Zsidó Néplap, 1920. március-június (1. évfolyam, 1-14. szám)
1920-06-03 / 12. szám
1. évfolyam Uzshorod (Ungvár, 5680. Szívántó 17.) 1920. junius 3. 12. szám. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Főszerkesztő: Szerkesztőség és kiadóhivatal Széchenyi-tér 7. Félévre ...... 25 Kj ...... K JUSZKOVITS MÓR: Megjelenik minden hét csütörtökjén. Ád mószáj? Meddig még? Ád mószáj még meddig ? Ez a két szó tódul ajkaimra, amidőn látom, mily feneketlen gyűlölet kavarog a haszid lelkekben a cionisták ellen, amikor hallom a szidalmak és átkok gazdag tárházát özönleni azok fejére, kik a zsidóság nemzeti ideáljának megvalósulásáért harcolnak. Meddig fogják folytatni a gyűlölet munkáját, meddig fognak kígyót, békát kiáltani azokra, kik magukat nem magyaroknak, románoknak, tótoknak avagy ruszinoknak vallják, hanem szégyenkezés nélkül, sőt büszkén kiálltak . Zsidók vagyunk, azok voltunk és azok akarunk lenni a jövőben is, Ivrionauchu ! Azt állítják egyesek, még nem jött el az ideje a felszabadulásnak. Hát ki beszél teljes felszabadulásról. Jól tudjuk mi, hogy csak a messiás lesz képes tökéletes megváltásunkat véghez vinni. Most csak arról van szó, hogy menedéket, otthont létesítsünk, hogyha majd valakinek szüksége lesz rá, legyen hová fejét lehajtani. Hogy a hazájukból kiüldözött zsidók új hazát találhassanak. Hát nem erkölcsi kötelessége minden zsidónak egy ilyen mozgalmat támogatni ? Nem szégyen és gyalázatt a zsidóságra nézve, hogy ily kifejezetten zsidó eszmét ennyire üldöznek és megvetnek ? Azt mondják haszidok, hogy a cionisták vallástalanok. Hát kifogás-e ez ? Hát azért vallástalan-e az illető, mert cionista. Talán még nem volt cionista kaftánban és streimliben járt-e. Higgyék el, hogy a cionizmus még senkit el nem tántorított a vallástól. Ellenkezőleg számos példával lehet igazolni, hogy a cionizmus kifejleszti a vallásos érzést. De természetesen nem lehet azt követelni, hogy aki eddig teljesen ki volt vetkőzve a vallásból, azt a cionizmus egyszerre hásziddá alakítsa. De az elvakultak nem akarnak hallgatni a józan beszédre. Ahelyett, hogy tanulmányoznák a cionizmust, mit is akar ez tulajdonképen elérni, csak átkozódnak, szitkozódnak és béremmel—kiátkozással fenyegetik a cionizmus híveit. A derék! Mintha orditozással meg lehetne állítani a rohanó folyamot árjában, avagy a hegyről , lezuhanó lavinát rohantában. Hasmén lév haom haze. El van zsinrosodva e népnek a szive. Ez homályosította el szemeiket, hogy nem látnak, ez torlasztotta el füleiket, hogy nem hallanak. De jaj azoknak mondja a próféta, akik a világosságot sötétnek, a sötétséget ragyogó fénynek látják. Jaj, kik nem értik meg a kor jelszavát és az áramlat elé állanak. Mert kíméletlenül el fognak tiportatok De miért is ellenzik annyira haszidok a cionizmust, hiszen okaik oly nevetségesek, hogy ők maguk sem hisznek benne. Az igazi ok, hogy nagyon jól megy nekik, nincs tehát szükségük menedékre. Hogy más országok zsidóságának égető szüksége van rá, azzal ők nem törődnek. Mert a jóllakott nem törődik az éhes ember kínjával, ő azt nem érzi. Ezért nem kell neki cionizmus, ezért kiáltják, hogy a cionisták Istentagadók. Meddig fogják azonban űzni kisded játékaikat ? Ád muszáj ? Meddig ? kérdezte Jezsujás próféta az Úrtól. Meddig marad a nép buta és közönyös. Mire felelte az Úr : Ad aser sui úrim v’hoadomo tisve s’momo. Amig el nem pusztulnak a városok és a föld puszta lesz. A haszidok is addig fognak támadni a cionizmus ellen, amíg saját bőrükön nem fogják tapasztalni a golosz szenvedéseit. De akkor már keserves lesz tévedésüket belátni, akkor már nehéz lesz a múlt bűneit levezekelni. Azért tehát ó zsidók ne civakodjatok, ne támadjatok testvér a testvér ellen, hanem fogjatok össze és alkossátok meg közös erővel a menedékhelyet, ahova az üldözött, kifosztott zsidók védelmit találhassanak