Ungi Ujság, 1934 (2. évfolyam, 5-93. szám)

1934-01-09 / 5. szám

II évfolyama 5 Вйют 14- d­istár 1984. január 9 Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pártonkivüli politikai napilap Megjelenik hétfő kivételével minden Uzshorod-Ungvár, Kazinczy­ u. 5. Főszerkesztő és laptulajdonos BOJCSUJI JÓZSEF * nap. Egyes szám ára 80 fi­. Egy hóra 15,negyedévre 45, egész évre 180 cski. A krízis, mint házasságközvetítő Miért volt szokatlan for­galom Kárpátalja anya­könyvi hivatalaiban dec. második felében Nyolcszáz korona, mint mézesmadzag Az ungvári állami anyakönyvi hiva­talban az elmúlt év­­ utolsó napján nagy volt a forgalom. A mai krízis nem igen kedvez a házasulandóknak, ennek következtében mindinkább rit­kul azoknak a száma, akik az anya­könyvi hivatalt a boldogító «igen» kirebegése után felkeresik, éppen e­­zért feltűnő volt a h­agy hausse. A rejtély magyarázatát sikerült megtudnunk. A gazdasági krízis ma­napság kerékkötője a házasságoknak, ebben az esetben azonban egyenesen parancsoló körülményként lépett fel s arra kényszerítette az «érdekelt fe­leket», hogy sürgősen vegyék fel a házassági közösséget. Ha eláruljuk, hogy az a 28 férfi, aki december utol­só napjaiban házasságot kötött Ung­váron, állami tisztviselő és a kivá­lasztottak is állami szolgálatban van­nak, nyomban megértjük a házas­sági kedv fellendülésének okát s ma­gyarázatot nyerünk arra nézve is, hogy miért volt hasonlóan nagy a for­­galom a munkácsi, beregszászi, husz­­ti és nagyszőllősi anyakönyvi hiva­talban. Ugyanis a szükségrendelet szerint a nős állami tisztviselők helyi pótlé­­­kából, mely Ungváron éri 4080 koro­nát tesz ki, amennyiben a feleségük is állami szolgálatban van, 40—40 szá­zalékot vonnak le január 1-től. Ab­ban az esetben, ha állami tisztviselők 1934 január 1 után kötnek házassá­got, helyi pótlékukból 50—50 százalé­kot vonnak le, vagyis akik tavaly kö­töttek házasságot, körülbelül 800 ko­ronával több jövedelmet élveznek egy évben. Miután a mai pénztelen világban 800 korona nagy összeg, a még tétovázó­ férjjelöltek a kényszerítő körülmé­nyek folytán nyakukba vették Hy­men rózsaláncát. Ez a magyarázata a decemberi há­zassági­ láznak, amely az összes kár­pátaljai anyakönyvi hivatalokat oly forgalmassá tette, Mett nehéz ezreket kiadni, a tanítók nyugdíjilletékével nem törődött s most a hátralékot az állam az általa nyújtott állami segélyből levonja. A levonások már megkezdődtek s a tanítói kar, amely most tekintélyes összeggel kap kevesebbet havonta, fogcsikorgatva kénytelen beletörődni a megváltozhatatlanba, nem valami dicsérő jelzőkkel illetve azokat, akik könnyelműségükkel a mai helyzetet előidézték. • •••••••• — Az ungvári magyar cserkészek február 3-án, szombaton délután mű­soros teadélutánt rendeznek a Kaszi­nó nagytermében. A teadélután iránt óriási az érdeklődés. — Kryl Rudolf, a CsTK kárpátaljai Vezetője kvalifikál­hatatlan támadá­sa ügyében a Csehszlovákiai Magyar Újságírók Uniójának kárpátaljai, bi­zottsága fontos tárgysorozattal szer­dán délután 3 órakor, az ungvári «Korona» különtermében rendkívüli ülést tart. A tagok megjelenése köte­lező. A kereskedő legjobb segítőeszköze az eladásban a célszerűen megvilágí­tott kirakat. Mózes Mermelstein Havlicskova (Árpád-)­u. 104. Tele­fon 173. I. és Il.o. bükktüzifát és I. és II. s­­tölgytüzifát, aprított fát és faszenet a legolcsóbb áron házhoz szállít. Tisztviselőknek jelentékeny áren­gedmény. Raktáron koksz és kőszén. Hetven szegény gyermek kap