Beszélő, 1996. március-június (3. folyam, 1. évfolyam, 1-4. szám)
1996. május / 3. szám - BEFEJEZETLEN JELEN - Pártos Géza: "A csoda bennünk volt" - Beszélgetés Pártos Gézával
Magyarországon az én színésznőm nem volt már gyerek, amikor Júliát játszotta, de számomra és a közönség számára ő volt a legfiatalabb. Ő értette legjobban, mi az, először szerelmesnek lenni, először kapni egy csókot, hogy váltódik meg bennünk a világ. A magyar Júliámat senki se szárnyalta túl. Tolnay Klárit. Tolnay Klárit. Csoda volt a Júliában, és ma is egy csoda, ha játszani látom. Igen, emlékszem rá, te is meg Horvai Pista is halálosan szerelmesek voltatok Tolnay Kláriba meg Darvas Ivánba. Ivánra jó ideig féltékeny is voltam. Jaj, ismered Bárdy Gyurinak a mókáját? Szereposztás a ROMEO ÉS JÚLIÁ-hoz, nem ismered? Nem, mondjad! A színház vezetősége tárgyalja a szereposztást. Ki legyen Romeo? Hát ugye Darvas Iván, természetesen, mondom én. Ki legyen Capulet? Hát Darvas Iván, mert őbenne annyi az érettség, mondom én. És ki legyen Tybalt? Hát Darvas Iván, feltétlenül, mert olyan férfias. Na jó. És ki legyen Júlia? Hát Darvas Iván, mondom én. Megőrültél? Kérlek, mondom én, Ivánban annyi nőies báj van. Ez jó. Ivánnak most nagy sikerei vannak, tudsz róla? Ivánnak? Igen. Garassal játsszák A FURCSA PAR-t. De különösen nagy sikerük volt, méghozzá közönségsikerük is a GODOT-ban, amelyet Iván rendezett Azt hallottam, Géza, hogy most itt Pesten mesterkurzust csinálsz valakiknek. Igen, mesterkurzust, lehet így is nevezni. Most éppen a Kolibri társulatának, azelőtt pedig jöhetett minden színházból, aki akart. Érdekelne, hogy vajon mit tanítasz. Tudod, remek színészeink vannak, de úgy veszem észre, őket egészen más dolgok érdeklik, mint annak idején például engem. Miklós, mindenkit az egyéniségének megfelelő dolgok érdekelnek. Azt tudod, hogy egykori növendékeid ma is úgy emlegetnek téged, mint a legcsodálatosabb tanárjukat? A csoda bennük volt. Ha csináltam valami jót, hát annyit, hogy nem tettem tönkre ezt a csodát. Valószínűleg felhívtad a figyelmüket arra, hogy van csoda. Annak idején benn voltam nálad egy-két órán, nagyon élveztem. Te próbálgattál valamit, ami más volt, mint a többi tanár módszere, de aztán abbahagytad, mert a tanári karnak ez nem tetszett, és a növendékeid vizsgáját ez megnehezítette, igaz? Igen, emlékszem. Akkoriban a Sztanyiszlavszkij-módszert úgy kezelték, mint a bibliát, és bármilyen más megközelítés szentségtörésnek tűnt. Pedig egy rendezőnek minden színész számára más megközelítést kell kitalálnia. Még az ordítozás is célszerű lehet. Viccesen azt szoktam mondani, hogy helyes, írd be a naptáradba, hogy premier előtt három héttel ordítozni fogsz, helyes, ne felejts el ordítozni vagy negyedórát. De vigyázz, mert később már nem szabad, két héttel a bemutató előtt már nem szabad. Vagy ha igen, akkor is lehetőleg pénteken, mert akkor utána jön a víkend... Nádasdy Kálmánról hallottam, hogy az Operában egyszer egy nyilvános főpróba előtti napon összehívta a szólistákat, a kóristákat, a műszakot, mindenkit, és beszédet tartott nekik. Barátaim, ne haragudjatok, mondta, én itt, ezzel az előadással megbuktam, én ezt a darabot nem tudtam megrendezni, kétségbe vagyok esve, nem tudom, mi lesz holnap, nincs más reményem, csak az, hogy ti majd valahogy kihúztok a bajból, kérlek, segítsetek rajtam. Ezzel úgy meghatotta a társulatot, úgy fellelkesítette őket, hogy másnap úgy dolgoztak, mint az istenek. Gyönyörű! Én nagyon sokat tanultam Kálmántól. Most Izraelben miket csinálsz a növendékeiddel? Például van egy gyakorlatunk, amelyben a fiú az Ádám, a lány pedig Éva. A többi nyolc növendék pedig, azok az erdő fái, ők az erdő, beállnak mint fák. De azt kérem tőlük, hogy ne azt