Beszélő, 1990. július-december (1. évfolyam, 26-51. szám)
1990-12-22 / 50-51. szám - KÜLFÖLD - Gy. Gyimesi Éva: "Ott, ahol zsarnokság van..."
28 1990. december 22. tag a Kárpátokon túlra. Végzőseink halasztásért, új listáért folyamodtak, nem mentek el a helyválasztásra. A memorandumot én írtam meg Farkas Jánoséknál, az évfolyammal megegyezésben. Előbb az egyetem vezetőségével kerültem szembe, majd az elvtársak egész nyáron figyeltek. Október elsején volt a házkutatás, a kislányom iskolatáskájával kezdték, majd négy napig folytak a hosszú kihallgatások. Elvitték a Kriterionnak szánt kéziratomat. Történetesen nálunk volt Csőgör Lajos kézirata is az egyetem történetéről. Azt is elvitték. „Micsoda felelőtlenség!" - mondták rólam a Felelős értelmiségiek. Ma is tartja magát a fáma, hogy valójában csak azért történt minden, mert „megszellőztettük" a Csőgör-kéziratot. Ezt pont éppúgy nem tudom megcáfolni, mint Szőcs Géza azt, hogy ő „provokátor". Egyeseknek - úgy látszik - jobban esett így értelmezni mindent, ami akkor velünk történt. Pedig az egész eseménysor - a házkutatások Visky Andrásnál, Szőcs Gézánál, Marius Tabacuéknál és másutt - elsősorban a kulturális fórum közelgő megrendezésével függött össze. Azon az őszön különösen nehéz volt a tanítás. Kétségesnek látszott, hogy van-e értelme tanítani, ha végzőseink úgysem vehetik hasznát, hiszen a minisztérium önkényesen idegennyelv-szakkal szórja szét őket a legtávolabbi katedrákra. Karácsony előtt Kozma Zsolttal, a teológiatanárral beszélgettem erről. Egy történettel válaszolt kétségeimre: „Volt egyszer egy Mari néni, megrepedt a korsója. A falubeliek noszogatták: »Cserélje már ki azt a korsót, hiszen mire a kútról hazaér, a vize elszivárog. - Nem baj, fiam - mondta Mari néni - legalább a korsó megmásul.«" Azóta sem találtam racionális értelmezést ennek a példázatnak, de abból éltem, amit sugall. Az úgynevezett ellenzéki tevékenység végső haszna sem érdekelt. „Legalább a korsó megmásul..." Ez volt a fontos. Nyolcvanötben alakult meg a Limes nevű értelmiségi kör Molnár Gusztáv vezetésével. Az írásaikat elhelyezni már nem tudó, marginalizált értelmiségiek egyfajta vitaklubja volt ez, a minimális visszhangot biztosító szűk nyilvánosság és ösztönző közösség. Akkoriban nem publikálhattam; férjem, Cseke Péter könyvét, az Erdélyi Fiatalokat terjesztése előtt betiltották, mindketten a kör tagjai lettünk. Folytonos határhelyzet volt ez valóban. Hiszen a kör léte maga is szervezkedésnek minősülhetett, pedig csak a remények maradékát fenntartó, írásra biztató szellemi táptalaj volt. Négy kötetre való - főleg a kisebbségi lét különböző vetületeit elemző anyag gyűlt össze. Nyolcvanhét februárjában buktunk le, ezúttal Molnár Gusztávnál rendeztek házkutatást. Másodszor is elvitték Gyöngy és homok című kéziratomat és a Nem lehet című, férjem által frissen szerkesztett köteteket. De az anyag nagy része - ennek egy példánya is - megmenekült. A titkosrendőrség ezúttal csak őrangyalait állította rám. A piszkos munkát átadta az egyetem vezetőségének. Az akkori rektor abban az évben kétezer hívatott figyelmeztető beszélgetésre. Másodszor az akkori tanügyminiszter-helyettes asszony adott nagyobb nyomatékot a dorgálásnak. Nyarunkat, szabadságunkat a spiclik folytonos jelenléte árnyékolta. Következő év márciusában levelet írtam a miniszter asszonynak a magyar szakos végzősök kihelyezése ügyében. Ezt beolvasta a Szabad Európa is. Román kollégáim közt több is akadt, aki szemérmesen vagy látványosan szolidaritását fejezte ki. De ez volt az a