Beszélő 12. (1985)
1985 / 12. szám
Midhmann János: a magyar katolikus hierarchia és a báziscsoportok A vallásos kiscsoportot tevékenysége 1976-ig közvetlenül a rendőrség hatáskörébe tartozott. Az ezekben résztvevő papokat és civileket hamis politikai vádak alapján súlyos börtönbüntetésekkel sújtották, a püspöki kar sohasem vette védelmébe a letartóztatottakat, sőt 1961 márciusában egy szégyenteljes körlevélben, az akkor éppen bíróság elé állított kiscsoportosoktól "úgy magát, mint a hazáját becsületesen szolgáló, törvényeit tiszteletben tartó katolikus papságot elhatárolni kívánta." /1/ Az egyes püspökök papjaik áthelyezésével nehezítették meg a közösségek működését. Érthető ezek után, hogy amikor az állam 1976-ban a báziscsoportok ügyét, legalábbis hivatalosan a hierarchia hatáskörébe utalta, azok kivétel nélkül bizalmatlanul fogadták a változást. A Magyar Katolikus Püspöki Kar, élén már az újonnan kinevezett Lékai László bíborossal, 1976-os téli ülésén foglalkozott nyilvánosan első alkalommal a kérdéssel, az egyházi vezetők nyilatkozatukban elismerik, hogy "a II. Vatikáni Zsinat a lelkipásztori munka új módszereinek a keresését hasznosnak minősítette", de a veszélyekre is figyelmeztetnek, "mert a namisság lelke tévedésbe ejtheti még a választottakat is", arra kérik a csoportokat, hogy "hallgassák meg mindenkor a törvényes főpásztorok irányító szavát", "ez elősegíti azt is, hogy e kisebb csoportok nem szakadnak ki a helyi egyházközségből", "kizárják az elszektásodás veszélyét". /2/ az elvi állásfoglalást követő gyakorlati lépés papok tömeges áthelyezése volt, akik által a bázis az egyházi vezetéshez és a plébániákhoz kapcsolódhatott volna. Érdemes megjegyezni, hogy az érintett lelkészek többsége a ma már hivatalosan ünnepelt "regnumos" vonalhoz tartozott. A püspöki kar 1977-es tavaszi ülésén a bázis címére szóló figyelmeztetését megismételte: "A konferencia megerősítette legutóbb tett nyilatkozatát: csak olyan közösségek fejthetnek ki áldásos tevékenységet, melyek legutóbb a római Püspöki Szinódus szándékának megfelelően a hierarchiával együttműködve elismerik az egyházi tanító hivatalt, és az eddig bevált egyházközségi és lelkipásztori kereten belül kívánnak működni."/3/ A püspökök 1970 novemberében egy körlevéllel fordultak a papsághoz, amelyben a lelkipásztori munka korszerű elmélyítéséről szóltak, és konkrét problémákat tártak eléjük a tanítás, a liturgia és az egyházfegyelem területéről. Első helyen figyelmeztetnek az egyházon belüli szakadás veszélyére és ezzel kapcsolatban egy papi körökben született Írásból - "Lelkipásztori marketing" - idéznek, "amely a lelkipásztorkodás hatásos útját próbálja felkutatni", de kritikával illeti az egyház vezetőinek magatartását. Az Írás szerzője, Surányi György, azonban nem vállalta a neki tulajdonított idézetet, mely "tanulmányát tévesen interpretálja, tévesen idézi és még tévesebb konklúziót von le a felállított téves premisszákból"./d/ A báziscsoportok jelentős része nem értette, hogy mit jelentenekaz egyházi vezetők túlzottan általános kijelentései és figyelmeztetései, hiszen a legtöbbjük több okból is magára érthette ezeket. Először: a főpapok megnyilatkozásait valamennyien gyanakvással fogadták, mert még túlságosan elevenek voltak a velük kapcsolatos negatív tapasztalataik, eddig sem a bázis utasította el a hierarchiát, hanem fordítva, és az utóbbiak még csak a jelét sem mutatták valamiféle enyhe önkritikának, sőt szemrehányásaikat továbbra is kizárólag az előbbieknek címezték. Másodszor, épp ily homályos és valamennyi csoportot érintő volt az a követelés is, hogy épüljenek be a helyi egyházközségekbe. Ahol olyan plébános vagy xlőször a párizsi Magyar_Füzet_ek_ 14-15. számában jelent meg, a NIF jegyzete szerint a szerző jelenleg külföldön tartózkodó teológus-növendék.