Zsidó Néplap, 1923. július-december (3. évfolyam, 19-44. szám)

1923-07-06 / 19. szám

2. odal. ZSIDÓ NÉPLAP Utóhangok a cionista konferenciáról. A nemrég lezajlott cionista konferencia eredményeiről én is óhajtok egy-két szót szóltani, annál is inkább, mert a múlt heti számban «b» jelzés alatt megjelent cikk — úgyszólván — kényszerít arra. Osztom cikkíró azon nézetét, mely sze­rint túlzott részletességgel tárgyaltak eset­leg kevésbé fontos kérdéseket. Nem áll azonban az, hogy politikai kérdésekkel keveset foglalkoztak volna, hiszen a szer­vezet eddigi és újonnan is megválasztott két elnöke bőven referáltak az eddigi munkákról és úgyszólván programmot ad­tak a legközelebbi jövőre is. Sőt — és ezt végzetes hibának tartom — talán egy kicsit túlzott fontosságot tulajdonítanak nálunk a politikának. Ezt igazolja az is, hogy a végrehajtóbizottság öt tagja közül hármat a politikai bizottságba választot­tak és minden más beosztástól megkímél­tek. A kultur reszortot a negyedik i. b. tagnak osztották be, míg az összes többi teendők, úgymint: szervezeti-, sajtó- és propagandamunkák intézését is egy em­berre bízták, holott ezen reszortok mind­egyike egy teljes embert kíván. Láthat­juk tehát mennyivel fontosabb itt a nagy politika, mint a szervezetnek az összes ügyei- Hogy milyen cionista munkát lehet ilyen beosztás mellett végezni azt kép­zelhetjük. Nagyon fontosnak tartom, hogy a zsi­dóság erős politikai pozíciót vívjon ki magának és itt is nekünk cionistáknak kell a vezető szerepet betölteni, de hogy ez a szervezet rovására történjen, az na­gyon merész játék volna. Ellenkezőleg ezen céljainkat is csak akkor tudjuk ke­resztül vinni, ha minden helységben egy jól működő erős helyi csoportunk lesz. Kellő munka kifejtésének az alapja a pénz és ez az a tárgy amellyel igen ke­veset, úgyszólván semmit nem foglalkoz­tunk a konferencián. Nem tartottuk fon­tosnak gondoskodni a szükséges anyagiak előteremtéséről, azzal, hogy a pártadóra vonatkozó határozati javaslatot elfogad­ták, ez nagyon gyenge megoldás. Egy költségvetés kidolgozása fő pontját kel­lett volna, hogy képezze a tárgyalás anya­gának. Szerintem tehát nem a politikával foglalkoztak keveset a konferencián, ha­nem azzal, ami ennek az alapja: a szer­vezet kiépítésével, továbbá pénzügyi és propaganda kérdésekkel. A »Keren Haj­­jesszad«-ról pedig, mely a palesztinai munka alapja, az egész tárgyalás folya­mán egyetlen szó sem esett. Fejtegetéseim eredményeképen felszól­­lítom az intéző­bizottságot, hogy az itt felsorolt hiányokat pótolják, az összes munkák intézését saját tagjai között ará­nyosan osszák fel. Szükség esetén új ta­gokkal egészítse ki magát az intéző­­bizottság. J. B. Jankel találkozása a halállal. Irta: Spielberger Leó. A nap vörös írással bukott le az egyre szűkülő horizontra. Széles vörös, csikók szelték az eget és szürke reflexbe burkoló­zott a jájék. Ott ahol az ég összeölelke­zett a földdel úgy nézett ki, mint valami piros glória. Az országút vége is, ott vég­ződött valahol a lebukó nap vidékén és most az egyre erősödő szürkeségben úgy ezüstözött, mint valami lassú folyó. Ott vándorolt az után egyhangú, bágyadt lépésekkel a félkegyelmű Jánkel. Nem volt gondolat a fejében, csak a hanyatló napot nézte és lelke vallásos félelemmel telt meg. Megérezte valahogy, hogy Isten ott van most és bár tudta, hogy Isten mindenütt van, azt sejtette, hogy ott, a szélesedő nap­korongban uralkodik igazán az Isten... Ez a Jánkel azért volt félkegyelmű, mert valahogy