Beszélő, 1991. október-december (2. évfolyam, 40-52. szám)
1991-10-05 / 40. szám
2 1991. október 5. Román József: Lánctöröld - Mese habbal?. Könczöl Csaba: A „sivatag" és az ő „oázisai" (Beszélő, 1991.39. szám) Művészek / Bomlasztok Román József a Kádár-korszak értelmiségi viselkedésformáit elemző cikke, illetve az arra adott Könczöl Csaba-válasz pontos és tisztességes vita volt. Könczöl érzékenyen rátapintott Román állításának legkérdésesebb pontjára: miben is álljon a totális diktatúrában az ellenállás. A vitához csak egy, de - megítélésem szerint - alapvető fontosságú megjegyzést tennék a téma kutatójaként. Román felsorolja jó néhány kiváló ember nevét, akiket valóban összefűzött vagy a barátság vagy a kollegialitás, vagy épp a mozgalomban való együttes ténykedés, amint alkalmanként az Európai Iskolához való szorosabb vagy távolabbi kötődés. Kitűnő emberekről van szó, egy részüket személyesen ismerhettem, többet munkáik alapján. Ők azok, akik ott voltak 1974-ben pl. Bálint Endre műtermében, s ez lett volna az a csoport, amely „a maga sajátos eszközeivel szintén bomlasztotta a rendszert". S ennél a mondatnál kellene megállnunk. Ezek az emberek ugyanis művészek és gondolkozók voltak, akiknek munkája meglehet, mellékesen még a rendszert is bomlasztotta, de akik egyszerűen kívül-, avagy máskor felülálltak azokon a dimenziókon, melyekbe most visszamenőleg Román őket beleszorítaná. Bizony, mondom, Bálint Endrétől Lossonczy Tamásig - s lenne jó néhány remek nev - e kiváló, valóban gyakran antikommunista, hibátlan baloldali emberek közül egy sem sejtette - amint tartok tőle, hogy maga Román sem -, hogy a rendszert érdemes lenne bomlasztani, mert amint senki, ők sem hitték, hogy az nem örök. Könczöl is idézi Petrit, aki ekkortájt - holott ő ráadásul tényleg ellenállt - így írt: „Örök vagy! / kiáltottam ezerszer, suttogtam rémülten: / örök vagy." S bizony, a mondat alanya nem egy nő, hanem a Kín Városa volt, melynek a költő így bókolt: „te helyrehozhatatlan roppant nehézkedés!" (Megvilágosul.) S mindennek olcsó megfejtéseként talán magát a Rendszert érthetnénk. De miért ilyen fontos ez? Épp azért, mert olyan kitűnő ember, mint Román József, olyan kitűnő és kiváló művészeket, mint az általa felsorolt névsorban olvashatóak, egy olyan tudat képviselőiként és terjesztőiként tüntet fel, amilyenről akkortájt nem volt szó. S ez a politikai ellenállás tudata. Eme kiváló férfiak és asszonyok nem bomlasztani éltek, hanem alkotni. Kifejezetten azt szerették volna, ha művük éli túl a rezsimet, nem hihetvén abban, hogy végül - mint ez egyikük-másikukkal megtörtént - ők maguk is túlélik azt. Ezért aztán sorra megkötötték azokat a jogos és bölcs, teljesen értelmes kompromisszumokat, melyeket meg kellett kötniük ahhoz, hogy művészként létezhessenek. Én ebben semmi kivetnivalót nem látok, mondom, minthogy azt hitték, hogy a rendszer örök, ergo kommunikálniuk kellett a rezsim különböző szintű képviselőivel, Aczél Györggyel, aki ellenállás ide-oda, e csoport több tagjával személyes ismeretségben és jó barátságban lévén, alkalmanként sokat segített rajtuk. Ha ezt ma letagadjuk, akkor az ő bátor és szenvedélyes művészéletük ellen vétünk a csendes hazugsággal. Volt Bálint-ügy, de Bálint Kossuth-díjas művészként halt meg. Volt mindaz, amiről Román beszél, de volt más is. Én nem mondom, hogy ezek az emberek nem éltek nehéz életet, épp elég súlya volt civil sorsuknak. És van bennem egy szörnyű félelem: Román elébemegy egy országos igazolási, majd igazoltatási rohamnak, amelyben ellenállóvá kell tenni mindenkit, akit át akarunk menteni a fogunk közé szorítva. Azt hiszem, bármily tisztességes is szándéka, a Kónyától-Csurkától való félelme rossz tanácsadó. Miért is rettennénk meg tőlük? Miért kezdenénk el az ő sémáikban gondolkozni? VisszaBeszélő Miért csinálnánk úgy, mintha bárki is érlelte volna magában a rendszer szisztematikus bomlasztásának értelmes tervét? Életüket nem a politikai ellenállás vezette, hanem a nagy művészet. A Kádár-rendszer összeomlott, és a képek megmaradtak. És ez a mi igazi hagyományunk, nem a bármily nemes szándékkal, de összehordott, civilizált ellenállási mitológia, amelyek mindegyike csak arra vezet, hogy a túloldalon még újabbak jelentkeznek. Miért nem mint művészekről beszélünk róluk? Ezek az emberek nem voltak ellenállók. Művészek voltak, élő, félreismerhetetlen sajátosságú lények, a Halotti Beszéd a megismételhetetlenség feletti fájdalom. De ez csak akkor érvényes, ha épp azokból, akiket a legjobban szerettünk - ezúttal mi nem faragunk hazug szobrokat. György Péter Upor Péter: Szerecsenmosdatás (Beszélő, 1991. 