Beszélő Összkiadás, 1981-1984 (1-10. szám)

1982. szeptember / 4. szám - Fehér Dániel: Kitaszított adventisták

BESZÉLŐ 4 Kü­l­földön kiadott vallásos irodalom után kutattak. A hazai vallásos könyvkiadás méreteiből ítélve nem lehetetett ne­héz dolguk. Ekkor kényszerítették távozásra az addigi te­rületi vezetőket, több más kipróbált lelkésszel együtt. 1965-ben húsz-huszonöt igehirdető volt kénytelen tu­domásul venni, hogy szolgálataira nem tartanak igényt. Akik ellenállásra gondoltak, ekkor tanulták meg a ké­sőbbi adventista egyházelnök nevét - Szakács József­nek hívják, jelenleg a Szabadegyházak Tanácsának (SZET) elnöke -, aki az elkeseredett és értetlen Unió­konferencia (a gyülekezeti képviselők országos köz­gyűlése) feloszlatására kihívta a rendőrséget. Az elbocsátott lelkészekkel együtt természetesen egyháztagok is távoztak: ki önszántából, ki nyomásra. Az egyház lassan a felére zsugorodott. A megüresedett lelkészi állásokat az egyházvezetőség a lelkipásztori szolgálat hivatásszerű végzésére alkalmatlan, önálló vé­leménynyilvánítástól tartózkodó adventistákkal töltötte be. Ki tudja, meddig lett volna még farkasa az adventista nyájnak az addigi elnök, ha titkolhatatlanná nem válik botrányos magánélete, így azonban távoznia kellett. Helyét azonban veje, az 1965-ös Uniókonferencia erő­szakos feloszlatója foglalta el. Ekkor harminchat lelkésze és alig négy-ötezer híve volt az egyháznak. Úgy látszott, többé nem tud talpra állni. Tíz-tizenöt, főleg fiatalabb lelkész azonban - az egyik területi elnök vezetésével - megkísérelte a lehe­tetlent. Úgy próbálták megmenteni egyházukat, hogy visszanyúltak a hagyományos adventista elvekhez, mind a tanítás, mind az életgyakorlat terén; vállalták az ifjúsági munka újrakezdésével járó kockázatot, és a szombatiskolákban is igyekeztek visszatérni a bibliai alapokhoz. A megújulást kereső lelkipásztorok rend­szeresen találkoztak egymással, lelkiismeretesen láto­gatták a híveket, próbálták felkutatni és felkarolni a perifériára szorult adventistákat. Igyekezetüket az egy­ház vezetői természetesen nem nézték jó szemmel. Egyházszakadás 1975-ben Magyarországon járt P. Potter, az Egyhá­zak Világtanácsának főtitkára. Ebből az alkalomból Szakács József is nyilatkozott az ökumenikus kérdésről, méltatván a protestánsok szervezett együttműködését. Nyilatkozata megbotránkoztatta az adventista hívők egy részét. A nemzetközi Adventista Egyház ugyanis azon a nézeten van, hogy az ökumenikus mozgalom a felekezeti határok összemosásával a katolikus egyházé­hoz hasonló szervezetet eredményezhet protestáns ol­dalon is, tehát olyan szervezetet, mely inkább politikai intézmény, mint lelki közösség. Az adventisták jó kap­csolatokra törekszenek ugyan a más felekezetekhez tar­tozókkal, de a szervezett, kívülről irányított összehan­golást elutasítják. A felindult hívők véleményét Egervári Oszkár, a köz­ponti adventista gyülekezet lelkipásztora írásban ter­jesztette az egyháztanács elé. Szakács nyomban a levél kézhezvétele után magához kérette őt, és felszólította: azonnal vonja vissza bírálatát, különben két héten belül az utcán találja magát. Az ökumenikus kérdés ugyanebben az időben még egy fegyelmi ügyet indított el. Vannó Zsuzsa lelkésznő, a szabadegyházak lelkészképző intézetének adventista tanára levélben kifogásolta Palotay Sándor, a SZÉT ak­kori elnöke tanévnyitó beszédét. Palotay - maga is ad­ventista - azt fejtegette, hogy a lelkészképző ökumeni­kus intézmény, a közös protestáns szolgálatra készít elő. Vannó Zsuzsát is felszólították: vonja vissza leve­lét, ha meg akarja úszni áthelyezéssel. A lelkésznő azonban lelkiismereti kérdésnek tekintette az ügyet, és nem engedett. Azonnal felfüggesztették, majd a szintén hajthatatlan Egervárival együtt állásvesztésre ítélték. A két fegyelmi tárgyalás egybeesése nem volt vélet­len. Palotay és Szakács nem mulasztásul el felhívni az elítéltek figyelmét arra, hogy közös elbocsátásuk az erköl­csi félrelépés gyanúját fogja rájuk vetni. Úgy hírlik, meg is próbálták rávenni a menesztettek egyik barátját, hogy a gyülekezetekben híresztelje el: „van valami” kettejük kö­zött. Cserébe állást, gépkocsit ígértek volna neki. Az egyház vezetői azonban elszámították magukat. A megtámadott lelkészek mellett négy társuk nyíltan szót emelt, és a SZET lelkészképzőjének adventista hallgatói közül huszonketten szintén bejelentették, hogy tiltakozásuk jeleként kilépnek a tanintézetből. Az egész egyház közvéleménye háborogni kezdett. A vezetők a régi módszerhez folyamodtak: igyekeztek ke­mény kézzel, elbocsátásokkal megtörni az ellenállást. Kivizsgálás Az elbocsátott lelkészek a magyarországi adventista egyház felettes szervéhez, a Bernben székelő Euro-afri­­kai Divízió elnökéhez fellebbeztek, aki be is utazott az országba, hogy az ügyet kivizsgálja. Talán mentségére szolgál, hogy új ember volt ezen a poszton, mégsem hallgathatjuk el: szánalmasan bölcstelenül viselkedett. Nem tűnt fel neki, hogy az egyház lelkészkarát hirtelen harmincról százra duzzasztották, s hogy az érintett lel­készekkel csak a SZÉT és az egyháztanács jelenlétében találkozhatott, akkor is csak egyetlen alkalommal, késő éjszaka. Az sem keltette fel gyanúját, hogy miért erő­szakolja a SZÉT és az adventista egyház elnöke az ügy azonnali lezárását, miért szigetelik el őt szokatlan óva­tossággal a sebtében összehívott uniókonferencia részt­vevőitől, s mikor a gyűlés résztvevői felszólalásaikban szót emelnek az elbocsátott lelkészek mellett, miért ala­kul át egy csapásra a tanácskozás jubileumi gyülekezet­té, melynek célja immár nem a fellebbezés megvitatása.

Next