Beszélő, 1989. Karácsonyi különszám

1989-12-18 / Karácsonyi különszám - BESZÉLŐ - Három hónap

visszaédesgetni régi szövetségesét, a kisgazdákat Segítségükkel visz­­szaszoríthatja az MSZP hatalmi­ tö­rekvéseit és így, ötödmagával, már elég erős volna a kormányalakítás­hoz. Kérdés, elég erős volna-e nép­szerűtlen gazdasági döntések vég­rehajtásához is. Vajon nem lesz-e ez a kormány - az MSZP révén - túlságosan foglya a saját múltjának, a nagy hatalmú gazdasági lobbyk­kal való összefonódottságának, il­letve nem lesz-e áldozata roman­tikus-nosztalgikus gazdaságpoliti­kai elképzeléseknek? Valószínű, hogy a nyugati pénzvilág támogatni fogja az új, demokratikus kor­mányt. De ha a támogatás ismét csak elfedi a válságot, ha a radi­kális váltás ismét halasztást szen­ved, a baj egy év múlva a mostani­nál is súlyosabb lehet. Némelyek azt állítják, hogy az SZDSZ éppen erre spekulál. Ha az MDF kormánya összeomlik, sza­bad az út a szabad demokraták előtt. Ez a számítás, ha komolyan vesszük, egyszerre volna ostoba és kockázatos. Ostoba volna, hiszen józan párt aligha kívánkozik olyan­kor kormányra lépni, amikor re­ménytelenül súlyos a válság, ami­kor a Nyugatnak elment a kedve at­tól, hogy újabb és újabb kor­mányokat támogasson - hiába - Európa keleti felén, a társadalom pedig csalódott a demokráciában és a piacgazdaságban. És kockázatos volna a párt szempontjából, hiszen az ég segedelmével mégiscsak megindulhat a gazdaság dinamikus átalakulása. Közismert a példa: a német szociáldemokraták elutasí­tották a koalíciót 1949-ben a kereszténydemokratákkal, mert úgy vélték, hogy az új kormány nem lesz hosszú életű. Aztán huszonöt évig kellett várniuk, amíg kor­mányra kerülhettek. Nem zárhatjuk ki - s miért is tennénk -, hogy az SZDSZ a választásokig további sikereket ér el, és három szövetségesével együtt többségbe kerül. Törékeny többség lenne ez, és ráadásul az SZDSZ- koalíciónak olyan ellenzék ellené­ben kellene kormányoznia, amelyik kiélezett helyzetekben egyszerre hivatkozna a nemzet érdekeire meg a munkásosztály érdekeire. Bár a politikában, azt mondják, minden lehetséges, legkevésbé az valószínű, hogy az SZDSZ „szögre akasztja” elveit, és beveszi a koalí­cióba az MSZP-t E döntés, ha pillanatnyi előnyökkel járhatna is, hosszabb távon politikai öngyil­kosság lenne, amelyet az SZDSZ tagsága akadályozna meg. Zsákutca lenne az összes parla­menti pártot magában foglaló nagy­­koalíció is. Az ellenzék nélküli kor­mány meglehetősen hasonlít az egypártrendszerhez. A döntések nem a parlamentben, a nyilvános­ság előtt születnek, hanem zárt, pártközi tárgyalásokon. Feduzzad az államapparátus, mert minden ilyenpárti osztályvezető mellé kell egy olyanpárti helyettes. S végül a diktatúra korrupcióját a korrupció diktatúrája váltja fel. Utoljára maradt a legkeményebb dió: az MDF-SZDSZ-koalíció le­hetősége. Jelenlegi partnereit nyil­ván egyik fél sem szorítja ellen­zékbe - e variáció tehát hét párt koalícióját jelenti. Szűkített nagy­­koalíció, amelynek egyedüli szá­mottevő ellenzéke az MSZP. Ez vá­ratlan módon megerősíthetné, rossz esetben minden elégedetlenség gyűjtőpártjává növelhetné a volt állampártot, és ismét