Beszélő, 1991. október-december (2. évfolyam, 40-52. szám)

1991-10-05 / 40. szám - KÜLFÖLD - Gózon István: Camerados, adios!

22 1991. október 5. Camaradas, adios! „Castro rendszere sokkal gyorsabban fog összeomlani, mint azt a kubai vezető gondolná" - mondta George Bush Chica­góban, ahol a spanyol ajkú üzletem­berekből álló hallgatóság hatalmas ová­cióval ünnepelte az elnöki derűlátást. A szovjet-kubai kapcsolatok hirtelen változásának fényében érthető is a biza­kodás. Bár várható volt, mégis bomba­ként robbant a hír: a Szovjetunió kivonja csapatait Kubából, és bezárja a Havanna mellett működő elektronikus kémköz­pontját. (A legutóbbi hírek a kémközpont bezárását cáfolják.) Miközben a világ a heves szovjet-kubai szóváltásra figyelt, szinte észrevétlenek maradtak azok az elemzések, amelyek azt próbálták bizo­nyítani, hogy talán elsietett lenne azonnal leírni az egyre magányosabb kubai orto­dox vezetést. A testvéri barátság nagysága Kuba és a Szovjetunió testvéri barát­sága nem Mihail Gorbacsov mostani be­jelentésével ért véget. Fidel Castro min­dig is elhatárolta magát a szovjet vezető reformjaitól. A kelet-európai fölindulás azonban alapos figyelmeztetés volt Ha­vanna számára. Nem titkolták, hogy a moszkvai vezetést teszik felelőssé a szo­cialista tábor széthullásáért, s joggal tet­ték fel a kérdést: ha Moszkva oly kön­­­­nyedén lemondott Jaltáról, akkor va­jon meddig fog ragaszkodni az 1962- es karibi válságot feloldó - hallgatóla­gos - szovjet-amerikai megállapodás­hoz? A hivatalos propaganda nem győzte hangsúlyozni, hogy Kuba szu­verenitásának megvédése elsősorban attól függ, hogy maguk a kubaiak fel­készültek-e a harcra. Havanna csak azt várhatja Moszkvától, hogy minden lehetséges gazdasági eszközzel támo­gatja. A Kubának nyújtott néhány milliárd dolláros évi támogatás természetesen nem tartozott a legjelentősebb szovjet ki­adási tételek közé. Ráadásul Mihail Gor­bacsov 1989 tavaszán Havannában tett lá­togatásakor vendéglátói értésére adta: 1990-től kezdődően teljesen új alapokra kell helyezni a szovjet-kubai kereskedelmet, az internacionalista segítségnyújtást fel kell váltani a kölcsönös előnyök elvével. A szovjet támogatáson belül a legfonto­sabb a cukor-, illetve olajegyezmény volt, valamint az, hogy Kuba - Vietnammal és Mongóliával együtt - úgynevezett kivéte­les elbánásban részesült a KGST-n belül. A Szovjetunió a világpiaci árnál maga­sabb áron vásárolta meg Kuba fő termé­két, a cukrot, s az évente rögzített meny­­nyiségből megtakarított olajat Kuba reex­portálta, azaz egy harmadik országnak eladta. Összeomlás vagy spájzolás? Amikor már megszűnt a magyar és a csehszlovák, majd - s talán ez volt a leg­fájdalmasabb - az NDK-s támogatás is, a kubai vezetők közölték országuk népé­vel, hogy fel kell készülniük a gazdasági szükségállapot bevezetésére. Ez 1990 má­sodik felében meg is valósult, s azóta alig telik el egy-egy hónap, hogy ne jelente­nék be a lakossági fogyasztás újabb és újabb drasztikus visszafogását (napi 80 grammos kenyérfejadag vagy a havi ma­ximum 4 doboz cigarettajuttatás). A belső ellátás látványos összeomlását azonban bizonyos tények nem igazolják, így felté­telezhető, hogy a kubai vezetés a túlélés­hez szükséges tartalékokat halmozza fel. A szovjet fél 1990-ben már nem volt hajlandó ötéves kereskedelmi megállapo­dást kötni, de a forgalom mértéke nem esett vissza olyan arányban, hogy az in­dokolná a teljes kubai áruhiányt. A keres­kedelmi kedvezmény mindössze 100 mil­lió dollárral csökkent, 2,4 milliárdról 2,3 milliárdra. (Nyugati becslések szerint ta­valy összesen 3,5 milliárd dollárral támo­gatta a Szovjetunió Kubát.) A szovjet kő­olajszállítmányok csökkentek - 13 millió tonnáról 10 millió tonnára -, de ez első­sorban a reexportot érinti, önmagában nem indokolná azt, hogy a lakosság üzemanyag- és energiaellátása szinte az elképzelhető minimum alá csökkenjen. Még a szovjet lapok is megírták: Castróék lázas ütemben spájzolnak a várhatóan be­következő rosszabb időkre. A feltétele­zést maga Fidel Castro utasította vissza felháborodottan, de az olaj ügyében ta­pasztalható kubai idegességet mi sem bi­zonyítja jobban, hogy amikor tavaly az Irak ellen elrendelt ENSZ-embargó után a Népszabadság akkori havannai tudó­sítója megírta, hogy iraki tankert látott a havannai kikötőben, a kubai hatósá­gok rövid úton kiutasították Kubából a jobb sorsra érdemes magyar újságírót. A tény azonban tény marad: szovjet olaj érkezik a kubai kikötőkbe, viszont a kubai lakosságot kerékpárra ültették, s ki­kapcsolják a lakásokban az áramot, ha a lakók az engedélyezett szűkös normánál több áramot fogyasztanak. Borisz Jelcin bejelentette, hogy 1992- től leállítja a segélyeket, s a gazdasági szaksajtó úgy értesült, hogy jelenlegi formájában a cukoregyezményt sem fogják megújítani jövőre. Kubának új partnereket kell keresnie. Ki meddig tűr? A lakosság tűrőképessége jelenti most a legnagyobb bizonytalansági tényezőt. Vannak ugyan, akik azt jósolják, hogy a hadsereg próbálja majd kezébe venni a hatalmat. A kubai hadsereg jelenleg 100 ezer főre becsülhető, fenntartását csak a mostani rendkívül éles Amerika-ellenes irányvonal változatlansága igazolhatja. A szervezett politikai ellenzék nagyon gyenge. Igaz, a közelmúltban létrejött 8 csoport összefogásával az úgynevezett FOTÓ: STM­TER GYÖRGY Külföld

Next