Beszélő, 1995. április-július (6. évfolyam, 14-30. szám)

1995-06-08 / 23. szám - BELFÖLD - Solt Ottília: 07 magazin

gyógyírral nem szolgál. Az előző­ kormány az állami középosztály megalapozásának nemes szándéka jegyében a közalkal­mazottakat bizonyos munkajogi védelem­ben kívánta részesíteni. A törvény sze­rint közalkalmazott ugyanis akkor ment­hető föl, ha a munkáltatónál nincs kép­zettségének megfelelő más munkakör, il­letve ha az áthelyezéshez maga az érin­tett nem járul hozzá. A minisztériumi körlevél ráadásként az intézményekre lőcsölte az egyszeri többletkiadások (értsd elbocsátásokból fakadó végkielégítések, korengedményes nyugdíjak) finanszírozását is. Stratégiai ágazat? A kormány a nehéz gazdasági helyzettel indokolja a döntést. Kétségtelen, hogy Magyarországon a nemzeti össztermék mintegy 7%-át fordítják felsőoktatásra, ami nemzetközi összehasonlításban nem kevés. (L. 2. számú táblázatunkat.) Ez az arány viszont, ami amúgy is egy viszony­lag alacsony nemzeti jövedelemre vetítő­­dik, az utóbbi években nem növekedett, ráadásul közben a GDP jelentősen csök­kent. Ezzel együtt valóban elmondható, hogy a felsőoktatás, a gazdaság általános visszaeséséhez képest kevésbé sínylette meg eddig a válságos éveket. Ez önmagá­ban persze kevés ahhoz, hogy a felsőokta­tást „stratégiai” ágazatnak tekinthessük, amint azt az előző - és a mostani - kor­mány is szerette hangoztatni. A tud.-tech. forradalom egyik köz­helye volt, hogy a fejlődés, a gazdasági felemelkedés kulcstényezője az oktatás fejlesztése. A nemzetközi összehasonlí­tásból kiderül, hogy a ’60-as évektől kezdve szinte minden európai országban, így a keleti blokkban is ugrásszerűen emelkedett a 10 000 lakosra jutó egye­ BELFÖLD * 1965-ös adat * * Csak az egyetemeken temi és főiskolai hallgatók létszáma. A szocialista tábor, köztük Magyarország is a ’80-as évek elejéig tudott lépést tar­tani valamennyire ezzel a fejlődéssel, az­után jelentős visszaesés következett be (1. 3. táblázat). A gazdasági fejlettség és az összlakossághoz viszonyított hallgatói létszám között a korreláció a ’60-as évek óta számottevően nőtt. (Ennek a korrelá­ciónak az értéke 1960-ban 0,2, 1970-ben 0,38, majd 1985-re 0,75-re növekszik. Csak ez az utóbbi érték mutat releváns, de még így is viszonylag gyengének ne­vezhető összefüggést.) A fentieket persze árnyaltan kell vizsgálni, hiszen nagyon sok függ az egyes országok induló helyze­tétől, azaz attól, hogy a gazdasági fejlett­ség, az innováció, a polgáriasodás, a kul­túra területén milyen hagyományokkal, történelmileg felhalmozott tőkével rendel­keznek, és mennyire kell „elölről” kezde­niük az önépítést. Ezek figyelembevételé­vel elmondható, hogy Magyarországon igenis különösen indokolt lenne az okta­tást stratégiai ágazatnak tekinteni. A stratégiai bunkósbot Talán ezért is sugalmazza azt a kormány­zat, hogy itt nem egyszerűen kényszerből fakadó költségvetési elvonásról van szó, hanem stratégiai átalakulásról, a pazarló felsőoktatás korszerűsítésének kikénysze­rítéséről, a normatív támogatásra való történelmi átállás első lépéséről. Való igaz, hogy a rendszerváltás idején számos egyetemen, elsősorban is a Közgázon és az ELTE-n a tanárok egy csoportja átfogó reformintézkedéseket, a tananyag és a tantárgyi struktúra, valamint az oktatási szerkezet modernizálását kezdeményez­ték. Ez az átalakulás természetesen együtt járt volna bizonyos ideológiai tan­székek felszámolásával, az oktatói kar cseréjével és fiatalításával. Ezek a re­formtörekvések, külső támogatás híján az egyetemi lobbyk ellenállásán néhány ki­sebb jelentőségű változtatástól eltekintve megbuktak. A külső támogatás elmaradá­sában része volt az egyetemi autonómia ideálja kiteljesedésének, de valószínűleg 1. táblázat 2. táblázat Egy egyetemi-főiskolai oktatóra jutó hallgatók száma 1960 1970 1980 1985 1990 1992 Ausztria 138 9,7 14,3 14,1 13,7 Finnország 9,9 10 13,6** 12,9** 14,5** 15,4** Görögország 37,3 27 11,5 15,3 13,7 n. a. Lengyelország 8,7 9,8 7,9** 6,3** 7,1** 8“ Magyarország 9,7* 6,9 7,3 6,7 5,9 6,6 Nagy-Britannia 9 7,5 n. a. 13 14,6 15,5 Spanyolország 19,8 n. a. 14,7 19,7 18,6 18,5 ki­oktatás költségei a bruttó nemzeti össztermékhez (GDP) és az állami költségvetéshez (ÁK) viszonyítva (%) 1960 1970 1980 1985 1990 1992 GDP AK GDP AK GDP AK GDP AK GDP AK GDP AK Ausztria 2,9 5,5 4,7 8,1 5,68 5,9 7,9 5,4 7,6 5,8 7,7 Finnország 6* 22,5* 6,3 23,1 5,3 n. a. 5,4 11,8 5,8 11,9 7,4 11,6 Görögország 1,5 n. a. 2,2 9,6 2,2 8,4 2,9 7,5 2,8** 5,6** n. a. n. a. Lengyelország 4,6 8,75 9,7 n. a. n. a. 4,9 12,25 14,6 5,6 14 Magyarország 4,4 8,4 4,5 6,9 4,7 5,2 5,5 6,4 6,1 7,8 7,2 7,7 Nagy-Britannia 4,3 n. a. 5,6 12,9 5,6 13,9 4,9 n. a. 4,9 n. a. 5,2 n. a. Spanyolország 1,3 n. a. 2,4 n. a. 2,6 n.a. 3,3 n. a. 4,4 9,4 4,6 9,3 * 1965-ös adat; ** 1988-as adat BESZÉLŐ, 1995. JÚNIUS 8. 12

Next