Református Polgári Leányiskola, Berettyóújfalu, 1935
Ifjúsági Vöröskereszt. December 7-én alakították meg négy csoportban az osztályfőnököknek, mint tanárelnököknek vezetése alatt. Célja az emberbaráti eszméket a gyermek lelkébe nevelni őket cselekvő jótékonykodásra szoktatni s az egészséges, higiénikus élet eszméit a tanulókon keresztül minél szélesebb körben elterjeszteni. Csoportjaink első ténykedése mindjárt a jótékonykodás volt, amikor karácsonykor az árvaházi gyermekek részére használt, de jó karban levő ruhát gyűjtöttek össze. Egyébként ez évben főleg némi kis tőkealap teremtése volt a csoportok főtörekvése s e végből az évközben e célra készített kézimunkákból a rajz- és kézmunkakiállitással kapcsolatosan vöröskeresztes vásárt rendeztek, s ennek eredménykép év végén a négy csoport vagyonának értéke készpénzben és a megmaradt munkákban 51,67 pengő. VI. Az iskola év vége, jutalmazások. Az iskolai évet 46.609/1936. sz. vkm.-i, illetőleg az ehhez alkalmazkodó 2133/1935 6. sz. püspöki rendelet szerint junius 13- án fejeztük be. A rendes tanulók évvégi vizsgálatszerű összefoglalásait a Rendtartásban előírt módon az igazgató elnöklete alatt június 15-16-17-18 és 19 napjain tartottuk meg. Június 14-15 én dr. Barcsay Lászlóné a rajz, Jakó Edith a ll.-lll-lV. oszt. és Pócza Irén az 1. oszt. kézimunka tanárának rendezésében jól sikerült rajz- és kézimunka kiállítást, tartottunk. A kiállítás magyaros jellege a szép számú látogatóság körében osztatlan elismerést keltett. Június 18-án a Kormányzó Úr Őfőméltósága születésnapja, 19-én pedig a tanév befejezése alkalmából istentiszteleten vettünk részt. A magánvizsgálatokat június 19-20 án tartottuk meg és pedig 19 én az írásbeli, 20-án szóbeli magánvizsgálatokat dr. Hajdú Gyula igazgatótanácsi ü. v. elnök elnöklése alatt. A bizonyítványokat és jutalmakat június 25-én osztottuk ki rövid, családias jellegű évzáró ünnep keretében. Jutalmazások Itt említjük meg azt a jutalmazási alapot, melyet dr. Fekete Ferenc berettyóújfalui ügyvéd létesített 1934. júniusában ,,Dr. Fekete Ferencné alapítvány“ néven, mely alapítványt az alapítólevél rendelkezése szerint az alaptőke (100 P.) érintetlen hagyása mellett kamataival növelni kell mindaddig, míg kétszeresére nem emelkedik, így ezen alapot jutalmazásra ez évben még nem használhattuk. Dr. Pácz Sándor alapítvány kamataiból könyvjutalmat kapott az alapítványtevő meghagyása szerint egy-egy magaviseletben példás és magyar nyelvben kiváló Ml. és egy-egy magaviseletben példás és a magyar történelemben kiváló 111-IV. osztályú tanuló és pedig Szabó Ibolya 1. o (Petőfi összes költő