Beszélő, 1991. július-szeptember (2. évfolyam, 27-39. szám)
1991-07-20 / 29. szám - BELFÖLD - Beszélgetés Orbán Viktorral
14 1991. július 20. Belföld tűk a hatpárti tárgyalást. A mi javaslataink, stratégiánknak a közepében mindig az állt, hogyan lehetne a feltétlenül fölállítandó intézményeket minél szélesebb alapokon megteremteni. Ilyen értelemben a Fidesz parlamenti frakciójának az irányát nagyon egyenes vonalúnak érzem. A cél egy nyugat-európai liberális demokrácia intézményeinek a megteremtése volt, ennek érdekében könyörtelenül meg kellett ütközni a tradicionális álláspontokkal, és az új intézmények megteremtésében pedig a pártokat átmetsző konszenzusra kellett törekedni a pártok között, a pártoknak a liberális demokrácia ügyében elkötelezett emberei, erői között. Beszélő: E törekvéssel szöges ellentétben, a többségi elv alapján sorra fogadtak el olyan törvényeket, amelyeket a Fidesz is határozottan opponált. Ilyen volt például a kárpótlási törvény. Az ülésszak legvégén fogadták el az egyházi ingatlanokra vonatkozó törvényt, amellyel kapcsolatban a Fidesz tartózkodott a határozott - igen vagy nem - állásfoglalástól, holott a maga kompromisszumos javaslatát a többség kíméletlenül leszavazta. Vajon milyen hatásai lesznek ezeknek a törvényeknek, ha valóban elkezdenek működni? O. V.: Nem tudom, hogy milyen hatásai lesznek, egyet tudok biztosan, hogy jó következményei nem lesznek, ez kitapintható. Itt a kérdés az, hogy hogyan keletkezik majd kisebb kár. Ha az elfogadott törvényeket, amelyek különösen rosszak, végrehajtják, vagy ha nem. A kárpótlási törvény például szerintem végrehajthatatlan. Lehet, hogy engem az idő megcáfol, de azt gondolom, úgy találták ki, hogy ne lehessen végrehajtani. Szándékosan találták ki ígyott a fölfüggesztési lehetőség a kárpótlási jegy beváltására, a bonyolult eljárási rend, amely már az elején el fogja venni az emberek tekintélyes részének a kedvét attól, hogy akárcsak bele is kezdjen a hosszas procedúrába, a rövid határidő); szóval azt gondolom, hogy nagyon sokan úgy fogják érezni, hogy volt is kárpótlás meg nem is. Ebből óriási feszültségek keletkeznek, mert azok, akik vártak valamit a kárpótlási törvénytől, csalódni fognak. De ha így történik, az ország még mindig jobban jár megítélésem szerint, mert ha a kárpótlást végrehajtanák, akkor a mi számításaink szerint ez 140 milliárd forintra tehető állami vagyon kiáramlását jelentené mindenfajta bevétel nélkül, ami egy 22 milliárd dollár külső adóssággal küszködő és egy 1200-1500 milliárd forint belső adóssággal küszködő államkassza esetében egyszerűen észveszejtő. Beszélő: Ezt tetézi az egyházi ingatlanok visszadása. O. V.: Föl tudok vázolni ezeknek a törvényeknek a következményeképpen egy nagyon-nagyon sötét víziót is. Nem állítom róla, hogy be fog következni, de nincs garancia, hogy ne következzék be. Végrehajtják a kárpótlási törvényt, kiáramlik mintegy 140 milliárd értékű állami tulajdon. Végrehajtják az egyházi ingatlanokról szóló törvényt, annak jó néhány alkotmányellenes pontja van, ott lesz még egy hosszas alkotmányjogi procedúra, bíróság, alkotmánybíróság, ez, az, amaz. De tegyük föl, hogy az a helyzet áll be, ami alkotmányos szempontból könnyen elképzelhető, hogy csak kisajátítás útján tudják a már az önkormányzati tulajdonba átment iskolákat és intézményeket odaadni az egyháznak. Ha a kisajátítást az állam végre akarja hajtani, akkor azonnali és teljes kártalanítást kell fizetni, ami nem tudom, pontosan mennyi milliárd kiáramlását jelenti, de nagyon sokat. Erre rájön még az Expo, ami elvisz harmincmilliárd forintot, ráadásul állami garancia van rá. Nagyberuházási logika, nem felelőtlenség azt jósolni, hogy túl fog menni a harmincmilliárdon az a kiadás, amit a költségvetés majd elszenved. Az állami garancia leterhelt a tb, az Ikarusz, a Suzuki meg az iráni alumíniumgyár okán is. Abban az esetben, ha Antall József nem áll ki kőkeményen Kupaprogramja mellett, szelektív exportfinanszírozási rendszer lesz, ami megint csak alapok létrehozásával, állami dotációkkal fog működni, újabb költségvetési kiáramlás következik be. Minderre jöhet még az, hogy beindulnak az erős szakszervezeti mozgalmak, amelyek - morálisan teljesen védhető alapon - béremeléseket, szociális juttatásokat fognak követelni. Ha ezek mind összetalálkoznak, a költségvetést úgy, ahogy van, elsodorják. Elsodorják az egész országot, nem lesz költségvetés, nem lesz se gazdasági szerkezetváltás, se privatizáció, nem lesz semmi sem. Erre