Beszélő, 1997. július-december (3. folyam, 2. évfolyam, 7-12. szám)
1997. október / 10. szám - KULTÚRA - Farkas Zsolt: Chat Room
ni iránta. Természetesen elhallgatott. (Volt néhány lány is a szobában.) Megint elfelejtették. 10 perc múlva..., de nem folytatom, (nem) biztos, hogy Isten Aldja lenne a történet hőse. Mindenesetre dekonstruálódott a (meta)fizika a szobában. Az amerikai néppel tulajdonképpen az a baj, hogy vagy túl kevésszer felszínesek, vagy túl komolyak. És velem mi a baj. Nem tarthatatlan általánosítás-e ez. Mi. Hát ez a „velem”. Egy 15 éves lány egy tinizenekarra akar rábeszélni. Mindent megígérek neki. Azért megkérdezi, én milyen zenét szeretek. Mondom, Nirvana, Eric Satie, Schubert, Szörényi Levente. Mondja, ebből csak a Nirvánát ismeri. Közben IM-el nekem egy csávó, valami Harvard screen-nevű, és teljesen odavan, beszélgetni akar a komolyzenéről, komolyan, ezzel a névvel, végre egy komoly ember, ő is ismeri Eric Satie-t. Mondom neki, miért nem beszélgetünk a szobában, osztott figyelmem van. De mit akarok attól az üres kis csirkétől. Ha visszajössz a szobába, bemutatom neked, és ki fog derülni, hogy a legradikálisabb filozófus. Nem hiszi. (A történelmi hűséghez tartozik, hogy fél óra múlva arra lettem figyelmes, hogy Harvard udvarol az „üres kis csirkének”.) Egyszer hagytam magam bevinni egy private roomba, egy magát bi-nek mondó júzerrel. Azzal kezdte, hogy hány inches a faszom. És hogy hány font vagyok. Nem tudom, ki hogy van vele, én képtelen vagyok ráállni az angolszász mértékegységekre. Mialatt bőszen osztottam-szoroztam, megkérdezte, hogy „May I stick your cock”, mondom neki: „Please”, aztán megadtam neki fáradságos számolásaim eredményét, ez egy kissé kibillentette, de azért kisvártatva megkért, hogy „Would you please stick your royal ezt a jelzőt használta, pedig szerintem jól számoltam át - click into my ass”, mire szintén a fenti egyszerű felelettel éltem, majd azt mondta „How hard it is”, mire mondtam neki, hogy „Not really, this dirty writing somehow doesn’t work in a language which is not your native one”, mire szó nélkül lelépett, így esett a kutyavásár Budán. Aztán állandóan jönnek a kalózok. Időről időre befutnak olyasféle üzenetek, látszólag az AOL Staff nevében, hogy a szerver rendszerhibája (vagy valami hasonló) következtében adjam meg a screen nevemet és a passwordömet. (Ezzel nyilván az én kontómra tudnak belogolni.) Amikor az első ilyen IM-et kaptam, gondolkodás nélkül beírtam a korrekt választ, ám a következő pillanatban leesett, hogy biza nem kellett volna. („Stirlitz tudta, hogy tévedett.”) Gyorsan megnéztem a helpeket, és elég gyorsan megtudtam, minthogy minden lehetséges felületre ki van írva, csak addig nem vettem észre, hogy az AOL Staff soha, semmilyen körülmények között nem kéri a személyes informat online, és ha mégis elkövetted, azonnal változtasd meg nevedet, passwordödet, élted, a régit teljesen kitörli a rendszer, ill. csak annyira jegyzi meg, hogy azt (egy évig) senkinek nem lehet használni. Azután, ha ilyen üzenetet kaptam, csak annyit válaszoltam, „motherfucker report you”, merthogy van egy ilyen részleg, ahol feljelentheted a különböző típusú vájdótöröket, AOL-KGB, persze (Moral) kommunista múltamból adódóan nem igazán csempionáltam ezt a műfajt, de igazi senki válasz. Gyakran mire begépeltem, a vájolétör már nem is volt online. Riszki biznisz, gyorsan kell cselekedni. Hogy a virtuálisban nem lehet megsimogatni, megcsókolni, meg..., meg egyebeket, ezt mondják. Mit mondjunk ezeknek. Egyébként ez pragmatikus fajta, vagy milyen? Romantikus? Mi az, hogy fajta. Mondjuk, ha pragmatikus, azt lehet mondani, mondd a szempontjaidat, ennél jobb hely nincs a randi megszervezésére, a tökéletes nő/férfi kiválasztására. Tehát New Yorkban vagy, férfi, és max. egy hét múlva olyan nővel akarsz találkozni, aki 30 év alatti, New York-i, él-hal Foucault és Dosztojevszkij munkásságáért, és mivel nem szereted a zsákbamacskát, előzőleg teljes alakú JPEG image-et küld magáról, és a Frick múzeum átriumában a szökőkút mellett szeret üldögélni, akkor nincs más teendőd, mint belevetni magad a több tízmilliós AOL profile adatbázisába a kitűnően megalkotott, komoly precizírozásokra képes search engine-nel, és egy perc alatt rá(juk)bukkansz. Ha nem, akkor nincs is ilyen nő. Kicsit lejjebb kell szállnod, misimókus. Néhány kritériumot visszavenni. Hát nem azt mondtad, hogy pragmatikus vagy? Ha meg romantikus, akkor kapcsold ki a gépet. Egy idő után úgyis rájössz, hogy tévedtél. Visszakapcsolod, belogolsz, és rákattintasz a „People Connection” ikonra. Jelenlét-metafizika. Hogy szeretkezel-e és hogyan, hányszor, hánnyal, mennyi ideig, gyakorisággal, hogy érzed-e azt az érzést, amikor találkozik a tekintetetek, vagy amikor a La Lanternában véletlenül összért a térdetek az asztal alatt, hogy könnybe lábad-e a szemed a boldogságtól egyszerűen azon, hogy létezik és te szeretheted, és itt van, és hozzád beszél, és nem is tudja, milyen drága kincs - abban téged nem fog megakadályozni semmilyen technikai innová ció, informational superhighway, agyonmediatizált nemline áris virtualitás, a létfeledettség világéjszakája, de nem erőszak, ha úgy érzed, hogy minden szar, ne menj a chat roomba se. DottiDotti@aol.com 127