Beszélő, 1992. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-25 / 4. szám - KULTÚRA - Polgárháború vagy szerb agresszió? Beszélgetés Alain Finkielkraut francia filozófussal
40 1992. január 25. Kultúra Beszélgetés Alain Finkielkraut francia filozófussal Polgárháború vagy szerb agresszió? A francia „új filozófusok" - köztük Alain Finkielkraut - a hetvenes években még igen fiatal emberekként, rengeteget tettek a kritikátlanul szovjet- és kommunistabarát francia értelmiségi közvélemény antitotalitárius fordulatáért. De mintha megfeledkeztek volna múltjukról Alain Finkielkraut a kivétel, nem véletlenül kritizálja a hajdani kritikai kritikusokat. Az alábbi beszélgetést e szakadás dokumentumának is tekintjük, ezért tartottuk fontosnak újraközlését több más nyugati lappal együtt (eredetileg a horvát Global c. folyóiratban látott napvilágot). Ön- a francia értelmiség jó részével ellentétben - kiállt Horvátország mellett. Szerepet játszott ebben zsidó származása? Nemcsak a zsidók őriznek emlékeket. A második világháború emberiségellenes bűntettei mindenkit érintettek, nemcsak a zsidókat. Mindenkinek őriznie kell emlékezetében a második világháború bűntetteit, a zsidóknak talán leginkább. A zsidók az őrizők őrizői. Csakhogy résen kell lenni a manipulációkkal szemben is. Zsidóként érint érzékenyen például az az álláspont, hogy Milosevics Szerbiája a tegnapi áldozatokat akarja megbosszulni, amikor feldúlja Horvátországot, amikor horvátokat öl. Szenvedéseiket a bőrömön érzem, hiszen az igazsághoz való jogot is megvonják tőlük. Megpróbáltatásaikat ráadásul még hazugságba is csomagolják. A szerb propaganda egymásra vetíti a jelent és a második világháború korszakát: minden horvátot - azokat is, akik harcolnak, azokat is, akik civilként pusztulnak el - usztasának minősít. Nem tudok tehetetlen és közönyös tanúja lenni e skandalumnak. Különösen azért nem, mert zsidó vagyok. Mi az oka annak, hogy a francia filozófusok szkeptikusak a horvát függetlenségi törekvésekkel szemben? Sok mai filozófus úgy gondolja, hogy az univerzalizmus feltételezi a nemzeti elutasítását. Az univerzális iránti érzék nélkül viszont nem lehetséges filozófiai gondolkodás, ez igaz. De nem hiszem, hogy az univerzálisnak a nemzeti kárára kellene érvényesülnie. A francia értelmiség nagy része, a filozófusokkal az élén, elköveti azt a hibát, hogy a nemzeti érzelmek újraéledését mint nacionalizmust utasítja el. Az értelmiségnek ez része nem a szerbeket részesíti előnyben a horvátokkal szemben, hanem a nemzetet, a nemzetit nézik le. Mivel nincs világos álláspontjuk ebben a kérdésben, képtelenek az elnyomót az elnyomottól, az agresszort az áldozattól megkülönböztetni. Franciaország saját hagyományairól feledkezik meg: elfelejti, hogy Párizs 1848-ban a szabad népek fővárosa volt. Minden patrióta otthonra lelt Párizsban. Michelet és a többiek nem láttak ellentétet az univerzális értékek és a nemzetek létezése között. Mivel magyarázza az „új filozófusok" semlegességét? Számomra az is a horvátországi háború fájdalmas következményei közé tartozik, hogy az antitotalitárius értelmiség legnevesebb képviselői is részesei a politikai és morális csődnek: mindkét oldalt egyformán vétkesnek találták, azokat is, akik rúgtak, azokat is, akiket megrugdaltak. A kommunizmus „útitársai" 1956-ban képesek voltak átlátni azon a szovjet propagandán, amelyik Magyarországot fasiszta országnak titulálta, hogy ezzel indokolja a beavatkozást és a felkelés elfojtását. Sartre képes volt ezt az érvelést a legélesebben visszautasítani: előszót írt Fejtőnek a magyar tragédiáról szóló könyvéhez. A mai „antitotalitáriusok" viszont - például Havel és Szolzsenyicin - bedőlnek a horvátokat usztasáknak nyilvánító szerb propagandának. Ami a magyar ügyben 1956-ban nem sikerült, az most sikerül Horvátország kapcsán - egye- „Képtelenek az agresszort az áldozattól megkülönböztetni.” *4- -r i*|n ■PT~■ n