Beszélő, 1991. január-március (2. évfolyam, 1-13. szám)

1991-01-26 / 4. szám - OKTATÁS - Török Mónika: Oktass, hogy megőrizzem a törvényedet!

1991. január 26. „Oktass, hogy megőrizzem a törvényedet!” Divat-e manapság hittanra járni? Mennyire voltak felkészülve a hitoktatás bevezetésére a felekezetek? Ezekre a kérdésekre válaszolnak Szentendre város egyházi illetékesei. Az iskolákban nem minden felekezet jelent meg. Gálity Vojiszláv, a szerb ortodox egyház lelkésze: Talán hihetetlennek tűnik, de Szentend­rén felekezetünk nem oktatja a hittant. Ez azért meglepő, mert városunk úgy él a köz­tudatban, mint ahol jelentős számú szerb ki­sebbség él. Valaha ez tényleg így volt, Szent­endre most is egyházmegyei és nemzetiségi központ, a szerb lakosság száma azonban 80 körül van. Akik rendszeresen járnak is­tentiszteletre, azok zömmel idősek, talán ha 50 főről van szó. Nagyon kevés a fiatal, azok is Budapestre járnak a szerbhorvát nyelvű iskolába. Hitoktatásról ily módon nem tudok beszámolni. Elképzeléseink között szerepel egy egy­házi központ létrehozása. Ennek előfeltéte­le, hogy a hajdani szerb iskola épületét visszakapjuk. Az egyházi központban az ország egész területéről hozzánk érkező szerb nemzetiségű gyermekek nyelvi és val­lási nevelését tervezzük. Hatalmas igény lenne a központ létrehozására, hiszen ná­lunk nem pusztán az egyházunkhoz való tartozás a kérdés. Az elmúlt időszak nemcsak a szerb orto­dox vallásnak nem kedvezett, hanem olyan mérvű asszimilációt eredményezett, amely­nek következtében az új generáció szinte már nem is bírja a szerb nyelvet. Egyre több az olyan vegyes házasság, ahol a gyerme­keket már meg sem tanítják szerbül. Egyhá­zunknak is egyik legfontosabb feladata, hogy még mielőtt bármiféle hitoktatást ter­veznénk, a szerb nyelvvel megismertessük a fiatalokat. Szigetcsépen például, ahol hit­tant tanítok, két nyelven kell beszéljek, hogy egyáltalán megértsenek a gyermekek, így az „érdemi" munkára feleannyi idő jut. Na­gyon jó lenne, ha a szerb nemzetiségű gyer­mekek mindkét nyelvet megtanulnák, de évtizedeken keresztül falra hányt borsóként pergett vissza minden erőfeszítésünk, pedig a vallás után ez a legfontosabb ügy. A budai egyházmegyénk évszázadok óta népi egyházként a nemzeti öntudatot kíván­ja erősíteni, de úgy tűnik, az asszimiláció az erősebb. Most valami változás megindult, de nem lehetnek illúzióink: ha ezen a szin­ten meg tudunk maradni, már azt is ered­ménynek kell tekintenünk. Szentpétery Péter evangélikus lelkész: Mi az állami iskolákban nem tanítunk hit­tant. Gyakorlatuk szerint a hitoktatás helye a templom vagy a gyülekezeti terem. A lel­­készi hivatal is afféle lelki rendelő. Tizenkettő-húsz gyermek jár rend­szeresen hozzánk. Nem osztjuk őket szét életkor szerinti csoportokra, hanem minden szombaton 3-tól 5-ig a szülőkkel együtt közös imádságon veszünk részt, ahol énekelünk, bibliai történeteket olvasunk, imádkozunk. A mai fiatalok legtöbbször csak állnak, és nem tudják, mit akarnak, mik akarnak len­ni, mi a céljuk és a feladatuk. Szerintem mindenkinek azzá kell lenni, amit a lelkiis­merete, az Isten és az ember iránti szeretete diktál. így lehetnek kiváló nővérek, apácák, óvónők, pedagógusok, mérnökök. Kéthavonként rendezünk , ún. „szere­­tetvendégséget", ilyenkor egész családok jönnek el, a gyermekek szavalnak, énekel­nek, zenélnek, társasjátékot játszanak. Ál­dott alkalom ez arra, hogy a családok együtt imádkozzanak, meghallgassák egy­más fohászait, egymás ügyes-bajos dolgait. Ez megnemesíti a légkört, a gyermekeknél pedig az önkontrollt is növeli. Hosszú évek tapasztalata alapján azt mondhatom, hogy a gyermekek lelki, szellemi nevelését csakis a mese segítségével lehet végezni, a Bibliát is ily módon lehet közel hozni hozzájuk. Dr. Kiss György, a római katolikus egyház plébánosa: Szentendrén az általános iskolákban 2088 gyermek tanul, közülük 560 jelentkezett hozzánk hitoktatásra. Ez 160 fővel nagyobb létszám, mint tavaly. Az óvodától a gimná­ziumig szinte minden oktatási intézmény­ben tudtunk hittancsoportot indítani. Még a nyáron kezdtük meg az óvodák hitoktatását szervezni, mindenütt felkínál­tuk a lehetőséget, és hat óvodában összesen 70 fő részvételével indultak csoportok. Az általános iskolák közül négyben taní­tunk hittant, az alsó tagozatban ez az óra­rendbe illeszkedik, a felső tagozatosok a plébániára járnak. A gimnáziumi csoportok száma három, ez 50-60 főt jelent. Ehhez tudni kell, hogy Szentendrén a Ferences Gimnázium mellett egy állami is működik, a katolikus hitokta­tást itt kellett megszerveznünk. Oktatóink közül három pap (köztük egy ferences rendi), egy pedig apáca. Az óvo­dákban „civilek" tanítják a hittant. Écsy Gábor káplán: Valóban rendkívül megnövekedett a hit­tanoktatásban részt vevők száma. A kívülál­lónak az a felületes benyomása támadhat, hogy ez divattá vált. Hitben élni azonban nem divat kérdése. Ez a fajta erkölcsi neve­lés kihat a családi életre is. A hittanos gyer­mekek nagy része jár a vasárnapi szentmi­sére is a szüleivel együtt, így ez egyfajta csa­ládi istentiszteletté vált. A hitoktatás iskolai bevezetése sok prob­lémát hozott felszínre. Az órarendi beosztás már készen volt, amikor kijött a végleges rendelkezés, így csak utolsó óraként tudjuk beiktatni a hittant, vagy pedig délután a plébánián tartjuk meg. Az iskolák gyakran nem tartják be ezt a „védett időt", szakkö­rökkel, „osztálybulikkal" ütközik a hitoktat­­ás. Ha pedig nem, akkor is fáradt, agyon­hajszolt gyermekekkel kell megismertet­nünk a vallást, az erkölcsöt. A pedagógusok egyébként rendkívül előzékenyek, az óra­rendi ütközések nem rosszindulatból fakad­nak. A mi egyházunkat mindezzel együtt nem érte felkészületlenül a feladat, hiszen az el­múlt években is több száz gyermek hitéleti nevelését láttuk el. A következő tanévtől az eddigi tapasztalataink birtokában igyek­szünk még szervezettebben oktatni. Dr. Kiss Ferenc baptista lelkész: Nálunk mindig is volt hitoktatás, még­hozzá a jelen formájában. Semmi új nem történt. Még a nevét is visszakapta, eddig Gyermekbibliakörnek hívtuk, most újra Va­sárnapi Iskola a neve. Az állami iskolákban mi soha nem tanítottunk hittant, mindig az imaházunk kebelében oldottuk ezt meg. Ezért nekünk nem kellett most külön ké­szülni a hitoktatásra, a hagyományainkat folytatjuk. A gyülekezet létszáma a bemerítettek számának felel meg, ez 70 fő körül van, és jár hozzánk 50 gyermek. Ők később maguk dönthetik el, bemerítkeznek-e vagy sem. Mi arra neveljük őket, hogy a hitük magánügy.

Next