Beszélő Összkiadás, 1987-1989 (21-27. szám)
1989 / 1. (26.) szám - Március 15. - Vigh Károly, Mécs Imre, Csengey Dénes, Orbán Viktor, Kis János, Tamás Gáspár Miklós beszédei
778 és leánya és az ugyancsak halálra ítélt, de kegyelmet kapott Hornyák Tibor felolvassa a saját halálos ítéletüket és megbocsátásra, megbékélésre szólít fel. Megrendülten állunk... A Kölcsey-szobornál valamivel öt óra előtt ért véget a délutáni ünnepség. Pákh Tibornak nincs szüksége mikrofonra. Fáradhatatlanul szónokol. Hangját a távolabb állók is hallják. Ugyanazokat a gondolatokat mondja el, amiket tavaly. Akkor kifütyülték, most megtapsolják érte. Néhány méterrel arrébb egy idős ember Kossuth-nótákat trombitál egy Magyar Nemzetből csavart tölcséren... Fél hétkor mintegy tízezer ember gyülekezik a Roosevelt téren. E sorok írója a három évvel ezelőtti „Lánchídi csatá”-ra emlékeztet, majd a szegedi független ünnepségről visszatért Tamás Gáspár Miklós beszél a független szervezetek összefogásának szükségességéről. A tömeg fáklyákkal, énekelve elindul, fel a Várba, a Demokrata Fórum nagygyűlésére. Mire átérünk a Lánchídon már húszezren vagyunk, és a Dísz téren már harmincezer ember szavalja együtt Sinkovits Imrével: „Habár fölül a gálya, S alul a víznek árja, Azért a víz az úr!”... Rockenbauer Zoltán BESZÉLŐ 26 Szabadság tér, a Magyar Televízió lépcsője Csengey Dénes (Magyar Demokrata Fórum) Ünneplő honfitársaim! Barátaim! Magyarország polgárai! Ebben a hazában ma egy meghasadt nemzet él. A beismerő vallomást nem is én teszem - ösztöneink működése már régen elárult bennünket. Boldogabb országokban a nemzeti ünnep alkalom az emelkedett emlékezésre, itt Magyarországon azonban, valahányszor egy jeles történelmi nap évfordulója közeledik, szemerkélni kezd, majd bővebben is megered az aggodalmak esete, megérkeznek a gyomorgörcsök, erősítést kapnak az utcai járőrosztagok, elhangoznak a fenyegető jóslatok. Mintha az volna a legvalószínűbb, hogy valami súlyos baj ér minket, ünnepre készülőket, így történt, ilyen betegesen történt ez az idén is. És éppen itt, ahol most állunk, éppen a Szabadság téren csoportosultak legsűrűbben az előzetes aggodalmak. Sokan azt hitték, vagy azt akarták elhitetni, hogy ide, a Magyar Televízió székházához egy ostromló tömeg készülődik, a fenyegetés és a rombolás szellemétől vezérelve. Mondjuk ki együtt fennhangon, hogy ez nem igaz! Mondjuk ki együtt fennhangon, hogy rosszul ismernek bennünket azok, akik csőcseléknek tartanak, rosszul ismernek bennünket, azok, akik azt hiszik, hogy dúlásban és pusziiításban leljük örömünket! Tőlünk ne féltse senki a televíziót! Nagyon fogunk vigyázni rá, mert a miénk! És ugyanígy ne féltse tőlünk senki Magyarországot! Nagyon fogunk rá vigyázni, mert a miénk. Elég időnk volt megtanulni, hogy ebben az országban végül mindent mi fizetünk meg, legyen az egy szétlőtt ház, egy behúzott ablak, vagy egy elkótyavetyélt hitelösszeg. És most, barátaim, itt az ideje, hogy elfordítsuk figyelmünket az előjátékok rossz ízű részleteiről. Itt az ideje, hogy végre elmosolyodjunk, abban a biztos tudatban, hogy ez itt Magyarország, mi itt itthon vagyunk, és amikor az ország jövőjéről beszélünk, arról beszélünk, ami a miénk. Azért vonultunk ide, hogy ezt most külön, erős hangsúllyal a Magyar Televízióról is elmondjuk. Ki akarjuk nyilvánítani, hogy a televízió a nemzet tulajdona, nem a kormányé, és azt is, hogy e tulajdonjogot a jövőben érvényesíteni kívánjuk. Szabad sajtót, szabad rádiót, szabad televíziót! Társadalmi ellenőrzést a nyilvánosság minden fóruma fölött! Minden alkotmányosan szerveződött politikai tényezőnek a nyilvános véleményalkotás, a nyilvános programhirdetés egyenlő jogát, egyenlő lehetőségét! Önálló műsorokat a televízióban a független pártoknak, független mozgalmaknak és szakszervezeteknek! Elsőbbséget a nemzeti kultúra értékeinek, teret az európai tájékozódásnak! Megnyilvánulási lehetőséget a nemzeti kisebbségeink iránti felelősségnek és szolidaritásnak, új, egységes nemzeteszmét a világban szétszóródott magyarságnak! A történelmi bűnök és meghurcoltatások nyilvános feltárását, ítéletet, rehabilitációt és megbocsátást! Nemzeti megújulási programot! Ezek a követeléseink, barátaim! Nyomatékosítsa őket mindannyiunk arcán az elszánt és fegyelmezett mosoly. De nem azért vonultunk ide, hogy a falakkal feleseljünk. Azt akarjuk, hogy követeléseinkről haladéktala