Beszélő, 1993. január-június (4. évfolyam, 1-25. szám)

1993-02-13 / 6. szám - KÜLFÖLD - "Tévedtem" - Vladimir Meciarral beszélget Yehuda Lahaw

„Tévedtem” Vladimír Meciarral beszélget Yehuda Lahar Meciar, akár Idi Amin, fiatal korában ökölvívó volt, de egyáltalán nem hasonlít Uganda egykori uralko­dójára. Harcmodora: közép-európai. Amikor meg­kérdeztem tőle, folynak-e jelenleg tárgyalások Szí­riával szlovák tankok eladásáról, s ő határozottan kijelentette: alaptalanok a nagy arab befektetések­ről szóló híresztelések, eszembe jutott Ben-Gurion egykori híres cáfolata: „Nem igaz, hogy a minisz­terelnök hivatalában pénteken délben találkozott Robertson brit tábornokkal. ” Mint később kiderült, 12 óra 15 perckor találkoztak­­ a honvédelmi mi­niszter irodájában.­­ Az önálló Szlovákiát sokan a háború alatti, Hitler-csatlós szlovák állam folytatásának tekintik. Vannak, akik az akkori állam elnökét, Józef Tiso papot (akit mint háborús bűnöst végeztek ki) „korunk legnagyobb szlovák államférfijának" tartják. Az utcákon „Szlovákia 1939—1993" feliratos trikókat árulnak.­­ Örülök, hogy nincsenek komolyabb érvei ezen állítások bi­zonyítására. Az ilyen gyanúk sértők a szememben. 1939-ben az önálló Szlovákia Hitler parancsa szerint született meg, míg 1993-ban ez egy, egész Európát felölelő demokratikus folyamat eredménye. A második világháborúban a szlovák nép a máso­dik legnagyobb náciellenes felkelést hajtotta végre. Mi már ak­kor leszámoltunk a fasizmussal. Alkotmányunkba teljes egészé­ben beillesztettük az ENSZ emberi jogi chartáját, kiegészítve azzal az elvvel, hogy ha a nemzetközi szervek a kérdésben a mi alkotmányunkénál magasabb normákat állapítanak meg a jövő­ben, akkor a nemzetközi normák lesznek számunkra kötele­zőek. Ellentétben azzal, ami ma Németországban és más orszá­gokban történik, nálunk egyetlen esetben sem fordult elő idege­nek elleni erőszak. Természetesen mindenütt akadnak bűnös elemek, de ezek egy tizedszázaléknál is kevesebben vannak, és ilyen marginális jelenségekkel nem is érdemes foglalkozni. Nemrég a parlamentünk elnöke, én és a kormány több tagja, részt vettünk a volt nyitrai zsinagógán elhelyezett, a zsidó már­tírok emlékét felidéző emléktábla felavatásán. Másnap horogke­reszteket mázoltak az emléktáblára. Elfogtuk a tettest, és bíró­ság elé állítjuk: egy 17 éves taknyos, akinek fogalma sincs sem­miről. A világsajtó mégis csak az emléktábla meggyalázásáról írt, és említést sem tett arról, hogy én és társaim tisztelegtünk a mártírok emléke előtt.­­ Közben azonban már az önálló Szlovákia első napjaiban megindultak a személycserék a televízióban és a rádióban, kísérlet történt egy ellenzéki lap és a nagyszombati egyetem megszüntetésére.­­ Nem a kormány kezdeményezett lépéseket a lap ellen, ha­nem a lap szerkesztői készültek titokban egy új lap megalapítá­sára. Nincs olyan kiadó, amelyik ezt eltűrné. Különben is, a lap új szerkesztője egy más ellenzéki lapból került oda. Külső nyo­mások miatt a kormány eltűri a tinavai (nagyszombati) egye­tem további működését, habár alacsony színvonala miatt az in­tézmény meg sem érdemli az egyetemi címet, és a hallgatóknak különbözeti vizsgákat kell majd tenniük, ha más egyetemekre kérik felvételüket.­­ Kicsinyes harcokat folytatnak a magyar névtáblák ellen. Rendkívül elismerően nyilatkozott Izraelről, amelynek körül­belül akkora arab kisebbsége van, mint a szlovákiai magyar kisebbség. Esetleg példaként szolgálhatna abban is, hogy ná­lunk senkit nem zavarnak a kétnyelvű héber-arab feliratok.­­ Sok mindent tanulhatunk Izraeltől, de nem ezen a téren. Nincs tilalom az utcanevek vagy az üzletek kétnyelvű feliratai ellen. Évtizedek óta léteznek. Csak azokat a magyar nyelvű fel­iratokat távolítják el, amelyeket útjelzéseken helyeztek el, mert megzavarhatják a sofőröket. A lakosok döntése szerint és a kor- Külföld ___________________________________33 1993. február 13. A külügyminiszter útjának meghiú­sítása Szlovákiában azonban egyáltalán nem keltett meglepetést. Knazkónak ugyanis találkoznia kellett volna Manf­red Wörner NATO-főtitkárral, ám mint ismeretes, Pozsonyban most - leg­alábbis a mérvadó erők - kelet-orientált politikát kívánnak folytatni, és nagyon is ellenzik az európai integráció felé ve­zető lépéseket. A hivatalos út gyors le­mondása azonban leginkább azokra az ellentétekre vezethető vissza, melyek már jó ideje érlelődnek Vladimír Me­­ciar pártvezér és Milan Knazko, a „bár­sonyos forradalom" utolsó mohikánja között. Knazko ugyanis nyíltan rosszal­lását fejezte ki a miniszterelnök autori­­tárius módszerei miatt, hangsúlyozva, hogy ezek alapján Szlovákiát Nyugaton bezárkózó, diktatórikus vonásoktól sem mentes országként tartják számon. A szlovák diplomácia vezetője azt is kifogásolta, hogy Meciar politikai egyeztetés nélkül kormányoz, nem ta­nácskozik sem más politikai pártokkal, sem saját mozgalmával. Ennek köszön­hető - Knazko szerint -, hogy kudarcba fulladt a köztársasági elnökválasztás, viharos gyorsasággal fölborult a szociá­lis béke, hogy egyre csak halmozód­nak a nehézségek, nő a kapkodás és a káosz. A rebellis külügyminiszterhez csatla­kozott nemrég Rudolf Filkus tekinté­lyes közgazdász, a HZDS alapító tagja, a szövetségi kabinet volt miniszterel­nök-helyettese, aki a kétségbeejtőnek is csak némi eufemizmussal nevezhető gazdasági helyzetben a föderáció meg­szűntével felajánlotta szolgálatait a szlovák kabinetnek. Meciar azonban vetélytársat látott benne, ezért csupán bécsi nagykövetté kívánta kineveztetni, miután kijelentette, hogy Filkus maga választotta a diplomáciai pályát. A ma­gasfokú politikai kultúrájáról közis­mert professzor a rádió élő adásában, hallgatók milliói előtt cáfolta Meciar ál­lítását. Természetesen azonnal kegy­­vesztetté vált. A hirtelen haragú pártvezér első dü­hében ki akarta zárni a két „lázadót" a HZDS-ből, ám ez minden igyekezete ellenére sem sikerült. Mindenesetre azt

Next