Beszélő, 1991. július-szeptember (2. évfolyam, 27-39. szám)

1991-07-20 / 29. szám - BELFÖLD - Beszélgetés Orbán Viktorral

14 1991. július 20. Belföld tűk a hatpárti tárgyalást. A mi javaslataink, stratégiánknak a közepében mindig az állt, hogyan lehetne a feltétlenül fölállítandó in­tézményeket minél szélesebb alapokon megteremteni. Ilyen értelemben a Fidesz parlamenti frakciójának az irányát nagyon egyenes vonalúnak érzem. A cél egy nyu­gat-európai liberális demokrácia intézmé­nyeinek a megteremtése volt, ennek érdeké­ben könyörtelenül meg kellett ütközni a tra­dicionális álláspontokkal, és az új intézmé­nyek megteremtésében pedig a pártokat át­metsző konszenzusra kellett törekedni a pártok között, a pártoknak a liberális de­mokrácia ügyében elkötelezett emberei, erői között. Beszélő: E törekvéssel szöges ellentét­ben, a többségi elv alapján sorra fogadtak el olyan törvényeket, amelyeket a Fidesz is határozottan opponált. Ilyen volt például a kárpótlási törvény. Az ülésszak legvégén fogadták el az egyházi ingatlanokra vonat­kozó törvényt, amellyel kapcsolatban a Fi­desz tartózkodott a határozott - igen vagy nem - állásfoglalástól, holott a maga kompromisszumos javaslatát a többség kí­méletlenül leszavazta. Vajon milyen hatá­sai lesznek ezeknek a törvényeknek, ha valóban elkezdenek működni? O. V.: Nem tudom, hogy milyen hatásai lesznek, egyet tudok biztosan, hogy jó kö­vetkezményei nem lesznek, ez kitapintható. Itt a kérdés az, hogy hogyan keletkezik majd kisebb kár. Ha az elfogadott törvénye­ket, amelyek különösen rosszak, végrehajt­ják, vagy ha nem. A kárpótlási törvény pél­dául szerintem végrehajthatatlan. Lehet, hogy engem az idő megcáfol, de azt gondo­lom, úgy találták ki, hogy ne lehessen vég­rehajtani. Szándékosan találták ki így­­ott a fölfüggesztési lehetőség a kárpótlási jegy beváltására, a bonyolult eljárási rend, amely már az elején el fogja venni az emberek te­kintélyes részének a kedvét attól, hogy akárcsak bele is kezdjen a hosszas procedú­rába, a rövid határidő); szóval azt gondo­lom, hogy nagyon sokan úgy fogják érezni, hogy volt is kárpótlás meg nem is. Ebből óriási feszültségek keletkeznek, mert azok, akik vártak valamit a kárpótlási törvénytől, csalódni fognak. De ha így történik, az or­szág még mindig jobban jár megítélésem szerint, mert ha a kárpótlást végrehajtanák, akkor a mi számításaink szerint ez 140 mil­liárd forintra tehető állami vagyon kiáram­lását jelentené mindenfajta bevétel nélkül, ami egy 22 milliárd dollár külső adóssággal küszködő és egy 1200-1500 milliárd forint belső adóssággal küszködő államkassza esetében egyszerűen észveszejtő. Beszélő: Ezt tetézi az egyházi ingatlanok visszadása. O. V.: Föl tudok vázolni ezeknek a tör­vényeknek a következményeképpen egy nagyon-nagyon sötét víziót is. Nem állítom róla, hogy be fog következni, de nincs ga­rancia, hogy ne következzék be. Végrehajt­ják a kárpótlási törvényt, kiáramlik mintegy 140 milliárd értékű állami tulajdon. Végre­hajtják az egyházi ingatlanokról szóló tör­vényt, annak jó néhány alkotmányellenes pontja van, ott lesz még egy hosszas alkot­mányjogi procedúra, bíróság, alkotmánybí­róság, ez, az, amaz. De tegyük föl, hogy az a helyzet áll be, ami alkotmányos szempont­ból könnyen elképzelhető, hogy csak kisajá­títás útján tudják a már az önkormányzati tulajdonba átment iskolákat és intézménye­ket odaadni az egyháznak. Ha a kisajátítást az állam végre akarja hajtani, akkor azonna­li és teljes kártalanítást kell fizetni, ami nem tudom, pontosan mennyi milliárd kiáramlá­sát jelenti, de nagyon sokat. Erre rájön még az Expo, ami elvisz harmincmilliárd forin­tot, ráadásul állami garancia van rá. Nagy­­beruházási logika, nem felelőtlenség azt jó­solni, hogy túl fog menni a harmincmilliár­­don az a kiadás, amit a költségvetés majd elszenved. Az állami garancia leterhelt a tb, az Ikarusz, a Suzuki meg az iráni alumíni­umgyár okán is. Abban az esetben, ha An­tall József nem áll ki kőkeményen Kupa­programja mellett, szelektív exportfinanszí­rozási rendszer lesz, ami megint csak ala­pok létrehozásával, állami dotációkkal fog működni, újabb költségvetési kiáramlás kö­vetkezik be. Minderre jöhet még az, hogy beindulnak az erős szakszervezeti mozgal­mak, amelyek - morálisan teljesen védhető alapon - béremeléseket, szociális juttatáso­kat fognak követelni. Ha ezek mind összeta­lálkoznak, a költségvetést úgy, ahogy van, elsodorják. Elsodorják az egész országot, nem lesz költségvetés, nem lesz se gazdasá­gi szerkezetváltás, se privatizáció, nem lesz semmi sem. Erre