Ugocsa, 1917 (33. évfolyam, 9-10. szám)

1917-03-04 / 9. szám

і Megjelenik minden vasárnap. Nagyszőllős, 1917. ХХХІИ. évfolyam. 9. szám. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP KIADÓ-TULAJDONOS: DEUTSCH JENŐ SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL. NAGYSZŐLLŐS, KÖZPONTI BAZÁR, hová e lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetési és hirdetési díjak küldendők. Felelős szerkesztők: DEUTSCH JENŐ, Dr. VOLENSZKV KALMAN Telefon: 33. szám. ELŐFIZETÉSI ÄRA: EGÉSZ ÉVRE 8 K., FÉLÉVRE 4 K., NEGYEDÉVRE 2 K. Egy szám ára 20 f. Nyilttér sora 90 fill. HIVATALOS HIRDETÉSEK SORONKÉNT 75 FILLÉR. MAGÁN HIRDETÉSEK MEGÁLLAPODÁS SZERINT. * Zsarnokság. Ezzel a címmel természetesen csak a „kis népek védelmezőjéről“, Angliáról lehet írni. Mert Anglia az az állam, mely céljai elérésére mindent, legyen az igazságos, vagy igazságtalan —■ elkövet. Mint Görögország védője, megtörte, megörölte a jobb sorsra hivatott országot. Fegyvereit elszedte, népét pedig angol felügyelet alá helyezte. Anglia mindezt a legigazságosabb dolognak mondja, sőt úgy állítja be, mintha Görögországnak egyenesen életszükséglete az, hogy Anglia rabigába hajtsa. — De hagyjuk a görögök történetét. Mert hiszen, гna az ajigoi zsarnokságról akarunk írni, akkor nincs a világnak annyi papirosa, amelyre azt mind, ''"Felírni lehetne. Most csak Anglia legújabb „blokad“ rendeletéről akarunk beszélni." Még 1915-ben, s amikor Anglia elrendelte ellenünk a blokádod, Amerika kijelentette, hogy a blokád nem effektív, s semmi törvényes alapja nincsen. De az angol kormányt ez a jegyzék csöppet sem akadályozta abban, hogy a blokádot Hollandia és Dánia némely részeire is kiterjessze. Amerikának erre már szava sem volt. Közben aztán 1917 februárjában a németek elrendelték a tengeralattjáró blokádot. S a tengert egyszerre elborította az elsülyesztett hajók százainak roncsa. A tengeralattjárók nagyszerű munkát végeztek. Az Anglia elleni blokádunk ténylegessé vált. Ezért, hogy a blokádot áttörje kifutásra kényszerítette az angol kikötőkben tartózkodó holland gabonaszállító hajókat. Saját hajóit nem merte kiküldeni, tehát a semleges tengelal útjáról ellen nyilvánvaló lett tehát, hogy Anglia tökéletesen el van zárva a tengertől. Anglia, hogy ellátását biztosítsa most egy olyan rendeletet bocsájtott ki, amilyenre a három éves világháborúban sem volt példa. A rendelet kényszerii a semleges államok hajóit, hogy útjaikon előbb angol kikötőbe fussanak átvizsgálás végett. Tehát, hogyha semleges hajó valahová menni akar, előbb törje át a központi hatalmak blokádját kívánja Anglia, ami teljesen egyenlő azzal, hogy a halál karjaiba rohanjanak. Hát ez igazán a zsarnokság netovábbja. Kényszeríteni békés hajósokat, hogy életüket feláldozzák az angol érdekekért! Hát miért tegyék ezt?! Különben pedig nyilvánvaló, hogy Anglia ezt a rendeletet csak azért adta ki, hogy ha saját hajói pusztulnak, úgy menjenek tönkre a semlegesek hajói is. Nehogy a békekötés után Anglia megfogyatkozott keresken бігти Tiottaiaval szemben a senilere“ SC‹ cS cПП64országi!