Beszélő, 1993. január-június (4. évfolyam, 1-25. szám)
1993-03-20 / 11. szám - BELFÖLD - Révész Sándor: A hajlékony Fidesz és a véres orr (II.)
Belföld 15 1993. március 20. tédő formában írott levélben fordult a Fideszhez, amelyre a fiatal demokraták parlamenti frakciója meglehetősen hűvös, önöző formában írt választ adott: „...a politikában a barátságos gesztusok éppen az ellenkező látszatot kelthetik. Ez félreérthető, sokan úgy érezték a Fidesz-frakcióban, hogy ez lekezelő, lám, az SZDSZ nem komoly pártként kezel bennünket, a Fidesz és az SZDSZ olyan nagyon közel van egymáshoz, hogy lám, mi tegeződhetünk" - nyilatkozta erről Orbán Viktor (Magyar Narancs, 1991. április 18.). Ezúttal az SZDSZ vezérideológusai (Kis János, Bauer Tamás, TGM) foglalkoztak hosszú cikkekben (és a mi főszerkesztőnk egy rövidben) a másik liberális párt kezdeményezése mögött rejtőző elméleti torzulásokkal. Különösen emlékezetes Tamás Gáspár Miklós: A katasztrófa módszertana (Az Antall-Orbán-paktumról) című cikke a Népszabadság 1991. április 6-i számából. TGM ebben a cikkében arról beszél, hogy „a Fidesz vezetőinek fiatal, éhes konkvisztádorokból álló vasfegyelmű kis csapata" az antidemokratikus közhangulatra épít, és azt az új populizmust képviseli, melynek eredete „a szélsőbal- és szélsőjobboldali »romantikus kultúrkritika« történeti ködébe vész". A szabad demokraták lényegében azzal érveltek, hogy a hatpárti tárgyalások elmossák a felelősségi viszonyokat, öszszezavarják a parlamentáris demokráciában kialakult szerepeket, anélkül nyújtanak támogatást a kormánypártoknak, hogy növelnék az ellenzék befolyását a dolgok alakulására. Such György a Magyar Narancs 1991. április 18-i számában reagált a szabaddemokrata véleményekre: „Mind ez idáig ugyanis a politikai eseményeket figyelő polgár úgy tudhatta, hogy a politikai paranoia kizárólag az MDF és a kormány állandó társbérlője. Amikor azonban bizonyos vélemények kelnek lábra az SZDSZ-es körökből, akkor kezd elbizonytalanodni az ember. Például, hogy a Fidesz az egész hatpárti tárgyalássorozatra vonatkozó kezdeményezését a machiavellisztikus Orbán Viktor és az SZDSZ- ből személyi ellentétek miatt kimaradt, sötétben bujkáló tanácsadói (a Doktorkovács és a Doktorbence) találták ki, csak és kizárólag azért, hogy az SZDSZ-szel - finoman szólva - direkte kicsellózzanak. Hát ez bizony a vegytiszta tökkelütött üldözési mánia, ami vetekszik az MDF összeesküvés-teóriáival, és amivel érdemes sürgősen orvoshoz fordulni." Ezekben a hetekben különösképpen felerősödött mindkét liberális pártban az a hajlandóság, hogy kituszkolja a másikat az ellenzékből. Kis János a Fidesznek (Magyar Hírlap, 1991. április 8., 9.), Orbán Viktor pedig az SZDSZ-nek ajánlja melegen, hogy lépjen be a kormányba. Reperty 1991 tavaszán-nyarán a koalíció a hatpárti tárgyalások kisiklatásával, az Expóval, a kárpótlási törvénnyel, a „rapid személycserékkel", a médiaháború kirobbantásával, az államfő elleni támadásokkal és főként a szeptemberben nyilvánosságra került Kónya-dolgozattal kétségkívül sokat tett azért, hogy összehozza az ellenzéki pártokat. A Fidesz 1991 őszétől a korábbiaknál sokkal élesebben bírálta a kormányt. „...végleg elenyészni látszik a nyáron még létező esély arra, hogy a józan, mérsékelt erők kompromisszuma elejét tudja venni a demokratikus berendezkedés destabilizálódásának." (Orbán Viktor-Kövér László: „A koalíció én vagyok", Magyar Hírlap, 1991. december 4.) A Demokratikus Charta kiadását az SZDSZ szorgalmazta, a Fidesz pedig már eleve tartózkodással fogadta, noha a kibocsátók közé azért a Fidesz-frakcióból is bekerült két képviselő, éppen annyi, mint az SZDSZ-ből és az MSZP-ből. Surányi György kirúgása után a Fidesz-frakció testületileg aláírta a Chartát. Szeptember végétől november végéig tart a szabad demokratáknál az elnökválasztási kampány Kis János utódjelöltjei között. Tölgyessy Péter megválasztása előtt két héttel Orbán Viktor interjút adott a 168 órának: „Kérdés: Úgy hallottam, hogy amikor Kis János lemondott az elnökségről, Orbán Viktor felkereste a fővárosi önkormányzat fideszes képviselőit, és önmérsékletre intette őket. Azt kérve, hogy legyenek barátságosabbak, együttműködőbben és segítőkészebbek a fővárosi önkormányzat SZDSZ-es képviselőivel. Valóban ez történt? Orbán Viktor: Igaz a hír. Csakugyan beszéltem a budapesti frakció tagjaival, de az ország összes fontos fideszes önkormányzati vezetőjével, megyei irodavezetőjével is. Azt mondtam: csak elvi kérdésekben vállaljanak konfrontációt. Ebben az időszakban inkább próbálják átsegíteni egyik partnerünket, az SZDSZ-t jelenlegi vezetési krízisén. Ez nem azt jelenti, hogy meg kellene változtatnunk az SZDSZ-szel kapcsolatos politikai álláspontunkat. Csupán arról van szó, hogy most megértőbbnek kell lennünk. (...) Ez a legkevesebb, amit a Fidesz megtehet az SZDSZ-ért. Gondolom, fordított helyzetben az SZDSZ ugyanezt tenné." (168 óra, 1991. november 12.) 1992 januárjában Tölgyessy Péter, az SZDSZ vadonatúj elnöke találkozott a kormányfővel, s e találkozó kapcsán kiderült, hogy a politikai paranoia még annál is szélesebb körben fertőz, mint ahogy azt Such György 1991 áprilisában gondolta. Orbán Viktor e találkozó után azt nyilatkozta, hogy Antall és Tölgyessy a többi párt háta mögött megegyezett a hatalmi pozíciók elosztásáról, és paktumot kötött az Expo ügyében. Az SZDSZ ügyvivőtestülete eltiltotta Tölgyessyt a további partizántalálkozóktól. A Fidesz február 9-én Pécsett megtartotta IV. kongresszusát. Az SZDSZ Országos Tanácsa levelet intézett a kongresszushoz: „Tisztelt Fidesz! Mit szólnátok hozzá, ha Magyarországnak '94-től olyan kormánya lenne, amely gyorsítja a gazdaság átalakulását, teret nyit a kezdeményezőknek, védi a rászorulókat, leépíti az állami túlhatalmat, szabaddá teszi az oktatást, békén hagyja a sajtót - egyszóval szabad és fiatal demokráciát teremt Magyarországon? Szeretettel: Szabad Demokraták." 0. & Fidesz-kongresszus, Pécs, 1992. február