Beszélő, 1993. január-június (4. évfolyam, 1-25. szám)

1993-05-29 / 21. szám

pttés­ai­.de Demokráciára ítélve Szeptemberben újraválasztják az 1991-ben eredetileg négy évre megválasztott hamburgi „polgárgyűlést", azaz a tartomá­nyi parlamentet. A tartományi jogú város hét kerülete közül ötben ugyancsak meg kell ismételni a választást. Erre a ham­burgi alkotmánybíróság jogerős ítélete kötelezi a várost. Az ok: a hamburgi CDU a jelöltállítás során megsértette a párton be­lüli demokrácia alapelveit. Az események elindítója egy hamburgi CDU-tag volt, Mar­kus Wegner, egy kis könyvkiadó tulajdonosa. Wegner, aki idő­közben kilépett pártjából, először a pártvezetésnél tett panaszt az antidemokratikus módszerek miatt. A pártvezetés megfeddte a helyi szervezetet, Wegner azonban nem érte be ennyivel, s négy társával az alkotmánybírósághoz fordult. Keresetét három tényre alapozta. 1. A jelöltek személyéről, ahelyett hogy külön testületet választottak volna, törvény­­ellenes módon a CDU tartományi küldöttgyűlése döntött, amelynek tagjai között ráadásul számos potenciális jelölt fog­lalt helyet. 2. A küldöttgyűlés résztvevői csak akkor állíthattak ellenjelöltet, ha a vezetés jelöltjei két fordulóban nem kapták meg a szükséges számú szavazatot. 3. A párttagokat önkénye­sen hol a lakhelyük, hol a tagságuk szerinti szervezet gyűlései­re hívták meg. A tartományi alkotmánybíróság május 3-án úgy döntött, hogy a jelöltállítás módja nem felelt meg a párton belüli de­mokrácia követelményének, nem adott lehetőséget a kisebb­ségnek véleménye képviseletére. Minthogy a jelöltállítás befo­lyásolta a CDU-frakció sőt feltehetőleg az egész parlament összetételét is, a választást meg kell ismételni. Az ítélet korántsem csak a pervesztes CDU-t dúsította, amelyet még az is fenyeget, hogy nagyrészt állnia kell az őszi választás tízmillió márkára becsült költségét. A szociáldemokratákat az ag­gasztja, hogy elveszthetik az 1991-ben éppen csak megszerzett abszolút többségüket. A zöldek viszont a demokrácia győzelme­ként ünnepelték a bírói döntést. Számukra az új választás esélyt jelent, hogy részesüljenek a koalíciós hatalomból. Az újságok pártvonzalmaikra való tekintet nélkül úgy vélik: a döntés útját állja annak, hogy felfuvalkodott funkcionáriusok statisztikai adatnak vagy szavazógépnek tekintsék a tagságot. Hamburg polgármestere, Henning Voscherau messzibbre tekint. Az ítélet nyomán, mondta, feltehetőleg módosítani kell az alkotmány 21. szakaszát: az alaptörvénynek kell kimonda­nia, hogy a pártoknak közjogi tisztségekre és a különböző szin­tű képviselő-testületekbe általános, közvetlen és titkos válasz­tással kell jelöltet állítaniuk. A hamburgi eseményeknek a magyar pártok számára is van tanulsága. Kiderül belőlük például: alaptalan a közkeletű le­genda, hogy Nyugaton a pártok választási pártok, amelyek csak négyévenként, a kampány idején kelnek életre. Parlamenti demokráciában a pártoknak nincs közvetlen köz­jogi szerepük. Ez azonban nem jelenti azt, hogy magánegyesü­letek, amelyek belső viszonyaikat tetszésük szerint formálják. Alapszabályukat az egyesülési törvény értelmében a magyar pártoknak is be kell mutatniuk a cégbíróságon. A bírósági be­jegyzésnek nemcsak az a feltétele, hogy a párt céljai ne legye­nek ellentétesek az alkotmánnyal, hanem az is, hogy az alap­szabály biztosítsa a szervezet demokratikus elveken alapuló működését. A pártrendszer a parlamentarizmus alapintézmé­nye, így korántsem közömbös, hogy a pártokon belül demok­ratikus viszonyok uralkodnak-e. Szó sincs róla tehát, hogy a politika a parlamentáris rend­szerekben teljes mértékben professzionalizálódik, s a hivatásos politikusok meg a hivatásos pártemberek belügye lesz. Ellenkezőleg: a „bázisdemokraták" és a pártelitek konfliktusa nem gyermekbetegsége, hanem életműködése a demokráciának. (kőszeg) Tartalom ____________3 1993. május 29. A HÉT ÜZENETEI ............................................................4 BESZÉLŐ Solt Ottilia: Fordulópont...........................................................5 BELFÖLD . .mint amikor kirándulás előtt összekészítem a holmimat” - Beszélgetés a honvédelmi törvényről ........7 Határőrség alulnézetből ...........................................................9 Képsűrűség 1992 - Magyar politikusok a címlapokon..........12 VÁLASSZ SZAKSZERVEZETET! Eörsi János: Térkép, csata után...............................................13 Újabb MSZOSZ-győzelem.....................................................13 Keresztény versengés - Párhuzamos interjúk a tb-választások után.......................14 17 500 havi bruttóért ..........................................................15 GAZDASÁG Langmár Ferenc: Egyszemélyi döntések a Szerencsejáték Rt-nél .....................................................18 Jutett helyébe...­­ Beszélgetés Pősze Lajossal......................19 KÜLFÖLD Bruck Gábor: Amerika mégse megy Boszniába.....................22 Tálas Péter Búcsú Suchockától? - Kormányválság Lengyelországban ................................23 KULTÚRA „Az élet mindenkit pofán vág, kicselez minden koncepciót” - Ascher Tamással beszélget Havas Fanny......................................................................25 Hajdú István: Moore és Manessier találkozása huszonöt év után a bennszülöttekkel..................................31 RÁBESZÉLŐ..........................................................................32 BESZÉLŐ Új folyam, IV. évfolyam 21. szám Kiadja az AB-Beszélő Kiadó Kft. 1084 Déri Miksa u. 10. Telefon: 113-7574,133-8583, telefax: 134-3504 Szerkesztik: Ara-Kovács Attila, Eörsi János, Fekete Éva, F. Havas Gábor, Hajdú István Havas Fanny, Kiss Hana, Mosonyi Aliz, Nagy W. András, Neményi László, Révész Sándor, Solt Ottilia, Kőszeg Ferenc (főszerkesztő) Képszerkesztők: Pintér József, Szigeti Péter , Szedés, tördelés: AB-Beszélő Kiadó Kft. Nyomás: 93-0692 Szikra Lapnyomda, Budapest Felelős vezető: Dr. Csöndes Zoltán vezérigazgató ISSN 0865-4093 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlap-előfizetőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési Irodánál (Bp. XIII., Lehel út 10/A 1900), közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a Postabank Rt. 219-98636021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra.

Next