Beszélő, 1995. április-július (6. évfolyam, 14-30. szám)
1995-07-20 / 29-30. szám - BEFEJEZETT MÚLT - F. Havas Gábor-Solt Ottília: Memorett - A Déri Miksa utca 10. titkos története
BEFEJEZETT MÚLT dolkodni. Szabó Miklós a november 23-i cikkben így ír: „A »rendszerváltó« platform hívei mindenáron szeretnének egy szociáldemokrata szárnyat látni az SZDSZ-ben, hogy a párton belüli harcban jól körvonalazott ellenség(kép) ellen lépjenek fel, és ezzel mentesítsék magukat az MDF-szervilizmus vádja alól. Nem megy a dolog. Szociáldemokrata szárny nincs. (...) Az SZDSZ-ben egyetlen elkülöníthető eszmei áramlat észlelhető, a Beszélő-kör: Solt Ottilia, Iványi Gábor, Kőszeg Ferenc, Havas Gábor polgárjogi irányzata. (Semmi köze a szociáldemokráciához: ha valamihez, akkor bizonyos nyugati alternatív törekvésekhez, de sokkal inkább a térség korábbi ellenzéki polgárjogi mozgalmaihoz: a Chartához, a KOR-hoz.) A vezetés többi része eszmeileg mindig egyetértett ezzel a polgárjogi orientációval, csupán esetenként taktikai kérdésként merült fel, hogy mennyire vállalhatja ezt a törekvést az SZDSZ, nem fenyegeti-e elszigetelődés veszélyével.” Semmi baja tehát a Beszélőkor politikai eszméivel, szerinte az SZDSZ-vezetésnek sincs. S tényleg. Tán kimutatható bárminemű távolság a Szabadelvű Kör Platformja és a Beszélő 1990-91-es (de 1994-es, ’95-ös) vonala között? Például (mivel Szabó Miklós egész szövegét mégsem közölhetjük): ,A gazdasági ésszerűség és az ebből fakadó gazdagság hívei vagyunk, nem a gazdagok pártja. Őket más pártok képviselik. Az államtúltengés elleni harcunk elsősorban a diktatúraveszélyes hatalmi állam ellen irányul. A rendőrállam maradványainak felszámolását kívánjuk...” A Szabadelvű Kör szervezésébe a Beszélő-szerkesztőket mégsem óhajtotta bevonni senki. (A jó Iványi Gábort, aki ugyan a „körhöz” tartozik, de nem szerkesztő - őt igen.) Tölgyessy ügyvivője Dornbach is, nemcsak Solt. Dornbachot mégis bevonták. Akárhogy osztjuk-szorozzuk, a beszélésök kihagyását nem a Magyar Bálint-féle platform nyílt politikai eszméihez való viszony, valami nyílt stratégiai szembenállás, magyarázza, hanem valami más. A személyes lojalitás számonkérése? Leszámolás? Ki kell minket szorítani a párt- és a politikai élet perifériájára? Netán a platform elvi nyilatkozata elhallgat szemérmesen valami lényegest? Politikai szándékot? Mindennek a Szabadelvű Platform, illetve a Konzervatív Platformmal való Liberális Koalíció dicsőséges, ám Tölgyessy sikeres kipenderítése után nyomban feledésbe merült működése során több mint elég további felét tapasztalhattuk. (Elég különös, hogy a Narancs-beli A Mérleg utca nyelve című titkos SZDSZ-történetben a platformokról egy árva szó sem esik!) De térjünk vissza Szabó Miklós szövegének történetére. Az ügyvivői értekezlet után Solt a Beszélőbe ment. Addigra már odatelefonáltak a Magyar Bálintnál gyülekezők. Dornbach hamarább ért oda mint Solt a szerkesztőségbe. Azonnal vegyük ki az ellopott szöveget a lapból. Aztán küldöttség érkezett: Wekler Ferenc, Dornbach és Iványi Gábor. - Értsétek meg, nem lehet, már csak a kész lapot tarthatjuk vissza. Vagy negyedmillió forint veszteség! - Egyszerűen hihetetlen volt, hogy régi barátaink, akikkel persze mind Kőszegnek, mind Havasnak, mind Soltnak számos éles vitája volt az évek folyamán - mélységesen meg vannak győződve róla, hogy a platformjuk alapdokumentumát hidegvérűen ellopták. Keresztkérdések következtek, mint egy rendőrségi vallatáson. (Szegény Iványi nem rendőrködött, alighanem villámhárítónak hozták. Magyarázta is türelmesen, hogy nem történt semmi tragédia.) Az alakuló platform végül telefonon üzent: kifizetik a veszteséget, tartsuk vissza a lapot. Nem tettük meg. Nem tartottuk a szöveg közlését olyan jelentősnek. Azt hittük, mi is eldönthetjük, mi jelentős, és mi nem. A liliomtiprott Beszélő 1992 júliusában Kőszeg Ferenc a Beszélő hasábjain reagált Tamás Gáspár Miklós HVG-beli cikkére (Tapsoljunk Gazsinak, 1992. július 11.). Némi elégtétellel állapította meg, hogy „az ellenzéki koalíció rövid életű ábrándja egyelőre” TGM szerint is szertefoszlott. A megelőző hónapok szélsőjobbos megnyilvánulásai, a kormánykoalíció ezzel kapcsolatos enyhén szólva is kétértelmű magatartása és „Horthy-nosztalgiázása” a szoclib értelmiség nem elhanyagolható részében azt a meggyőződést erősítette, hogy itt a szélsőjobboldali veszély. Megállításához minél szélesebb ellenzéki összefogásra van szükség, amelyben feltétlenül helye van a pártállami múltjától megszabadult MSZP-nek. Ezt szolgálta a Demokratikus Charta, amely így az MSZP morális rehabilitálásának a terepévé vált. Ezzel a stratégiával nem mindenki értett egyet a liberális táborban. Voltak, akik a Tellér Gyula által felvázolt háromosztatú politikai erőtérben gondolkodtak, mondván, hogy a piacgazdaság kiépítésében érdekelt polgári erőknek kell összefogniuk mind a Kádár rendszerből örökölt „megalvadt struktúrák”-at fenntartó későkádárista politikai erőkkel, mind a jobboldali konzervativizmussal szemben. Ez a koncepció feltételezte a beszélő viszony fenntartását a kormánykoalíció mérsékelt erőivel és a távolságtartást az MSZP-vel, ahol erős pozíciókkal rendelkeztek az „alvadt struktúrák”. A két stratégia képviselői összecsaptak már a Tölgyessy Péter elnökké választását megelőző vitákban is. A Vannak kiutak című közös írásunkban mi is lehetségesnek mutattuk be a rendszerváltó erők összefogását. Ezért üdvözölte fél évvel később nem titkolt örömmel Kőszeg TGM-cikkét, mert benne a maga álláspontjának az utólagos igazolását látta. Ezért idézte olyan kéjesen TGM véleményét, miszerint „némely szocialisták egyre agresszívabban követelik, hogy a liberálisok parírozzanak az MSZOSZ-kérdésben. Hogy a Demokratikus Chartát egyes szóvivői afféle antifasiszta népfrontnak fogják fel, amelyben csakis a szocialistáké lehet a vezető szerep”. És azt kérdezte meg némi éllel, hogy akkor mi is volt a baj Tölgyessy Péterrel, Tellér Gyulával és mindazokkal, akik ellen néhány hónappal korábban hasonló szellemű megnyilatkozásaik miatt az akkori SZDSZ-vezetés, a későbbi Liberális Koalíció és az BESZÉLŐ, 1995. JÚLIUS 20.