Beszélő, 1994. október-december (5. évfolyam, 40-52. szám)
1994-10-13 / 41. szám - Konrád György: Nyári napló
hang elhallgatása. Ezért szolidaritási gesztusra kérünk: kérjük, hogy a Beszélő különszámába egy KONRÁD GYÖRGY 940704. H. Több rezsimváltozást megértem, de az uralkodó felfogás körülöttem mindig azt éreztette, hogy a szó lehet bűnös és államellenes. Az angol rádió hallgatása gyerekkoromban bűn volt. Apámat kémnek gondolták, ami igen abszurd, mert naivan jámbor és törvénytisztelő ember volt. Az is bűnnek számított, ha világosság szűrődik ki az ablakon a sötétkék papírtábla szegélye mentén. Megálltunk kívül az utcán, és hiába, egy picurka fény kiszűrődött. Ki lakhat e mögött az ablak mögött? Csak nem egy álcázott kém, aki ezzel a fényjellel idecsalja a repülőerődöket? Olyan közegben nőttünk fel, hogy az ember tudta magát gyanúsnak látni, tudta magát a hatóságok szemével nézni. Mindenki felfogta, hogy a szellemi önállóság veszélyes a testünkre, és hogy azért, ami önmagában jó, félni kell. Engem ellenségnek minősített négy magyar kormányzat, ez a legutóbbi, ez az imént elhaló is már hajlott erre, remélem, hogy a most következővel udvariasabb lesz a viszonyunk. Költőbarátom ma húsz éve azt mondta, hogy őrült vagyok, kutatókollégám azt, hogy autodestruktív, művészbarátom szerint a kimondás tautológia. Ha egy kimondót lecsuknak, odatenni az aláírásodat a többieké, keveseké alá, az is tautológia, tehát kerülendő. „Hívjál fel egyszer”, mondtam a finom rendezőnek, „majd ha megőrültem”, mondta, nevetett és átölelt. Válaszképpen bennem is volt valami enyhe megvetés a lehetséges iránt: ami nem tilos, az alkalmazkodó. Miért nem látszik a papíron, amiről ez baráti körben folyton beszél? Az ügyes nem éri be azzal, hogy a léte engedélyezve van, szeretné, ha erkölcsi atlétának is tartanák. A lehetségesek egyfolytában benne éltek az irodalompolitikában, a masinériában, gonosz történeteik voltak a főnökeikről, elhatárolták magukat az állásuktól, de tudták, mit kell, és mit nem szabad tenni ahhoz, hogy lehetségesek maradjanak. * A kéziratot elvehetik, a kézirat veszendő, ennélfogva biztosítani kell magunkat. Kaparásztam a szenes- és fáskamrában, három plasztikzacskóba csomagolva betúrtam minden este Csobánkán a készülő munkát a szén alá. Amíg ott vagyok, nem jönnek, ha bejövök a városba, ellophatják, hírlett, hogy innen-onnan eltűntek kéziratok. Kunderának nyolc füzetét ellopták Rennes-ben, a harmincadik emeletről, a fiókjából, ott volt mellette a pénze, az nem kellett, csak a noteszek. A zárt rendszer arra épült, hogy csak olyan hír menjen ki belőle, amit magára nézve kedvezőnek gondolt. A szocializmus alapja egy hiedelem volt, méghozzá az önkéntes együttműködés hiedelme: az hogy az emberek az önzésüket alárendelik valami magasabb, hozzájuk képest transzcendens értéknek, a szocialista hazának, és ez a hiedelem nagy áldozatokra képesíti őket. A valóság a kapitalizmus a maga keménységével és a maga látens etoszával. Felül a szocialista retorika az áldozatról, a jövőről, alul az ember, aki azt számolja, hogy kereshetne egy kicsivel többet, tehát a látens kapitalista ember, aki a piacon mind jobb helyzetet keres magának, drágábban akarja magát eladni, és szereti, ha kapós. Ebből a szocialista retorikából kijönni nyers önzést jelent, és valami bosszús tiltakozást az altruista beszéd ellen. Nem fog elmúlni az álmodozás a jó emberek jó világáról, nem szűnnek meg képzelődni a képzelődök, és a szervezett vagányok mindig azt fogják mondani: figyelj, mi vagyunk a jó emberek, ez itt egy remek kis világ, és még jobb lesz, ha ránk hallgattok, és most ideiglenesen lemondtok mindarról, amiről mi nem mondunk le. * Ha lehetségesek tilos mondatok, akkor azok fölértékelődnek, és minden áldozatot megérdemelnek. Azt gondoltuk, hogy lehet élni olyan lakásokban, amelyekben a feleségeddel kis cédulákon levelezel, és azokra írod azt, ami fontos, majd azokat nyomban elégeted, vagy bedobod a vécébe. Ki az az ártatlan személy, akire nem gondolnak, akire rábízhatnád? De nem, mégsem, nem sodorhatod bajba. Ha sodortad, akkor rettenetes. Folyton mérkőzés, ki a ravaszabb? Virágnyelven beszélni, kódszavakat használni. Hallhatják a szerelmi sóhajt, hallhatják a nézeteidet, de hogy ki-hol-mikor, azt nem. És jönnek a szarvashibák: otthagyod az egyetlen példányt 31RFSZFI fi IZIINI01RITÍMZÍM 1994 flKTIÍRFR 13