Beszélő 8. (1983)
1983. október / 8. szám
▼Issza Maléter. Fáradhatatlanul ▼ellátta a tanúkat, keresztkérdéseket tett fel, ellenvetésekkel élt. Az egész tárgyalás folyásiér csak egyszer ▼eazltette el az önuralmát, elsírta magét -volt bajtársa, Úszta Gyula megátalkodott hazugságainak hallatén.Úszta 1956 november elején megjelent a Killén-laktanyében. A tárgyaláson azt állította: azért, hogy figyelmeztesse Maiétert, hova vezet árulása. Maiéter szerint a szolgálatast jött felajánlani. Maiéter az utolsó szó jogén értetlenségét hangoztatta. Nágy Imre minden részletkérdésben ellentmondott a ▼édnak, amit lehetett, tagadott. Olyasmit is, ami rég szerint nem volt felróható. Így például nem ismerlte el, hogy akér cank szűk körben is terjesztette volna e Központi Vezetőségnek széni feljegyzéseit. Ellenben következetesen vállalta valamennyi fonton politikai döntését, a ezekért elvi harcot folytatott a bírósággal; helyes volt a megegyezés lehetőségeit keresni; helyes volt visszatérni a többpártrendszerre; helyes volt a szovjet csapatok tévézését követelni, és felbontani a Varsói Szerződést. Az utolsó szó jogéval - tudomásunk szerint - nem élt. Készült a beszédre - mondotta volna de mert látja, hogy a bírósági tárgyalás csak komédia, eláll tőle; ügyében úgysem ez a bíróság mondja ki a végső ítéletet, hanem e nemzetközi munkásmozgalom. A bíró kérdésére, hogy kér-e kegyelmet, kijelentette: fenntartja álláspontját, a történelem őt fogja igazolni, kegyelmet nem kér. A másik két halálraítélt kegyelemért folyamodott, s ezt tette védence helyett Hagy Imre ügyvédje is. Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke, nem sok időt szakított a kegyelmi kérvények elbírálására; másnap reggel mindhárom elítéltet felakasztották. A fegyőrök szerint Gimee átaludta kivégzése előtti éjszakát; Maléter fel-alé járkált celládéban; Hagy Imre irt. Levelét /ha volt/ nem továbbították feleségének - csupán egy jegygyűrűt adtak ki neki; arról is kiderült, hogy hamisítvány, ítélethirdetés után a halálraítélteket átvitték a Gyűjtőfogházba; mésnap itt, a Kiafogház udvarán hajtották végre az ítéleteket. A Gyűjtő rabjait ezen a napon nem vitték munkára; a reggelit is órákkal később kapták meg, mint rendesen. A holttesteket jeltelen sírokba temették. Nem tudni, Szilágyi Józsefet Nagy Imréékkel együtt végezték-e ki, vagy mindjárt a tárgyalása után. A Gyűjtőben raboskodók egy része úgy tudta: májusban akasztották fel. A börtönorvos viszont június 16-án délelőtt azt mondta a börtönkórházban fekvő foglyoknak: "négy koporsó", neveket nem közölt. Az életben hagyottakat két héttel a per befejezése után szintén a Gyűjtőfogházba szállították, majd 1959 elején Vécra. Elsőként a nagybeteg Tildy szabadult, 1959. április 4-én különkegyelemben részesítették. 1960 április 4-én került sor az első, részleges amnesztiára, szabadlábra helyezték azokat az elítélteket, akiknek büntetése nem volt hosszabb öt évnél. Velük szabadult Vásárhelyi Miklós. Donáth Ferenc néhány más elítélttel /Haraszti Sándorral, Déry Tiborral/ együtt személyi amnesztiát kapott - akárcsak Rákosi három főhóhérjai Farkas Mihály, Farkas Vladimír és Péter Gábor. 1963 április 4-én szélesebb körű amnesztiát hirdetett az Elnöki Tanács; ez mér mindenkire kiterjedt, aki nem minősült visszaesőnek vagy nem fegyveres harcokban való részvételért ítélték el. Ekkor hagyta el a börtönt Jánosi Ferenc és Kopácsi Sándor.