Beszélő, 1997. július-december (3. folyam, 2. évfolyam, 7-12. szám)
1997. november / 11. szám - BESZÉLŐ ÉVEK 1966 - Czeizel Endre: Infecundin '68
irodalom”, ám ekkor szinte szükségszerű, hogy az írásokat a mérhetetlen mennyiségű hazugság vagy elhallgatás szervezi egésszé. (Vészi Endre: Füstszagúak című elbeszélése a legjobb példa erre. Film lett ebből is, akár Galambos Lajos szikár giccséből: Görög történet) De hát hogyan is lehetett volna a Kádár-szisztémában másról, mint az álvalóságról beszélni? Aki megkísérelte, előbb-utóbb menthetetlenül térdig gázolt a hazugságban, így születtek a „jobbító” indulatú művek. „A legrosszabb szocializmus is jobb, mint a legjobb kapitalizmus” - ez a próza akarva-akaratlan Lukács rossz emlékű mondását illusztrálja többnyire. A diktatúrában minden hivatalos művészet ideologikus. És a diktatúrában alkotók realizmusának megoldhatatlan kérdése: hogyan ábrázolhatja az irodalom a valóságot, ha egy bizonyos határon túl megtiltják neki? Bonyolítja a kérdést, hogy talán még a nagy Aczél György sem tudta, hol a határ. (A jobbak, mint Simonffy András, talán ezért tájékozódtak az allegorikus-parabolisztikus ábrázolás felé.) Rákosy Gergely novellája (Gombó kinn van) fiatalkorúként börtönbe került hőseinek értékszemléletében a rendőrök, smasszerek még mindig elfogadhatóbbak, mint az élősdi kispolgárok, a „gombok”. Ez jóhiszemű, de alapjaiban mégis hazug gondolkodás. A legaljasabb szemléletű szöveget természetesen Moldova György produkálta az aszódi fiatalkorúakat fogva tartó intézetről szóló riportjában (A tetovált kereszt), szerzőnk már igen korán kezdte a cigányozást; értékhierarchiájának csúcsán már ekkor is a vagány áll, legyen az smasszer vagy fiatalkorú bűnöző: az a „fasza gyerek”, akinek sikerül átvágnia a másikat. A leggyomorforgatóbb szövege egy „dilis lányról” szól, „aki ahányszor megszökött, mindig tele hassal jött vissza. Megunták az ügyet, és az egyik műtétnél miskárolták a leányzót.” Moldova - szokásához híven - ezúttal is írói kommentár nélkül beszélteti szereplőjét, de az intonációból, kontextusból, szituációból nyilvánvaló, hogy ő maga is jó heccnek tartja az ügy ilyetén elintézését. De Moldova kirívó eset, a többi rossz író szemlélete nem ilyen végtelenül lezüllött. Mindössze kis tehetségű emberekről van szó, akik a mecénás államtól túl nagy lehetőséget és példányszámot kaptak a publikálásra. Az 1968-as SZOT-díjasok: Czine Mihály és Urbán Ernő. József Attila-díjat kapott: Benjámin László, Gyurkó László, Kahána Mózes, Keresztury Dezső, Molnár Géza (I. fokozat); Mocsár Gábor (II. fokozat); Raffai Sarolta (III. fokozat). Czeizel Endre INFECUNDIN ’68 Magyarországon 1968-ban jelentős késéssel vezették be a fogamzásgátló tablettákat. A fogamzásgátlás történetében 1955 jelentette a fordulópontot. A „tabletták” atyja, Pincus ekkor igazolta a hormonális fogamzásgátlás hatékonyságát. Mindaddig csak a természetes módszerek (megszakított érintkezés, „kimosakodás”, naptármódszer), a mechanikus módszerek (gumi óvszer, pesszárium) és az ondósejt-elölő hüvelygolyók álltak rendelkezésre hazánkban is. Ezek hatásfoka azonban messze elmaradt a kívánatostól. A gumi óvszer és a pesszárium népszerűségét nagyban rontotta, hogy a szeretkezés során kellett alkalmazásni őket. Ilyenkor az izgalom keltette figyelmetlenség, ügyetlenség, fiataloknál a tapasztalatlanság alkalmazási hibákat is okozhat. A hormonális fogamzásgátlás bevezetése az egyének-párok születéskorlátozási céljának megvalósíthatósága mellett társadalmilag is igen jelentős. Segíthet megfékezni a Föld túlnépesedését, ami az emberiség jövőjét fenyegeti. Ezen túl alapvető feltétele a nők társadalmi egyenjogúságának és egészségvédelmének (gondolok például az abortuszok rövid és hosszú távú szövődményeire). A „klasszikus” tabletták két összetevőből álltak: a sárgatest komponens lényegében a fogamzásgátlást, a tüszőhormon pedig a ciklusos, általában 21 napos szedés mellett a szünetben jelentkező „megvonásos” vérzést biztosította. A fogamzásgátló tabletták fogadtatása a volt szocialista országokban a „szokásos” volt. Hiszen mindent, amit a másik világhatalom fedezett fel és vezetett be, ellenszenvesnek találtak. Emellett az autokratikus vezetők tudatában a hatalom a népességszámmal is szoros kapcsolatban állt, így a születéskorlátozást, beleértve az abortuszt is sokáig tiltották. Már csak azért is, mert folyamatosan készültek a III. világháborúra. Nem véletlen tehát, hogy Magyarországon az abortusz liberalizálására éppen 1956-ban került sor. A politikailag motivált döntések meghozatalakor azonban a szakmai szempontok gyakorta háttérbe szorulnak, így a terhességmegszakítások Kik ezek? 101