Beszélő, 1992. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)

1992-08-08 / 32. szám - OKTATÁS - Török Monika: Jupiter és az ökrök

24________________ 1992. augusztus 8. vénnyel?! A szabadsága idején! Egy semle­ges területen, nem a helyén, az iskolában! Kovács Ödön: Velem te ne kiabáljál! Vá­laszt várunk a kérdésre! Hajdú András: Már válaszoltam. Augusz­tus 23-tól válaszolok. Akkor telik le a peda­gógusok szabadsága. Kovács Ödön: Nekünk ebbe a dologba semmi beleszólásunk? Hajdú András: Nincs. Ebbe nincs. 18.50. Vasutas Székház „Nyílt levél Hajdú András igazgatóhoz Tisztelt Hajdú úr, a gyömrői 4. sz. Általános Iskola 2/b osz­tályos tanulóinak szülei rendkívüli szülői értekezletet szerveztek, amelyre Önt hivata­losan is meghívták. Az értekezleten egyszerű és világos ké­réssel szerettünk volna Önhöz fordulni, és­pedig hogy gyerekeinket a következő tan­évben is Edein Jutka tanárnő taníthassa. Ön jelenlétével nem tisztelt meg bennün­ket - ami nem dicséri diplomáciai érzékét­­, ezért kérésünket ily módon továbbítjuk. Ezúton kénytelenek vagyunk határidőt szabni (1992. július 31.) az Ön válaszára. Ha kérésünkre nem kapunk választ, gyermekeink érdekében kénytelenek le­szünk más lépéseket tenni. Kérésünket ne vegye követelésnek, de az Ön viselkedése a szülői közösség képvise­lőivel (az MDF-pártházban), akik ismételten kérték szíves megjelenését az értekezleten, erre kényszerített bennünket. Tisztelettel: 14 szülő aláírása" Beszélő: Mi a véleménye a kialakult helyzet­ről? Kákai Károly képviselő: Én most nem fogok itt véleményt mondani. Mindent meghall­gattam, felírtam, majd beszámolok a polgár­­mester úrnak. 1. szülő: Mindegyik tanító viheti tovább az osztályát, csak a Jutka nem. De ki is ve­szem a pénzt az iskolai alapítványból, az biztos. A pénzem jó, a véleményemet meg nem kérik. Ne nézzenek hülyének. 2. szülő: Tegye fel a kezét, aki biztosan kiveszi a gyereket az iskolából! Tizenkettő. Beszélő: Kákái úr, most, hogy tisztább a hely­zet, be fog erről számolni az oktatási bizottság­nak? Kákái Károly: Nem. Én a polgármester úr­nak fogom ezt elmondani. Beszélő: Mint képviselő és mint bizottsági tag, nem érzi úgy, hogy a testületnek foglalkoz­nia kellene a kérdéssel? Kákái Károly: Nem az én dolgom ezt el­dönteni. Beszélő: Kinek a dolga? Kákái Károly: Én azt nem tudom. Ha fel­vetődik a téma, akkor tárgyalni fogjuk. Beszélő: Ha a jelen lévő szülők mint választó­­polgárok erre Önt hivatalosan felkérik, beterjesz­ti a testület elé? Kákai Károly: Nem tudom. Nem. Minden­nek megvan a maga hivatalos útja. Talán a bizottság elnökéhez kellene fordulni. Nem tudom. Beszélő: Ki az oktatási bizottság elnöke? Oktatás Kákai Károly: Hát a Hajdú igazgató úr. De azt azért meg kell mondanom, hogy az ok­tatási bizottság munkája a legkiemelkedőbb az összes közül. Ezt tudom, mert részt ve­szek benne. Most azt nem tudom, hogy attól jó, mert a Hajdú úr az elnöke, vagy attól, mert a polgármester úr kevés feladatot ad... De jól dolgozunk, az biztos. 1992. július 16., 8.30., Klein Judit tanítónő lakása Klein Judit: Tíz éve tanítok, édesanyám Gyömrő legközkedveltebb matektanárja, már nyugdíjas. Belenőttem a tanításba. Sze­retem ezt csinálni. Első-másodikban tanítot­tam mindig, ez az ötödik osztályom a sor­ban. Illetve volt. Előfordult, hogy a felső ta­gozatba is meghívtak matekot tanítani, az megy nekem a legjobban, versenyekre jár­tak a tanítványaim, jó eredményeket értek el. Ne vedd dicsekvésnek, de rengeteg be­mutató órát is tartottam, megyei szinten meg a hajdani járásban. Nem vagyok egy simulékony típus, en­nek mindenkor megiszom a levét. De bár­milyen összezördülés is volt az előző igaz­gatóval vagy a mostanival, hagytak dolgoz­ni, mert a munkámba soha nem lehetett be­lekötni. Beszélő: Ha az igazgató úr nem változtatja meg a döntését, mész a vegyes napközibe taní­tani? K. J.: Nem. Ha napköziznem kell, azt egy olyan iskolában is meg tudom tenni, ahol nem próbálnak lehetetlenné tenni. Beszélő: Nem vettél részt a szülői értekezle­ten, pedig meghívtak, és a te dolgodról volt szó. K.