csepp a pohárban, ami után már fegyelmi bizottság következett. Az egyetem szenátusának bürójában hat hozzászóló közül négyen követelték, hogy távolítsanak el az egyetemről: nacionalizmus (irredentizmus), államellenes felforgató tevékenység, vallásos, eszmék terjesztése, az ifjúság szellemi mérgezése - ezek voltak a vádak. Utolsó figyelmeztetést kaptam, s egy ideig - a kivizsgálás és a döntés meghozataláig - felfüggesztettek állásomból. Ez akkor a magyar tanszék számára az összeomlás határát jelentette. Az irodalmi részleg létszáma már nem csökkenhetett tovább. A tanszékvezető, Benedekné Gergely Piroska, nem határolta el magát tőlem, pozitív referátuma, melyet tevékenységemről írt, már-már a szolidaritás kinyilvánítása volt. A kijelölt háromtagú bizottság egy másik tagja, Drasoveanu kolléga nem volt hajlandó egyértelműen állást foglalni ellenem. Egy olyan nyár után, amikor mindenüvé követtek, újrakezdhettem a tanítást. „Éva, téged már csak azért tartanak itt, hogy gyanússá tegyenek és lejárassanak!" - mondta egy kivándorolni készülő kollégám... Azon a nyáron kezdődött el a falurombolás elleni tiltakozás. Az itthon maradt, megalkozott baráti körből egy páran Testvéri! -Fratyor! címen kétnyelvű röplapot terjesztettünk. Egy ízben fényes nappal lengedeztek a föld felé az ívek a nagypiaci csarnok tetejéről. Az akkori „tettes” Chelu Iván volt A szöveget én írtam. Komolyan gondoltam, hogy a cél érdekében összefoghatunk a románokkal. Még folyt ellenem a kivizsgálás, amikor Doina Cornea közzétette a falurombolás elleni tiltakozását. Mint volt tanítványát és kollegáját megkért Marius, hogy vezessem és mutassam be őket és Wrábeléket Cornea asszonynak, hogy aláírásukkal támogassák a felhívását. Mi tagadás, nem ismert meg rögtön. De szívesen fogadott. A bonyodalom akkor kezdődött, amikor a lakásáról jövet autóba ültünk, és a házőrzők követni kezdtek. Ha lebukom, biztos nem úszom meg kirúás nélkül, gondoltam. Mi lesz a diákokkal? Ettől tartva kértem, hogy egy sarkon befordulva, míg a másik autó még nem látszik, lassítsanak, ugorjak ki a kocsiból. Sötét volt, a mögöttünk jövők nem láthatták, ki volt a negyedik alak. De kihallgatásra számítva barátaim megegyeztél. Melinda, Chelu Iván felesége magára fogja vállalni, hogy ő volt. Öt perc múlva egy rendőr igazoltatta őket, másnap mindnyájukat bevitték, házkutatás is volt. Melinda nagy lélekjelenléttel alakított, holott ő nem is volt Doinánál. Ezért, az ilyen emberekkel való kapcsolatokért is vallom, hogy nem bánok semmit, megérte a kockázatot. Melinda több volt, mint barát, a bajtársam lett. Az ő áldozata - melyre korántsem kényszerből vállalkozott - autentikus áldozat volt. Napokig bevitték, faggatták őket a Doinával való találkozásért. Szégyelltem, hogy én nem írtam alá a felhívását, de ez akkor, úgy érzem, helyes volt. Ezen az őszön együtt vizsgáztattunk Balázs Sándor meg én, a Limes maradék tagjai. Mindketten folytatásra vagy újrakezdésre gondoltunk. Sándor megosztotta velem a tervét: lapot alapítunk Kiáltó Szó címmel. A kör nagyon szűk volt, a férjem és én csak Sándorral tartottuk a kapcsolatot. Az utóbbi évek egyik legszebb élménye ez a munkatársi közösség. A marxista filozófiatanárból nemzetiségieszme-történésszé, kisebbségvédelmi politikussá lett Balázs Sándor a legkiegyensúlyozottabb és legderűsebb munkatársunk volt. A corrida erkölcse című esszéjével (Élet és Irodalom) nemcsak e szűk kör- Az Ellenpontok szerkesztői: Tóth Károly, Ara-Kovács Attila, Szőcs Géza (Budapest, 1987) (Fotó: Erdélyi Magyar Hírügynökség) Külföld