föl lehet készülni. Azt gondolom, hogy ez egy lehetséges kifutása a dolgoknak. Egyelőre a dolgok pontosan abba az irányba haladnak. Beszélő: Véletlenül emelted ki ezeknek a törvényeknek a gazdasági hatásait, vagy ezeket tartod a legfontosabbaknak? O. V.: Ezeket tartom a legfontosabbaknak. Vannak komoly elvi fönntartásaim is, és látok veszélyeket más, szellemi területen is, de döntőnek a gazdasági veszélyt tartom, mert az szinte visszacsinálhatatlan. Persze az egyházi ingatlanok visszaadása nagyon nehéz ügy. A Fidesz nem véletlenül kezdeményezte, hogy legyen név szerinti szavazás arról, hogy ha egy településen csak egy iskola van, akkor annak feltétlenül állami tulajdonban kell maradnia. A Fidesz-indítványt leszavazták, de az alkotmánytisztelő álláspont továbbra is az, hogy egy településen egy iskola állami tulajdonban kell maradjon, hiszen a törvény szerint az ingatlant csak abban az esetben lehet visszaadni, ha a visszaadás az önkormányzatok alapszolgáltatási kötelezettségét nem veszélyezteti. Márpedig az önkorányzati törvény az alapfokú oktatást önkormányzati kötelezettséggé teszi. A mostani jogi helyzet alapján szerintem az osztott iskolák felállítása sem lehetséges. A kormányzó pártok természetesen teljesen másként gondolják, az egészet azért találták ki, ez nagyjából világossá vált számomra a vita során, hogy osztott iskolákat csinálhassnak, az egyiskolás településeken el tudják érni, hogy a gyerekek egy része - a hithű szülők hithű gyermekei - egyházi szellemű oktatásban részesüljön, a másik része pedig föl kelljen vállalja az istentagadó, ateista státust, és ezt rá is süthessék a gyerekekre. Ez az „önkéntes" megosztottság a gyerekek között teljesen erőszakolt megkülönböztetés lesz, mert a gyerekek ilyen formában nem különböznek egymástól, a gyerekek közötti különbségek közül ez talán az egyik legjelentéktelenebb. Nem tudom, hogy rá akarnak-e kényszeríteni valamilyen központilag támogatott ideológiát a magyar társadalomra. Arra sem tudok választ adni, hogy ténylegesen létezik-e ez az nagyon sötét veszély, hogy a klérus legkonzervatívabb szellemiségű vezetői és a kormány legkonzervatívabb szellemiségű emberei egymásra találnak. Ez nagyon sötét vízió, és súlyos következményekkel járna szerintem. A mostani helyzetből nem következik feltétlenül. Nem látok világosan abban az ügyben, hogy az alsópapság milyen politikai kultúrával rendelkezik. Minden rengeteg mindentől függ, tehát nem kongatnék vészharangot. De azt jelezném, hogy semmifajta érv nincs az ellen, hogy ha megindul az úthenger - én még nem látom, hogy megindult - akkor végig ne taposhasson a társadalmon. Az interjút készítette: Bretter Zoltán Nem mi mondtuk! „Szabadelvű, urbánus és katolikus magyar vagyok (...) Ezért nem szeretem azt, ami az utóbbi egy esztendőben (az MDF- ben) tapasztalható, hogy a kereszténydemokrata jelleg hangsúlyozódik, de a liberalizmus nélkül. A kirekesztést, a türelmetlenséget nem szeretem. Én ezt a magyarkodást is nagyon utálom Arra emlékeztet, amit egyik tanárom mondott: a vallásos és a nagyon vallásos ember között annyi a különbség, mint a madár és a jómadár között. (...) Részben tovább él a kontraszelekció hatása, és például az oktatásügyben tovább folyik Részben pedig van új, ami éppoly veszedelmes, mint a régi. Ma valaki azért kerül pozícióba, mert »becsületes magyar ember«, és közel áll az MDF-hez. A rítus analóg azzal, mint amikor régen látta valaki Lenint. A győztes párt körül megjelentek a karrieristák Nagy az új kontraszelekció. És nagyon veszedelmes. Sokkal nagyobb mértékben van, mint ahogy az az előző évtizedekből fakad. Az igénytelenség katasztrofális mélységekhez vezet el. Attól tartok, hogy újabb emberöltő kell, amíg az igényesség, az etikus tartás és a tudat ismét értékké válik. (...) Általában sajtó nincs. Vannak lapok és vannak újságírók. Napjainkban ugyanabban a lapban megjelennek nagyon igényes írások, és megjelennek ellenkezőik is. A kormány sajtópolitikáját pedig nem tartom jónak Sajnos, a sajtóhoz való viszonyt az MDF még a választások előtt elrontotta. Nem tisztelte a sajtóban a szakmát, és kevés kivételtől eltekintve dilettánsokra bízta a sajtóügyeket. Önmagát gerjesztő folyamat indult el. A kormány magatartására a sajtó, azaz pontosabban egyes lapok, újságírók és egyes cikkek torzítással reagáltak, amin viszont a kormány megsértődött." Nyilatkozta Beke Kata, az MDF országgyűlési képviselője (Magyar Sajtó, 1991/13., július 8.) Lejegyezte: Könczöl Csaba JLL néita.