37. szám) Örömmel olvastam szeptember 14-i számukban a Szerecsenmosdatás című cikket, ami igazolja régi sejtésemet: a Fővárosi Fürdőigazgatóság helyzete nem annyira siralmas, hogy az a nagyarányú áremeléseket indokolttá tenné. Mint a Lukács-uszoda régi, rendszeres látogatója, tanúsíthatom, hogy a drasztikus jegyáremelés és a kedvezményes bérletek megszüntetése óta az uszoda látogatottsága legalább a felére csökkent. Az idei nyár legmelegebb napjaiban - sőt vasárnap is - mindig lehetett üres heverőt találni a fenti napozóban, ami legalább húsz éve nem fordult elő. De ugyanez a helyzet a többi uszodában és strandokon is - amint azt ismerőseimtől hallottam, így felmerül a kérdés, hogy az áremelés egyáltalán hozott-e többletbevételt a Fürdőigazgatóságnak? Ezzel szemben a forgalom csökkenése a kabinosok borravaló bevételét is erősen megnyirbálhatta. Ennek lehet a következménye, hogy az uszodában állandó kabinoshiányra panaszkodnak, ha valamelyik vendég szólni merészel az öltözők elhanyagolt (piszkos) állapota és egyéb kényelmetlenségek miatt, így a fürdők eddig sem nívós szolgáltatásai az áremelés következtében nemhogy javultak volna, hanem még jobban lezüllöttek. Jó volna megvizsgálni az idei nyár forgalmát és árbevételét, összehasonlítva az elmúlt évek hasonló időszakával. Könnyen kiderülhet, hogy az áremelés nem hozott többletbevételt, de lezüllesztette az amúgy is gyenge szolgáltatásokat, és ami a legfájóbb, a társadalom széles rétegeit megfosztja a fürdőzés, sportolás lehetőségétől. Dr. Kováts Anna Iványi Gábor „A Krisztus amikor eljő, tehet-e majd több csodát azoknál, amelyeket tett?" (Beszélő, 1991. 34-35. szám) Tisztelt Lelkész Úr! Bár katolikusnak születtem, az izraelita hitelvekkel rokonszenvezem, így nem érzem elfogultnak magamat pápaügyben. A pápalátogatásról a Beszélőben írt cikkének van egy olyan része, amit értelmetlenül és feleslegesen sértőnek találok. Az Antikrisztusról szóló szakaszban Ön párhuzamot vont a protestáns teológia Antikrisztusai - a pápák, jelesül II. János Pál és a legújabb kori történelem visszataszító tömeggyilkosai, Sztálin és Hitler között, mindössze arra építve, hogy utóbbiakkal kapcsolatban egyesek szintén az Antikrisztus kifejezést használták. Ez az összehasonlítás olyan képtelen és elfogadhatatlan, hogy ellenérzést kelthet írása többi, véleményem szerint helyes tétele iránt is. Cikke elején Ön büszkén hivatkozik liberális mivoltára. Semmi sem állhat távolabb egy szabadelvű közírótól, mint az övével ellentétes nézetek gyalázása, és az ilyen nézeteket valló emberek megsértése. Zagyvai Péter m~~* * ■+■ w ■“ “■ Kedves Zagyvai úr! Megköszönve levelét egyúttal hadd igazítsam ki két félreértését. Egy megjegyzését pedig szíves engedelmével visszautasítom. Az a fél mondat, mely alapján úgy véli, hogy az ön által kifogásolt írás szerzője alaptalanul, de „büszkén hivatkozik liberális voltára", így hangzik: „...el akarta távolítani a keresztvizet rólam és bármiféle liberálisokról". Hogy ön ezt a néhány szót liberális büszkélkedésnek vélte, mutatja, hogy bizony egy kicsit hajlamos arra, hogy többet, mást lásson, mint amit a betűkben lévő szellem takar. Nem felel meg a valóságnak az sem, hogy Sztálin, Hitler és II. János Pál között párhuzamot vontam volna. Ezt ön tette meg, félreértve soraimat, melyekben csupán annyit állítottam, hogy „minden korban bármely körből kerülhetnek ki maguknak isteni hódolatot követelők vagy elfogadók". Ez a veszély sokakra leselkedik (önre is, rám is), és ezért szabad és kell beszélni róla. Határozottan (noha barátsággal) visszautasítom, hogy írásommal az enyémmel ellentétes nézeteket gyaláztam volna, vagy a más véleményű embereket eltérő véleményemmel sérteni akartam volna. Tisztelettel köszönti: _______ Iványi Gábor FELHÍVÁS! KÉSZÜL A SZAMIZDAT-BESZÉLŐ 27 SZM/JANAK JEGYZETEKKEL, ANNOTÁLT NÉVMUTATÓVAL ELLÁTOTT ÖSSZKIADÁSA. Kérjük mindazon szerzőket, akik álnéven, betűjellel,s esetleg név nélkül publikáltak, segítsenek nekünk így szerzőségük felfedésében írják meg LEGKÉSŐBB OKTÓBER 15-ig, melyik számban melyik cikket s miként jegyezték vagy éppen nem jegyezték REVÍZIÓ W11.