­­.: Sokat töprengtem, elmenjek-e. Az­tán úgy gondoltam, hogy a jelenlétem, a szakmai és személyes érveim nem a helyes irányba vinnék el a vitát. Arról van szó ki­mondatlanul is, hogy van-e a szülőnek, a szülők közösségének beleszólása abba, hogy mi történjék a gyerekével az iskolá­ban. Erről szólt volna ez a szülői értekezlet. Ha én részt veszek rajta, és az igazgató úr is eljön, óhatatlanul elment volna a dolog egy személyeskedő szakmai vitába, holott a do­log ennél nagyobb léptékű. De minden szü­lőnek írtam egy levelet, amelyben a dolog végkimenetelétől függetlenül megköszö­nöm a sorsomért érzett aggodalmukat. Az biztos, hogy bárhogy alakuljék is az osztály­főnökség kérdése, mindig meleg szeretettel fogok emlékezni erre a civil kurázsira, a se­gítőkészségre. Beszélő: Ha az ügy számodra kedvezőtlenül ér véget, hová tudsz menni innen? K. J.: Ez még nem lefutott ügy, nagyon sajnálnám, ha elveszíteném ezt a kedves, jó osztályomat. Tudom, hogy van már peda­gógus-munkanélküliség, elég nehéz lenne a nyár közepén vagy ősszel új iskola után néznem. De abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az elmúlt tíz évben végzett munkám révén meglehetősen ismernek a megyében. Nem szeretném elkiabálni a dol­gokat, de egyelőre válogathatok a jobbnál jobb ajánlatok között. 1992. július 16­.,10.00, a gyömrői 4. sz. Általános Iskola Hajdú András igazgató: Iskolánkban jelen­leg hét képesített tanító dolgozik. A gyer­meklétszám csökkenése miatt az idei hat he­lyett szeptembertől csak öt alsó tagozatos osztály lesz. A hét tanítóból így csak ötnek jut osztály, kettőnek a napközibe kell men­nie. Az volt az alapelvem, hogy az menjen napközibe, aki az év során a leghalványabb teljesítményt nyújtotta. Az óralátogatások és egyéb tapasztalatok alapján Klein Judit volt a leggyengébb. Beszélő: Ennek nyilván megvolt a szakmai in­doka. H. A.: Minden pedagógust látogattam az év során, nem egyenlő arányban, Klein Ju­ditnál az átlagnál jóval többször voltam. Előfordult, hogy a helyettesem is látogatni akart nála egy hétfői napon, és ő megkérte, ne menjen, mert előző este későn jöttek ha­za a gyerekekkel a színházból. Ez is furcsa, hogy elsős gyerekeket miért visz késő este színházba. De készülni akkor is kell az órá­ra. Az óralátogatást én nem az alapján íté­lem meg, hogy milyen a teljesítmény, mert ezt sok minden befolyásolja, hanem hogy mennyire készül fel rá a pedagógus. Beszélő: Konkrét szakmai vagy nevelési kifo­gásai voltak? H. A.: Szakmai kifogásom az volt, hogy olyan dolgokat is tanít, ami nincs is a törzs­anyagban, nem is kell említeni első osztály­ban. De például egy hónappal az év vége előtt tisztán látszott, hogy ének-zene tárgy­ból nem fog tudni végezni az anyaggal, mégis gyakorló órát tartott. Hagyjuk, hogy hogyan. A szülőknek elvitathatatlan joga és érdeke, hogy a gyermekeiknek a lehető leg­jobb körülményeket biztosítsák, ez akár egy jó tanítónénit is jelenthet. Örülni kell, hogy a szülők erre törekszenek. Én csak a módjával nem értek egyet. Ezek a szülők engem kényszerhelyzetbe akartak hozni, amihez nincs joguk. Ha engedek a nyomásnak, va­jon miféle következtetést vonnak le a kollé­gák és a többi gyerek szülei? Ha akarnak valamit, csak össze kell hívni egy értekezle­tet a strandkertbe, és meghívni néhány új­ságírót?! A szülők jogosultak beleszólni minden kérdésbe, de ez csak véleményezést jelent. Furcsa is lenne, ha nem az döntene végső soron, aki a pénzt adja a működés­hez. Beszélő: Az Ön iskolája önálló gazdálkodású. Hogyan érintené a költségvetést, ha a leendő má­sodik osztály tanulóit a szülők elvinnék az isko­lából? H. A.: Természetesen nehéz helyzetbe ke­rülnénk. Szerencsére jó pár hónapja létre­hoztuk az „Együtt az iskoláért" alapítványt, amely az iskola működési feltételeit hivatott javítani. Beszélő: Kik járultak hozzá anyagilag az ala­pítvány létrehozásához? H. A.: A szülők és a pedagógusok. TÖRÖK MONIKA ------- Dl­:£3jfd­Sl|.0

Next