Beszélő, 1990. január-június (1. évfolyam, 1-25. szám)

1990-06-30 / 25. szám - BESZÉLŐ - Szerkesztőségünk képviselő tudósítanak. Varsói Szerződés - Interpellációk

Szerkesztőségünk képviselői tudósítanak Parlament, 1990. június 26. Varsói Szerződés Győzött a kormány: Újabb SZDSZ-javaslatot fogadott el Május elején a pártok - a Fidesz kivé­telével - még kígyót-békát kiáltottak az SZDSZ-re, mert hebehurgya módon java­solta, szólítsa fel a parlament a kormányt, hogy kezdjen tárgyalásokat a Varsói Szer­ződésből való kilépésről. A pártokhoz hasonlóan az újságok egy része sajátos süketséggel úgy értelmezte a javaslatot, mintha a szabad demokraták az azonnali, egyoldalú kilépést követelték volna. És most, láss csodát, a parlament 4, azaz négy ellenszavazattal fogadta el, hogy a tárgyalásokat meg kell kezdeni. Darvas Iván, aki képviselőnek éppen olyan varázslatos, mint Liliomfiként volt egykor a moziban, megkövette Orbán Viktort, amiért egy éve még ő is túlzónak ítélte a szovjet csapatok kivonásának követelését. Katona Tamás, a Külügy­minisztérium politikai államtitkára (és az MDF legtöbb erudícióval szóló kép­viselője) a forrás megjelölése nélkül csatlakozva az SZDSZ több nyilat­kozatban hangoztatott állásfoglalásához, hangsúlyozta, hogy a Varsói Szerződés helyett a szomszédainkkal - köztük a Szovjetunióval - kötött kétoldalú barát­sági szerződéseket kell korszerűsíteni. Azok a kormánypolitikusok, akik még három hete is a VSZ demokratizálásáról beszéltek, bizony hoppon maradtak. Persze a májusi vihar és a mostani majdnem egyhangú szavazás között tör­tént egy s más. A kormánynak meg kel­lett győződnie arról, amit az SZDSZ-ben valahogy már régebben tudtak, hogy az oroszok nem nyelnek le bennünket ke­resztbe, ha ki akarunk lépni. Meg kellett győződnie arról is, hogy a Nyugat nem Interpellációk Az ellenzék kérdez. A kormány válaszol? Mint ismeretes, a kormányzó pártok azt akarták, hogy az Országgyűlés rendkívüli ülésszakán ne zavarják interpellációk a rendszerváltást megvalósítani hivatott önkormányzatokhoz szükséges törvény­­alkotó munkát. Az SZDSZ kivonulással fenyegetőzött, ha az ellenzéket meg­fosztják az interpelláció fegyverétől. Kedden interpellált az SZDSZ. Soós Károly Attila, Hack Péter és Havas Gábor egy nagy kérdőjelet rajzol­tak a Ház falára. (Az első görbület már megjelent hétfőn, a nemzetbiztonsági törvény módosítási indítványának vitája­kor.) Tényleg a helyhatósági választá­sokon múlik a rendszerváltás? Nem mu­­lasztja-e el a kormány a kínálkozó alkal­makat, s nem indul-e a rendszerfolytatás kevéssé ígéretes útvonalán? Ma Soós K. A. Grósz Károlyra emlé­kezett: az ő szokása volt meglepetéseket okozni népének, külföldön tett bejelen­tésekkel. Mint most Antall József, Németországban hirdette ki, hogy kor­mánya csődeljárást kezdeményez 30-40 nagyvállalat ellen, s azt is, hogy az állami vagyon egy részét a helyi önkormány­zatoknak adományozzuk. Mintha újra /lite/képességünket bizonygatná a minisz­terelnök, mint elődei. A működőtőke csábítgatását - a külföldiek befektetési feltételeinek világos meghatározását - viszont elmulasztotta. Hack Péter, mondanivalóját a belügy­miniszterhez címezve, az elmúlt évtize­dek nagy bűnöseinek felelősségre vonását hiányolta. Az ország fizetési mérlegének sorozatos meghamisítása, a bős-nagyma­rosi beruházási döntés, a lehallgatások illegális folytatása nem politikai tévedé­sek vagy hibák, hanem büntetőjogilag értékelhető bűntények. Miért kíméli az illetékes az elkövetőket? Havas Gábor a politikailag súlyosan kompromittált régi rendőrfőkapitány, dr. Túrós András új szakmai főnöki