Beszélő, 1994. április-június (5. évfolyam, 14-26. szám)

1994-04-21 / 16. szám - KI BESZÉL?

REJTVÉNY Két héttel Georg Herbert Meadet, a társadalom-lélektan klasszikusát idéztük a felsőbbrendűségi érzés politikai összefüggéseiről. In: A pszichikum, az én és a társadalom. Ford. Félix Pál. Buda­pest, Gondolat, 1973, 394-397. Nyertesek: Nagypál László (1021 Bp. Völgy u. 12/B); Török József (6000 Kecskemét, Irinyi u. 44. IX/26.); Dr. Varga Endre (2750 Nagykőrös, Kecskeméti út 32.). A helyes megfejtést beküldők közül hárman a Pont Könyvesbolt 1000-1000 Ft-os könyvutalványát nyerik. A megfejtést kérjük, legkésőbb április 29-ig küldjék be. SZINGAPÚRI ÜGYNÖKÖK Nem lenne baj, ha a Nemzetbiztonsági Hivatalban is olvasni kezdenék a Pesti Hírlapot. Két hete a főszerkesztő rótta meg pártját: „Amivel a baloldali sajtó folyamatosan vádolja a Ma­gyar Demokrata Fórumot - szükségállapot, diktatúra, kliens­rendszer, kirekesztés stb. —, a párt éppen azokat nem tette meg, holott éppen ezeket kellett volna tennie.” Az MDF-nek nem szabadna lacafacáznia mindenféle demokratikus forma­sággal, hanem Szingapúr példáját kellene követnie: konkrét feladatokat megfogalmazni, majd ezeket „végrehajtatni a tár­sadalommal”. E héten az újság hímnős vezértollnoka már e végrehajta­tás konkrét módozatát mutatja be: szingapúri példára be kell vezetni a botozást mint büntetést. „A náddal botozás nem hol­mi fenékre paskolás. A rotángpálmából készült, különleges vegyszerrel kezelt vastag bambusz nyomán - már az első csa­pás után - a bőr szétnyílik, az áldozat sokkos állapotba kerül. A botot a harci művészetek nagymestere kezeli. A botozás az áldozat testén az egész életre megmaradó nyomot hagy.” Akinek e leírás nyomán nem támad gusztusa egy jó kis ütlegelésre, az figyeljen a pálca suhogásából kihallható világ­­politikai üzenetre. Mert nem volt még tudszoc-oktató, aki eny­­nyire a történelem ütőerén tartotta volna a kezét, mint a mi Lovas-Baderünk. Ha ugyanis nem követjük a szingapúri pél­dát - ah, még mondani is szörnyű - könnyen úgy járhatunk, mint az Egyesült Államok, ahol „a (fekete) gyermek, ha fel­nőtt lesz, nem kap munkát. (...) Ha kislány, tinédzser korá­ban teherbe ejtik.” (Nem, nem a Szabad Népből idézek!) Még szerencse, hogy a történelem kereke egyre halad, „világmé­retű trend” tapasztalható a „tekintélyuralmi megoldások” irá­nyába. Igaz, az USA számos szenvedést megspórolhatott vol­na, ha jobban figyel a Pesti Hírlapra, amely „egy évvel előzte meg” az amerikai felismeréseket. Honnan azonban e magyarul beszélő publicisták jólérte­­sültsége? Egyszerű: létezik egy nemzetközi összeesküvés, mely a kapitalizmus megdöntésére szerveződött. Központja Szingapúrban található, de mindenütt vannak képviselői, az értelmiségieket is botozó malájoktól az amerikai konzervatív publicistákig. Céljaikat a szingapúri „bölcsek jegyzőkönyve” foglalja össze. Ügynökeik beférkőztek a magyar sajtóba is, ahol nyelvtudásukat és nemzetközi összeköttetéseiket kihasz­nálva rombolják magyarságtudatunkat. Mert nem tűnt-e föl rögtön, hogy a soknevű hermafrodita semmibe veszi hagyo­mányainkat, és a magyar fenék karakterének évszázadokon keresztül kiválóan megfelelő mogyoróvessző helyett a nemze­tidegen rolangpálmát javasolja? Kinek az érdeke ez, ha nem a szingapúri gyökerű, kozmopolita nádiparosoknak? Éberség! A befurakodó, idegen eszmék helyett