. Február hónapban a születési arány leg­nagyobb volt a Tisza bal- és jobb partján, legki­sebb pedig a Duna jobb partján és a Királyhágón túl. A halálozás aránya ugyancsak a Duna jobb partján s azonkívül a Duna-Tisza közén volt legalacson­­abb, a legmagasabb arányt pedig a Tisza bal partján érte el. Általában a halálozások száma januárhoz képest valamennyi országrész­ben apadt s végeredményében a szaporodás is kedvezőbb volt, mint januárban. Legnagyobb volt a szaporodás a Tisza balpartján és a Duna-Tisza közén, míg a Királyhágón túl szaporodása igen csekély volt. Az anyaországban és a társországokban is két megye volt ezúttal olyan, mely veszteséggel zárta le február havi népesedési mérlegét; ezek : Árva és Krassó-Szörény, továbbá Lika-Krbava és Modrus-Fiume. A városok közül már négy ilyen akadt az anyaországban: Pécs, Székes­­fehérvár, Baja, Temesvár, Horvát-Szlavonorszá­­gokban Eszék. Vigasztalóbb képet ad ennél a hatóságok rózsaszínű statisztikája. Február hónapjában 37,813 pár lépett anyakönyves­e;ké­tvenegyed­­- /.&' A -1 Ф' 46bb) ■ V** їчА,'... ..’Ццрар... ban. Kőnek a magyaarázatáról azt említi meg a­ statisztika, hogy az idén két héttel később kez­dődött a böjt, mint tavaly, tehát a házasságkö­tésre megengedett idő jóval hosszabb volt, mint a múlt évben. Keresztény-zsidó házasság 38 volt, 16 olyan, amelyben a vőlegény, 22, amely­ben a menyasszony volt keresztény. Kedvezőbb a tavalyinál a kivándorlásról szóló statisztika is. Az anyaországban 11,527 útlevelet adtak ki,3251-gyel többet, mint január­ban, de 2658-al kevesebbet, mint tavaly február­ban. A csökkenés csaknem teljesen az amerikai útlevelek rovására esik, de azért még mindig ez a csoport áll az élén 5085 útlevéllel. Utána 4249-es Románia következik. Az egyes törvény­­hatóságok közül legtöbb útlevelet váltottak: Nagy­-Küküllő (1073), Szeben (957), Fogaras (701), Kis-Küküllő (610) vármegyékben, legnagyobb­részt Romániába szóló érvényességgel. Csaknem mind amerikai útlevelet kapott: Gyömör- és Kis­hont vármegyében 602, Sárosban 558 s végül Bács-Bodrogban 552 ember. A törvényhatósági városok közül Budapest székes­fővárosban (204), továbbá Pancsován­ (45) és Újvidéken (43) vál­tottak legtöbb útlevelet. A Horvátországban ki­adott útlevelek száma 7923 volt, 3568 -zal több, mint a múlt hónapban és 1671-gyel több, mint 1902. február hónapjában. A kiadott útlevelek Ameri­kába való utazásra 4123, Bosznia-Herczegovinába 2590 és Európába általában, 900 személyt jo­gosítottak.­­ — Az édes­anyám mondta, hogy kérdezős­ködött felőlem, Piroska, ezt akartam Önnek meg­köszönni. . A leányka elpirult és folytatta hímzését. A kispap letelepedett melléje az ablakhoz és beszélni kezdett. Piroska keveset felelt s gyak­ran tépte el a selymet. A fiatal­ember szintén zavartnak látszott és nem egyszer ejtette a földre ölben tartott kalapját. Lassankint mégis magához tért, nyelve fel­oldódott és tűzzel, lelkesedéssel beszélt a szívről, a szerelemről és az igazi boldogságról. Nem a kispap ült ott már akkor, h­a szőke, kékszemű­ ifjú borult le az imádott leányka előtt. Aztán megint csend állott be. Mindketten kinéztek az ablakon s úgy tettek, mintha cso­dálnák a víruló természetet. A ház előtt fiatal pár haladt el akkor : a jegyző, meg a felesége. Szorosan simultak egy­máshoz és arczukon meglátszott a végtelen szeretet. — Látja, Piroska, ez az igazi boldogság . . . Végig nézett aztán magán, a hosszúkék reverendán, széles karimája kopott kalapján és elbúcsúzott, be sem várva a vendégjáró Molnárékat. * Vasárnap volt és templomba siettek a hívők. Az öreg