ki­nevezése ellen tiltakozott. A rendőrállam fenntartásának szakmáját szentesíti a belügyminiszter? Antall miniszterelnök elegánsan és gőgösen válaszolt. De azért észrevettük, hogy az adósságállomány növekedésének feltételezését elengedte a füle mellett. Horváth Balázs második válaszát már a Háznak alig több mint a fele fogadta el... A halvány, de nagy kérdőjel ott maradt a falon, sőtt , 1990. június 30. évre szól? Nemigen képzelhető el, hogy ilyen körülmények között hosszú távú döntéseket hozzanak. Sőt, az is lehet­séges, hogy a vállalati menedzserek újbó­li megbízása már valamely kormányhiva­tal illetékességi körébe kerül. Akkor viszont a megmérettetésnél a kormány­­koalícióhoz való hűség s ezen belül is a Fórumhoz való lojalitás sokat nyomhat a latba. A Fórm vezetői szívesen használ­ják az uralkodó párt kifejezést. A kor­mányfő azt mondja, hogy 15 millió ma­gyar miniszterelnöke kíván lenni, mintha elfeledné, hogy csupán 1,4 millió válasz­tópolgár bizalmát élvezi. Kétségtelen, hogy az öt évvel ezelőtt a vállalati tulajdonjog gyakorlására létre­hozott vállalati tanácsok működése sok kívánnivalót hagy maga után. De tény az, hogy tevékenységük - bármilyen útvesz­tőkkel is - a privatizáció kibontakozását segítette elő. Egyetlen tollvonással éppen olyan hiba lenne dönteni létükről, mint amilyen felelőtlenség volt létrehozásukat elrendelni. Az ipari és kereskedelmi tárca józan programot dolgozott ki lassú leépítésükre. Eszerint az újraválasztott vállalati tanácsok döntik el a menedzse­rek megerősítésének vagy ahol szüksé­ges, pályázatok útján történő megújítá­sának jogkörét. Azoknál a vállalatoknál pedig, ahol ma már csak elvben működ­nek a vállalati tanácsok, mert az úgyneve­zett vagyonkezelő központok függetlenek a vállalat érdemi működésétől, indokolt az állami irányítási felügyelet bevezetése. A vagyonkezelő szervezeteket vagy a vagyonkezelésre alakított holdingokat szintén csak egyenként lehet felülvizsgál­ni, hiszen érdemben csak a sajátos hely­zet ismeretében lehet dönteni. Sok eset­ben ugyanis a vagyonkezelőből alakult holding olyan tudatos privatizációt foly­tat, amely nemcsak a vállalati, hanem a szélesebb értelemben vett gazdasági érde­kekkel is egyezik. Elhamarkodott köz­ponti döntések meghozatala akkor, ami­kor az iparvállalatok lassan kezdenek önálló arculatot felvenni, ha vontatottan is, de valamifajta tulajdonosi szemléletet kezdenek megvalósítani, jóvátehetetlen hiba lenne. Bajorországban nem fogadta osztatlan lelkesedés a sebtében felvázolt progra­mokat, idehaza pedig csak felborzolta az amúgy is pattanásig feszült kedélyeket. Ideje lenne, hogy a gazdaságunk alapjait érintő legfontosabb tennivalókat végre olyan fórumon vitassa meg a kormány, amely hivatalból illetékes döntésekre. Talán a parlamentnek is jót tenne, ha végre nem a valláserkölcsről, a koronás címerről, a szavazás albotrányairól, az abortuszról és a szexlapokról vitatkozna ádáz hevülettel, hanem azokról a kérdé­sekről, amelyek a fiatal magyar köztár­saság létét érintik. A gazdaságról ugyanis vajmi kevés szó esett eddig, az Ország­házban a parttalan viták partmenti témák körül zajlanak. Pedig a gazdaság kérdé­seit nem fogja a bajor ipari és keres­kedelmi kamara gyülekezete megoldani helyettünk. Bán Zsuzsa fog nagyon csúnyán nézni, ha kilépé­sünkkel megzavarjuk az európai súly­­egyénről kialakított legfrissebb elképze­léseiket. A Kohl-Antall-találkozó nyilván e tekintetben is megerősítette a korábbi pozitív jelzéseket, különben aligha került volna sor a majdnem egyhangú szava­zásra. -szeg ^ r■ "L an p E3 t_ «J iC CL L.VJDBESZELŐ

Next