annak nevelték. Nem volt ő azért olyan bolond, mint amilyennek tartották. Komoly, összefüggő mondatokat ritkán mondott, de néha-néha, tiszta perceiben egész elfogadható ember volt Reb Jánkel. Most is hazafelé tartott, a faluba. A szomszéd községben volt a vásáron, ahol egyébként semmi keresni valója nem volt. Csak úgy megérezte, hogy neki is ott van ilyenkor a helye. Talán akad a horogra is valami. Mert Jánkel egészen árva ember volt. Se apja, se anyja. Még kis gyemek korában ölték meg szüleit kóbor cigányok, akik azt gondolták, hogy sok pénzük van.­­ Nem tárgyalták az iskolaügyet az orthodox iroda ülésén. Jól infor­mált forrásból értesülünk, hogy a leg­utóbbi bratislavai rabbi ülésen az iskola­­ügyet egy korábbi határozat értelmében levették a napirendről és az intézkedést Csak amikor azután rabláshoz láttak, ak­kor vették ésszre, hogy nagyon szegény emberek Jánkel szülei. De már késő volt! Hiába, ilyen már a zsidó ember sorsa! Ha történetesen előbb akarnak rabolni, talán meg sem ölték volna őket és akkor Jánkel is más ember lett volna. Erre Jánkel nem gondolt soha, ő csak annyit tudott és érzett, hogy árva fiú és ugyan sajnálatra méltó. Jankelt a legjobban ő maga sajnálta és sokszor siránkozott, amikor egyedül volt szűk lakásában árva és szomorú sorsa fölött. Amidőn falujához ért a nap már nem volt látható és sötét este ereszkedett le a falura. Végig ballagott a fő utcán, ahol a gyermekek kiabáltak és énekeltek utána. Itt megy bolond Jánkele, kinek szép lány kellene. Jánkelnek megvolt az az érthetetlen jó tulajdonsága (és emiatt sokan kétségbevon­ták, hogy félkegyelmű), hogy nem reagált a kiabálásokra és bár, hogy a kiabálás és éneklés különösképpen erős és lármás volt. Ahogy ment-ment az utcán, szinte az egész falu nótával üdvözölte és vígan, jó­kedvűen hangzott: Itt megy bolond Jánkele, Kinek szép lány kellene. Ilyen nótázás közt ért haza. Bement a szobájába és leült a székre, öreg este volt künn, azíz olyan falusi este, végtelen csend­del és kutyaugatással. Ahányszor egy­ütt élt a sötét szobában és minden net nélkül eljövendő babára gondolt Mert HÍREK. A «könnymilliomos», akinek nemrégen 60 éves születésnapját ünnepelték, június 22-én Newyorkban meghalt. A «ghetto dalok» nagy poétájának utolsó életakkord­járól ugyanolyan hideg, száraz hír számol be, mint feltűnésének első napjairól, midőn a nyilvánosság egykedvűen fogadta a gyári munkások hóbortos dalnokát. Pedig Morris Rosenfeld költeményei megtették az utat a zakatoló műhelyektől a bársonyos szalo­nokba és «A vihar» szivbemarkoló tragé­diája nemcsak a vihartól hányt zsidók kedélyét korbácsolta fel!... Amint e sorokat irom, megelevenednek előttem Morris Rosenfeld­­Gettó dalait, az «Elül melódiák», a «Könnymilliomost és «Lilien» alakjait öltik magukra. Szeret­nék egy költeményt írni Morris Rosenfeld­­ről, könnyekbe mártott tollal és mint sebzett szivet föléje tűzni az ő költeményeinek epilógusként. De ha egy a fájdalmunk, ha egyformán érezzük is a tragikus sorsot, mely a zsidók életét évezredeken át szen­vedésekkel deglorifikálja,­­ kifejezni, sza­vakba ontani, hogy a lélekbe markoljon és a szivet felkorbácsolja a könnycsordulásig csak Morris Rosenfeld tudta. Csak ő volt az a varázsló, aki tetszése szerint játsz­hatott érzelmeink húrjain. És ő most meghalt és nem lesz többé... —a — 5 # 2 hallgatólagosan a hitközségekre bízták. Örömmel registráljuk ezen hirt, mert mi tűrés-tagadás: agresszivitásunk oka nem a vak gyűlölet, hanem a védekezés