Beszélő 25. (1988)
1988 / 25. szám
ha úgy határoztak, hogy ilyen politikát folytatnak, nincs más választásuk, mint az üres boltok vagy az áremelkedések miatti nyugtalanság. Ezt a dilemmát képtelenek addig megoldani, amíg rá nem szánják magukat a politikai nyitásra. P.megteheti-e ezt, figyelembe véve a nemzetközi összefüggéseket? Kínálnak-e ehhez valami esélyt a Szovjetunióban beindult folyamatok? Elég sokat beszélnek arról, milyen hatással van a "peresztrojka" a lengyel helyzetre. Kevesen szólnak azonban arról, mit jelentettek a lengyel események a "peresztrojkának". A Szolidaritás azonban a társadalom hangja,a Kreml urait is rémítő kísérlet. Meg kell érteniük, hogy ami bekövetkezett Lengyelországban, megtörténhet náluk is. E folyamat kezdetei máris érzékelhetőek Örményországban, a balti államokban, Grúziában vagy Ukrajnában. Ebből pedig csak egy, Gorbacsov számára rendkívül fontos tanulság szűrhető le: a "peresztrojka" vagy képes lesz adaptálni a társadalom hangjait, vagy egyszerűen elbukik. " Az interjút lapunk számára Wojciech Maziarski készítette. Wnieslaw Szukalski: Prométheuszok vagy realisták? "A Szolidaritás él", "A Szolidaritás volt, van és lesz", "Győz a Szolidaritás" - e Lengyelországban népszerű jelszavak mindegyikében szembetűnő a folytonosság motívuma. Azt sugallják, hogy az 1981. december 13-án végbement fordulat látszólagos korszakhatár, a társadalmi konfliktus lényegében változatlan maradt. A Szolidartás (azonosítva a társadalommal) illegalitásba vonult, beásta magát, kialakította a társadalmi élet autonóm formáit és - esetleg kisebb hatékonysággal- továbbra is ugyanazokat az elveket és értékeket védi, amelyet törvényes létének tizenhat hónapja alatt képviselt. Ez igaz: a Szolidaritás él, a társadalom él. De valóban ugyanaz a Szolidaritás és ugyanaz a társadalom, amelyre az 1980-81-es évekből emlékezünk? A hadiállapot bevezetése valóban csak a működési forma megváltozását jelentette? Nehéz kérdések. A kimerítő válasz beható, sokoldalú szociológiai és politikai analízist igényelne, ezt azonban egy rövid cikk keretében nem lehet elvégezni, így hát érjük be a kérdéssel, amely bizonyára fontos és jelentős a társadalmi tudatban végbemenő változások egészét illetően. 1980 augusztusára a lengyel társadalom igen jelentékeny politikai tapasztalatot gyűjtött össze. Maga mögött tudhatta már a társadalmi jellegű szervezetek (KOR, az augusztus előtti Szabad Szakszervezetek, az Emberi és Állampolgári Jogokat Védő Mozgalom) és politikai pártok (KPN - Független Lengyelország Konföderáció) alakítására tett próbálkozásokat, rendelkezett független sajtóval és tudományos-oktatási intézményekkel (TKN - Tudományos Kurzusok Társasága). Az augusztus előtti politikai tapasztalatokból a szomszéd országok, főként Csehszlovákia és a Szovjetunó ellenzéki csoportjaival való kapcsolatfelvételre tett kísérletek sem hiányoztak. A Szolidaritás megalakulása oda vezetett, hogy mindezek a kezdeményezések kisebb-nagyobb mértékben a legálisan működő Független Szakszervezet ernyője alá rejtőztek. A Tudományos Kurzusok Társasága helyett létrehozták a Szolidaritás Munkásegyetemét, a független lapok többségét a Szolidaritás gépein nyomtatták, a politikai foglyokat védő bizottságok elnyerték a szervezet elkülönített csoportjainak státuszát. A KPN ugyan valóban megőrizte függetlenségét, de nyílt titok volt, hogy aktivistáinak jelentős része tagja lett a Szolidaritás helyi vezetőségének (ami egyébként sok politikai-személyi konfliktus és vita forrása volt), így hát a szakszervezet lett minden augusztus előtti - a párturalommal szembehelyezkedő - ellenzéki irányzat örököse (a lengyelországi rendszerre kritikusan tekintő kommunisták inkább megmaradtak a LEMP-ben, létrehozva az ún. "horizontális struktúrákat"). Csupán egy típusa volt az 1980 augusztusa előtti korszakból származó politikai tapasztalatoknak, amely nem találta kontinuitását a szervezet keretei közt: a Szolidaritás gyakorlatilag nem tartotta a kapcsolatot a blokk más országainak ellenzéki mozgalmaival, nem érdeklődött a szomszédok politikai helyzetének fejleményei iránt. Határozottan le kell szögeznünk, hogy itt a Szolidaritásról mint szervezetről van szó. Egyes csoportok, sőt, időnként egyes személyek igyekeztek emlékezetünkben tartani, hogy vannak barátaink és szövetségeseink Kelet-Európa más országaiban is. Az a csoport, amely a hadiállapot bevezetése után létrehozta a "Harcoló Szolidaritás" szervezetét (e csoport fő képviselője Kornél Morawiecki, jelenleg börtönben van) kapcsolatban állt az orosz emigránsokkal, egy másik csoport, a wroclawi aktivistáké, Aleksandr Gleigewichttel igyekezett együttműködni a Charta ’77-tel, néhányan Varsóban a budapesti demokratikus ellenzékkel tartották a kapcsolatot. E kis számú kivétel azonban nem változtat a Szolidaritás mint intézmény képén, amely közömbös volt a "mesgyén túl" zajló események iránt. S mi több, e képen még a Kelet-Európa dolgozóihoz intézett nevezetes Felhívás sem változtat, amely szép, de alapján véve csak verbális deklaráció volt a szomszédos országokban az emberi jogok védelmében folyó tevékenység mellett. Zárójelben jegyzem meg, hogy később rendkívül éles kritika érte magán a szakszervezeten belül a "túlságosan konfrontációs" hangvétele miatt. A Felhívás elfogadása ünnepi aktus volt. A hétköznapi élet egész más vágányon futott. Saját tapasztalatomból veszem a példát: 1981-ben a magyar határon feltartóztatták Pákh Tibort, aki Lengyelországba akart utazni. A magyar hatóságok elkobozták az útlevelét, válaszul Pákh éhségsztrájkot kezdett. A "kompetens tényezők" reakciója gyors és radikális volt: Pákhot elmegyógyintézetbe zárták, és kényszertáplálásnak vetették alá. Mikor a hír eljutott Lengyelországba, megpróbáltam felkelteni iránta a szakszervezeti sajtó érdeklődését. Meglepetésemre elutasítással találkoztam, azzal indokolták, hogy a szakszervezet az alapszabály értelmében csak hazai ügyekkel foglalkozik, politikai hiba lenne kilépni ebből a szférából. Végül, hosszas rábeszélés után sikerült elhelyezni egy rövid hírt a Mazóviai körzet fő információs bulletinjében. Mik voltak a szakszervezeti aktivisták legfőbb indokai, miért húzódoztak attól, hogy a hazai ügyeken kívül mással is foglalkozzanak? Úgy tűnik, hogy ebben komoly szerepet játszott a mozgalom jellege, amelyet Jadwiga Staniszkis "önkorlátozó forradalomként" határozott meg. Az önkorlátozás elsősorban azokat a politikai kérdéseket érintette, 59