Beszélő 16. (1986)
1986 / 16. szám
76 - akár a törvény, akár a morál javára ítél, ne önkényesen tegye, hanem igazolja, hogy miért az egyiknek vagy a másiknak adott elsőbbséget. 5. Ezzel az első nyitott kérdést megválaszoltuk: egy jognak nem okvetlenül kell kodifikálva lennie ahhoz, hogy a bíróság köteles legyen érvényt szerezni neki. Nehezebbnek látszik a másik ellenvetés, melyet a következőképpen foglalnék össze. Az erkölcs végső kérdéseire - Mi a jó élet? Ki a jó ember? Mivel tartozunk embertársainknak? - különböző etikák egymással össze nem egyeztethető válaszokat adnak. Nincs rá biztosíték, hogy egy társadalom valamennyi tagjának erkölcsi meggyőződéseit ugyanaz az etika rendszerezi és igazolja; különböző osztályokban, különböző vallási, kulturális, etnikai közösségekben más és más morál hódíthat. Vagy két társadalom érintkezési pontjain ütközhetnek össze idegen erkölcsi rendszerek. S ami az egyik morálban fog, a másikban esetleg csak ideál vagy éppcsakhogy megengedett, ha ugyan nem tilos. A totalitárius etikák szerint az ügy harcosának joga és kötelessége, hogy minden eszközt felhasználjon a nagy fél útjában álló akadályok elhárítására. Senki életét, méltóságát, magánérdekeit nem kell, sőt nem is szabad kímélnie. Semmilyen más lojalitásnak nem kell, sőt, nem is szabad engedelmeskednie, csak amely az Eszméhez és annak inkarnációhoz - a Párthoz, a Vezérhez - fűzi. A liberális és konzervatív etikák szerint mindenkinek joga van az élethez, magánérdekei követéséhez - csupa olyasmihez tehát, ami a totalitárius ügy harcosát korlátozná jogai gyakorlásában, kötelességei teljesítésében. A konzervativizmus szerint az államnak joga, sőt, kötelessége vizsgálni és kordában tartani az egyének magánerkölcseit, a liberalizmus szerint az egyénnek joga van az efféle beavatkozással szembeni védelemhez, amíg erkölcsi felfogásával nem árt más egyéneknek. A törvényadta jogokat nem érinti az erkölcsök változatossága. Minden jogrendszerben vannak bizonyos szabályok, amelyek segítségével rámutatás útján el lehet dönteni, mi törvény, és mi nem az. Magyarországon például azok a rendelkezések számítanak törvénynek, amelyeket az Országgyűlés megszavazott, a képviselőház elnöke ellátott a kézjegyével, és a Magyar Közlönyben kihirdettek. Bármilyen morális viták osszák is meg a társadalmat, a törvény semleges eljárással azonosítható. Szövege persze gyakran értelmezésre szorul, és vitás esetekben a rivális értelmezések ritkán mentesek morális előfeltevésektől. Ám először is, az interpretáció során idézett morális elvek nem lehetnek akármilyenek, minimális követelmény, hogy összhangban legyenek az adott állam törvényhozói és törvényalkalmazói gyakorlatával, a rsész törvényi anyaggal és a múltbeli bírói döntésekkel. És másodszor, ritkán fordul elő, hogy egy törvény annyira homályos legyen, hogy ne legyen temérdek biztos eset, amelyekben értelmezési viták nélkül megállapítható, hogy kinek milyen jogot ad. A biztos esetek sokaságában tehát mindenki számára ugyanazok a kodifikált jogok, függetlenül attól, hogy milyen erkölcsi meggyőződést vall. Nos, úgy látszik, a morális jogok természete a következő dilemma elé állít bennünket: Vagy betölthetnek a morális jogok a kodifikált jogokkal analóg szerepet, ám ez feltételezi, hogy létezik a különböző etikáktól független, külső mérce, amelynek alapján eldönthető, hogy melyik jogigényt kell minden embernek elismernie. Vagy nem létezik ilyen külső mérce, de akkor morális jogokról csak egy-egy etikán belül lehet beszélni, és minden morális jogigény csak azoknak a számára lehet érvényes, akik az azt alátámasztó etikának megfelelő morális meggyőződésen vannak. Az emberi jogok első elméletei tudvalevőleg azon a hiedelmen alapulnak, hogy a keresett kultúri méret megtalálható* az emberi természet 76 -