és kincseink: a héber iskolák féltése. — A belzi rebbe Michalovcén. A belzi rabbi e napokban, Karlsbadba utaz­­tában Michalovcén megszállt, ahol királyi fogadtatásban részesült. A város képe különös szint öltött, nap-nap után renge­teg zarándok jön Szlovenszkó és Ru­­szinszkó minden tájából, hogy váltságdíját (Pidjen) leadja és a belzi­rebbe tanácsát és áldását kérje. A zarándokok között feltűnik különösen a"sok asszony, kik mindenféle ügyes-bajos dolgaikban kérik ki a nagy csodarabbi tanácsát. — A csehszlovákiai cionista pártnap. A június 29-től július 1-ig megtartott cionista pártnapon általában a karlsbadi világkongresszussal foglalkoztak, azonkí­vül számos gazdasági, politikai és kultu­rális kérdések kerültek megvitatásra. Majd határozatot hoztak, amelyben a londoni végrehajtóbizottságot felhatalmazzák a Je­wish Agence kibővítésére, továbbá elhatá­rozták, hogy kereskedelmi összekötteté­seket létesítenek Csehszlovákia és Palesz­tina között, hogy a két ország gazdasági fejlődését előmozdítsák. Határozatot hoz­tak a zsidó ifjúság produktív téren való nevelésére, amelyhez a kormány segítsé­gét kérték. Részletekről legközelebbi szá­munkban. — Interpellációk az angol alsó­házban. (Zs. T. I.) Egyes anticionista részről benyújtott interpellációkra az angol gyarmatügyi államtitkár a követ­kezőket válaszolta: legutóbb gyakran hallani, hogy a Balfour-deklaráció olyas­valami, amit hol felvehetünk, hol pedig le­tehetünk, amint ezt kényelmünk megkívánja. Vegyék tudomásul, hogy ha ezt elejtenénk, akkor az egész mandátumról le kellene mo­n­­danunk. Amivel a szomszédos hatalmaknál nagy veszélyt idéznénk fel magunk ellen. A palesztinai zsidó uralomról és a zsidó bürokráciáról szóló híresztelésekre a Do­­nezshirei herceg kijelentette, hogy ezek nem felelnek meg a valóságnak, amennyi­ben Palesztinában mindössze 608 zsidó hivatalnok van 630 arab és 1250 keresz­tény angol hivatalnok mellett. — Dr. Rosenbaum, Litvánia zsidó nemzetiségű minisztere. Zs. T. I. jelenti: A zsidó nemzeti tanács elnökét, dr. S. Rosenbaumot Litvánia zsidó nemzetiségi miniszterévé nevezték ki. kutya felvakkantott, annyiszor remeget meg Jánkel, mert a kutyáktól isszonyuan félt. Az embereket elkerülte és igy nem igen volt baja velük. Sokszor hetek myílottak el és Jánkel a legszükségesebben kivül, nem érintkezett emberekkel. Ösztönösen meg­érezte, hogy az emberek kinevetik, gúnyt űz­nek belőle. Emiatt még a mintánhoz sem ment el, hanem otthon folytatott végnélküli imádkozásokat. Pedig nagyon jó zsidó volt ez a Jánkel. Ő jól tudta magáról, hogy zsidó és talán csak ez az egy volt, amit igazán és intenzíven érzett. A maga mód­ján úgy képzelte el az egészet, hogy tulaj­donképpen az egész világon csak zsidók vannak és merő véletlenség, hogy akadnak itt-ott más nációk is. Ha valaki megkér­dezte volna tőle, hogy mennyien vagyunk zsidók a világon, biztosan azt felelte volna, mint a tenger fövenye. Fantasztikus elkép­zelései voltak a zsidóságról. Valami irtóza­tos és borzalmas erejű hatalomnak képzelte el egységes erővel és még egységesebb gondolattal. De azért mégis csak félkegyelmű volt Jánkel. Mert ha okosan gondolkodott volna, akkor saját magán tapasztalhatta volna, hogy nincs egység a zsidóságban, mert ime itt van ő, Jánkel, szegény, árva elhagyott, szomorú zsidó és mégis gúnyt űznek belőle. A múltkoriban is, egy schide­­c­ot ajánlottak neki, azzal, hogy a lány, csak őt, egyedül akarja. De ezt megérteni, sok lett volna Jankelnek. 1923. július 6.

Next