Beszélő, 1991. október-december (2. évfolyam, 40-52. szám)
1991-10-05 / 40. szám - KÜLFÖLD - Gózon István: Camerados, adios!
22 1991. október 5. Camaradas, adios! „Castro rendszere sokkal gyorsabban fog összeomlani, mint azt a kubai vezető gondolná" - mondta George Bush Chicagóban, ahol a spanyol ajkú üzletemberekből álló hallgatóság hatalmas ovációval ünnepelte az elnöki derűlátást. A szovjet-kubai kapcsolatok hirtelen változásának fényében érthető is a bizakodás. Bár várható volt, mégis bombaként robbant a hír: a Szovjetunió kivonja csapatait Kubából, és bezárja a Havanna mellett működő elektronikus kémközpontját. (A legutóbbi hírek a kémközpont bezárását cáfolják.) Miközben a világ a heves szovjet-kubai szóváltásra figyelt, szinte észrevétlenek maradtak azok az elemzések, amelyek azt próbálták bizonyítani, hogy talán elsietett lenne azonnal leírni az egyre magányosabb kubai ortodox vezetést. A testvéri barátság nagysága Kuba és a Szovjetunió testvéri barátsága nem Mihail Gorbacsov mostani bejelentésével ért véget. Fidel Castro mindig is elhatárolta magát a szovjet vezető reformjaitól. A kelet-európai fölindulás azonban alapos figyelmeztetés volt Havanna számára. Nem titkolták, hogy a moszkvai vezetést teszik felelőssé a szocialista tábor széthullásáért, s joggal tették fel a kérdést: ha Moszkva oly könnyedén lemondott Jaltáról, akkor vajon meddig fog ragaszkodni az 1962- es karibi válságot feloldó - hallgatólagos - szovjet-amerikai megállapodáshoz? A hivatalos propaganda nem győzte hangsúlyozni, hogy Kuba szuverenitásának megvédése elsősorban attól függ, hogy maguk a kubaiak felkészültek-e a harcra. Havanna csak azt várhatja Moszkvától, hogy minden lehetséges gazdasági eszközzel támogatja. A Kubának nyújtott néhány milliárd dolláros évi támogatás természetesen nem tartozott a legjelentősebb szovjet kiadási tételek közé. Ráadásul Mihail Gorbacsov 1989 tavaszán Havannában tett látogatásakor vendéglátói értésére adta: 1990-től kezdődően teljesen új alapokra kell helyezni a szovjet-kubai kereskedelmet, az internacionalista segítségnyújtást fel kell váltani a kölcsönös előnyök elvével. A szovjet támogatáson belül a legfontosabb a cukor-, illetve olajegyezmény volt, valamint az, hogy Kuba - Vietnammal és Mongóliával együtt - úgynevezett kivételes elbánásban részesült a KGST-n belül. A Szovjetunió a világpiaci árnál magasabb áron vásárolta meg Kuba fő termékét, a cukrot, s az évente rögzített menynyiségből megtakarított olajat Kuba reexportálta, azaz egy harmadik országnak eladta. Összeomlás vagy spájzolás? Amikor már megszűnt a magyar és a csehszlovák, majd - s talán ez volt a legfájdalmasabb - az NDK-s támogatás is, a kubai vezetők közölték országuk népével, hogy fel kell készülniük a gazdasági szükségállapot bevezetésére. Ez 1990 második felében meg is valósult, s azóta alig telik el egy-egy hónap, hogy ne jelentenék be a lakossági fogyasztás újabb és újabb drasztikus visszafogását (napi 80 grammos kenyérfejadag vagy a havi maximum 4 doboz cigarettajuttatás). A belső ellátás látványos összeomlását azonban bizonyos tények nem igazolják, így feltételezhető, hogy a kubai vezetés a túléléshez szükséges tartalékokat halmozza fel. A szovjet fél 1990-ben már nem volt hajlandó ötéves kereskedelmi megállapodást kötni, de a forgalom mértéke nem esett vissza olyan arányban, hogy az indokolná a teljes kubai áruhiányt. A kereskedelmi kedvezmény mindössze 100 millió dollárral csökkent, 2,4 milliárdról 2,3 milliárdra. (Nyugati becslések szerint tavaly összesen 3,5 milliárd dollárral támogatta a Szovjetunió Kubát.) A szovjet kőolajszállítmányok csökkentek - 13 millió tonnáról 10 millió tonnára -, de ez elsősorban a reexportot érinti, önmagában nem indokolná azt, hogy a lakosság üzemanyag- és energiaellátása szinte az elképzelhető minimum alá csökkenjen. Még a szovjet lapok is megírták: Castróék lázas ütemben spájzolnak a várhatóan bekövetkező rosszabb időkre. A feltételezést maga Fidel Castro utasította vissza felháborodottan, de az olaj ügyében tapasztalható kubai idegességet mi sem bizonyítja jobban, hogy amikor tavaly az Irak ellen elrendelt ENSZ-embargó után a Népszabadság akkori havannai tudósítója megírta, hogy iraki tankert látott a havannai kikötőben, a kubai hatóságok rövid úton kiutasították Kubából a jobb sorsra érdemes magyar újságírót. A tény azonban tény marad: szovjet olaj érkezik a kubai kikötőkbe, viszont a kubai lakosságot kerékpárra ültették, s kikapcsolják a lakásokban az áramot, ha a lakók az engedélyezett szűkös normánál több áramot fogyasztanak. Borisz Jelcin bejelentette, hogy 1992- től leállítja a segélyeket, s a gazdasági szaksajtó úgy értesült, hogy jelenlegi formájában a cukoregyezményt sem fogják megújítani jövőre. Kubának új partnereket kell keresnie. Ki meddig tűr? A lakosság tűrőképessége jelenti most a legnagyobb bizonytalansági tényezőt. Vannak ugyan, akik azt jósolják, hogy a hadsereg próbálja majd kezébe venni a hatalmat. A kubai hadsereg jelenleg 100 ezer főre becsülhető, fenntartását csak a mostani rendkívül éles Amerika-ellenes irányvonal változatlansága igazolhatja. A szervezett politikai ellenzék nagyon gyenge. Igaz, a közelmúltban létrejött 8 csoport összefogásával az úgynevezett FOTÓ: STMTER GYÖRGY Külföld