Bérmunkás, 1925. május-december (3. évfolyam, 326-357. szám)

1925-08-01 / 339. szám

2 BÉRMUNKÁS (Wage Worker) HUNGARIAN ORGAN OF THE 1. W. W. Published Weekly by THE INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD. Subscription Rates: Előfizetési árak: One Year ................$2.00 Égy évre ..................?2.00 Six Months .............. 1.00 Fél évre .................... 1.00 Single Copy.....................05 Egyes szám ára..............05 Bundle Orders..............03 Csőm. rendelésnél.. .03 Make Money Orders for Subscription Payable to “BÉRMUNKÁS" I 3333 WEST BELMONT AVENUE * TELEPHONE: KEYSTONE 7S10 CHICAGO, ILL. A II HIVATÁSUNK. Húsz esztendei szüntelen küzdelem után megint tanúságot teszünk osztálytuda­tunk diktálta hivatásunk mellett. Tanusá­got teszünk, hogy tisztázzuk a fogalmakat a tényeket, hogy világosságot gyújtsunk ott, ahol sötétség uralkodik; hogy értelmet vigyünk az értelmetlenség közé; hogy meg­győződést és tudást adjunk a beavatatla­­noknak; hogy cselekvésbe vigyük a tétlenül ingadozókat és elvet vigyünk az elvtelen­­ségbe. EZ A MI HIVATÁSUNK! Nehéz és népszerűtlen hivatás ez. Köny­­nyebb az árral úszni. A tömegember nehe­zen mond le arról a gondolkozás nélküli megszokott állapotáról, amibe belesodorta sorsa. Azt hiszi, hogy úgy kényelmesebb helyzetben van, ha bedugja a fü­mit a társa­dalmi kérdések hallatára és inkább a csen­des tudatlanságban tesped, semhogy öntu­datos munkáshoz méltóan törődne a saját osztályhelyzetével. Ha végre mégis elindul a felvilágosodás, az öntudat útján, sehogy­­sem bírja elképzelni, hogy lehetne valamit is tenni a munkásmozgalomban vezérek nélkül. Lehetetlennek találja. Megszokott kényelmes helyzetnek találja azt, hogy ve­zérek után igazodjék. Kolompos után. Nagy­­munka gondolkodásra szoktatni a gondol­kodáshoz nem szokott fejeket, nagy munka a teljes öntudatra ébresztés, a fél öntudat­tal szemben. Nagyobb feladat, mint a telje­sen öntudatlanok felvilágosítása. De mégis meg kell történni ennek a munkának, mert nem lehetünk szabadok, amíg nem ébredt öntudatra a munkásosztály és nem szervez­te meg ipari szervezeteit. Előbb osztályön­tudatra kell ébredni a munkásoknak. A mi hivatásunk súlyos feladatot és köte­lességet ró ránk. Utunkban és cselekvé­sünkben velünk van elválaszthatatlanul irá­nyunk megszabott terve, jó­ felfogott gaz­dasági érdekünk, amit túl nem léphetünk, mert valamennyien, akik együtt haladunk, bérmunkások vagyunk. Osztályérdekü­nk tudatában cselekszünk. Nem is lehet ez máskép egy tisztán és szigorúan bérmunkás szervezetben, ahol kizárólagosan bérmun­kások vannak. Egyforma a tagság érdeke. Ezért az ipari szervezkedés az igazi mun­kásmozgalom, a munkásérdekeknek hű tü­körképe sugárzik minden mozdulatából. • Sokan megütköznek azon, hogy mi foly­tonosan a gazdasági kérdésekről beszé­lünk. Megütköznek rajtunk, mert mindig a gazdaságai kérdésekre irányítjuk a figyel­met. S ugyanazon elemek egész életüket a" legüzletiesebb egyéni önzésben élik le,. Miért csodálkoznak rajtunk, mert mi a munkásosztály érdekében tesszük azt, amit ők a saját érdekükben szeretnének meg­tenni, a legtöbbször sikertelenül. A mun­kásosztályból csak igen kevesen menekül­hetnek. A nagy többség örökre rabszolga marad, ha nem szervezi meg ipari erejét és együttesen meg nem csinálja azt, amit egyénenként hiába próbál elérni: a