Beszélő Összkiadás, 1987-1989 (21-27. szám)

1988 / 3. (25.) szám - Térségünk - Demszky Gábor: Kis magyar helytörténet

BESZÉLŐ 25 szovjet közigazgatást vezettek be a fehérgyarmati járás három határszélre eső magyar községében: Tiszabe­­csen, Uszkán és Milotán. (Ez történt a vásárosnaményi járáshoz tartozó községekben is.) 2. „Málenkij robot” címén összeszedték a három falu férfilakosságát és a Szolyván (Kárpátalja) felállított gyűjtőtáborba vitték őket. Ezen a módon összesen 400- 450 férfit hurcoltak el. (Az ötven éven felülieket 1945- ben hazaengedték.) 3. A deportált férfiak többsége elpusztult a Gulag táboraiban, a ’40-es évek végén hazatértek elbeszélése szerint halálukat az éhezés, járványos betegségek és az embertelen fogvatartás körülményei okozták. 4. Az elcsatolt területet a szovjetek még 1945-ben átengedték a magyar hatóságoknak. (A határ megvál­toztatása miatt a Szövetséges Ellenőrző Bizottság is in­terveniált az oroszoknál.) ♦ ♦ ♦ Sem az elcsatolás, sem a férfilakosság deportálása nem kutatható téma. Ezért hiteles magyarázatra és tény­szerű leírásra nincs lehetőség. De mindaz, ami a kívülállók számára csak történelmi példázat, a túlélőkben kiheverhetetlen sérelmeket hagyó élet. Miért történt mindez, kérdezik a beszélgetés során ők és hozzátartozóik. Minden érintett magyarázatot keres ar­ra, ami számára nem intézhető el azzal, hogy valószínűleg sohasem fogja megismerni a teljes igazságot A beszélgetésekben háromféle magyarázat bukkan fel: Az első szerint ezeket a községeket már 1941-ben a szomszédos Ugocsa megyéhez akarta csatoltatni a köz­ségi választmány. Az oroszok ezt a körülményt hasz­nálták ki. (Szilágyi Imre, volt körjegyző erre a mozza­natra helyezi a hangsúlyt.) A második szerint az orosz hadvezetés természetes határt akart, ezért csatolta el a Tisza túlsó partjára eső, a volt Bereg megyéhez tartozó községeket, a Tisza innenső oldalán pedig hídfőállásként szolgált volna három további magyar község. Ennek a hadvezetés által de facto létrehozott állapotnak a legalizálására az átcsatolást indítványozó kérelmeket írattak ezeknek a községeknek az elöljáróival. (Ezt a magyarázatot Tollas Tiboron és Szilágyi Imrén kívül a csatolt dokumentumokban megerősíti Nagy Ferenc volt miniszterelnök, és Kiss Sándor volt országgyűlési kép­viselő.) A bizonytalanság és az események lelki feldolgozat­­lansága bűnbakok keresése felé viszi a túlélők egy ré­szét. Szerintük az eseményekért általuk ismert szemé­lyek, közöttük zsidók felelősek. Ezekben a falvakban a zsidó családok deportálását néhány hónap múlva követ­te a magyar férfiak elhurcolása. A deportálás lebonyolí­tásában a csendőrség parancsára magyar parasztok is részt vettek, az ő elhurcolásuk idején viszont volt mun­kaszolgálatos férfiak is statisztáltak. Vannak, akik a két tragikus eseménysor között összefüggéseket keresnek, de a bűnbakok között a falu volt körjegyzőjét is meg­említik. (Ezt a gyakran felbukkanó „magyarázatot” két közzétett beszélgetés említi.) „Nem az a legény, aki üti, hanem aki állja...” SZILÁGYI IMRÉNEK hívnak. 1901-ben születtem Szabolcsban, nem messze ide. Apám református lelkész volt. 1919-ben iratkoztam be közigazgatási tanfolyam­ra. 1923-ban neveztek ki ide körjegyzőnek. Akkoriban a főszolgabírónak csak jelölési joga volt, három szolga­bírójelöltet állíthatott, akikből a község választott szol­gabírót. ő volt a képviselőtestület vezetője. A jegyzőt is a képviselőtestület választotta, életfogytiglan határidő­re. Tiszabecs, Uszka és Milota községek tartoztak a körjegyzőséghez. Uszka egyébként régebben, 1890-ig, Ugocsa várme­gyéhez tartozott, és kisnemesek lakták. Meg is látszik az úrhatnámság a lakosságon. (A jegyzőnek az anya­könyvvezetés, aztán az építésügy, az állami végrehaj­tás, adókivetés, szabálysértés, mezei rendőri és közle­kedési szabálysértési teendők, kisebb polgári peres ügyekkel való bíráskodás, jogi tanácsadás, továbbá úgynevezett magánmunkálat volt a hatásköre. Ebből a két utolsóból volt a legtöbb baja minden jegyzőnek. Az ügyvédek kenyerét vettük el, ezért kényes ügy volt. Az adókivetéssel, adóbehajtással volt bajunk még, az állami adóhivatalba fizettük be a beszedett adót. Volt itt Uszkán egy nemesi sarj, Baka Lászlónak hívták. Min­dig magas polcról akart intézkedni „mint Uszka egyet­len földesura”, cseléd nem állta. „Nincs rossz idő, csak rossz cseléd” - mondta, és mindig kihajtotta őket, az esőben is. Rossz adófizető volt, mindig volt adótartozá­sa, folyton kért rá halasztást, kapott is. Ezeknek a községeknek a hovatartozása sokszor volt vita témája. Ugyanis a Tisza átszakított ide Tiszabecs­­hez 19 holdnyi területet Ugocsa vármegyéből. A visz­­szacsatolás után, 1940 körül Ugocsa vármegye a törté­nelmi hagyományokra is kezdett hivatkozni. Uszka község egyébként régen, mint mondtam, a történeti időkben Ugocsa vármegyéhez tartozott. Baka László, akit az előbb említettem, ezen a címen tudta felzaklatni Milotát és Becset is Uszka után. Követelte, hogy csatol­ják ezt a három községet Ugocsához, „hogy süvegelje meg a magyart ott a muszka is, a román is.” 1941-ben beadtak egy beadványt a főszolgabíróhoz, hogy a kép­viselőtestület elhallgatta a köz kívánságát, ugyanis a nép azt akarja, hogy a három község Ugocsához tartoz­zon. Kérték a megyei törvényhatósági közgyűlést, hogy „engedje ki a három községet”. Aztán a képviselőtestü­let is határozatot hozott az átcsatolásról, de megfelleb­beztem és megsemmisítették ezt a határozatot. Később.

Next