Beszélő, 1992. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)
1992-10-03 / 40. szám - BESZÉLŐ - Neményi László: Tüntetünk
6 1992. október 3. Beszélő SZÁMHÁBORÚ Tüntetők száma a másnapi napilapok szerint “ Rendőrségi adatokra való hivatkozással ” Ismertették a szintén rendőrségi adatokra támaszkodó 70-80 ezres becslést is Érdeklődésünkre sem az ORFK, sem a rendezvényt biztosító BRFK sajtóosztályán nem tudták megmondani, milyen forrásból származott a 70-80 ezres becslés. Suha György, az ORFK szóvivője 15 ezres becslést hozott nyilvánosságra, a BRFK-n 13-15 ezres számot tartanak reálisnak. A Charta-tüntetés résztvevőinek számára vonatkozóan az ORFK illetékese nem vállalkozott becslésre, azt tanácsolta, forduljunk a rendezvényt biztosító BRFK-hoz. A BRFK illetékesei viszont az ORFK-hoz irányítottak minket. A kör bezárult, individualizmus iránti elkötelezettségből és nem is elsősorban szeméremből ódzkodtak a tüntetés résztvevői egyet akaró tömeggé kovácsolódni. Hanem főleg azért, mert igen heterogén volt ez a sokaság. A Charta felhívását olyan pártok és szervezetek is aláírták, amelyekről a tüntetésen résztvevők többsége hallani sem akar. És ezeknek a pártoknak és szervezeteknek a tagkönyvvel rendelkező vagy nem rendelkező - hívei nyilvánvalóan nagy számban meg is jelentek a Petőfi-szobornál és át is sétáltak a Kossuth térre. Együtt a „lánchídi csata" veteránjaival. A Kossuth téren találkozhatott a pár éve megregulázott, az első nyilvánosságból kitiltott társadalomkutató hajdani megregulázójával, a régi március tizenötödikében rutinszerűen begyűjtött ellenzéki hajdani kihallgatójával. S mindenki, aki tiszta szívből örült a rendszerváltásnak és most a demokrácia iránti aggodalomból ott volt a téren, szemezhetett ragyogó arcú vén és kevésbé vén bolsevikokkal, akik röpdöstek az örömtől, mert ők előre megmondták: Pozsgay árulása fasizmushoz fog vezetni. Nehéz elképzelni, hogy az a sokaság, amely ennyire és így volt heterogén, kéz a kézben elénekli a „We shall overcome"-ot. Sokan kínosnak találták, hogy hétpróbás antidemokratákkal és meggyőződéses cenzorokkal együtt kellett tüntetniük a demokrácia és a sajtószabadság mellett. De sajnos ez elkerülhetetlen volt. A Demokratikus Charta nyitott szervezetként definiálta magát - másként nem is tehetett volna. Felhívásaihoz az csatlakozik, aki egyetért velük, vagy úgy tesz, mintha egyetértene velük. Egy tüntetés pedig nem lehet zártkörű rendezvény. Az igazi botrány az, hogy két és fél évvel a rendszerváltás után már nem bölcs dolog sarkon fordulni és otthagyni egy teret pusztán azért, mert Thürmer Gyula is ott sütögeti a politikai pecsenyéjét. Egy okkal több, hogy ne szeressem Csurka Istvánt. A demonstráció haszna Márpedig aligha vitatható, hogy szükség volt erre a tüntetésre. A Torgyán-féle Harag Napja, az egyre gyűlölködőbbé váló médiatüntetések után meg kellett mutatni, hogy az utca nem a „nemzeti közép" álruhájában grasszáló radikális szélsőjobb tulajdona. Szükség volt rá, mert élénkítheti a kormánykoalíció európai részének - reméljük, hogy európai többségének - a magyar demagóg funaristákkal szembeni eleddig többnyire lagymatag ellenállási készségét. Még az sem kizárt, hogy a tüntetők nagy száma az Európa és Balkán között opportunizmusból ingadozó koalíciós politikusokat is elgondolkodásra készteti. S végül szükség volt erre a tüntetésre, mert sokak számára némi megnyugvást hozott. Az őszesti séta és álldogálás után - mert a legtöbb résztvevő számára ennyi volt ez a tüntetés - hihetőbbé vált, hogy ez az ország mégsem az az ország, amely a Magyar Fórum lapjain fortyog. Talán azok számára is, akik ellentüntetéstől, skinhead-attaktól - egyáltalán: a rumlitól - tartva nem mertek csütörtök este az Akadémia utcában sétálni. NEMÉNYI LÁSZLÓ A Csurka-tüntetésen A Demokratikus Charta tüntetésén (1000 fő) (1000 fő) Népszabadság 15** sok tízezer Népszava több ezer több tízezer Kurír nagyon sokan Magyar Hírlap 15* tízezrek Magyar Nemzet több tízezren több tízezren Új Magyarország 80 3 sok ezer Pesti Hírlap 70-803 kb. háromszor annyian, mint szombaton MTI szerint 70-805 -4- * -V ■ ■ APRÓHIRDETÉS Keresem azokat a húsz év körüli, sportosan öltözködő fiatalembereket, akik hatan 1992. szeptember 24-én 15.50-kor a budapesti Örs vezér téri aluljáróban megszólítottak egy hazai világ elosztásán dolgozó, öt fős női társaságot, majd rövid kérdések után súlyos pofonokkal és két-három rúgással feloszlatták. Keresem továbbá az eset szemtanúit is, hogy a bántalmazottak nevében a tudomására hozzam minden érintettnek. A fiatalemberek figyelmét nyilván elkerülte, hogy a Demokratikus Charta békés, méltóságteljes, erőszak- és haragmentes tüntetést szervezett, ahol a százezres tömegben nemcsak egymás hangját hallottuk jól, de a gyerekek is veszély nélkül kergetőzhettek a lábak között, az emberek körbekínálták az elemózsiájukat és csak körbekuncogni bírták a tömeg közepén Szentkoronát áruló férfit. Az az egy szál virág, amit sokan a kezükben tartottak, ép elmében nem keltheti a fenyegetés képzetét. A hölgyek az aluljáróban a vidékről ajándékba kapott töméntelen virágot osztották szét maguk között, hogy majd a Március 15. téren vagy később, a Parlamentnél a még virágtalanok kezébe nyomjanak egy-egy szálat. Az erre adott brutális válasz már a hippimozgalmat sem tudta eltaposni a '60-as évek Amerikájában. A Charta jegyében most újjáéled a make love, not war virágos képe. A bántalmazott hölgyek ezúton közlik a fiatalemberekkel, hogy fizikai sérüléseik 8 napon belül gyógyulóak. A pofonok és rúgások után azonban földre hullott néhány virág. Ha arra járnak, emeljék fel. TÖRÖK MONIKA