Fodrosné felvette jobbik főkötőjét; a fekete, kopott szalag alól kicsüngtek ősz haj­— Menjünk, fiam, a szent misére, — szólt fiához. — Siessen előre, édes anyám ; utána jövök én azonnal. Az anyóka arczáról eltűnt a mosoly és bú­san ballagott a templom felé. Az utcza­sarkon visszafordult egyszer, nem jön-e még az ő Laczikája. A Laczi pedig ezalatt tépelődve járt fel s alá a kis szobában s önkéntelenül is belenézett a homályos fali tükörbe. Aztán megfogta gallér­jánál a kék reverendát, nagyot rántott rajta, úgy, hogy a sok kerek csontgomb leszakadva, szerte gurult a szobában. Ledobta magáról a kék köntöst és ész nélkül csapta a kemencze mellé a sarokba. Majd felrántotta a szekrényt, a sok összerakott ruhadarabból kirántott egy kopott barna mellényt és kabátot és magára vette. Egy régi, puha kalapot is talált a szekrényben, a fejébe csapta és nagyot rúgott lábával a zsíros, fekete, kemény kalapon. Egy pillantást vetett még a tükörbe s aztán kisietett a szobából. Egy ideig futva ment az utón, a lágy fu­­talom, az ébredő természet kábító illatát hozta feléje. De­­ egyszerre .. . megszólalt a templom harangja, ünnepi zsolozsma hangjai keltek a lég­ben és Fodros Laczi meglapulva a kicsiny házak mentén, ijedten sietett haza az eldobott reve­rendáért . . . UGOCSA A kereskedők kérelme. A szegedi kereskedők egyesülete küldöttsé­get menesztett a kereskedelemügyi miniszterhez Lázár dr., országgyűlési képviselő vezetése alatt. Valóban érdekes és szükséges elemeire bon­tani a szegedi kereskedők méltányos kívánságait. Az egyik kérelmükben előadják, hogy a kereskedelmi­­területeknek — úgy, mint az ipar­testületeknek — törvény útján való szerveztetése fölötte szükséges, úgyszintén a kereskedői pályá­nak minősítéshez való kötését is elkerülhetetlen­nek tekintik. Másik kérésük az, hogy a házalási törvény­nek rége­kért és a kereskedelemre nézve üdvös megváltoztatását mielőbb eszközöljék. Az első kérelemre vonatkozólag mindenki­nek be kell látnia, hogy az jogos és méltányos. Méltányos és jogos, mert a jelenlegi áldat­lan, rossz viszonyok közt a kereskedőknek leg­alább fele megszűnik kereskedő lenni, hanem csak egyszerű spekulánssá vedlik. Csak az lehessen kereskedő, kinek ahhoz minősítése van. Mert se szeri, se, száma azoknak, kik tényleg a szó szoros értelmében kereskedők, de mégis nyomorogniuk kell a „kereskedőkének csúfolt, pénz-sóvárgó számítók miatt. Ha olyan megszámlálhatatlan sok pénzes -,áfc.kereskedői - і akkor az igazi kereskedő­, aki most“csak tengődik, virágzásnak indíthatná­­hazai kereskedelmünket. De így nem lehet. Nem lehet pedig azért, mert a nagyszámú hivatatlan és csak czimleges kereskedők pénzzel és furfanggal jobban győzik, mint a hivatott kereskedők. Régi ipari életünkben már találhatunk bi­zonyos szervezetet a czéhrendszerben. Akkor minden iparágnak megvolt a saját czéhe. A forradalom vihara, mely nem tűrte meg, hogy a szabadságot és a jogos haladást gátló korlátok közé szorítsák, elsöpörte a czéhrendszert, de — valljuk meg őszintén — vele együtt sok üdvös dolgot is; felszabadította a kereskedőket ama törvények és szabályok alól, melyek bizonyos tekintetekben megkötötték őket és melyeket min­dig szem előtt kellett tartaniok, ha kereskedők akartak lenni és maradni. Ám a kereskedelem teljes szabadságában túllépte azon feltételeket, melyeket a tisztességes kereskedelmi verseny czíme alatt megállhatnak. S ha a szegedi kereskedők a kereskedelem­ügyi minisztert a mostani állapotok megváltozta­tására kérik fel, — ezt nemcsak méltányosnak és jogosnak, hanem dicséretesnek is nevezhetjük. A házalás