naponta ingyenebédet az ungvári magyar és orosz polgáriban Követésre méltó példa az iskolák számára Csöndben, anélkül, hogy valaki is tudott volna a nyilvánosság részéről az akcióról, az orosz és a magyar polgári iskolák tantestülete, a gyer­mekekkel karöltve konyhát állított fel, ahol naponta 70 gyermek kap bő­séges és ízletes ebédet. A nyomor óriási és bizony nagyon sokan átsétálják az ebédet, mert o­­dahaza hideg a tűzhely. Különösen a valamikor jobb napokat látott em­berek nyomorognak, mert nem tud­ják megtenni, hogy a népkonyhát i­­génybe vegyék. Áll ez a tétel az iskol­­ásokra is, akik közül az elemisták még elmennek a népkonyhába, a fel­sőbb iskolákba járók inkább eltit­kolják szegénységüket. Ennek a szo­morú valóságnak a felismerése arra indította az ungvári orosz és magyar polgári iskolák tantestületét, hogy há­zikezelésű konyhát állítson fel, ahol a gyerekek, egymás között, nem szé-Uí ІІАлЬліШК. A konyha költségeit a tanári kar­­a sajátjából és a tehetősebb gyer­mekek adományából fedezi. A főzést felváltva, a polgárik lánynövendékei végzik, a tanárnők felügyelete alatt, ilyenformán a háztartás titkaiba is betekintést nyernek. Gyönyörű és követésre méltó példa az összes iskolák számára. Azok, a­­kik az akciót megindították és veze­tik, Parizek Emánuel és Bieter pro­fesszorok, Polyánszky Sarolta, Med­­veczky Ella, Harajda Mária és dr. Dolinayné tanárnők bebizonyították, hogy érző, emberi szívük van, ami, pedig oly ritka a mai cudar, önző világban... Rabbiválasztásra volt pénz, de a taní­tói nyugdíj­­­illetéket nem fizette az ungvári zsidó hitközség Az egyházi, illetve felekezeti taní­tókra most nagyon rájár a rúd. Na­gyon sok helyen nem vették komo­­­­lyan az iskolákat fentartó egyházköz­ségek a tanítói nyugdíjilletékek befi­zetését, összegyűlt a hátralék s most, az illetékesek a legszigorúbban lépnek fel ebben a kérdésben. Megkezdték a revíziókat és ott, ahol nincs rend­ben a nyugdíjilleték, könyörtelenül behajtják a hátralékokat. Mint értesülünk, Nagygerőcön az ottani katholikus felekezeti tanító ter­mészetbeni járandóságát foglalták le a hátralék fejében. Miután vagyon­kezelőnek a falu kisbiráját nevezték ki — díjazással —, nagyon valószínű, hogy a hátralék-törlesztésre nagyon kevés fog jutni, a tanító pedig szépen éhen halhat... Ungváron is vannak áldozatai en­nek az akciónak. Ugyanis a zsidó hit­község régi vezetősége, amely rabbi­választásra és hasonló dolgokra ju­ Megnyílt az ungvári „ALAGÚT* Rákóczi-ucca 27 szám alatt. Intim helyiségek, kitűnő borok, meleg és hideg Lacikonyha. Ol­csóság, derűs hangulat. Cigányzene. Látogassa meg az Alagutat. ›•›$‹ JANUÁR 1-JÉN LESZ A KIS ENTENTE GAZDASÁGI TANÁ­CSÁNAK ELSŐ ÉRTEKEZLETE PRÁGÁBAN P­RÁGA. A kis entente gazdasági ta­nácsának első értekezletét január 9-én d. e. 11. órakor nyitja meg Benes dr. külügyminiszter Prágában, a Straka­­kadémia termében. A konferencia programmján a kis entente államai­nak gazdasági együttm­űködése szere­pel, amint azt a kis entente állandó tanácsa 1933. június elsején tartott ülésén jóváhagyta. A konferencián a három állam minisztériumainak szá­mos képviselője vesz részt. A jugo­szláv delegáció tagjai vasárnap és hétfőn, a románé kedden érkeznek Prágába. Ugyancsak Prágából jelentik, hogy a kis entente államai külügyminisz­tereinek megegyezése következtében a kis entente állandó tanácsának ülé­seit, melyeket a jövő héten kellett volna megtartani Zágrábban, elnapol­ták és azokat január hó végén tartják meg.

Next