bérrab­szolgaságból való szabadulást. Azon senki sem csodálkozik, hogy a kapitalista osztály minden ténykedését osztályérdeke jellem­zi. Nem szaladnak délibábok után. Profit­juk szempontjából cselekszenek. A kapitalista osztálynak megvan a tár­sadalmi öntudata. Gazdasági érdeke sze­rint cselekszik. Úgy gondolkozik, mint ka­pitalista. Olyan kapitalistát nem lehet lát­ni, aki úgy gondolkozik, mint egy ön­tudatos munkás. De mennyi munkás van, aki úgy gondolkozik, mint e£y kapitalista. A többség. De csak gondolkozik (ha ugyan gondolkodásnak lehet nevezni a tévhiedel­­met), ám nem cselekedhet aszerint. Az anyagi körülményei a szűkös bérviszony korlátai közé szorítják. De a képzelődés­nek nincsenek korlátai. A félrevezetett el­me szabadon csapong az idegen légkörbe. A kapitalizmus légkörében kalandozik e munkásság nagy részének képzelete, ide­gen légkörben. Ezek a munkások úgy gon­dolkoznak, mint a kapitalisták. Pedig ruhá­­juk oly rongyos, hogy szinte lehull róluk s cipőjükből majdnem kiesnek és azért mégis úgy gondolkoznak, mint a kapitalisták. Hu­morosan hangzik, pedig komoly valóság.­­ Tény ez, valóban így van, a nap minden órájában tapasztalható jelenség: a munkás­ság nagy része úgy gondolkozik, mint a kapitalista. Szembe nézünk a dolgokkal úgy, amint vannak és nem ringatjuk magunkat a kép­zelet álmaiba, így van ez szépítgetés nélkül megmondva: a munkásság ellenségének, elnyomójának, kizsákmányolójának fejé­vel gondolkozik, nem a sajátjával. Vagy a munkásság nagy része a kapitalista osztály érdeke szerint gondolkozik. Hiszen ha nem a kapitalista osztály­­érdeke szerint gondol­kozna, hanem a saját osztály érdekében, ak­kor a kapitalizmusnak vége volna. Éppen ebben van a mi hivatásunk nagyszerűsége: felvilágosítani a munkásokat, terjeszteni az öntudatot. Igazi munkásöntudatot csak igazi munkásszervezet terjeszthet. Ne áll­junk meg a félúton és a munkásosztály ér­dekeinek részleges felismerése után ne bíz­zuk vezérekre ügyünket. Legyünk a ma­gunk vezérei. Legyünk a magunk tanítói. Legyünk a magunk felszabadítói. Erősítsük meg szervezetünket,­ az I. W. W.-t, hogy minél hatalmasabb tömeget tudjunk felvi­lágosítani, hogy nyöjjön és szaporodjon a munkásosztály öntudatos serege. Fogjunk össze valamennyien az I. W. W. tagjai, tel­jesítsük hivatásunkat: TANÍTSUNK ÉS SZERVEZZÜNK! AZ I. W. W. FORRADALMISÁGA. . . . y. Sokszor kíméletlen támadásban és kriti­kában van része az I. W. W.-nak. A kapi­talista osztály és bérencei részéről azért tá­madják fékevesztett gyűlölettel, mert leg­nagyobb ellenségét látják benne a kizsák­mányolási rendszernek, az iparokban ter­jesztett forradalmi agitáció­ja miatt, míg másrészről a tulipiros barátaink azért tá­madnak és kritizálnak bennünket, mert­­ szerintük nem vagyunk eléggé forradal­miak. Egyiknek sem vagyunk jók. Nézzünk csak végig önmagunkon, hogy kik vagyunk és mik vagyunk, hogy annyira kihívtuk magunk ellen úgy a kapitalista osztály, mint a politikai forradalmárok ha­ragját és gyűlöletét. A legnagyobb bűnünk az, hogy munkás emberek vagyunk. Mun­kások, akik megelégelték a kapitalista osz­tályuralmat és a saját magunk fejével gon­dolkozva harcolunk a kizsákmányoló rend­szer ellen. Ez a mi igazi, nagy bűnünk, úgy­ a kapcialista osztály, mint a politikusok szemében. S ha meggondoljuk magunkban a dolgot, bizony vakmerőség­ kell ahhoz, hogy az ember szembeszegezze magát min­den eddigi szokással és gyakorlattal és a saját maga útján induljon el, ügyet sem vetve a kapitalista bérencekre, akik Lazá­ra és istenre hivatkozva kiabálják felénk, hogy ide, ide gyertek, rá­ sem hallgatva a huszonegy patentán forradalmárokra, akik elénk tolakodva kiáltanak és integetnek ne­künk, hogy gyertek utánunk, mi fogunk vezetni titeket a megváltásba. Mindkét, félt vérig sértette az I.