szabályozatlan, ellenőrizetlen gyakorlása is jellemző momentuma kereskedel­münk mai állapotának. Világítsuk­ meg egy példával ez utóbbi esetet. A vidéki rőfös-kereskedő ismeretes arról, hogy rendesen megfelelő árut tart raktáron. A legtöbb vevője kint a tanyákon és lakhelye kör­nyékén tartózkodik, tehát meglehetősen messze boltjától. . -Arra vetődik néhány házaló rőfös- és divat­­piperékkel, kik ugyanattól a nagykereskedőtől vették silány, selejtes, olcsó áruikat, kitől a vi­déki kereskedő azokat megvásárolni nem akarta, bár neki még olcsóbban kínálták. Nem akarta megvenni, mert üzletét nem rontja el rossz áruk forgalomba hozatalával. A selejtes azonban felmagasztalja ezt a selejtes árut, rá is sózza a tanyabeliekre, azután tovább áll s nem törődik azzal, vájjon bosszanko­dik-e a vevő, hogy drága pénzért komisz portékát kapott. S nincs semmiféle szabály, vagy rendelet, mely­ megzabolázza e tisztességtelen versenyt és megadja a hivatásos kereskedőnek jogait, melyek fáradozásáért, buzgalmáért, szorgalmáért és tisz­tességéért megilletik őt. Tehát nagyon helyes volna, ha a miniszter a dolgot rendezné, mert méltányosabb kérelemmel még nem igen fordultak hozzá, mint a szegedi kereskedők. — Három község válsága. — Levél a szatmármegyei közigazgatásról. — і A „Magyar Szó“-nak írják a szomszédból ja k^n^e^ő dolgokitt.u . Pttaos/.or* i­aeedlaptunk m*g amely^a szatmár­vármegyei közigazgatás fonákságaira hívja fel a nyilvánosság figyelmét. Minden egyéb magya­rázat nélkül közöljük itt a levelet, abban a reményben, hogy az illetékes tényezők is meg fogják szívlelni a tartalmát és gondjuk lesz rá, hogy ezek a közigazgatási állapotok ne sokáig nyugtalanítsák három községnek a népét a fenye­gető válsággal. A levél a következő: Még 1890-ben, tehát hat esztendővel ezelőtt történt, hogy a nántai jegyzőt, Szintenisz Raj­­mundot különböző visszaélések és szabálytalan­ságok miatt állásától felfüggesztették s a fegyelmi eljárást ellene megindították. Öt évvel később a vármegyei alispán hivatalvesztésre ítélte a jegyzőt, mert a vádakat igazaknak találta s ugyan­csak igy határozott a fegyelmi választmány is. A hivatalvesztést kimondó határozatot azonban a főszolgabíró máig sem hajtotta végre. Igaz ugyan, hogy a felfüggesztést követő­­leg a hat­ év során egész sereg­helyettest ren­deltek ki, de a legtöbbnek munkájában nem volt köszönet. Egyik két hétig, a másik egy hónapig helyettesített, a harmadikat úgy menesztették el, stb. így tartott ez hat éven keresztül. Pedig, aki ismeri a községi közigazgatást, tudja, hogy még a viszonyokkal teljesen ismerős jegyzőnek is mily óriási munkát ad és mily kitartó szor­galmat igényel három község ügyeinek veze­tése. Egyik-másik helyettes a­helyett, hogy a község érdekét tartotta volna szem előtt, azt rendkívüli kiadásokba keverte. Csak egy példát mondok el a sok közül. Dobra község, néhány évvel ezelőtt, elő­zetes biztatást kapott arra nézve, hogy a szatmári méntelep igazgatóságától kap ménlovat, ha ezért kérvényt ad be. Egy képviselő-testületi gyűlés jegyzőkönyve alapján — melyben a h. jegyző a kérvény elküldésével megbizatott — felépí­tették az épületet, minden szükséges dolgot be­szereztek és várták jó reménységgel a mént. Mivel a mén még mai napig sem ért oda Szatmárról, kutatni kezdték az okot­ és kiderült, hogy a kérvényt az akkori kh. jegyző el sem küldte. Ugyancsak rendkívüli kiadásokat idézett elő a helyetteseknek ama kérelme, mely szerint a felhalmozódott munka­anyagra való tekintettel kisegítőt kértek és kaptak is a községek pénz­tárának terhére. 19. szám.

Next