föl lehet készülni. Azt gon­dolom, hogy ez egy lehetséges kifutása a dolgoknak. Egyelőre a dolgok pontosan ab­ba az irányba haladnak. Beszélő: Véletlenül emelted ki ezeknek a törvényeknek a gazdasági hatásait, vagy ezeket tartod a legfontosabbaknak? O. V.: Ezeket tartom a legfontosabbaknak. Vannak komoly elvi fönntartásaim is, és lá­tok veszélyeket más, szellemi területen is, de döntőnek a gazdasági veszélyt tartom, mert az szinte visszacsinálhatatlan. Persze az egyházi ingatlanok visszaadása nagyon nehéz ügy. A Fidesz nem véletlenül kezde­ményezte, hogy legyen név szerinti szava­zás arról, hogy ha egy településen csak egy iskola van, a­kkor annak feltétlenül állami tulajdonban kell maradnia. A Fidesz-indít­­ványt leszavazták, de az alkotmánytisztelő álláspont továbbra is az, hogy egy települé­sen egy iskola állami tulajdonban kell ma­radjon, hiszen a törvény szerint az ingatlant csak abban az esetben lehet visszaadni, ha a visszaadás az önkormányzatok alapszolgál­tatási kötelezettségét nem veszélyezteti. Márpedig az önkorányzati törvény az alap­fokú oktatást önkormányzati kötelezettség­gé teszi. A mostani jogi helyzet alapján sze­rintem az osztott iskolák felállítása sem le­hetséges. A kormányzó pártok termé­szetesen teljesen másként gondolják, az egé­szet azért találták ki, ez nagyjából világossá vált számomra a vita során, hogy osztott is­kolákat csinálhassnak, az egyiskolás telepü­léseken el tudják érni, hogy a gyerekek egy része - a hithű szülők hithű gyermekei - egyházi szellemű oktatásban részesüljön, a másik része pedig föl kelljen vállalja az is­tentagadó, ateista státust, és ezt rá is süthes­sék a gyerekekre. Ez az „önkéntes" megosz­tottság a gyerekek között teljesen erőszakolt megkülönböztetés lesz, mert a gyerekek ilyen formában nem különböznek egymás­tól, a gyerekek közötti különbségek közül ez talán az egyik legjelentéktelenebb. Nem tudom, hogy rá akarnak-e kényszeríteni va­lamilyen központilag támogatott ideológiát a magyar társadalomra. Arra sem tudok vá­laszt adni, hogy ténylegesen létezik-e ez az nagyon sötét veszély, hogy a klérus legkon­zervatívabb szellemiségű vezetői és a kor­mány legkonzervatívabb szellemiségű em­berei egymásra találnak. Ez nagyon sötét ví­zió, és súlyos következményekkel járna sze­rintem. A mostani helyzetből nem követke­zik feltétlenül. Nem látok világosan abban az ügyben, hogy az alsópapság milyen poli­tikai kultúrával rendelkezik. Minden renge­teg mindentől függ, tehát nem kongatnék vészharangot. De azt jelezném, hogy sem­mifajta érv nincs az ellen, hogy ha megindul az úthenger - én még nem látom, hogy megindult - akkor végig ne taposhasson a társadalmon. Az interjút készítette: Bretter Zoltán Nem mi mondtuk! „Szabadelvű, urbánus és katolikus ma­gyar vagyok (...) Ezért nem szeretem azt, ami az utóbbi egy esztendőben (az MDF- ben) tapasztalható, hogy a keresz­ténydemokrata jelleg hangsúlyozódik, de a liberalizmus nélkül. A kirekesztést, a türel­metlenséget nem szeretem. Én ezt a ma­gyarkodást is nagyon utálom Arra emlé­keztet, amit egyik tanárom mondott: a val­lásos és a nagyon vallásos ember között annyi a különbség, mint a madár és a jóma­dár között. (...) Részben tovább él a kontraszelekció hatása, és például az oktatásügyben tovább folyik Részben pedig van új, ami éppoly veszedelmes, mint a régi. Ma valaki azért kerül pozícióba, mert »becsületes magyar ember«, és közel áll az MDF-hez. A rítus analóg azzal, mint amikor régen látta valaki Lenint. A győztes párt körül megjelentek a karrieristák Nagy az új kontraszelekció. És nagyon veszedelmes. Sokkal nagyobb mér­tékben van, mint ahogy az az előző évtize­dekből fakad. Az igénytelenség katasztrofá­lis mélységekhez vezet el. Attól tartok, hogy újabb emberöltő kell, amíg az igényesség, az etikus tartás és a tudat ismét értékké válik. (...) Általában sajtó nincs. Vannak lapok és vannak újságírók. Napjainkban ugyanab­ban a lapban megjelennek nagyon igényes írások, és megjelennek ellenkezőik is. A kor­mány sajtópolitikáját pedig nem tartom jó­nak Sajnos, a sajtóhoz való viszonyt az MDF még a választások előtt elrontotta. Nem tisztelte a sajtóban a szakmát, és kevés kivételtől eltekintve dilettánsokra bízta a sajtóügyeket. Önmagát gerjesztő folyamat indult el. A kormány magatartására a sajtó, azaz pontosabban egyes lapok, újságírók és egyes cikkek torzítással reagáltak, amin vi­szont a kormány megsértődött." Nyilatkozta Beke Kata, az MDF ország­­gyűlési képviselője (Magyar Sajtó, 1991/13., július 8.) Lejegyezte: Könczöl Csaba JL­­L né­ita.

Next