Beszélő 16. (1986)
1986 / 16. szám
- 73 - bani /vagy szándékuktól függetlenül valójában csak annyit közölnek, hogy Hjoduknakvellíthetne-e lennie,11 követelésük tárgyához. Az alábbi példával azt szerbinán megmutatni, hogy olykor valóban csak ilyen értelemben beszélhetek er a nem kodifikált jogokról. Magyarországon az adóhatóság korlátlan diszkrécióval rendelkezik a maga kisiparosokkal szemben. Az adó megállapításakor nem köteles a jövedelmi bevallásra hagyatkozni, s ha eltér attól, nem köteles bizonyítani, hogy a tényleges jövedelem nagyobb volt a bevallottnál. Elegendő kijelentenie, hogy szubjektív becslése szerint mekkorára rúgott egy-egy kisiparos évi jövedelme, a becsült összeg alapján is megállapíthatja az adót. Ily módon az iparosoknak nem áll jogában vitatni az adó összegét, nem követelhetnek bizonyítékokat, nem cáfolhatják a hatóság ítéletét. Közgazdasági és igazgatási szakértők unos-untalan hajtogatják, hogy ez a helyzet előnytelen. A kiszolgáltatottság visszatartja a kisiparosokat a hosszabb távra szóló üzleti befektetésektől, és egyébként is tevékenységük korlátozására készteti őket. Ez pedig rossz a fogyasztóknak,és közvetve rossz az államnak, mert vagy maga lesz kénytelen megszervezni a hiányzó javak és szolgáltatások pótlását /amit rendszerint jóval kevésbé hatékonyan tesz, mint a magánkisipar/, vagy hagyja halmozódni a hiányokat, ami viszont elégedetlenséget szül. Továbbá minél inkább igaz, hogy azírdhatóság a törvény fölött áll az adóalanyokkal szemben, annál inkább igaz lesz, hogy ez utóbbiak igyekezni fognak a törvényes rend alá bújni a hatóság elől: a hivatali önkény csalást és korrupciót szül a másik oldalon. Ebből az érvelésből az következik, hogy a társadalom jobban járna, ha a kisiparosoknak jogában állna visszautasítani jövedelmük szubjektív fölbecsülését. De nyilvánvalóan nem következik, hogy joguk is van a tiltakozásra. Joguk csak akkor lesz, ha az adózásukat szabályozó rendeletet megfelelően módosítják. Példánkban és minden hasonló esetben az egyén jogai eszközök valamilyen hozzájuk képest külső, társadalmi cél megvalósítására /a jelenesetben ez a cél a minél jobb ellátás és a jogrend fönntartása/. Jogokat attól függően kapunk, hogy ez jól szolgálja-e a kitűzött célok megvalósítását. A törvényhozás céljai persze nem mindig azonosak a társadalom céljaival. Az eszközök megválasztásában is tévedhetnek a jogalkotók. A viszonyok változhatnak; a jogok egykor hatékony elosztása később társadalmi veszteségekkel járhat. Ezért a hatályos törvényeket bírálhatjuk, indítványozhatjuk a módosításukat. De külső célok eszközéül szolgáló jogok tiszteletben tartását követelni csak attól a pillanattól fogva lehet, hogy a megfelelő törvények hatályba léptek. Addig csupán arról beszélhetünk, hogy célszerűbb volna elismerni bizonyos, még nem kodifikált jogokat, hisz az egyének nem tarthatnak igényt jogokra attól a társadalmi előnytől függetlenül, ami e jogok törvényi kimondásából származnék. Ebből az elemzésből nem következik, hogy minden jogunk ilyen. Megtudjuk viszont belőle, mi kell ahhoz, hogy egy jog ne ilyen legyen, azaz, milyen feltételek teljesülése esetén mondhatjuk, hogy valamihez jogunk van, jóllehet e jogunkat nem rögzíti törvény. Tegyük föl, hogy vannak előírások, melyeket nem azért kell megtartaniuk egymással szemben az embereknek, mert akkor valamilyen, az előírás érvényesülésétől megkülönböztetett cél hatékonyabban érhető el, mint egyébként. Ezek az előírások tehát önmagukért köteleznek: az egyik személynek így kell viselkednie a másikkal szemben ahhoz, hogy viselkedése egyáltalán erkölcsös legyen. Az ilyen előírások a morálisan megengedhető bánásmód minimális feltételeit rögzítenék. Tegyük föl továbbá, hogy egy-egy nyalábjuk jogokat alkot, cselekvési szabadságot ad az egyik embernek, kötelezettségeket ró más