­ W. W. flegmatikus válasza: “Én erre megyek!” És ment. A maga útján, a maga eszközei­vel harcolva. Az I. W. W. útja teljesen el­válik a munkásmozgalmak eddigi irányá­tól: szigorúan az ipari téren működő szer­vezet vagyunk. Az I. W. W. nem politikai szervezet, abban az értelemben, amely ér­telemben a politikai szervezetek alakulnak és működnek, vagyis pártszervezet formá­ban. Az L W. W. ipari szervezet, ipari for­­­mával bír, ipari eszközökkel harcol és ipari célokért küzd. Az L W. W. az ipari forra­dalmárok szervezete. Tagjai csak bérmun­kások lehetnek, ami biztosítja arról, hogy a szervezet minden esetleges hibája mellett­­ is megmarad m­unkásüzer­vezetnek. Soha­sem lehet egyéb. Forradalmisága nem az­­ elvi nyilatkozatá­ban van csupán, amely elvi nyilatkozat az ipari szabadság társadalmi rendszerét igyekszik megvalósítani, hanem abban van a forradalmisága, hogy csak­­­­ugyan azt teszi, amit az elvi nyilatkozata mond: az iparokat szervezi a munkásokra hasznos Egi­ Nagy Szervezet alapján, ipari egységbe, a munkásokra káros Szakmai és kerületi szétsz­ervezés helyett. Ezért vonta magára a kapitalista osztály haragját. Az I. V­. W. forradalmisága abban van, hogy a munkásosztályt szerves összeütközésre szervezi az iparokban a létező kapitalista kizsákmányolás rendszerével. A kapitalis­ta rendszert alapjában támadja meg, a ter­melésben,­­ahonnan a kizsákmányolás rend­szere kiépült, ahonnan táperejét nyeri az osztályuralomr­a­ Nem csoda, hogy a kapi­talizmus szemében a legveszedelmesebb munkásmozgalom az Industrial Workers of the World. A politikai forradalmárok forradalmi­­sága ezzel szemben csak propaganda szem­pontjából jöhetne számításba, ha nem ve­zetne a parlamentarizmusba, ha megma­radna az osztályharc alapján. S éppen ezért ami jót tesznek az osztályharc hirde­tésénél, azt menten lerombolják a politikai BÉRMUNKÁS EE KÁR,HOGY MEGHALT LA FÖ­LETTE Nem vagyunk azok közül valók, akik a politikusok diadalát ünnepeljük vagy pusz­tulásuk fölött könnyezzünk. Éppen nem. Sőt. A politikus előttünk igen kártékony fajta, aki, mint a szó beleeszi magát a leg­jobb bútorba és tönkre rágja azt. A politi­kus is tönkrerágja azt a helyet ahová be­lefészkelte magát. Sok, nagyon sok meg­feneklett törekvés alján ott leljük az elhí­zott politikust, mint a kudarc okát. A rárótt kötelességek teljesítése helyett saját egyéni érdekeinek istápolására fordította minden idejét s amig körülötte minden pusztult és veszendőbe dőlt, a politikus gömbölyödött és prosperált. A nincstelenek meg reménykedve várták sorsuk jobbrafordulását politikus vezéreik­től. Hasztalan várták. S amikor észbekap­tak sokan, hogy ime, becsapott a politikus, akkor sem okultak, mert új frázisokkal, új politikusok tűntek fel a láthatáron, akik szirénhangon csalogatták a nincsteleneket, a kapitalista kizsákmányolás ingoványa felé: “Majd én foglak az Ígéret földjére vezetni benneteket. Gyertek utánam!” A nincstelenek újra