Beszélő 20. (1987)
1987. június / Különszám
Első rész VÁLSÁGBAN Cselekedni Fordulóponton A közmegegyezésnek vége. Az ország rádöbbent, hogy a hatalom nem fogja teljesíteni ígéreteit. A gazdasági hanyatlás következményei már a munkásság elitjét és a szellemi középrétegeket is elérték. A közvélemény nem hiszi többé,hogy értelme volna az újabb és újabb áldozatoknak. A vezetés elbizonytalanodott. Kern érti, miért képtelen megfordítani a romló irányzatokat. Sejtelme sincs, mit kezdjen a hirtelen fölerősödött elégedetlenséggel. Egyre kevésbé ura a tetteinek. Megosztottságát egyre kevésbé képes leplezni. Az apparátusok nyugtalanok. Érzékelik az indulatok gyülekezését. Tapasztalják, hogy a szokott fogásokkal máig nem mindig lehet engedelmeskedésre bírni az embereket. Nem találják a bevált közvetítőket: a pártonkívüli tekintélyek visszavonulnak a hivatalos politika szolgálatából, a párttagság kezelhetetlenné válik. Az általános elégedetlenség megszemélyesíti tárgyát. Ahogy korábban a konszolidációs korszak sikereit, most a korszakvég kudarcait azonosítja az ország Kádár Jánossal. A pártfőtitkár népszerűsége gyorsabban devalválódik, mint a forint. Egyetlen dolog van, amiben ma munkástól pártkáderig mindenki egyetért: Kádárnak mennie kell. Uj. személyek vagy új politika? Kádár János az arany középút jelképe volt Magyarországon. Nem próbált nagyszabású társadalomátalakító programokat ráerőszakolni a népre, mint Rákosi. Nem volt hajlandó elfogadni a kommunista párturalom korlátozását, mint Nagy Imre. A hatalom monopóliumának birtokában elkerülte, hogy bármely zúgolódásra képes csoport érdekeibe belegázoljon. Beérte apránként adagolt változásokkal. Hagyta, hogy aki csak tudja, kárpótolja magát veszteségeiért. A sztálinizmustól meggyötört, az 56-os felkelés ellenállhatatlan erejében csalódott, a megtorlás éveiben kivérzett és elfáradt ország helyeselte a konszolidáció politikáját. Biztonságos, nyugodt életkörülményeket kívánt. Cserébe tudomásul vette, hogy a párt uralkodik a nép nevében, és az apparátus uralkodik a párttagság nevében.Ez volt az úgynevezett közmegegyezés. Csakhogy ma már senki nem hiszi, hogy a radikális döntések halogatása elhárítja a társadalmi érdekkonfliktusokat. Az óvatosság cselekvésképtelenségnek tűnik. A titkolózás a kudarcok takargatásának. A hatalom monopolizálása a kibontakozás akadályának. S ez így is van. Kádár személy szerint felelős a vezetés tehetetlenné válásáért. Ő volt az, aki 1983-ban kijelentette: nem lesz második reform. 1984-ben ő követelte a VII. ötéves terv felelőtlen, gazdaságélénkítési programját. Ő vezényelte az 1985-ös pártkongresszust, amely egyszerre ígért több be - -