ДΛ TlaCjV Azonban a semlegeseknek meglehet az a vigasztalásuk, hogy a tengeralattjárók őrködni fognak és nem fogják engedni az angol hadihajókat végrehajtani ezek a borzasztó háborúnak legzsarnokabb rendelkezését! " / Megtérés. A fiú a mozgósításkor bevonult. A harctérről írt néha-néha „neki“ egy rózsaszínű lapot, rajta, hogy „Kedvesem! Egészséges vagyok, nagy harcok vannak, tehát nem írhatok. Sokszor csókol Gyurid“ És aztán megszűntek a rózsaszínű lapok. . . Hős csapataink fényes csaták után visszavonultak Lublin alól, a vezérkar megjelentette „Lemberg még a miénk“ S a menekültek csoportosan jöttek az országba, mindenki idegesen várta a jövő eseményeit. A leány megvárta nagy szorongással,amikor jön már rózsaszínű lap az ő daliás Gyurijától, Boronkay György m. kir. honvédhuszár hadnagytól. Mikor a postás sapkáját meglátta, kicsiny szive megdobbant, lelkét reménycsillogás villanta át. Talán, nem, biztosan hozott Gyuritól rózsaszínű lapot. De a postás letette a nagy csomó levelet, fehér, barna borítékok tömegét. Csak rózsaszínű lap nem volt köztük. S a lány várt és szenvedett.. . Az elmúlt három esztendő. _ * * * A nagy udvar behavazott utjain egy mankós férfi haladt lassan elgondolkozva. Meg-megállott a kanyarodásoknál, az útkeresztezéseknél. Tenyerét szeme fölé tette s kutatóan nézett fel a kastély ablakaira Várjon itthon vannak? Itthon van ez? — A szél megrázta a száraz faágakat, a bokrok megzörrentek. „Vigyázz... vigyázz“. .. suttogták. A ház üveges folyósója alá ért. S megrázkódott. Arcát forró pirosság öntötte el. A veranda ablakánál állott ő, mellette egy hadnagy. S kacagtak............ — Marianne ! búgta a mankós. Hát elhagytál ?! Hát ez az „örökké tartó szent szerelem, amit nékem ígértél?! S sietve ment fel a lépcsőkön, az orosz fogságban kapott műláb kínosan nyikorgott. . Belépett. A veranda asztalán rózsaszín abrosz, egy nagy vázában fehér rózsák- Olyan jó meleg, illatos, otthonos volt benne... s a hős mankós elvesztette bátorságát.. . csak halkan, félőn mondotta: Marianne! A leány meglepetve fordult meg. S elsápadt. Gyuri!. . . Gyuri!. . . hebegte- Hát mi van magával. Nem halt meg? Él ?. . . remegve kapaszkodott meg a mellette álló hadnagy vállába. — Élek Marianne, élek aranyom ! mondta a hős. De hát igy fogadsz igy szeretsz engem! Hangja keserűn, szemrehányón zengett. . . S elcsuklott, elnémult. . Mint egy film, pergett tovább a beszélgetés. Izgalmasan mint egy pergőtűz, fájón mint egy dum-dum lövés. — Mit csináljak Gyuri, Gyurkám mit csináljak. Mond Miklós mit tegyek ? mondotta a meglepetten néző hadnagyhoz. . . És remegett. . . Kit szeressek Gyurkát vagy Miklóst. . . Oh Istenem, hiszen jegygyűrű van az ujjamon. . . Gyurkám miért élsz, miért nem írtál ?! # A leány könnyes szemeit a csonka hősre emelte. Sírva, zokogva rebegte: Gyurkám ne szeressen... Az Istenre kérem, ne szeressen. .. Hisz menyasszony vagyok. . . S sikoltott. . A csonka hős fájdalmasan búgott fel: Hát nékem mit ígértél? Mond! Mit ígértél?! — És nem tudta hogy mit csinál, mit lát. . . Aztán érezte, az udvar hűvös levegőjét, a hó bántó csillogását. . . A kapu előtt volt már. . . S értelmetlenül suttogta, Marianne nem szeret !. . . Miért nem szeret Marianne ? ! Pedig én... S egyszerre két kar ölelését érezte hátulról. Megfordult. Marianne állott mögötte. . . S könnyes arcát hozzászorította a csonka hős homlokához. . . Csak téged csak, téged szeretlek! mondta. És a sárga karikagyűrűt lehúzta ujjáról. Elhajította messzire.. . Mandiusz