Beszélő, 1991. július-szeptember (2. évfolyam, 27-39. szám)

1991-07-06 / 27. szám

2 1991. július 6. Török Monika: Hogyan lehet másképp iskolát csinálni? (BESZÉLŐ, 1991. 25. szám) Kedves Török Monika! Megdöbbenéssel olvastam a Beszélő 1991. júni­us 22-i számában írott cikkét. Meglepetésem oka az, hogy szinte egyetlen megállapítása sem igaz. Vegyük sorba állításait. Okleveléből nem derül ki, hogy mit végzett? Figyelmesebben kellett volna elolvasnia a követ­kező sorokat: „Ez az oklevél a 7/1987. (VI. 29.) MM számú rendelet 7. § (5) bekezdésében előírt újságírói szakképzettség megszerzéséhez szüksé­ges ismeretek elsajátítását tanúsítja." Az említett rendelet a felsőoktatási intézmények saját hatás­körébe utalja, hogy milyen diploma utáni képzést szervezhetnek. Itt jelzem, hogy az esztergomi új­ságíró-tanfolyam nem a MÚOSZ nyugdíjazott ok­tatási igazgatójának „magánakciója" volt, hanem a Főiskolai Tanács 1989. márciusi ülésén határoz­ta el, miután 1985 óta a főiskolán speciális kollé­gium keretében már folytattak újságíróképzést. Továbbá: a tandíj nem hétezer, hanem ötezer forint volt. Miután többen nem tartottak igényt szállásra és étkezésre, ötezer forintban állapítot­tuk meg a félévi tandíjat. Szó sem volt arról, hogy a tandíj magában fog­lalja a tankönyvek árát is. Kezdetben - megértve a hallgatók anyagi gondjait - magunkra vállaltuk a MUOSZ oktatási igazgatóság 15-20 forintos tan­könyveinek térítésmentes folyósítását, a későbbi drága tankönyvek esetében azonban ezt már nem tehettük. A tantárgyakkal kapcsolatban említi, hogy „igen csekélyke óraszámmal" belekóstoltak kü­lönféle tárgyakba. Nincs itt lehetőségem kifejteni képzési koncepciónkat, sűrítve azonban jelzem, hogy a modern tömegkommunikáció struktúrájá­hoz igyekeztünk igazítani a képzés folyamatát. Az esztergomi képzést távoktatásként kezeltük, amiből értelemszerűen következett a plenáris fog­lalkozások óraszámának optimális tervezése. Egyébként így is a tanfolyam óraszáma kettőszáz órán felül volt, s aki valamit is ért a felnőttoktatás­hoz, az tudja, hogy dolgozó emberek képzési óra­számát nem lehet a csillagos égig emelni. Elnagyolt az a véleménye is, hogy nyelvműve­lés-stilisztikából „megtanulhattuk egyeztetni az alanyt az állítmánnyal". Javasolom, hogy mielőtt véleményt mondana hasonló tárgyban, tekintse át a dolgozatok eredményeit. A Híradó egyik szerkesztőjének állítólagos ki­jelentését a „kézi vezérlésről" összefüggéstelenül idézi. Jelen voltam ezen a konzultáción. Úgy lá­tom, nem értette meg a lényeget. A tömegkommunikációs ismeretek előadójá­nak a toleranciára vonatkozó kiejtését is rosszul hallotta. Javasolom, sürgősen forduljon orvoshoz, vizsgáltassa meg a hallását. Érthetetlen tájékozatlanságról tanúskodik a harmadik csoport összetételéről tett kijelentése. Nem „rejtélyes" szempontok, hanem a homoge­nitásra való törekvés volt a rendező elve a cso­portnévsor összeállításának. És még azt sem tud­ja, hogy a harmadik csoportban Rozgonyi István tanította a gyakorlati újságírást? Hogy lehet ilyen tájékozatlanul cikkezni ország-világ előtt? Kétszer is leírta, hogy a tanfolyam vezetője a MÚOSZ oktatási igazgatóság igazgatója volt. Itt is tévedett. A MÚOSZ oktatási igazgatóság tovább­képzési igazgatója volt, s ez azért lényeges, mert a jogosan és sokat bírált újságíróképzéshez semmi köze nem volt. Idézi tőle, hogy „többet nem indul ilyen képzés", mármint a volt MÚOSZ-képzésre utalva. Azt írja ezzel kapcsolatban, hogy „kide­rült, ez egyszerűen nem igaz". Tudnia kellene, hogy a legutolsó MÚOSZ-közgyűlés után szinte egyértelmű volt a hagyományos MÚOSZ-újságí­­róképzés megszüntetése és ennek a feladatnak a felsőoktatásra való átruházása. Az elmúlt év tava­szán a MÚOSZ oktatási igazgatósága ismét meg­hirdette a szokásos tanfolyamot, külsősöknek harmincezer, szerkesztőségből delegáltaknak hat­ezer forintért. Esztergomba pedig augusztus 20-ig lehetett jelentkezni. Semmi akadálya nem volt, hogy a MÚOSZ-iskolát válasszák harmincezerért. Ezzel kapcsolatos kijelentése is sajnos durva csúsztatás. Nincs abban semmi különös, hogy hallgatóink egy része év közben jött rá, mivel jár az újságírói hivatás. Ezek félévkor el is távoztak. Egy másik része a társaságnak úgy gondolta, hogy minimá­lis erőfeszítéssel és tízezer forint ellenében újság­írói diplomához jut. Nagy csalódás érte őket. Ön, kedves Török Monika, melyik kategóriába tartozik? Végezetül: a cikkére én legfeljebb egy elégsé­gest adtam