Beszélő 10. (1984)

1984 / 10. szám

3 A "REFORM"-TÓL A "TOVÁBBFEJLESZTÉS-IG vagy a reformig? Régen elmúltak azok az idők, amikor a politikai közönség nem elhanyagol­ható része a pártvezetéstől várt útmutatást. Persze az is régen volt, amikor a vezetés még mozgósítani kívánta a társadalmat állásfoglalásaival. Ha meg­nyilatkozik, ma már elsősorban azért, hogy az apparátusok alkalmazottaival tu­dassa, milyen ig£agatartást vár tőlük. Ám ha a kívülálló tudni akarja, hogy a bürokrácia mihez fogja tartani magát, neki is oda kell figyelnie a hivatalos nyilatkozatokra, a Központi Bizottság április 17-i állásfoglalása hosszú előkészületi idő­szakot zár le, kijelölvén "a gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztésé­nek" irányait. Miután a vezetés 1978 végére belátta, hogy a 70-es évek gazda­sági rendjében nem lehet tovább folytatni a termelés bővítését a külső eladó­sodás katasztrofális felgyorsulása nélkül, szép csendben rehabilitálták az 1968-as reformot, és elhatározták, hogy újabb 68-as szellemű változásokra is sort kerítenek. Azóta egyre-másra hozták létre a szakértői bizottságokat, tu­dományos intézmények sokaságától kértek szakvéleményt. A viták egy része a nyilvánosság elé is kijutott. 1980 és 82 között olyan szabadon lehetett beszél­ni a reform szükségességéről, a különböző elgondolások előnyeiről és hátrányai­ról, mint még 1965-66-ban sem, amikor az új gazdasági mechanizmus elveit kidol­gozták, így tehát van mivel összehasonlítanunk az eredményt. 1. A közgazdászok szakmai közössége természetesen egy sor fontos kérdés­ben megoszlik. De néhány alapkérdésben meglepően széles körű konszenzus ala­kult ki: a nyilvános viták tanúsága szerint az akadémiai kutatók, egyetem­ oktatók és az államigazgatásban foglalkoztatott szakemberek tekintélyes része egyetért az alábbiakban:­­ Az 1966-oshoz hasonló léptékű, átfogó reform nélkül nem fordítható meg a magyar ipar világgazdasági lemaradásának irányzata, ami legjobb esetben is elhúzódó stagnációt kényszerít az országra.­­ Nem elég "tovább növelni a vállalatok önállóságát", jól körülhatárolt ki­vételektől eltekintve mindenütt fel kell számolni az államigazgatás és a vál­lalatok közötti hierarchikus kapcsolatokat. Olyan intézményi rendet kell terem­teni, amelyben a kormányhatóságok csak rögzített szabályok szerint, pénzügyi és más közvetett eszközökkel befolyásolhatják a vállalatvezetői döntéseket. Ennek mindenekelőtt az volna a feltétele, hogy ne gyakorolhassanak tulajdono­si jogokat a vállalatok fölött. 3

Next