cseberből vederbe kerül­tek , csurgóból eresz alá. S amikor már az újfajta frázisok politi­kai csepűrágóiban is elvesztik a bizalmat egyesek, felhangzik a sóhajtás: “De kár, hogy meghalt La Follette. Ha La Follette nem hal meg és ő lett volna az elnök, jobb világ volna.” Dehogy volna, dehogy volna. Mi, akik a politikusokat nem vesszük észre ipari harcainkban, csak akkor, ha hátha támadnak bennünket, nézzük csak meg, ki volt La Follette s vájjon jologos-e a feltevés, hogy a haladás nagy bajnokát ve­szhette el benne. Az igazságtól semmi sincsen messzebb, mint az az állítás, hogy La Follette a hala­dás híve volt. A kis burzsoázia érdeké­nek volt a bajnoka. Annak a kispolgár­ságnak, amelyet az ipari fejlődés, a gép­­technika a proletárság sorába szorított le. A kispolgárság minden ambíciója oda­­irányul, hogy visszahozzák a régi jóidőket, amikor még nem volt nagyipar, nagy bank és tröszt. Holott a társadalmi fejlődés két­ségtelen iránya a tőkeösszpontosulás, a ver­seny kiszorítása a termelésből a trösztök által. Aki ezt a fejlődési folyamatot akar­ja visszatartani, olyan szerepre vállalkozik, mint Gamut király, aki a tenger hullámai­nak­­áradatát akarta ■visszakorbácsolni medrébe’. Az emberiség fejlődésének irányát nem a kistőkések mutatják, akik a munka kizsák­mányolásán felül még egymás torkát akar­ják elvágni az élet-halál versenyben. A gépipar óriás méreteket öltött és a vagyon­­termelés nem a megoszlás irányába vezet, hanem a központosulás felé". A munkásoknak az ipar színterén kell egy nagy­ szervezetbe tömörülniük, hogy a földet és a gépeket a közjó szempontjából használják. Sokkal inkább tisztázódik a munkás felfogása azon tudat által, hogy nem ezer tolvaj rabolja ki zsebeit, hanem egy nagy rabló. La Foliette a kisfarmere­­ket, kispolgárokat képviselte, a kistolvajo­­kat, s bizonyos munkástömegek által való dicsőítése csak azt jelenti, hogy nem értet­ték meg a társadalmi erőforrásokat. Ezek a jelek, a múltak embereinek visszasírása, az egyes politikusokba vetett hit és biza­lom, még fokozottabb mértékben teszi szükségessé az I. W. W. irodalmának és lapjának terjesztését, a mi nevelő munkán­kat. Tőlünk függ, hogy a mi ipari szerve­zeteinket felépítsük és hogy az igazi neve­lést, az ipari nevelést végezzük. Teljesen mellőznünk kell a romantika látszatát is, azokat az embereket, akik egy életet azzal töltöttek el, hogy a társadalmi fejlődés ha­ladását akarták megállítani. il AUTÓGYÁRAK NÖVEKEDÉSE. DETROIT, Mich.—A Dodge Brothers automobilgyár elnöke, F. J. Haynes, kije­lentette, hogy a vállalat tökéletesítésére új épületekre és g­épekre vagy nyolc millió dollárt fognak költeni. Ezidő szerint a Dodge Bros. gyárban, na­ponként ezerszáz autót gyártanak. Az új terv szerint ezerötszáz autót akarnak gyár­tani naponként, párt uralmi törekvéseivel. Uralkodni akar­nak. Igaz, nem az isten kegyelméből, mint a királyok, nem a törvény és a rend nevé­ben, mint a kapitalisták, hanem a munká­sok nevében akarnak uralkodni, de mégis uralkodni akarnak. Az I. W. W. semmiféle uralmat nem ismer el. Az I. W. W. ipari szabadságot akar. Ipari szabadságot, amit a munkásosztály maga valósít meg a maga részére, mert más nem is adhatja azt, mert kizárólag csak a munkásosztálynak érdeke a bérrendszer eltörlése. Ebben van az I. W. W. forradalmisága. VALAMI A CSILLAGRÓL. (Betelgyese.) Tudjuk, hogy az