Beszélő, 1995. április-július (6. évfolyam, 14-30. szám)
1995-06-08 / 23. szám - BELFÖLD - Solt Ottília: 07 magazin
gyógyírral nem szolgál. Az előző kormány az állami középosztály megalapozásának nemes szándéka jegyében a közalkalmazottakat bizonyos munkajogi védelemben kívánta részesíteni. A törvény szerint közalkalmazott ugyanis akkor menthető föl, ha a munkáltatónál nincs képzettségének megfelelő más munkakör, illetve ha az áthelyezéshez maga az érintett nem járul hozzá. A minisztériumi körlevél ráadásként az intézményekre lőcsölte az egyszeri többletkiadások (értsd elbocsátásokból fakadó végkielégítések, korengedményes nyugdíjak) finanszírozását is. Stratégiai ágazat? A kormány a nehéz gazdasági helyzettel indokolja a döntést. Kétségtelen, hogy Magyarországon a nemzeti össztermék mintegy 7%-át fordítják felsőoktatásra, ami nemzetközi összehasonlításban nem kevés. (L. 2. számú táblázatunkat.) Ez az arány viszont, ami amúgy is egy viszonylag alacsony nemzeti jövedelemre vetítődik, az utóbbi években nem növekedett, ráadásul közben a GDP jelentősen csökkent. Ezzel együtt valóban elmondható, hogy a felsőoktatás, a gazdaság általános visszaeséséhez képest kevésbé sínylette meg eddig a válságos éveket. Ez önmagában persze kevés ahhoz, hogy a felsőoktatást „stratégiai” ágazatnak tekinthessük, amint azt az előző - és a mostani - kormány is szerette hangoztatni. A tud.-tech. forradalom egyik közhelye volt, hogy a fejlődés, a gazdasági felemelkedés kulcstényezője az oktatás fejlesztése. A nemzetközi összehasonlításból kiderül, hogy a ’60-as évektől kezdve szinte minden európai országban, így a keleti blokkban is ugrásszerűen emelkedett a 10 000 lakosra jutó egye BELFÖLD * 1965-ös adat * * Csak az egyetemeken temi és főiskolai hallgatók létszáma. A szocialista tábor, köztük Magyarország is a ’80-as évek elejéig tudott lépést tartani valamennyire ezzel a fejlődéssel, azután jelentős visszaesés következett be (1. 3. táblázat). A gazdasági fejlettség és az összlakossághoz viszonyított hallgatói létszám között a korreláció a ’60-as évek óta számottevően nőtt. (Ennek a korrelációnak az értéke 1960-ban 0,2, 1970-ben 0,38, majd 1985-re 0,75-re növekszik. Csak ez az utóbbi érték mutat releváns, de még így is viszonylag gyengének nevezhető összefüggést.) A fentieket persze árnyaltan kell vizsgálni, hiszen nagyon sok függ az egyes országok induló helyzetétől, azaz attól, hogy a gazdasági fejlettség, az innováció, a polgáriasodás, a kultúra területén milyen hagyományokkal, történelmileg felhalmozott tőkével rendelkeznek, és mennyire kell „elölről” kezdeniük az önépítést. Ezek figyelembevételével elmondható, hogy Magyarországon igenis különösen indokolt lenne az oktatást stratégiai ágazatnak tekinteni. A stratégiai bunkósbot Talán ezért is sugalmazza azt a kormányzat, hogy itt nem egyszerűen kényszerből fakadó költségvetési elvonásról van szó, hanem stratégiai átalakulásról, a pazarló felsőoktatás korszerűsítésének kikényszerítéséről, a normatív támogatásra való történelmi átállás első lépéséről. Való igaz, hogy a rendszerváltás idején számos egyetemen, elsősorban is a Közgázon és az ELTE-n a tanárok egy csoportja átfogó reformintézkedéseket, a tananyag és a tantárgyi struktúra, valamint az oktatási szerkezet modernizálását kezdeményezték. Ez az átalakulás természetesen együtt járt volna bizonyos ideológiai tanszékek felszámolásával, az oktatói kar cseréjével és fiatalításával. Ezek a reformtörekvések, külső támogatás híján az egyetemi lobbyk ellenállásán néhány kisebb jelentőségű változtatástól eltekintve megbuktak. A külső támogatás elmaradásában része volt az egyetemi autonómia ideálja kiteljesedésének, de valószínűleg 1. táblázat 2. táblázat Egy egyetemi-főiskolai oktatóra jutó hallgatók száma 1960 1970 1980 1985 1990 1992 Ausztria 138 9,7 14,3 14,1 13,7 Finnország 9,9 10 13,6** 12,9** 14,5** 15,4** Görögország 37,3 27 11,5 15,3 13,7 n. a. Lengyelország 8,7 9,8 7,9** 6,3** 7,1** 8“ Magyarország 9,7* 6,9 7,3 6,7 5,9 6,6 Nagy-Britannia 9 7,5 n. a. 13 14,6 15,5 Spanyolország 19,8 n. a. 14,7 19,7 18,6 18,5 kioktatás költségei a bruttó nemzeti össztermékhez (GDP) és az állami költségvetéshez (ÁK) viszonyítva (%) 1960 1970 1980 1985 1990 1992 GDP AK GDP AK GDP AK GDP AK GDP AK GDP AK Ausztria 2,9 5,5 4,7 8,1 5,68 5,9 7,9 5,4 7,6 5,8 7,7 Finnország 6* 22,5* 6,3 23,1 5,3 n. a. 5,4 11,8 5,8 11,9 7,4 11,6 Görögország 1,5 n. a. 2,2 9,6 2,2 8,4 2,9 7,5 2,8** 5,6** n. a. n. a. Lengyelország 4,6 8,75 9,7 n. a. n. a. 4,9 12,25 14,6 5,6 14 Magyarország 4,4 8,4 4,5 6,9 4,7 5,2 5,5 6,4 6,1 7,8 7,2 7,7 Nagy-Britannia 4,3 n. a. 5,6 12,9 5,6 13,9 4,9 n. a. 4,9 n. a. 5,2 n. a. Spanyolország 1,3 n. a. 2,4 n. a. 2,6 n.a. 3,3 n. a. 4,4 9,4 4,6 9,3 * 1965-ös adat; ** 1988-as adat BESZÉLŐ, 1995. JÚNIUS 8. 12