Beszélő, 1997. január-június (3. folyam, 2. évfolyam, 1-6. szám)
1997. június / 6. szám - KULTÚRA - Angyalosi Gergely - Bán Zoltán András - Németh Gábor - Radnóti Sándor: Irodalmi kvartett Kertész Imre Valaki más című könyvéről
IRODALMI KVARTETT Kertész Imre Valaki más című könyvéről beszélget Angyalosi Gergely, Bán Zoltán András, Németh Gábor és Radnóti Sándor Németh Gábor: Egy könyvheti újdonságról fogunk beszélgetni, Kertész Imre Valaki más című művéről. Gondolom, legegyszerűbben talán azt lehetne mondani, és ez valószínűleg a legfelszínesebb megállapítás is, hogy a könyv nagyjából a Gályanapló című Kertész-kötet folytatásának látszik. Tehát napló, műhelynapló, útinapló, feljegyzések, írott fényképek sorozata. Vitára bocsátom ezt az állítást. Bán Zoltán András: Nagyon fontos az alcím, ami úgy szól, hogy A változás krónikája. Szerintem ez több mindent jelent. Először is jelenti a rendszerváltozást. A könyv többnyire a ’89 utáni eseményekről is szól. Ugyanakkor jelenti a változást Kertész Imre életében és Kertész Imre pályáján. Ez a változás röviden úgy foglalható össze, hogy Kertész Imre előbb sikertelen, majd sikeres magyar íróból mára világhírű, de legalábbis európai hírű író lett. Ez nyilvánvalóan óriási változást jelent a pályán. Kertész Imre, mint tudjuk, ma az egyik legsikeresebb szerző német nyelvterületen. Ennek a változásnak az érzékeléséről is szól ez a könyv. A későn jött, sok tekintetben váratlan siker probléma lett Kertész számára, úgy érzem. Ez természetesen összefügg a könyv egyik legfontosabb szólamával, az identitás kérdésével. Röviden így értelmezném az alcímet. Angyalosi Gergely: Az európai hírnév beköszöntése furcsa mód fordított arányosságban van annak a beszélőnek az identitástudatával, akit megismerünk ebben a könyvben. Minél egyértelműbb az elismertség, a kötet beszélője annál jobban úgy érzi, hogy kiürült, egyre kevesebb köze van önmagához, egyre kevésbé tudja, hogy ő kicsoda, hogy valóban megfelel-e annak a névnek, amelyen őt a külvilág megnevezi. Nagyon erőteljesen keresi a helyét a világban, és számomra úgy tűnik, hogy nem találja. Egyre kevésbé találja meg. Az én felfogásom szerint ez a szcenírozása ennek a beszédhelyzetnek, ezt kellene a szövegnek számomra mint olvasó számára elfogadhatóvá, átélhetővé, sőt katartikussá tennie. Annyit előrebocsátok, hogy ez a katarzis nálam nem következett be. Radnóti Sándor: Azt hiszem, hogy érdemes volna visszatérni a műfaj kérdésére, és azon gondolkodni, hogy vajon a Valaki más a főművek közé várja-e a besorolást, vagy pedig az írói műhelynek vagy írói világnak a mellékterméke. Én az utóbbi mellett vagyok. Krónika ez, amely egy megadott, az író és a mi magunk számára is valóban rendkívül jelentős életszakasz feljegyzéseit tartalmazza. Ezek a feljegyzések néha filozófiai, néha írói jellegűek, néha morális problémákat vetnek fel, néha az életrajzzal kapcsolatosak. Ezek egy része a Kertész számára két alapvetően fontos író világára emlékeztethetik az olvasót, Thomas Mannra és Kafkára. A nagyon becses lipcsei betét egyértelműen Kafkát idézi. N. G.: Kérdés, hogy az említett identitásprobléma mennyire áll a centrumában ennek a történetnek. Én azt látom, mintha párhuzamos beszédekről lenne szó. Ott van például a dialógus a beszélő és egy K. I. nevű író között. Nincs igazi konfliktus kettőjük között. A. G.: Én is úgy látom, hogy az identitásprobléma jelenti a könyv központi kérdését. Egyetértek Sándorral abban, hogy a legfőbb irodalmi minták Kafka és Thomas Mann. De ebben az igen erősen megszerkesztett szövegben nyoma sincs annak a - hogy úgy mondjam - lezserségnek, amellyel például Thomas Mann a naplójában a saját bélműködéséről ír párhuzamosan a világháború bizonyos eseményeivel. Számára a két dolog összemérhetősége nem volt probléma. Thomas Mann valószínűleg kevésbé akarta megszerkeszteni a naplószövegét, mint Kertész Imre a sajátját. Itt kizárólag olyan epizódok, villanások vannak, amelyek alárendelhetők ennek az identitás-