átlagos ember nem sokat szokott törődni az égitestekkel, a csillagokkal, vagyis a csillagászattal. Munkástestvéreinknek sem elegendő iskolai alapkészültsége, sem ideje nincs, hogy arra sok ügyet fordítson. Pedig nagyon sok szép és ér­dekes, élvezetes dolgot tanulhatunk azokról az oly fényesen ragyogó testekről, melyek milliárdjai mind külön-külön állnak vagy elképzelhetetlen gyorsaság­gal száguldanak a végnélküli világűrben s melyek együttesen alkotják a “Világegyetemet”. Természetesen sohasem fognak az emberek min­dent tudni a csillagokról. A legtöbb ember, ■— bele­értve a műveiteket is, —, ma is csak igen keveset tud róluk. Ha a szó szigorú értelmében vett tudást vesszük, akkor csak egy nagyon kis csoport ember “tud” róluk valamit. Ezeket a “tudósokat” csillagá­szoknak nevezik. , Dr. Eddington, angol csillagászati tanár tartott a közelmúltban egy igen értékes és érdekes előadást egy csillagról, melynek belsejében az ő feltevése szerint két milliótól húsz millió között váltakozó hőmérséklet van a szerint, hogy a felszíntől számít­va milyen távolságra van a csillag bizonyos pontja a központtól, vagyis­ a csillag gyomrának kellős közepétől. És ez a csillag másodpercenként százmértföldes sebességgel száguld a maga útján. Ezt a csillagot Eddington Betelguese névvel is­merteti, melyet még az arabok adtak neki az ő tudo­mányos fénykorukban. Ez a szó magyarul “váll”-at jelent, vag­yis: valaminek a válla. Van egy csillag­csoport, melyet “Orion”-nak neveznek, s ez a bizo­nyos csillag ennek a csillagcsoportnak a válla. Ami­ből viszont — valószínűleg — az következik, hogy ezen nyugszik az egész “Orion” csillagcsoport, s még ennél is érthetőbben, ennek a vonzó ereje tartja­­össze annak a csillagcsoportnak a zömét. Ezen a “váll”-on lóg az egész “Orion”. Eddington tanár azt mondja, hogy ez a csillag tízmilliószorta nagyobb, mint a napunk, ami szin­tén háromszázhúszezerszer akkora mint a mi plané­tánk: a Föld. Hogy elképzeljük ennek a csillagnak nagyságát, Eddington azt mondja, hogy képzeletben gyúrjunk össze tízmillió “Nap”-ot s amilyen testet ez adna, akkora golyó az “Orion” válla: “Betelgyese”. A hősége elképzelésére pedig beküld bennünket egy százhúsz fokos hőségű sűtőházba. Képzeletünket to­vább viszi és azt mondja, hogy szorozzuk ezt a hőséget újra, meg újra, mig csak azt­ a hőfokot el nem érjük, ahol a fémek folyadékká és illanó anya­gokká nem válnak s akkor kapjuk meg Betelguese külső felületének a hőmérsékletét, illetve hőfokát. De ez csak a külső felület, mint például a mi Földünk háta, a hegy, völgy, a síkság vagy esetleg a tenger teteje vagy felszíne. Eddington képzeletben bevisz bennünket a Betel­guese gyomrába, ahol utunkban mindig fokozódó hőség között a­ gyomor közepében elérjük a húsz­millió hőfokot. Ilyen hőfoknál a legszilárdabbaknak ismert fé­mek s minden elképzelhető szilárd test mentén gázzá alakulna s még­is a Betelguesek alkotó anyaga a rettenetes nyomás következtében .platinum ,szilárd­­ságos. Hogy mi az, ami ezen csillagnak azt a rettenetes hőséget adja, Eddington tudományos magyarázata megzavarná az olvasók legtöbbjét, de a legegysze­rűbben úgy lehet megmagyarázni, mint a kova­követ : dörzsölés által melegszik és tüzet csinál. Vagy: ha például egy zacskót teletömünk apró acél­golyócskákkal mint sörétecskék és azokat gyorsan mozgatjuk, a dörzsölés által hőség