Beszélő, 1993. január-június (4. évfolyam, 1-25. szám)
1993-02-13 / 6. szám - KÜLFÖLD - "Tévedtem" - Vladimir Meciarral beszélget Yehuda Lahaw
„Tévedtem” Vladimír Meciarral beszélget Yehuda Lahar Meciar, akár Idi Amin, fiatal korában ökölvívó volt, de egyáltalán nem hasonlít Uganda egykori uralkodójára. Harcmodora: közép-európai. Amikor megkérdeztem tőle, folynak-e jelenleg tárgyalások Szíriával szlovák tankok eladásáról, s ő határozottan kijelentette: alaptalanok a nagy arab befektetésekről szóló híresztelések, eszembe jutott Ben-Gurion egykori híres cáfolata: „Nem igaz, hogy a miniszterelnök hivatalában pénteken délben találkozott Robertson brit tábornokkal. ” Mint később kiderült, 12 óra 15 perckor találkoztak a honvédelmi miniszter irodájában. Az önálló Szlovákiát sokan a háború alatti, Hitler-csatlós szlovák állam folytatásának tekintik. Vannak, akik az akkori állam elnökét, Józef Tiso papot (akit mint háborús bűnöst végeztek ki) „korunk legnagyobb szlovák államférfijának" tartják. Az utcákon „Szlovákia 1939—1993" feliratos trikókat árulnak. Örülök, hogy nincsenek komolyabb érvei ezen állítások bizonyítására. Az ilyen gyanúk sértők a szememben. 1939-ben az önálló Szlovákia Hitler parancsa szerint született meg, míg 1993-ban ez egy, egész Európát felölelő demokratikus folyamat eredménye. A második világháborúban a szlovák nép a második legnagyobb náciellenes felkelést hajtotta végre. Mi már akkor leszámoltunk a fasizmussal. Alkotmányunkba teljes egészében beillesztettük az ENSZ emberi jogi chartáját, kiegészítve azzal az elvvel, hogy ha a nemzetközi szervek a kérdésben a mi alkotmányunkénál magasabb normákat állapítanak meg a jövőben, akkor a nemzetközi normák lesznek számunkra kötelezőek. Ellentétben azzal, ami ma Németországban és más országokban történik, nálunk egyetlen esetben sem fordult elő idegenek elleni erőszak. Természetesen mindenütt akadnak bűnös elemek, de ezek egy tizedszázaléknál is kevesebben vannak, és ilyen marginális jelenségekkel nem is érdemes foglalkozni. Nemrég a parlamentünk elnöke, én és a kormány több tagja, részt vettünk a volt nyitrai zsinagógán elhelyezett, a zsidó mártírok emlékét felidéző emléktábla felavatásán. Másnap horogkereszteket mázoltak az emléktáblára. Elfogtuk a tettest, és bíróság elé állítjuk: egy 17 éves taknyos, akinek fogalma sincs semmiről. A világsajtó mégis csak az emléktábla meggyalázásáról írt, és említést sem tett arról, hogy én és társaim tisztelegtünk a mártírok emléke előtt. Közben azonban már az önálló Szlovákia első napjaiban megindultak a személycserék a televízióban és a rádióban, kísérlet történt egy ellenzéki lap és a nagyszombati egyetem megszüntetésére. Nem a kormány kezdeményezett lépéseket a lap ellen, hanem a lap szerkesztői készültek titokban egy új lap megalapítására. Nincs olyan kiadó, amelyik ezt eltűrné. Különben is, a lap új szerkesztője egy más ellenzéki lapból került oda. Külső nyomások miatt a kormány eltűri a tinavai (nagyszombati) egyetem további működését, habár alacsony színvonala miatt az intézmény meg sem érdemli az egyetemi címet, és a hallgatóknak különbözeti vizsgákat kell majd tenniük, ha más egyetemekre kérik felvételüket. Kicsinyes harcokat folytatnak a magyar névtáblák ellen. Rendkívül elismerően nyilatkozott Izraelről, amelynek körülbelül akkora arab kisebbsége van, mint a szlovákiai magyar kisebbség. Esetleg példaként szolgálhatna abban is, hogy nálunk senkit nem zavarnak a kétnyelvű héber-arab feliratok. Sok mindent tanulhatunk Izraeltől, de nem ezen a téren. Nincs tilalom az utcanevek vagy az üzletek kétnyelvű feliratai ellen. Évtizedek óta léteznek. Csak azokat a magyar nyelvű feliratokat távolítják el, amelyeket útjelzéseken helyeztek el, mert megzavarhatják a sofőröket. A lakosok döntése szerint és a kor- Külföld ___________________________________33 1993. február 13. A külügyminiszter útjának meghiúsítása Szlovákiában azonban egyáltalán nem keltett meglepetést. Knazkónak ugyanis találkoznia kellett volna Manfred Wörner NATO-főtitkárral, ám mint ismeretes, Pozsonyban most - legalábbis a mérvadó erők - kelet-orientált politikát kívánnak folytatni, és nagyon is ellenzik az európai integráció felé vezető lépéseket. A hivatalos út gyors lemondása azonban leginkább azokra az ellentétekre vezethető vissza, melyek már jó ideje érlelődnek Vladimír Meciar pártvezér és Milan Knazko, a „bársonyos forradalom" utolsó mohikánja között. Knazko ugyanis nyíltan rosszallását fejezte ki a miniszterelnök autoritárius módszerei miatt, hangsúlyozva, hogy ezek alapján Szlovákiát Nyugaton bezárkózó, diktatórikus vonásoktól sem mentes országként tartják számon. A szlovák diplomácia vezetője azt is kifogásolta, hogy Meciar politikai egyeztetés nélkül kormányoz, nem tanácskozik sem más politikai pártokkal, sem saját mozgalmával. Ennek köszönhető - Knazko szerint -, hogy kudarcba fulladt a köztársasági elnökválasztás, viharos gyorsasággal fölborult a szociális béke, hogy egyre csak halmozódnak a nehézségek, nő a kapkodás és a káosz. A rebellis külügyminiszterhez csatlakozott nemrég Rudolf Filkus tekintélyes közgazdász, a HZDS alapító tagja, a szövetségi kabinet volt miniszterelnök-helyettese, aki a kétségbeejtőnek is csak némi eufemizmussal nevezhető gazdasági helyzetben a föderáció megszűntével felajánlotta szolgálatait a szlovák kabinetnek. Meciar azonban vetélytársat látott benne, ezért csupán bécsi nagykövetté kívánta kineveztetni, miután kijelentette, hogy Filkus maga választotta a diplomáciai pályát. A magasfokú politikai kultúrájáról közismert professzor a rádió élő adásában, hallgatók milliói előtt cáfolta Meciar állítását. Természetesen azonnal kegyvesztetté vált. A hirtelen haragú pártvezér első dühében ki akarta zárni a két „lázadót" a HZDS-ből, ám ez minden igyekezete ellenére sem sikerült. Mindenesetre azt