Beszélő 10. (1984)
1984 / 10. szám
3 A "REFORM"-TÓL A "TOVÁBBFEJLESZTÉS-IG vagy a reformig? Régen elmúltak azok az idők, amikor a politikai közönség nem elhanyagolható része a pártvezetéstől várt útmutatást. Persze az is régen volt, amikor a vezetés még mozgósítani kívánta a társadalmat állásfoglalásaival. Ha megnyilatkozik, ma már elsősorban azért, hogy az apparátusok alkalmazottaival tudassa, milyen ig£agatartást vár tőlük. Ám ha a kívülálló tudni akarja, hogy a bürokrácia mihez fogja tartani magát, neki is oda kell figyelnie a hivatalos nyilatkozatokra, a Központi Bizottság április 17-i állásfoglalása hosszú előkészületi időszakot zár le, kijelölvén "a gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztésének" irányait. Miután a vezetés 1978 végére belátta, hogy a 70-es évek gazdasági rendjében nem lehet tovább folytatni a termelés bővítését a külső eladósodás katasztrofális felgyorsulása nélkül, szép csendben rehabilitálták az 1968-as reformot, és elhatározták, hogy újabb 68-as szellemű változásokra is sort kerítenek. Azóta egyre-másra hozták létre a szakértői bizottságokat, tudományos intézmények sokaságától kértek szakvéleményt. A viták egy része a nyilvánosság elé is kijutott. 1980 és 82 között olyan szabadon lehetett beszélni a reform szükségességéről, a különböző elgondolások előnyeiről és hátrányairól, mint még 1965-66-ban sem, amikor az új gazdasági mechanizmus elveit kidolgozták, így tehát van mivel összehasonlítanunk az eredményt. 1. A közgazdászok szakmai közössége természetesen egy sor fontos kérdésben megoszlik. De néhány alapkérdésben meglepően széles körű konszenzus alakult ki: a nyilvános viták tanúsága szerint az akadémiai kutatók, egyetem oktatók és az államigazgatásban foglalkoztatott szakemberek tekintélyes része egyetért az alábbiakban: Az 1966-oshoz hasonló léptékű, átfogó reform nélkül nem fordítható meg a magyar ipar világgazdasági lemaradásának irányzata, ami legjobb esetben is elhúzódó stagnációt kényszerít az országra. Nem elég "tovább növelni a vállalatok önállóságát", jól körülhatárolt kivételektől eltekintve mindenütt fel kell számolni az államigazgatás és a vállalatok közötti hierarchikus kapcsolatokat. Olyan intézményi rendet kell teremteni, amelyben a kormányhatóságok csak rögzített szabályok szerint, pénzügyi és más közvetett eszközökkel befolyásolhatják a vállalatvezetői döntéseket. Ennek mindenekelőtt az volna a feltétele, hogy ne gyakorolhassanak tulajdonosi jogokat a vállalatok fölött. 3