összesodorná, akár a parlamenten belül, akár kí­vüle, az MSZMP-vel. Az ebben rej­lő veszély legfőbb ellenszere, ha a pártok támogatják a munkavállalók hiteles érdekvédelmi szervezetei­nek kialakulását, önálló szakszer­vezet nélkül amúgy sem működhet kiegyensúlyozottan a piacgazdaság. Semmi sem kívánatosabb, mint­hogy a Magyar Demokrata Fórum körül kereszténydemokrata közép­­párt, a szabad demokraták körül pe­dig szociálliberális középpárt ala­kuljon ki. E két párt (vagy pártkoa­líció) váltógazdasága a jövendő magyar demokrácia egyik nagy esélye. Időlegesen, válságos helyzetek­ben mégis indokolt lehet, hogy e két párt koalícióra lépjen - ahogy megtette Németországban és teszi Ausztriában. Ennek azonban az a feltétele, hogy ez a két, szellemi hagyományait tekintve nagy múltú szervezet, amelyek komoly mél­tósággal képesek megjelenni a világ színe előtt, akkor se civakodó ikerpártként viselkedjenek, ha kettesben maradnak a hátsó udvaron. K.F. A gazdaságban a hat hó­nap jelenti a rövid távot. Legalább ennyi idő kell ah­hoz, hogy láthatóvá váljék a konjunktúra változása. A ma­gyar kormány - ha március­ban választások lesznek - feleennyi idővel rendelkezik. Mit szabad és mit kell ennyi idő alatt elvégeznie? Arra aligha van mód, hogy a gazdaságirányítás köz­pontjaiban dolgozók - követ­ve a nyugati mintát - csupán íróasztalaik kiürítésével, új ál­lások felkutatásával töltsék napjaikat. A gazdaság vál­ságban van, a termelés, a forgalom és az életszínvonal drámaian csökkenhet, bár­mikor bekövetkezhet az összeomlás. A gazdaságirá­­nyítók szakmai jó híre és a nemzet iránti felelőssége is azt követeli, tegyenek meg mindent ennek elkerülésére. Ehhez bizonyos intézkedé­sek eltökélt végrehajtása éppúgy hozzátartozik, mint a bölcs tartózkodás más lépé­sektől. Az utóbbi látszik egysze­rűbbnek. Ha a kormány úgy dönt, feladata nem más, mint a gazdaság működő­képességének biztosítása, akkor nem kell többéves programokat, évtizedes ha­tású beruházásokat elhatá­roznia, még inkább elkez­denie. Jó példa erre a világ­kiállítás ügye, amely nem­csak erősen megosztja a köz­véleményt, de egy igenlő kormányzati döntés hasznos vagy káros hatásai csak évek múlva bontakoznak ki. A magyar gazdaságot pillanatnyilag egyformán fe­nyegeti a fizetésképtelenség, az infláció felgyorsulása és a vállalatok közötti kapcsolatok rendszerének összeomlása. Lehet-e egyszerre mindhá­rom veszélyt csökkenteni? Az ország jelenlegi helyze­tében nincs mód az adós­ságállomány csökkentésére, már az is nagy teljesítmény lesz, ha sikerül törleszteni az esedékes, 1,5 milliárd dollár­nyi kamatot. Ehhez nemcsak újabb hitelek kellenek - ezek­ről és ezzel a fizetési mérleg­hiány mértékéről tárgyal a kormány a nemzetközi pénz­ügyi szervezetekkel­­, de szá­mos, a lakosság életét ne­hezítő döntést kell hozni. Radikálisan vissza kell fogni például a KGST országaiba irányuló exportot. Az itt felhal­mozott kereskedelmi többlet növelése ma nemcsak jelen­tős mennyiségű dollár rubellé változtatását jelenti, de azt is, hogy egy eladósodott ország újabb hiteleket nyújt. Erre ma aligha van mód és lehe­tőség. Amit muszáj és amit tilos Három hónap 1989. December 18. 5 beszélő"

Next