Beszélő Összkiadás, 1981-1984 (1-10. szám)
1982. szeptember / 4. szám - Beszélő-beszélgetés Zima Ferenccel
198 Beszélő-beszélgetés Grzegorz Lubczyk: Magyar a lengyelnek (Zycie Warszawy 1982. IV. 21.) Zima Ferenc nem fiktív alak, nem én találtam ki abból az alkalomból, hogy Wojciech Jaruzelski tábornokkal az élén lengyel párt- és állami küldöttség érkezett Magyarországra. Ez az 58 éves, Budapest XX. kerület, Kassa utcai lakos, aki - mint később bizalmasan elmondta nekem - soha korábban újságíróval nem beszélt, még magyar újságíróval sem, megkeresett engem telefonon, hogy tudomásomra hozza, mennyire megérti nehéz helyzetünket. - Eddig tart a lengyel újságban Zima Ferenc interjúja A macskaköveken is túl, az igazi Pesterzsébeten lakik Zima Ferenc, az egyetlen magyar munkás, aki megüzenhette a véleményét Jaruzelski Lengyelországába. 1981 decemberében telefonált a lengyel nagykövetségre, és lengyel újságírót hívott magához. Áprilisban aztán, amikor a tábornok Moszkva, Berlin és Prága után Budapesten, álmai városában is bemutatkozott, megnyílt a magyar munkás előtt a lengyel sajtó. Én Zima úrnak szólítom, ő engem Haraszti elvtársnak. Neki ajándékozom a cikket, és lefordítom a róla szóló néhány mondatot Ezek a sorok vezetik be a lengyeleknek szánt magyar segítség millióit és tonnáit, a cikk tulajdonképpeni tárgyát Zima úr azonban elégedetlen. Nem így képzelte el a cikket Elemzőbbre és tüzetesebbre gondolt Elvégre két és fél órát beszélt Lubczyknak, akit a lengyel sajtóattasé kísért el ide. Ugyanitt fogadta őket, a szobakonyhás ház és a kiskert közé toldott bádogtetős előtérben. Zima úr ugyanis súlyos disztrófiában szenved. Még nincs hatvanéves, és már tizenhárom éve nem dolgozhat De úgy tudja, hogy a szó is fegyver, és kötelességének érezte, hogy buzdítsa a néphatalom védelmezőit Nem mondja, hogy megcenzúrázták, de azt igen: legalább megküldhették volna neki a cikket Annyira várta! Elmondom, hogy szabadfoglalkozású író vagyok, s a beszélgetésünkről ott írok majd, ahol elfogadják... Zima úr felidézi áprilisi üzenetét „Először is bemutatkoztam, ahogy illik. Hiszen nem vagyok az átlag alatt, tanár is vagyok, 37 éve párttag. 1945-ben léptem be a szocdemekhez, onnan átléptem a pártba... Megvan a Felszabadulás Emlékérmem, és minden rokonom kitüntetett A testvérem mérnök, a tévé adóállomásának vezetője volt!” „Mindig aktív voltam” - mondja. 1945-ben műszerész a Gammában, 1947-ben átmegy a Hoffherbe, a Vörös Csillag Traktorgyár elődjébe, és ott kultúrvonalra kerül, az ottani pártszervezet kultúrfelelőse. Hathónapos pártiskola 1949-ben, utána műszaki tanárképző főiskolára küldik. Egy év nappalin, a többi levelezőn, ezalatt ipariskolai tanár, és az iskola személyzeti felelőse. 1954-ben vidékre akarják küldeni vezetőnek, de - mondja - nem fogadta el, idős szülei mellett maradt inkább. Pályája itt megtörik. Visszamegy munkásnak a Mechanikai Mérőműszerek Gyárába, ahol csupán a gyári pártbizottság tagja, s esztergál 1969-ig, amikor betegsége miatt nyugdíjazzák. „De 1949-től egészen a nyugdíjig ülnök is voltam a Kerületi Központi Bíróságon - csináltam büntetőt, polgárit haj, de ismerem a csibészeket, az ügyeskedőket! Nagyon szerettek, egyetemre akartak küldeni. Kértek, hogy maradjak, amikor leszázalékoltak - hiába, már nem tudtam bejárni.” Zima úr tehát húsz évig egyfolytában ítélkezett, és a kemény időkben tanult meg ítélkezni. Ennyit az életéről. Majd sort kerítünk még 1956-ra is, de előbb a lengyelekre! „Úgy karácsony táján furcsa érzésem lett - ellenérzés inkább valakinek el kellett mondanom - ismerős volt a zűr -, és ezt ne úja meg: a Szabad Európa éppen úgy uszított, mint 1956-ban.” Írtam, hogy másoktól hallotta, mit beszél a rádió? Bólint, és folytatja. „Persze, azért más, mint ’56-ban. Nálunk mást csináltak az imperialisták. Itt ők kifejezetten fegyveres provokációt hajtottak végre. De tanultak az imperialisták: nemcsak fegyverrel lehet egy társadalmi rendszert meggyöngíteni, hanem sztrájkokkal is tönkre lehet tenni. Hát meg kellett ezt mondani a lengyeleknek, hogy mi már ismerjük ezt, és tudjuk, hogyan kell elintézni. Megkérdezem, biztos-e benne, hogy december tizenharmadika után kérte magához az újságírót? Hiszen akkor már rátértek az „elintézés” útjára a tábornokok. Feleségével együtt kiderítik, valóban előbb fogalmazgatta már a bátorító üzenetet, talán előbb is telefonált. De nem kellett sokat változtatnia rajta, mire az újságoő kijött: áprilisban Zima úr ismét elégedetlen volt, ezúttal a rendcsinálás ütemével. „Megmondtam Lubczyk elvtársnak, hogy Nagy Imrééket mind talonba tettük, magyarán kinyiffantottuk. Nem-e ezt kellett volna tenni Walesával, Kuronnal? Semlegesíteni, magyarán felakasztani.” Zima úr nem válogat az igék között, inkább halmozza őket. „Itt egy kicsit össze is különböztünk Lubczyk elvtárssal. Azt mondta, Walesa tulajdonképpen egy villanyszerelő, nem egyértelmű a szerepe. Azt próbálta magyarázni a Lubczyk, hogy Walesa mást akart, mint amit a valóságban csináltak. Kuronék félreterelték.” BESZÉLŐ 4