és ha ez meglesz, úgy Isten segítségével meglesz a g'iluh sereme, a teljes felszabadulás. A megemlékezés napján, Samuel Gordon után Gerond. A császári orosz büntető biró úr, a nap fáradalmait kényelmesen berendezett hálószobájában a nyitott tűzhely mellett pihente ki. Hosszú ideig gondolat nélkül ült és nyugalmát semmi zaj nem zavarta ; de im a nagy lámpa lángja, mely eddig oly lágy, szelid fényt terjesztett, hirtelen lobogni kezdett és a bíró egy hideg szélrohamot érzett az ablak felől. Most jutott eszébe, hogy délelőtt kisfia játéka közben kitörte az egyik ablakot. Pedig megparancsolta Sebastiannak, hogy a hiányzó ablakot még a nap folyamán pótolja. De úgy látszik az öreg szolga megfeledkezett róla. Haragos mozdulattal nyúlt a csengő után, hogy kérdőre vonja a szolgát, de mintha egy láthatatlan hatalom visszatartotta volna, karja merev és mozdulatlan maradt, egy hirtelen gondolat, egy váratlan visszaemlékezés merült fel benne. Keze ökölbe szorult, mintha valamit megragadott volna, hogy soha többé el ne eressze. A halvány, szigorú tekintetű múlt intő szelleme tért be és kapcsolódott vaskötelékkel hozzá. „Egy eltörött ablaküveg!“ Akkor is ezzel kezdődött. Persze — ma kezdődik ismét a zsidó újévi ünnep — mily sajátságos ez az összetalálkozás. Megint az újévi ünnep és egy eltörött ablak ! Nehéz sóhaj tört elő melléből. De rögtön reá dacosan fölkacagott , mily nevetségesen hangzik az, hogy egy eltörött ablak képezze élete fordulópontját. Lelke a múltba röppent vissza és ismét tíz éves fiúnak látta magát szülei házában. Újév előestélye volt. Atyja és bátyjai ünneplő ruhában a templomba menésre készen állottak az udvaron. „Rögtön velünk jössz te semmirekellő“ mondá ekkor szigorúan az atyja : „vagy eltört tagokkal kezded meg az új évet!“ „Hamarabb leszek ott mint ti“ válaszolt arcátlanul a kamasz, mialatt egy néhány forgácsot szedett össze a konyha részére. Ám alig került ki atyja a láttávolából, máris visszatért tulajdonképeni foglalkozásához, mely abból állott, hogy az udvaron található köveket, forgácsokat, pléhdarabkákat s több ilyeneket a házuk tetején levő szélkakasra dobálta. Úgy látszik ez a foglalkozás sokkal jobban vonzotta Jákobot — így hívták a fiút — mint az Isten házának meglátogatása. Ez a szélkakas Jákob figyelmének állandó tárgya volt. Irigységgel, csaknem gyűlölettel nézett mindig erre a pléhmadárra, mely oly előkelő közömbösséggel oly hidegen forgott ott fenn egész nap kénye kedve szerint, anélkül, hogy valaki rendreutasította volna. Nem kínozták örökké az imádkozással és tanulással. Az egyedüli, amivel bosszúját kitölthette rajta, a kövekkel való megdobálása volt. Tíz dobása közül rendesen egy talált, de azért a szélkakas vidáman forgott tovább és Jákobnak úgy tetszett ilyenkor, hogy a kakas gúnyosan kiabált le neki a magasból: Zsidókölyök, zsidókölyök !“ . Éppen ma egyetlen dobásával sem sikerült a szélkakast eltalálni. Közben be is esteledett és a közeli templomból már ide hallatszott a hívők „s’má Jiszroél“-ja. Csak még egy dobást akart megpróbálni. Egy jó nehéz követ találva gondosan megfogva, hosszan célzott és . . . krach, krach hallatszott a kő eldobása után. Megkövülve állott ott és egyetlen tagját sem tudta megmozdítani. Mit tett most, szobácskájuk egyetlen ablakát törte ki. Végtelen aggodalom szállta meg a fiút. Hogyan kerüljön most az ő szigorú atyja szeme elé, aki bizonyára megadja most az oly rég megígért korbácsütéseket. Először is mert elmulasztotta a templomba menést, másodszor mert oly hiábavaló kiadásba vette atyját, akinek egyetlen egy garasa sincs. És láthatatlan szellemkezektől megtolva, futni kezdett Jákob, mintha háta mögött egy sereg ördög korbácsot suhogtatva kergetné. Egy számára korona. Aki a zsidó sajtót a zsidóság létfenntartása céljából fontos faktornak tartja, az fizessen elő s terjessze lapunkat.