Beszélő, 1995. április-július (6. évfolyam, 14-30. szám)
1995-04-06 / 14. szám
revízió 2011. VISSZABESZÉLŐ A napnyúzás rejtelmei Beszélő, 1995. március 23. KEDVES URAIM! Ha lenne pénzem, bértigriseket fogadnék, és ráereszteném Tardos Márton és Bauer Tamás urakra, hadd harapdálják a feneküket, hadd tudják meg nevezett urak, hogy mi az a sokk! Végső soron úgy gondolom, hogy a közgazdászoknak ritkán van igazuk, s a tudományuk leginkább az augurok és haruspexek tudománya. A Cucilista-Nagy Degenerációkoalíció jól megörvendeztetett bennünket; egyébként ezt az új kormány megalakulása után néhány héttel meg kellett volna lépni, mert akkoriban gyorsabban levonult volna a felháborodás hulláma. Tavaly nyár végén senki józan ember nem vonta volna kétségbe a megszorító intézkedések jogosságát. Ettől függetlenül nem lehetett volna, s nem lehet elfogadni a pénzügyi csibészkedéseket, miszerint mélyen a létminimum alatt határozzák meg azt a küszöböt, amely fölött nem jár sem ez, sem az. Amióta Rumcájsz, a haramia nem ügyködik az UJCSAKO-ben, senki sem tudja, hogy mi a valódi létminimum, mivel a hivatalos létminimum csupán statisztikai piszkoskodás. Bár amikor Bánó Andrást kiakolbólították, sürgősen megsüketültem, hogy a monoszkóp legyen a legizgalmasabb tévéműsorom, olvasni nem felejtettem el. Olvasom, hogy itt a világ vége, mert már Dornbach Alajos is marhaságokat nyilatkozik. Azt mondja (miután heteken át vakították a népet, miszerint nem lesz leértékelés), hogy „már az előző kormánynak meg kellett volna lépnie”. Könyörgöm, az új kormány idestova egyéves, így nagyon ízléstelen amarra hivatkozni! Magyarul: ma már senkit nem érdekel a magyarázkodás. Volt idejük rávezetni a társadalmat a kemény lépések értelmére, s hogy ezek révén kb. ekkorra s ekkorra ezt és ezt várhatjuk. Eszük ágában sem volt ezt tenni, bizonyítván, hogy a nagy hantás, nagy dumás, pótérettségis bukott gimnazistákból lesznek az újságírók, s ezek selejtjéből a szociológusok és országgyűlési képviselők, tisztelet a rettenetesen kevés kivételnek (Hack Péter, Fodor Gábor, Vitányi Iván s még néhány). Ahogy az öregebb Karinthy mondaná „és most jön a vicc”, az SZDSZ-re szavaztam. Hogy miért? 1. Mert nem volt jobb. 2. Nagyapámnak, Ferenc Jóska K. u. K.-bakájának szavajárásával és helyesírásával: cumtrucc! Visszatérve a leértékelésre: tessék mondani, amit nem fogyasztunk el (bár a „fogyasztás” kifejezés a közeljövő tükrében az optimizmus legfelsőbb fokának tekinthető) azt hová exportáljuk? Rühes macskákat Amazóniába, és kapunk értük pirítani való kövér kukacokat, vagy girhes kecskéket az ausztrál őslakóknak, és kapunk értük vagonszámra bumerángot (holott honatyáink már enélkül is ütődöttek), avagy mindkettőt a pigmeusoknak, és kapunk értük sok kőbaltát? Ráadásul (nagy valószínűséggel) elszabadul az infláció. Kevesen emlékeznek Hitler százszázalékosan bevált jóslatára: „Az lehet, hogy Németország nem fogja megnyerni a háborút, az viszont holtbiztos, hogy Anglia el fogja veszíteni!” (Lásd a birodalom széthullását 1945 után.) Nos, az lehet, hogy 1998-ban már nem lesz módomban szavazni, az viszont holtbiztos, hogy a mostani koalíció pártjai sikoltva szánkáznak ki a hatalomból! Akkora nyomort ugyanis nem lehet ma előidézni, aminek árán 1998-ra akár kicsi jólét is előjöhetne. Lehet, hogy Horn Gyula most segíti bele Csurkáékat a hatalomba? Ami az SZDSZ képviselőit illeti, voltak köztük kedvenceim. A kristálytiszta logikájú Hack Pétertől állandóan vártam, látván, hogy a kodifikációban a minuciózus pontosságra tö-rekszik, ugyan mikor rántja elő a példát a m. kir. honvédség szolgálati szabályzatából: „A magyar királyi honvédségi pantallónak két szára van, úgymint: a) JOBB szára, b) BAL szára.” A kutyákok, médiákok, médiumok tárgyalásánál egyre vártam a Haraszti Miklós nevű keresztes vitéztől, miszerint nem lehet csak úgy, átabotában, jutási őrmester módján fogalmazni: „te barom, markold meg a puskát, és húzd meg a ravaszt!” Vártam, hogy TGM (minden anglomániájával együtt) az egyszerű kérdésre: miből állt a régi futball-labda, egyszerű választ ad: van egy bőrpiskótákból varrott külső része, és van egy felfújható gumitömlőből való belső része. Nem került sor a kérdésre, de feltehetőleg filozófiai magasságokba emelte volna a feladatot, és a tárgyat fogalommá finomítva, Kerkápoly Károly tréfájával válaszol: „A külső, aminek külseje van, szintoly belső, mint amilyen külső az a belső, aminek belseje van.” Összefoglalva: bár szép dolog az unoka, ma már nem sajnálom, hogy nem lett, s feltehetőleg nem is lesz hatodik Pete István a családban. „EZEKNEK?” Tisztelettel: PETE ISTVÁN ny. gépészmérnök ■ ■ ■ A SZERKESZTŐSÉG KÖZLEMÉNYE Legutóbbi (1995/13.) számunkban a Surányi György Nemzeti Bank-elnökkel készült interjú intejúalanyunk hozzájárulása nélkül jelent meg. A magnetofonnal rögzített beszélgetés szerkesztett változatát későn juttattuk el hozzá, s csak a lap kinyomtatása után kaptuk meg faxüzenetét, amely szerint nem járul hozzá a közléshez. Hibánk nem menthető, mégis Surányi György elnézését kérjük. Sz. Bíró Zoltán: Az ék és a kalapács c. cikkének (Beszélő, 1995. március 30.) egyik, sajtóhibásan megjelent mondata helyesen így hangzik: „A szovjet korszakból visszamaradt közép-ázsiai uralkodó elit (...) azt még elfogadja, hogy a visszaiszlámosodás során a szovjet periódusban a hétköznapi élet nyilvános világából kitaszított, ám a magánszférát ténylegesen szabályzó iszlám normák és minták ismételten nyilvánossá váljanak, és hogy megszűnjön a korábbi korszak erkölcsi »kettős könyvelése«.'' «EVízió 1997.