Beszélő 25. (1988)

1988 / 25. szám

KIS MAGYAR HELYTÖRTÉNET Demszky Gábor Egy fejezet a Culag magyar vonatkozásairól Kérdőívekkel a táskámban, 1980 februárjában jártam először a keleti határszél aprófalvaiban. A sűrű ködben odafelé igyekezve utat tévesztet­tünk, és a lezárt tiszabecsi híd sorompójába ütköz­ve arra eszméltünk, hogy a hétórás autóút fára­dalmaitól elszenderedve,­ majd­ ki nem szaladtunk az országból. Alattunk a zajló felső-Tisza, a folyó túlsó partján lévő Tiszaújlak pedig már a nagy SZU határközsége. A sorompót őrző kiskatona ku­tyájának pórázába kapaszkodva kérdezte, van-e erre a határszakaszra szóló átlépési engedélyünk, és ha nincs, mit keresünk errefelé. Ő irányított el a szomszédos Uszka községbe. " Szociológiai munkára szólt a megbízásunk, és hónapokon át vissza-visszajártunk erre a vi­dékre. Én magam megbízatásomat hanyagolva, ha­marosan magánkutatásba kezdtem. Élet­interjúkat készítve egy eltűnt férfigeneráció után kezdtem nyomozni. Erős dialektusban beszélve mondták el partnereim, hogy a háború végén, a front át­vonulása után, szovjet munkatáborokba hurcol­ták erről a vidékről az embereket. Ezt alátámasztó iratanyagot bőven találtam a község irattárában. Holtnak nyilvánításról és hadisegélyezésről szóló 1997-es jegyzőkönyveket. Úgy gondoltam, hogy a tények, amelyekbe belebotlottam, nemcsak hely­­történeti adalékként érdekesek és a tanúk idős kora miatt feltárásukra később már nem lenne mód. Heteken át jegyeztem le azokat a beszélgetéseket, amelyeknek közzétételére csak most, hét év el­múltával született jó alkalom.­­ A tények feltételezésekkel és az okokat kutató magyarázatokkal keverednek a megkérdezett túlélők vallomásaiban. Nézzük először a tényeket:* 1. A Vörös Hadsereg alakulatai 1999 decemberében szovjet közigazgatást vezettek be a fehérgyarmati járás három határszélre eső magyar községében: Tiszabecsen, Uszkán és Milotán. (Ez történt a vásárosnaményi járáshoz tartozó községekben is.) 2. "Málenkij robot" címen összeszecítik a három falu férfilakosságát és a Szolyván (Kárpátalja) felállított gyűjtőtáborba vitték őket. Ezen a módon összesen 900-950 férfit hurcoltak el. (Az ötven éven felülieket 1995-ben hazaengedék.) 3. A deportált férfiak többsége elpusztult a Culag táboraiban, a 90-es évek végén hazatér­tek elbeszélése szerint halálukat az éhezés, járvá­nyos betegségek és az embertelen fogvatartás kö­rülményei okozták. 9. Az elcsatolt területet a szovjetek még 1995- ben átengedték a magyar hatóságoknak. (A határ megváltoztatása miatt a Szövetséges Ellenőrző Bizott­ság is interveniált az oroszoknál.)­­ Sem az elcsatolás, sem a férfilakosság depor­tálása nem kutatható téma. ..Tért hiteles magyarázatra és tényszerű leírásra nincs­ lehetőség. De mindaz, ami a kívülállók számára csak történelmi példázat, a túlélőkben kiheverhetet­­len sérelmeket hagyó élet. Miért történt mindez­, kérdezik a beszélgetés során ők és hozzátartozóik. Minden érintett magyarázatot keres arra, ami számára nem intézhető el azzal, hogy valószí­nűleg sohasem fogja megismerni a teljes igazságot. A beszélgetésekben háromféle magyarázat bukkan fel: Az első szerint ezeket a községeket már 1991- ben a szomszédos Ugocsa megyéhez akarta csatoltat­­ni a községi választmány. Az oroszok ezt a körül­ményt használták ki. (Szilágyi Imre, volt körjegy­ző erre a mozzanatra helyezi a hangsúlyt.) A második szerint az orosz hadvezetés termé­szetes határt akart, ezért csatolta el a Tisza túlsó partjára eső, a volt Bereg megyéhez tartozó közsé­geket, a Tisza innenső oldalán pedig hídfőállásként szolgált volna három további magyar község. Ennek a hadvezetés által de facto létrehozott állapotnak a legalizálására az átcsatolást indítványozó kérelme­ket írattak ezeknek a községeknek az elöljáróival. (Ezt a magyarázatot Tollas Tiboron és Szilágyi Imrén kívül a csatolt dokumentumokban megerősíti Nagy Ferenc