Beszélő, 1992. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)
1992-09-26 / 39. szám - KULTÚRA - "Búcsúzzanak egyelőre csak az urak" - Koncz Zsuzsával Havas Fanny beszélget
42 1992. szeptember 26. Kultúra Azért ebben van egy adag lustaság is, elárulom neked. Ha én egyszer levágatnám a hajam, akkor attól kezdve fodrászhoz kéne járnom. Az élet pedig túl rövid ahhoz, hogy az ember a fodrásznál töltse. Igen, ez ilyen egyszerű, azt mondod? Azért az mégiscsak jelent valamit, hogy mi felnőttünk, megöregedtünk, de Koncz Zsuzsa most is ugyanolyan, mint volt. Hogy valaki képes arra, hogy a saját magáról kialakított képet megőrizze ennyi időn keresztül. Miközben sokan majd megvesznek azért, hogy újabb és újabb alakot öltsenek. Ez azért valamit mégiscsak kifejez, nem gondolod? Az elején volt egypár év, amikor ezzel elég nagy bajban voltam, hogy hogy nézzek ki, hogyan jelenjek meg. És mikor - kicsit véletlenszerűen - végre megtaláltam, hosszú ideig ez volt a támaszom. Úgy éreztem, ez most már biztosan megvan, erre számíthatok. És ezzel akkor most már nem kell foglalkozni, lehet mással, fontosabbal. Részt vehetek a közös munkában, megpróbálhatom tudatni a szerzőimmel, hogy mit szeretnék. Te soha nem próbálták meg szöveget írni? Az egésznek a kulcsa Bródy. Ha én vele nem találkozom, akkor ma egy nagyon igyekvő jogász lennék. Nagyon korán, tizenöt-tizenhat évesen megismerkedtünk, együtt nőttünk fel, a gondolkozásunk ösztönösen egyfelé fordult, és én az ő szövegeiben találtam meg azt a felszabadult érzést, azt a kifejezőerőt, amit egy civil pályától, a jogászi pályától soha nem kaptam volna meg. Az a zene, amit mi a hatvanas évek közepén csinálni kezdtünk, feltétlenül egyfajta kívülállást és szabadságot jelképezett a magunk számára. A miénk volt, erre senki más nem vágyott, senki más nem akarta ezt az angolszász beatzenét, a rádióban nem játszották, sőt utálták. Igaz, a mi számunkra se volt csábító az akkori könnyűzene, semmi közünk nem volt hozzá, nem szerettük, nem hallgattuk. Azután megszülettek az első Bródy-szövegek, és ezek döntő fontosságúak voltak nekem. És ez a kapcsolat megőrződött mind a mai napig. Sokat beszélgetünk, ha nekem van egy ötletem, elmondom neki, ebből van amit fölhasznál. És egyszer csak kérés nélkül ott van előttem egy szöveg, ráismerek a saját gondolataimra, én is csak ezt írnám, így hát minek erőlködjek, mikor ő ezt sokkal jobban megcsinálja? Persze nagyon ritkán megy simán a dolog, többnyire hosszú közös munka következik egy szöveg megírása után. Mert akkor én azt mondom, legyen refrén, vagy a refrént írjuk át, vagy ne legyen ennyi szöveg, vagy tömörebb legyen a szöveg, és így tovább. Ezt nagyon szeretem, szeretek készülni egy munkára, valami előtt lenni. A stúdióban az már nehéz. Csak a legvégére nyugszom meg, mire másfélkét hónap múltán elkészül a lemez. Akkor jön a következő izgalom: mit szól a közönség? Mert hát végül is az az igazi próbája az egésznek. Legrosszabb esetben kiderülhet, hogy hiába dolgoztunk. Ennyire nehéz ezt kiszámítani? Amikor valamivel elkészülünk, kezdődik a tippverseny. Volt, hogy én úgy gondoltam valamiről, hogy nagyon szép és nagyon szeretem, de csodálkoznék, ha a közönségnek is ennyire tetszene. A legutolsó lemezemről, az Illúzió nélkülről ilyen volt az Ahol felesleges a dal című Bornai-Bródy-szám. Meg mertem volna esküdni, hogy nem fogják szeretni, mert hát nem egy vidám dal. És tévedtem, szeretik mégis. Ezen a lemezen együtt énekelsz Cseh Tamással. Emlékszem arra a Bereményi-Cseh Tamás-dalra, ami így kezdődött: „Ha Koncz Zsuzsával járhatnék egyszer, az lenne találka az igaz szerelemmel..." Elég ironikus szöveg. Ezek szerint nem sértődtél meg. Ironikus szöveg, mégis jólesett, közben meg borzasztóan szégyelltem magam, hogy ott ülök a nézőtéren, a színpadon Tamás meg az én nevemet emlegeti. Néha elég gátlásos tudok lenni egyébként. Amikor erre a lemezemre készültem, kiválasztottam a Jöjj, kedvesem című, '77- ből való Fonográf-dalt, mert több szempontból is igen aktuálisnak tartottam. És úgy éreztem, hogy ezt duóban vagy többekkel együtt kellene énekelni, mert csak akkor lesz hangsúlyos, amit ez a dal most, '91-92-ben mond. Nem nekem jutott eszembe, hogy kérdezzük meg Cseh Tamást, hanem Bornai Tibornak. Ez zseniális! - gondoltam rögtön. Hi-