Beszélő Összkiadás, 1981-1984 (1-10. szám)

1984 / 10. szám - Állam és egyház - Fehér Dániel: Az emberiség ellenségei

612 Állam és egyház Fehér Dániel* Az emberiség ellenségei A szerkesztősége nevében aggódó újságírót Seszták Ágnesnek** hívják. Riportja - Könyörgés Szántó An­náért -, mely a Magyar Ifjúság 1984. március 9-i szá­mában jelent meg, egy felbomlott család magánügyeibe vezeti be az olvasót A történet hétköznapi. Szántó An­na (a név természetesen nem valódi) lánya szerint „a legszebb nő”, akinek „gyönyörű, vállig érő haja és pi­szok nagy intellektusa volt”, és ráadásul a szakmájában is sikeresnek tudhatta magát: „iskolában tanított, ahol ő volt a legjobb tanár, és a tanítványok rajongtak érte.” A férjről kevesebbet árul el az újságírónő, még álnevet sem ad neki. Szakmájáról hallgat, nem számol be munkahelyi sikerekről. Az egyetlen idevágó kiszólás inkább elégedeten embert sejtet, aki valószínűleg nem értelmiségi: „Hazamegyek a munkából hulla fá­radtan...” Gyanítható hát, hogy a húszévi házasság alatt a férfi nemcsak szeretetet és három gyereket kapott feleségétől, hanem kiadós kisebbrendűségi komplexust is. A viszony még egyenlőtlenebbé vált, amikor - né­hány évvel a házasság felbomlása előtt - komoly örök­ség szállt a családra: muzeális értékű bútorok, perzsa­szőnyegek, ékszerek, porcelán, festmények­­ és kész­pénz. A riport homályban hagyja, hogy ki volt az örö­kös („Néhány évvel ezelőtt örököltek, építkezni kezd­tek” - mondja a már idézett gyermekkori barátnő), figyelmesebb olvasásra mégis kitűnik belőle, hogy az asszony volt az. Nem csoda, hogy „a legszebb fehér ezüstróka bundájában volt, amikor beszállt a sötétkék Opeljébe”. Úgy látszik azonban, a férj is méltóan részesült a jólétből: nem vádolja feleségét kapzsiság­gal. Egészen mással magyarázza viszonyuk megrom­lását. „A feleségem húszévi házasság után úgy döntött, hogy belép egy illegális vallási gyülekezetbe. Bevitte a három gyerekünket, és azt akarta, hogy én is megtérjek. Nem tértem meg. Ezt három, keserves veszekedésekkel teli év követte.” Hihető-e, hogy a szép asszony, a sikeres tanárnő, az anyagi gondoktól megszabadult, imádott anya és fele­ség minden előzmény nélkül megtér és belép egy „ille­gális gyülekezetbe”. Éppenséggel lehetséges, de na­gyon valószínűtlen. Az emberek általában akkor fordul­nak Istenhez, ha válságba került lényüknek erős tá­maszra van szüksége, ha menekülnek a szeretetlenség. „Gyülekezetük legalizálásra törekszik. Nincs kétségük afelöl, hogy kérelmük pozitív elbírálást nyer. (Mi az ellenkezőjét szeretnénk remélni - A szerk.)" a sivárság, az erkölcsi bizonytalanság elől. És Szántó Anna azt állítja, volt mi elől menekülnie: „A férjem házasságot tört, és én ezt nem tudom megbocsátani.” Érdekes, az asszony kétszer is házasságtörőnek nevezi a férfit, de a riport nem tisztázza, van-e igazság a szavai­ban. Elmegy a kifakadások mellett, mintha csak egy vallási tébolyba esett ember sok bolondériájának egyi­kéről lenne szó. Pedig, ha komolyan vesszük Szántó Annát, köny­­nyen megérthetjük, mi történt. A férj alighanem egy­re kevésbé tudta elviselni az asszony nyomasztó fölé­nyét, és húsz év után úgy érezte, be kell bizonyítania, hogy ő is önálló és sikeres személyiség. Hódítani kezdett, ahol tudott, és valószínűleg diadalainak szá­mával egyenes arányban nőtt az agresszivitása oda­haza. A feleség, aki nem sejtette, hogy szilárdnak hitt házassága alá van aknázva, összeomlott. És ekkor jött az ,illegális gyülekezet” szilárd értékrendjével, megtartó közösségi kapcsolataival és az örök élet ígéretével... Nem célom, hogy igazságot tegyek a két ember vitá­jában. Különben Seszták Ágnest sem házasságuk szo­morú sorsa érdekli. Számára ez a történet csak alkalom, hogy a nyilvánosság elé vigyen „egy aggasztó és aktuá­lis témát, az illegális vallási gyülekezetek - ezen belül is egy konkrét, de meg nem nevezett társaság - helyze­tét, hatásukat és terjeszkedésük mozgatóit” (Kinek szól a fenyegetés? - szerkesztőségi jegyzet a lap március 30-i számában). A cikk nem kevesebbet igyekszik bizo­nyítani Szántó Anna házasságának történetével, mint hogy a „terjeszkedő” kisegyházi mozgalom kiegyensú­lyozott emberek lelki békéjét, boldog családok nyugal­mát fenyegeti, okos lényekből társadalomellenes ször­nyetegeket csinál. Én azonban azt állítom: még a ten­denciózusan előadott történetből is kiderül, hogy ez a család már széthullott, ez az asszony már súlyos lelki válságban volt, amikor az a bizonyos „konkrét, de meg nem nevezett társaság” megjelent a színen. Szántó An­na beteg volt, és a gyülekezetben meggyógyult. Nem biztos, hogy mindenki kívánja magának a vallás általi gyógyulást, a hitbéli közösségekben való feloldódást - de ez nem tartozik ide. Nyilvános meghurcolással, han­gulatkeltéssel üldözni semmiképp sem szabad érte sen­kit, sem Szántó Annát, sem a gyülekezetét, amelynek új lelki békéjét köszönheti. BESZÉLŐ 10

Next