Beszélő, 1994. október-december (5. évfolyam, 40-52. szám)

1994-10-13 / 41. szám - Imre Flóra: Louise Labé nem érti maga sem

monopóliumokon kívüli sajtókezdemények újabb veresége, és egy valamennyiünk számára fontos „Ahol a szabadság a rend, mindig érzem a végtelent.” Ott mentünk tehát, és te nem értettél minket. Tulaj­donképpen kész csoda, hogy nem vertél agyba-főbe. Persze az ilyesmit akkoriban még a rendőrségre bíztad, de, talán éppen a te jólneveltségednek hála, egyetlen rendőrt sem le­hetett látni az egész Andrássy úton (legalábbis egyenruhá­sat nem). Te, kedves olvasóm, jobban vigyáztál akkoriban saját illedelmes viselkedésedre, mint a rendőrök. Nem értettél tehát minket, és ezen voltaképp nincs is miért csodálkoznunk. Mi se nagyon értettük magunkat. Ha bárki megkérdezte volna tőlünk, mit is akarunk, biztos, hogy csak igen homályosan tudtunk volna válaszolni. Az sokkal világosabb volt, hogy mit nem akarunk: nem akartuk azt a világot, amelyben te, kedves olvasóm, oly boldogan vo­nulásztál. Ott mentünk tehát az Andrássy úton, és lépésről lé­pésre értelmetlenebbnek éreztük ezt a mi parányi kis ak­ciónkat. Ezt persze nehezen vallottuk be egymásnak. Daco­san néztünk előre, tömörültünk, hogy kevésbé féljünk, egy­más kezéből vettük át egy szeri transzparensünket, hogy ez­zel is kifejezzük összetartozásunkat. Te pedig jöttél szem­ben, és még csak ki sem nevettél! Ha megteszed, könnyebb lett volna őriznünk a dac lendületét. És a rendőrök sem jöt­tek. Mintha egyszerűen nem is léteztünk volna. És ha a számarányokat tekintjük, bizony, kedves olvasóm, te leg­alább tízezerszer annyian voltál. Kész megváltás volt a Hősök terén elakadni. Olyan tö­megben jöttél, hogy nem tudtunk továbbmenni. Szinte hálá­sak voltunk neked. Volt miért fölhagynunk ezzel a céltalan cirkusszal. Hazatértünk, mint a vert sereg, amelynek végre nem kell tovább harcolnia. De ahogy mostanában elnézlek, amint nyakukon kida­gadó erekkel kiabáló szónokoknak tapsolsz, néha kedvem támad fölírni egy transzparensre: „Ahol a szabadság a rend...” Márpedig a végtelent mindenki csak más irányban ta­lálhatja meg. Ha túl sokan keresik egy irányban, valahogy mindig elvész. (1990) ■■■ IMRE FLÓRA Louise Lábé nem érti maga sem a rosszkedvedet is hogy szeretem a gátlásaidban is mennyi báj van milyen megható ez az eleven hited az igazi férfiasságban ahogy megjátszod hogy nem érdekel a tetszés mégis mint a villanyáram kigyújtja arcod egy tekintetem ahogy magasabb vagy - fejhajtva - nálam ahogy nem hiszed el hogy csakugyan nagyra becsülöm finom szellemed hogy ironikusan is komolyan veszed a férfiúi szerepet , bárcsak tudnám legalább magam hogy mi az amit benned szeretek BESZÉLŐ, SZOLIDARITÁS SZÁM, 1994. OKTÓBER 13. 35

Next