keletkezik. Ed­dington szerint a Betelguese tömege állandóan ilyenforma mozgást végez el sem képzelhető sebes­séggel s ez idézi elő a hőséget. A tenger víztömege apró vízpárákból (mint pl. ködök) áll, melyek állandóan, változtatják helyüket, de mozgásuk aránytalanul csendesebb és nem idéz­nek elő hőséget; sem akkor, ha a tengerben végzik folytonos mozgásukat a nagy víztömegben, sem ak­kor, ha abból felemelkedve a Föld légkörében ke­ringenek ködök és felhők alakjában,­ habár a víz is gáznemű szilárd test. . • A Betelguese tömege szintén apró részekből össze­tett gáznemű test, de atomjai folytonos ,és rém gyors mozgásuk által hőséget fejlesztenek, olyant, amit mi jóformán el sem tudunk képzelni. Eddington szerint egy égitest csak bizonyos nagyságot érhet el, mert ha nem kap elegendő vonzó erőt szomszédaitól, melyek­et s melyeket ő tart a levegőben, illetve a világűrben, akkor szét kell esnie darabokra, mint ahogy azt a mi Napunk is meg­cselekedte valamikor, amiből keletkezett a mi Naprendszerünk: a Nap, a Föld, a Hold és az összes bolygók, melyek a Nap körül forognak. Habár, állítólag, a Hold a Földről szakadt el, de mivel Földünk a Nap fia, így a Hold is a Naptól származik. Ami a távolságot illeti, Eddington sze­rint a leggyorsabb repülőgéppel talán millió és millió évekbe telne odarepülni Földünkről. Smoling. ^ • *­ ­ FRANCIAORSZÁGI TUDÓSÍTÁS, Lyon, 1925, junius 25. A “Bérmunkás” Lapbizottságának, Chicago, HL, U. S. A. Tisztelt Munkástársak! Rég múlt,’— talán már egy éve, — hogy elvesztettem a levélbeli kapcsolatot s most, hogy ismét alkalmam van, irok. Én t. i. még a múlt év nyarán kijöttem Párisba , mert a gazdasági helyzet itt sem állandó, én se tudtam gyökeret verni egy helyben. Végig barangoltam Franciaország ipari központ­jait, míg most itt, Lyonban telepedtem le, ki tudja meddig. Óriási az ide bevándoroltak száma, kik között feltűnő sok a magyar, csehszlovák és lengyel munkás, szóval azon országok bérrabszolgái, ahol legjobban dühöng a fe­hér “civilizáció”. Most azonban különösen a csehszlovák munkásság kiüldözésével akarok foglalkozni, ami tipikus bizonyítéka pl. a csehszlovák­­burzsoázia “demokrati­kus” felfogásának. A múlt év tavaszán az ügynökök egész raja lepte el Csehszlovákiát, akik a már munkanélküli segélytől is megfosztott mun­kásokat s nincstelen parasztokat verbuvál­ták össze franciaországi transzportokba, a legvérmesebb ígéretekkel. Nézzük csak, mit ígértek ezek a rabszolgakereskedők. Először is ingyen szállítják ki őket Fran­ciaországba, s aztán, ha már kinn vannak, lassan vonják le a bérükből az útiköltséget, fejenként kétszáz frankot. Másodszor: a bányavidékeken dolgozók­nak napi 30—35 frankot biztosítanak, ol­csó élelmezést és lakást. A földmunkára szerződőknek havi 300 frank és teljes ellá­tást. S mindezt még a prágai toborzó hiva­talban ígérték, de nézzük csak mit adtak idekinn ? Minden ideérkezett munkással előbb szerződést írattak alá 6—12 hónapra, hogy hatóságilag ü­ldözhetők legyenek, ha mun­kaerejüket esetleg máshol akarnák eladni. Első dolguk volt, hogy az utazás költségeit levonják keserves bérükből, mert tudniillik, az otthon ígért 30—35 frankos napibérek leolvadtak 18—22, sőt 15 frankra is, ellen­ben a munkahelyek (bányákban) sokkal veszélyesebbek, mint Magyarországon vagy egyebütt a munkás-balesetbiztosítás­­ról szó sincs! Ez az egyetlen “civilizált” állam Európában, ahol nincsenek betegse­­gélyző pénztárak. Azok a szerencsétlenek pedig a kik föld­munkára szerződtek el, szintén nem jártak jobban, most ott is kifizették őket havi 100—150 frankkal, de mindenekelőtt be­vasalták rajtuk az útiköltséget. De ha a szerződésben biztosított időn belül­­akarta elhagyni helyét, még ki sem fizették a bé­rüket s igy kényük-kedvükre ki voltak szol­gáltatva a munkáltatóknak. Ezalatt pedig az otthon maradt sokgyermekes család hiá­ba várta a Franciaországból küldendő pén­zeket. A legtöbbjük örült, ha két-három havi túlórás munka után is, a viszafelé való útiköltséget megkereste. De sok olyan van, ki már másfél éve itt van, csak azért, mert sohasem tud útiköltségre szert tenni, s így akarva, nem akarva, itt maradt. Sokszor láttam a párisi csehszlovák követség előtt napokat várakozó tömegeket, akik arra vártak, hogy a konzulátus hazaszállíttassa őket, mert a munkahelyeiken rutul becsap­­ták, kihasználták őket, más munkahelyet nem kereshettek, mert e szabad köztársa­ságban nincsen szabad munkakeresés ide­genek számára. S mit tesz a csehszlovák állam külföldi képviselője? Előbb “dolog­­talan bitangokénak titulálja őket, kik csak “kéjutazást” akartak tenni, de mert a munka büdös nekik, hazaszaladnak. Ám ha ezzel vége volna a bürokratikus tortúrák­nak, még hagyján, de ezután jön a java. A derék konzuli hivatalnok előbb érdeklő­dik a hazai illetékes hatóságoknál, hogy az illetőnek van-e valami vagyona, mert az ál­lam nem ajándékozhat útiköltséget “csa­vargó­ bitangoknak”. Elég, hogy Szibériá­ba­n az olasz, francia vágóhidakra kivitték őket ingyen. Nos, ha van némelyiknek ott­hon még valami vagyonkája, úgy hitelezik az útiköltséget, de addig is, a konzulátus előtt kell várniok éjjel-nappal. De akinek az sincs, azt irgalmatlanul visszakénysze­­rítik eredeti munkahelyére, vagy a legjobb esetben a tolonc-után viszik haza. Így fest a csehszlovák burzsoázia Janus-pofája a “de­mokrácia” paplana alatt. íme a tanulság, munkástestvérek. Ha minden ország minden bérrabszolgája tu­datára ébredne annak, hogy egymagában vagy tagozottan csak gyönge féreg, melyet kénye-kedve szerint taposhat a kapitaliz­mus könyörtelen vascsizmája, ha tudná, hogy­­a sok milliónyi munkás mily impozáns erőt képvisel, ha egységes, s ha végül min­den bérrabszolga egy óriási, egységes szer­vezetben tömörülne, úgy nem fordulhatna elő, hogy egyik kapitalista állam a másik­nak dobálja a munkások ezreit éhbérért dolgozni! Sőt egyáltalán az sem fordulhat­na elő, hogy kizsákmányoltakként dolgoz­zunk. Jöjjön el végre a felismerés, a tisztánlá­tás, az osztályöntudat korszaka, mert ha van proletár, kit az ötéves óriási mészárlás meg nem tanított, úgy az utána követke­zett béke­korszak még csak jobban meg­taníthatott arra, hogy a kapitalizmus egy­általán nem szentimentális, sőt vérengzőbb, mint valaha. S most kérem önöket, hogy a Bérmunkás legújabb és régebbi számaiból egy-két pél­dányt s egyéb sajtóterméket küldjenek. Bár itt nem sokáig maradok, de addig mindenesetre, míg b. válaszuk s a kért irodalom megérkezik. Azután majd Fran­ciaország északi bányavidékein próbálok elhelyezkedni, mert ott rengeteg sok tót és magyar bányamunkás van, akik teljesen magukra vannak hagyatva, eltekintve egy pár álapostol szédelgőtől. - Maradok hívü­k az ipari szabadságért, Somoskeőy István.

Next