volna. Furcsa helyzetet produkált. Tö­rök Monika az esztergomi újságíró-tanfolyam el­ső csoportjának hallgatója, a cikk szerzője. De ki az interjúalany? Soraiból kitűnik, hogy az illető egy magát megnevezni nem kívánó hallgatónk, aki azért nem fedi fel a nevét, mert „fél a tanfo­lyamvezető bosszújától". Mondhatnám „deus ex machina", micsoda hazug megoldás! Megígérhetem, hogy irományát mint az etikát­lan újságírás mintapéldányát oktatni fogom. Fele­lőtlen, dezinformáló, hitelrontó firkálásáért azon­ban a törvény előtt felelnie kell. Budapest, 1991. június 24. Csiky Sándor Párhuzamos kapcsolatok Interjú Szokai Imrével a Külügyminisztérium helyettes államtitkárával (BESZÉLŐ, 1991. 26. szám) Kedves Szerkesztők, nagy meglepetéssel olvastam a Szokai Imrével készített interjúban azt a nóvumot, hogy a szovjet csapatkivonás az egykori, magányosan kormá­nyozó párt kezdeményezésének, valamint a jelen­legi hatalom afféle bátorságának volt a közös eredménye. Továbbá, hogy a helyettes államtitkár egykori (Szűrös M.) és mai (Antall J.) kenyéradó gazdáját illeti a köszönet, amiért a csapatkivonás hivatalosan felvetődött, illetve amiért egyértelműen megfogalmazódott. Örülök, hogy ezt is megértem, eleddig ugyanis valahogy arra emlékeztem - s ezzel nem állok egyedül -, hogy még 1989-ben is iszonyú botrá­nyokat váltott ki egyes ellenzéki pártok és szerve­zetek határozott követelése a szovjet megszállók kivonásával kapcsolatban. Még elevenen él emlé­kezetemben, hogy az 1989-es Nagy Imre-gyász­­ünnepségek megszervezésével kapcsolatos „el­lenzéki" előtárgyalásokon a jelenlegi kormánypárt nem egy vezéregyénisége hogyan intette óvatos­ságra azokat, akik a témát szóba akarták hozni. S azt is nehéz feledni, hogy az MDF - és az ő prófé­tái, így a BZSBT - miként kiabált kígyót-békát Király Béla, illetve Orbán Viktor „meggondolat­lan kijelentései" hallatán. Szokai Imre helyettes államtitkár könnyed megállapítása egyébként (,,A csapatkivonás tény­legesen akkor vált realitássá, amikor Antall József 1990 júniusában egyértelműen megfogalmazta annak igényét a szovjetek előtt.") iskolapéldája az újólag hatalomra kerültek „mától kezdve minden másként volt" mentalitásának. Nem szükséges az Ellenzéki Kerekasztal a témát taglaló éles vitáiig visszamenni - ahol az MDF-ről olykor azt sem lehetett tudni, hogy Pozsgaynak drukkol-e, vagy kinek. Elég, ha az 1990. március 10-én Moszkvá­ban aláírt magyar-szovjet megállapodásra gon­dolunk, hogy Szokai úr kijelentéseit kedélyes té­vedésen kapjuk. A szóban forgó megállapodás már ekkor egyértelműen leszögezte, hogy a csa­patkivonásoknak 1991. június 30-ig be kell feje­ződniük. A kivonulás ráadásul még ugyanabban a hónapban, 12-én meg is kezdődött. A jelenlegi kormányt pedig­­ Antall úrral az élen - csak mintegy két hónappal később, május 23-án iktatták be. Tartsay János REvízió 1997. VisszaBeszélő LaJ L|­ w L_ L■ Heti helyreigazításaink 26. számunkban többszörösen megsértet­tük a szerzői jogokat, hogy enyhén fejezzük ki magunkat. Először is itt van Deszkás Erik nevű szer­zőnk. Az ő nevét cikke alá (Gazsó után) kivé­telesen odaírtuk ugyan (figyelmes olvasóink észrevehetik, hogy már ez is nagy szó, mert ezt az apróságot rendre elfelejtjük), ám a tar­talomjegyzékbe a cikk dme mellé másik jeles szerzőnk, Bretter Zoltán neve került. A lap­készítés utolsó rohamában a tördelőt már fel­tételes reflexei vezették: ha tanügy, akkor Bretter. A szerző tehát Deszkás Erik, s mindkettő­­jükől elnézést kérünk. (Talán egyikük sem perel be.) A Solt Ottilia tudósítását illusztráló fény­képek mellé viszont tévedésből került a szer­ző neve. A fotókat igazából a polgármester adta kölcsön, különböző személyek művei. Solt Ottilia ugyan csinált fényképeket, ám ezeket nem sikerült időre előhívni. Hát az e heti ennyi... A szerk. Május 4-i számunkban, Le a maszkokkal! cím­mel interjút közöltünk a nagyváradi televízió két vezetőjével. Ugyanakkor közöltük egy olyan párt­dokumentumnak a fénymásolatát is, melyen - mások mellett - néhány besúgónak a neve is sze­repelt. A dokumentumhoz fűzött magyarázatunk­ból sajnos kimaradt, hogy csak azok tartoztak a Securitate informátorai közé, akiknek nevét az in­terjúalanyok egykori belügyes forrása külön meg­jelölte. Az érintettektől ezúton kérünk elnézést. 9 O'­ Vn Hil DIÁKOK FIGYELEM! Rikkancsokat keres a BESZÉLŐ! Minden eladott példány után 8 FORINT JUTALÉK! Jelentkezés: Bp. Vill., Déri Miksa u. 10. fszt. 8. REVÍZIÓ 2011.

Next