volt miniszterelnök, és Kiss Sándor volt országgyűlési képviselő.) A bizonytalanság és az események lelki fel­­dolgozatlansága bűnbakok keresése felé viszi a túlélők egy részét. Szerintük az eseményekért általuk ismert személyek, közöttük zsidók felelő­sek. Ezekben a falvakban a zsidó családok depor­tálását néhány hónap múlva követte a magyar fér­fiak elhurcolása. A deportálás lebonyolításában a csendőrség parancsára magyar parasztok is részt vettek, az ő elhurcolásuk idején viszont volt munka­szolgálatos férfiak is statisztáltak. Vannak, akik a két tragikus eseménysor között összefüggéseket keresnek, de a bűnbakok között a falu volt körjegyzőjét is megemlítik. (Ezt a gyakran felbuk­kanó "magyarázatot" két közzétett beszélgetés említi.)­­ Ezeknek a "végeknek" a sorsa néhány hétig elválaszt­hatatlanul összefonódott a szomszédos Kárpát-Alján bekövetkezett fordulatokkal. Ide kívánkozik ezért néhány történelmi adalék Kárpát-Alja 1939-es megszállásáról és a következő évek eseményeiről. A Teleki-kormány 1939. március 11-én egyezett meg a németekkel a terület magyar megszállásának feltételei­ről. Március 15-én, a német hadsereg prágai bevonulásának napján a magyarok határincidenseket provokáltak és megtör­tént az innexió. A néhány hónapos katonai közigazgatást június 15-én kormányzói biztos kinevezése követte. A Teleki által javasolt területi autonómia nem való­sult meg. Az erőszakos magyarosítás és a szlavofil mozgal­mak üldözése miatt 1939-40-ben becslések szerint 15-10.000 ukrán és ruszin lakos menekült át az időközben az oroszok által megszállt Galíciába. 1941-től a német invázió kez­detével megszűnt ez a lehetőség és a magyar hatóságok többezer "ukrán-barát" elemet tartóztattak le kémkedés, szabotázs stb. vádakkal. Időközben Benes elnök londoni emigráns kormánya a müncheni egyezményt megelőző állapot visszaállítását követelve megszerezte a görög-katolikus és orthodox ru­tén vezetők támogatását. Szerepet játszott ebben az a körülmény, hogy az emigráns politikus amennyire csak lehetett, javítani igyekezett a Szovjetunióba menekült ruszinok helyzetén. Őket ugyanis először azért ítélték el, mert illegálisan lépték át a hegyekben a határt, később a vád kémkedés és a németekkel va­ló kol­laborá­­ció volt. Öneven százalékuk eltűnt a runka táborokban.­ Amikor 1993 elején szóba került, hogy önálló ruszin ala­kulatot állítanak fel a Svoboda hadsereg kötelékében, már csak 2.700 kárpátaljai önkéntest sikerült összeszed­ni a táborokból. 1999 októberében Iván Petrov tábornok alakulatai 10 nap alatt kiűzték a németeket. A londoni emigráns kormány megbízásából húsztagú delegáció érkezett Huszt­­ra, hogy létrehozza a csehszlovák adminisztrációt a te­rületen. A valódi hatalom azonban a Vörös Hadsereg ke­zében volt, mely nemcsak a helyi kommunista párt létre­jöttét támogatta, de szovjetbarát többséget igyekezett teremteni a nemzeti tanácsokban is. A Kommunista Párt 1999. november 19-én tartotta alakuló konferenciáját Munkácson és proklamációban kö­vetelte, hogy "szűnjön meg a történelmi igazságtalan­ság és a Kárpátokon túli Ukrajna csatlakozzon Szovjet- Ukrajnához." Ezen az ülésen 37 egész népességet képvi­selő Nemzeti Tanács megalakítását is elhatározták. Utóbbi 600 küldött részvételével november 25-26-án ült össze Munkácson. Az általuk elfogadott Manifesztum kimondja, hogy "a Kárpátokon­ túli Ukrajna" kilép a Csehszlovák állam kötelékéből, és csatlakozik "nagy édesanyjához, Szovjet-Ukrajnához." A kiáltványt elküldték a londoni csehszlovák kormánynak, és kérték a cseh delegáció visz­­szahívását. Benesék 1995. június 29-én írták alá Moszkvá­val a terület átengedéséről szóló okmányokat. Sztálin nyilatkozata szerint: "a szovjet kormány nem tiltotta meg és nem is tilthatta volna meg a Kárpátokon túli te­rület népének, hogy kinyilvánítsa nemzeti akaratát..." (Forrás: The shaping of national identity)

Next