kövessük saját hagyományainkat. Rejtvényszövegünk egy nagy magyar történelmi személyiség 1850-ben írott munkájából a botozás­­sal kapcsolatos igaz magyar érzelmeket mutatja be. De még politikai ellenfelének, az igazi Pesti Hírlap szerkesztőjének védegyleti mozgalmát is feleleveníthetjük: magyar botot a magyar fenéknek, az árgyélusát! BESZÉLŐ, 1994. ÁPRILIS 21. ÜTLEGELMI SZENVEDELEM „Minden, mit ember felebarátján (javításon és példaadáson kívül) büntetés neve alatt sértőleg véghezvisz, egyenes bitor­lása az isteni hatalomnak, és nem egyéb, mint bosszú és gyil­kolás, mely egekbe kiált, és ott fel is jegyeztetik, minthogy az Isten azzal senkit meg nem bízott, hogy valakit, kivált nemze­tet, az ő nevében megbüntesse... Minden népnek megvan a saját felfogása és nézete, így a magyar a megcsapatást nem tartotta nagyobb szégyennek, mint a láncra veretést, a bezárást, de arra háramlott a szé­gyen, ki tudott ugyan betyárkodni, de aztán meghunyász­kodva nem tudta kiállni a kínzást férfiúlag, mint egykori Spártának fiai. (...) A bizony! A magyarnak is jobban fáj az ütleg, mint ha egy ideig hűsen tartják, de inkább kiállja a kínt, csak hogy családját ne hagyja sokáig magára, midőn ha az ilyest a kormányok lágyszívű vagy inkább lágyvelejű humanitásához képest elpusztultan lelendi, mikor hazatér... A bot - noha én mindent mindenbe véve, a botot valami recidiva [visszaesés] elhárítására és példaadásra nézve sok­kal célszerűbbnek tartom, mint bármely néven nevezendő de­­tentiót [fogva tartást] - a hoz hasonló áthágásért az egyiket sokkal erősebben sújtja, mint­­a másikat, éspedig nemcsak azon okból, mert az ebbeli adminisztrátorok testi ereje és üt­­legelmi szenvedelme különböző, és az egyik illetendő pőre ga­tyás, a másik pedig nadrágos, hanem mert a testi tulajdonok és azon morális erő, valami nagy kínt férfiúlag kitartani, számtalan árnyéklatra szakadoznak. Utolsó francia háborúban vitézvári Simonyi József, ezen magyar hős, kit később rossz lelkű tentás auditorok [hadbí­rók] némi kis formahibák miatt elsüllyesztettek, huszárez­redével átúszott a Rhőne vizén, az ellenségre váratlanul rá­ütendő! Eljutván, vagy tíz ló és hat közvitéz vesztével az el­lenkező partra, néhán órára táborba szállt valami kis város töviben. Ismervén katonáinak »szerencsepróbáló szellemét«, száz botot ígért, spéciig a gatyára, mindenkinek, ki csak egy lépést is tenne a táborból. Kettő mégis találkozott, ki erre nem figyelt - és mind a kettő legnagyobb energiával ki is kapta az ígért dózist. Fél óra után lóra ült az egész ezred vagy tizenhat órai utat teendő. És ugyan mi történt a két sze­gény ellenzottal? Hát mi történt velük, szépen felhúzták a nadrágot, lóra ültek, tizenhat óráig lóháton maradtak és az egész dolgot csak kutyába se vették.­­ Zsidó vagy valami más puha emberi species legott, a bot alatt kiadja a lelkét, e két gavallér azonban a kurta vagy kormos fajtából volt... Már ilyféle egyéniségnek huszonöt bot igazi gyermekjáték, midőn valaki mást ily antihomeopátiai adag, ha meg nem is öli, any­­nyira lesújtja, hogy nyomorék marad élete fogytáig. Ily extrémek között ugyanazon áthágásért ki fogja tehát elítélni, hogy igazságosan D. negyvenkilenc bottal loholandó, E. pedig csak tizenhéttel?­­ A bot nem lehet igazságos sujt­­vány, és új argumentum arra, hogy embernek embert bün­tetni nem szabad. ” ??? 45

Next