Beszélő, 1994. október-december (5. évfolyam, 40-52. szám)

1994-10-13 / 41. szám - Konrád György: Nyári napló

hang elhallgatása. Ezért szolidaritási gesztusra kérünk: kérjük, hogy a Beszélő különszámába egy KONRÁD GYÖRGY 940704. H. Több rezsimváltozást megértem, de az uralkodó felfogás körülöttem mindig azt éreztette, hogy a szó lehet bűnös és államellenes. Az angol rádió hallgatása gyerekko­romban bűn volt. Apámat kémnek gondolták, ami igen ab­szurd, mert naivan jámbor és törvénytisztelő ember volt. Az is bűnnek számított, ha világosság szűrődik ki az ablakon a sötétkék papírtábla szegélye mentén. Megálltunk kívül az utcán, és hiába, egy picurka fény kiszűrődött. Ki lakhat e mögött az ablak mögött? Csak nem egy álcázott kém, aki ez­zel a fényjellel idecsalja a repülőerődöket? Olyan közegben nőttünk fel, hogy az ember tudta ma­gát gyanúsnak látni, tudta magát a hatóságok szemével nézni. Mindenki felfogta, hogy a szellemi önállóság veszé­lyes a testünkre, és hogy azért, ami önmagában jó, félni kell. Engem ellenségnek minősített négy magyar kormányzat, ez a legutóbbi, ez az imént elhaló is már hajlott erre, remélem, hogy a most következővel udvariasabb lesz a viszonyunk. Költőbarátom ma húsz éve azt mondta, hogy őrült va­gyok, kutatókollégám azt, hogy autodestruktív, művészbará­tom szerint a kimondás tautológia. Ha egy kimondót lecsuk­nak, odatenni az aláírásodat a többieké, keveseké alá, az is tautológia, tehát kerülendő. „Hívjál fel egyszer”, mondtam a finom rendezőnek, „majd ha megőrültem”, mondta, nevetett és átölelt. Válaszképpen bennem is volt valami enyhe megvetés a le­hetséges iránt: ami nem tilos, az alkalmazkodó. Miért nem lát­szik a papíron, amiről ez baráti körben folyton beszél? Az ügyes nem éri be azzal, hogy a léte en­gedélyezve van, szeretné, ha er­kölcsi atlétának is tartanák. A lehetségesek egyfolytában benne éltek az irodalompolitiká­ban, a masinériában, gonosz tör­téneteik voltak a főnökeikről, el­határolták magukat az állásuk­tól, de tudták, mit kell, és mit nem szabad tenni ahhoz, hogy lehetségesek maradjanak. * A kéziratot elvehetik, a kéz­irat veszendő, ennélfogva bizto­sítani kell magunkat. Kaparász­tam a szenes- és fáskamrában, három plasztikzacskóba csoma­golva betúrtam minden este Csobánkán a készülő munkát a szén alá. Amíg ott vagyok, nem jönnek, ha bejövök a városba, ellophatják, hírlett, hogy in­­nen-onnan eltűntek kéziratok. Kunderának nyolc füzetét el­lopták Rennes-ben, a harmincadik emeletről, a fiókjából, ott volt mellette a pénze, az nem kellett, csak a noteszek. A zárt rendszer arra épült, hogy csak olyan hír menjen ki belőle, amit magára nézve kedvezőnek gondolt. A szocia­lizmus alapja egy hiedelem volt, méghozzá az önkéntes együttműködés hiedelme: az hogy az emberek az önzésüket alárendelik valami magasabb, hozzájuk képest transzcen­dens értéknek, a szocialista hazának, és ez a hiedelem nagy áldozatokra képesíti őket. A valóság a kapitalizmus a maga keménységével és a maga látens etoszával. Felül a szocialista retorika az áldozatról, a jövőről, alul az ember, aki azt számolja, hogy kereshetne egy kicsivel töb­bet, tehát a látens kapitalista ember, aki a piacon mind jobb helyzetet keres magának, drágábban akarja magát eladni, és szereti, ha kapós. Ebből a szocialista retorikából kijönni nyers önzést jelent, és valami bosszús tiltakozást az alt­ruista beszéd ellen. Nem fog elmúlni az álmodozás a jó emberek jó világá­ról, nem szűnnek meg képzelődni a képzelődök, és a szerve­zett vagányok mindig azt fogják mondani: figyelj, mi va­gyunk a jó emberek, ez itt egy remek kis világ, és még jobb lesz, ha ránk hallgattok, és most ideiglenesen lemondtok mindarról, amiről mi nem mon­dunk le. * Ha lehetségesek tilos mon­datok, akkor azok fölértékelőd­nek, és minden áldozatot megér­demelnek. Azt gondoltuk, hogy lehet élni olyan lakásokban, amelyekben a feleségeddel kis cédulákon levelezel, és azokra írod azt, ami fontos, majd azokat nyomban elégeted, vagy bedobod a vécébe. Ki az az ártatlan személy, akire nem gondolnak, akire rá­bízhatnád? De nem, mégsem, nem sodorhatod bajba. Ha so­dortad, akkor rettenetes. Foly­ton mérkőzés, ki a ravaszabb? Virágnyelven beszélni, kódsza­vakat használni. Hallhatják a szerelmi sóhajt, hallhatják a né­zeteidet, de hogy ki-hol-mikor, azt nem. És jönnek a szarvashibák: otthagyod az egyetlen példányt 31­RFSZFI fi IZIINI01RITÍMZÍM 1994 flKTIÍRFR 13

Next