Beszélő, 1995. április-július (6. évfolyam, 14-30. szám)

1995-04-06 / 14. szám

revízió 2011. VISSZABESZÉLŐ A napnyúzás rejtelmei Beszélő, 1995. március 23. KEDVES URAIM! Ha lenne pénzem, bértigriseket fogad­nék, és ráereszteném Tardos Márton és Bauer Tamás urakra, hadd harap­­dálják a feneküket, hadd tudják meg nevezett urak, hogy mi az a sokk! Végső soron úgy gondolom, hogy a közgazdászoknak ritkán van igazuk, s a tudományuk leginkább az augurok és haruspexek tudománya. A Cucilista-Nagy Degeneráció­koalíció jól megörvendeztetett bennün­ket; egyébként ezt az új kormány meg­alakulása után néhány héttel meg kel­lett volna lépni, mert akkoriban gyor­sabban levonult volna a felháborodás hulláma. Tavaly nyár végén senki jó­zan ember nem vonta volna kétségbe a megszorító intézkedések jogosságát. Ettől függetlenül nem lehetett volna, s nem lehet elfogadni a pénzügyi csibész­kedéseket, miszerint mélyen a létmini­mum alatt határozzák meg azt a kü­szöböt, amely fölött nem jár sem ez,­­ sem az. Amióta Rumcájsz, a haramia nem ügyködik az UJCSAKO-ben, senki sem tudja, hogy mi a valódi létmini­mum, mivel a hivatalos létminimum csupán statisztikai piszkoskodás. Bár amikor Bánó Andrást kiakol­­bólították, sürgősen megsüketültem, hogy a monoszkóp legyen a legizgal­masabb tévéműsorom, olvasni nem fe­lejtettem el. Olvasom, hogy itt a világ vége, mert már Dornbach Alajos is marhaságokat nyilatkozik. Azt mondja (miután heteken át vakították a népet, miszerint nem lesz leértékelés), hogy „már az előző kormánynak meg kellett volna­ lépnie”. Könyörgöm, az új kor­mány idestova egyéves, így nagyon íz­léstelen amarra hivatkozni! Magyarul: ma már senkit nem ér­dekel a magyarázkodás. Volt idejük rávezetni a társadalmat a kemény lé­pések értelmére, s hogy ezek révén kb. ekkorra s ekkorra ezt és ezt várhatjuk. Eszük ágában sem volt ezt tenni, bizo­nyítván, hogy a nagy hantás, nagy du­­más, pótérettségis bukott gimnazis­tákból lesznek az újságírók, s ezek se­­lejtjéből a szociológusok és országgyű­lési képviselők, tisztelet a rettenetesen kevés kivételnek (Hack Péter, Fodor Gábor, Vitányi Iván s még néhány). Ahogy az öregebb Karinthy mon­daná „és most jön a vicc”, az SZDSZ-re szavaztam. Hogy miért? 1. Mert nem volt jobb. 2. Nagyapámnak, Ferenc Jóska K. u. K.-bakájának szavajárásával és helyesírásával: cumtrucc! Visszatérve a leértékelésre: tessék mondani, amit nem fogyasztunk el (bár a „fogyasztás” kifejezés a közel­jövő tükrében az optimizmus leg­felsőbb fokának tekinthető) azt hová exportáljuk? Rühes macskákat Amazó­­niába, és kapunk értük pirítani való kövér kukacokat, vagy girhes kecské­ket az ausztrál őslakóknak, és kapunk értük vagonszámra bumerángot (ho­lott honatyáink már enélkül is ütődöt­­tek), avagy mindkettőt a pigmeusok­nak, és kapunk értük sok kőbaltát? Ráadásul (nagy valószínűséggel) elszabadul az infláció. Kevesen emlékeznek Hitler száz­százalékosan bevált jóslatára: „Az le­het, hogy Németország nem fogja meg­nyerni a háborút, az viszont holtbiz­tos, hogy Anglia el fogja veszíteni!” (Lásd a birodalom széthullását 1945 után.) Nos, az lehet, hogy 1998-ban már nem lesz módomban szavazni, az vi­szont holtbiztos, hogy a mostani koalí­ció pártjai sikoltva szánkáznak ki a hatalomból! Akkora nyomort ugyanis nem lehet ma előidézni, aminek árán 1998-ra akár kicsi jólét is előjöhetne. Lehet, hogy Horn Gyula most se­gíti bele Csurkáékat a hatalomba? Ami az SZDSZ képviselőit illeti, voltak köztük kedvenceim. A kristály­­tiszta logikájú Hack Pétertől állan­dóan vártam, látván, hogy a kodifiká­­cióban a minuciózus pontosságra tö-­­­rekszik, ugyan mikor rántja elő a pél­dát a m. kir. honvédség szolgálati sza­bályzatából: „A magyar királyi hon­védségi pantallónak két szára van, úgymint: a) JOBB szára, b) BAL szára.” A kutyákok, médiákok, médiumok tárgyalásánál egyre vártam a Haraszti Miklós nevű keresztes vitéztől, misze­rint nem lehet csak úgy, átabotában, jutási őrmester módján fogalmazni: „te barom, markold meg a puskát, és húzd­­ meg a ravaszt!” Vártam, hogy TGM (minden ang­lomániájával együtt) az egyszerű kér­désre: miből állt a régi futball-labda, egyszerű választ ad: van egy bőrpiskó­tákból varrott külső része, és van egy felfújható gumitömlőből való belső része. Nem került sor a kérdésre, de­­ feltehetőleg filozófiai magasságokba emelte volna a feladatot, és a tárgyat fogalommá finomítva, Kerkápoly Ká­roly tréfájával válaszol: „A külső, ami­nek külseje van, szintoly belső, mint amilyen külső az a belső, aminek bel­seje van.” Összefoglalva: bár szép dolog az unoka, ma már nem sajnálom, hogy nem lett, s feltehetőleg nem is lesz ha­todik Pete István a családban. „EZEKNEK?” Tisztelettel: PETE ISTVÁN ny. gépészmérnök ■ ■ ■ A SZERKESZTŐSÉG KÖZLEMÉNYE Legutóbbi (1995/13.) szá­munkban a Surányi György Nemzeti Bank-elnökkel ké­szült interjú intejúalanyunk hozzájárulása nélkül jelent meg. A magnetofonnal rögzí­tett beszélgetés szerkesztett változatát késő­n juttattuk el hozzá, s csak a lap kinyomta­tása után kaptuk meg faxüze­netét, amely szerint nem járul hozzá a közléshez. Hibánk nem menthető­, mégis Surányi György elnézését kérjük. Sz. Bíró Zoltán: Az ék és a ka­lapács c. cikkének (Beszélő­, 1995. március 30.) egyik, saj­­tóhibásan megjelent mondata helyesen így hangzik: „A szov­jet korszakból visszamaradt közép-ázsiai uralkodó elit (...) azt még elfogadja, hogy a visszaiszlámosodás során a szovjet periódusban a hétköz­napi élet nyilvános világából kitaszított, ám a magánszférát ténylegesen szabályzó iszlám normák és minták ismételten nyilvánossá váljanak, és hogy megszű­njön a korábbi korszak erkölcsi »kettős könyvelése«.'' «EVízió 1997.

Next