Beszélő, 1991. január-március (2. évfolyam, 1-13. szám)

1991-01-12 / 2. szám - VITA - Eörsi István: Üröm az örömben

22 nem adtak ki, viszont Hegedűs István már az április 14-ei Magyar Hírlapban úgy nyilatkozott, hogy a Fidesz kész részt venni a kormányban, majd Fodor Gábor Népszabadságnak adott április 18-ai interjújában beszélt arról, hogy mely tárcákat vállalná a Fidesz, ha részt venne az új kormányban. A Demszky-Ungár-megállapodás „megítélésében" a 8. pont szerint tévedek. Minden információ, amely hozzám eljutott, úgy szól, hogy pozíciókról, helyekről folyt az alku, és nem a budapesti önkormányzat vezetésének majdani programjáról. Ez derül ki Orbán dr. összes korábbi megnyilvánulásából. Az október 18-ai Pető-Orbán-sajtóértekezleten is csak pozíciók elosztásáról volt szó, maga Orbán Viktor ott azt mondta, hogy „az önkormányzat működésének alapelveiben állapodtak meg" (Magyar Hírlap, október 19.), ami nem budapesti program. Elvégre programban csak akkor kellett volna megállapodni, ha koalícióról lett volna szó. Ungár Klára Salamon Ferencnek írott, a Magyar Hírlap november 22-i számában közölt válaszlevelében arról ír, hogy az SZDSZ-szel folytatott tárgyaláson „nem tettek eléggé világossá", hogy az informális, továbbá Orbán Viktornak nem volt joga olyan ígéretet tenni, amilyet tett. Azt sem vitatja, hogy ezt az ígéretet a Fidesz nem tartotta be. Ennek a sajnálatos „félreértésnek" volt némi szerepe a kisebbségi SZDSZ-kormányzás nehézségeiben. Hiába tagadja ezért a 15. pontban Orbán dr. a Fidesz szószegését. Azt, hogy a Fidesz koalíciót ígért volna, én nem írtam, csak azt, hogy ígéreteket szegett meg. Ennyit a tizenöt „valótlan tényállításról". Orbán Viktor országgyűlési fellépése gyakran lenyűgöz, s abban is egyetértek vele, amikor valaki hazudik (valótlant állít, úgy állításának valótlanságával egyértelműen tisztában van, mint a benzináremelés ügyében október végén a kormány), akkor azt nevezzük hazugságnak. Ha viszont valaki másképp látja, értelmezi a tényeket, arra még a „valótlant állít" megjelölés sem helytálló. Végül az is előfordul, hogy valaki téved, valótlant állít, anélkül hogy ennek tudatában lenne. Elvárható lenne, hogy Orbán dr. megkülönböztesse ezeket az eseteket. Még inkább elvárható lenne, hogy ha FELVÉTELI- és NYELVVIZSGA-előkészítők csoportos és levelező tanfolyamokon Magyar, történelem, angol, francia, Budapest II., Lövőház u. 3. 1/10. orosz, földrajz, matematika, fizika, Levélcím: 1250 Bp. 1. Pf. 36 kémia, biológia, pszichológia Tel.: 135 0867, 155 6385, 156 8808 Irhozaik már foglalkozik írásommal, ne csak a felhozott példákról, de a cikk alapvető állításairól is mondjon véleményt. Arról az állításomról, hogy a Fidesz nem viselkedett korrekt politikai párt módjára. És arról, hogy azért viselkedett úgy, ahogy, mert programmatikusan nem tudta magát kellő mértékben megkülönböztetni az SZDSZ-től, s ezért identitászavarban szenved. Esetleg végre választ adhatna a mindmáig megválaszolatlan kérdésre: mi különbözteti meg a program, az értékrend tekintetében a Fideszt az SZDSZ-től. Bauer Tamás Eörsi István Üröm az örömben Bauer Tamás cikkek egész sorában bizonyítja be, hogy a Fidesz képmutató, következetlen, szószegő, becstelen és fittyet hány saját alapelveinek is. Meg kell vallanom, hogy okfejtéseit élvezettel olvastam, kételkedés nélkül, hevesen bólogatva. Helyeslésemnek nem is annyira az érvelés tárgyi alapja adott tápot, mint inkább egy mögöttes érzés. A bennem nem is túl mélyen rejlő öreg Fidesz-drukker csalódottan tapasztalja, hogy a mérvadó radikális ifjak többsége Csak frazeológiájában radikális. A szabadversenyes-liberális közhelyek szajkózása színtiszta konformizmus. Radikálisnak lenni annyit jelent, mint az elveket - saját elveinket is - kompromisszummentesen és szakadatlanul szembesíteni azoknak az embereknek az életével és napi problémáival, akiken elveink érvényesítése útján segíteni akarunk. Orbán Viktor a Beszélő január 5-i számában tizenöt példával bizonyítja be, hogy Bauer Tamás állításai valótlanok, a Fidesz hű maradt a nevéhez, és általánosságban véve is hű maradt, ellentétben az SZDSZ-szel, mely - ha éppen nem a Fidesz programját veszi át - ostobaságot ostobaságra halmoz, és még csak le sem járatható, mert magát járatja le. Ezenkívül persze kétmutató, következetlen, szószegő, becstelen satöbbi, satöbbi. Meg kell vallanom, hogy Orbán fejtegetéseit is élvezettel olvastam, hevesen bólogatva. Helyeslésemnek ezúttal sem az érvelés tárgyi alapja adott tápot - a stílusa már inkább -, hanem főként egy mögöttes érzés. Számtalanszor kellett tapasztalnom, amióta parlamenti párt vagyunk, hogy az elkerülhetetlen alkalmazkodást a legalitás körülményeihez mi is összekeverjük az elvtelen taktikázással. Olykor mintha mi is elfogadnánk, hogy a politika szükségképpen mocskos dolog. Még azt sem tisztáztuk, hogy a jövő piacgazdaságos Magyarországán - ha lesz valaha ilyen - elsősorban mely rétegek érdekképviseletét vállaljuk fel. Az efféle perspektívátlanságra csak a gondolati felkészületlenség lehetne a mentség. Mi azonban taktikai megfontolásokból nem gondolkodunk előre. Élveztem tehát Bauert is, Orbánt is, de örömöm tenyerébe vegyült néhány ürömcsepp. Két olyan párt képviselőjéről van szó, amelynek - a Provincia uralkodó erőitől okkal megrettenve - mégsem folyvást csak marakodnia kellene. Elképzelhető-e, hogy két ilyen okos ember hibátlannak tartja saját pártja működését a másik vonatkozásában? Vagy még rosszabbtól kell félni, attól, hogy saját szemetüket - taktikai okból - ágy alá söprik, a másikét pedig a szoba közepére? Mindezzel nem állíthatom, hogy az igazság egyformán oszlik meg a két fél között. Csupán arra hívnám fel a figyelmet, hogy az újságírásban a hazugság nem a tények elferdítésével, hanem célzatos elhallgatásukkal kezdődik. És a szálka is tény, nemcsak a gerenda. Magyarországon semminek sincs kevesebb hitele, mint a pártos gondolkodásnak. A pártos gondolkodással szemben táplált elementáris gyanú a szovjetrendszer egyik legbecsesebb szellemi öröksége.