Beszélő, 1998. január-március (3. folyam, 3. évfolyam, 1-3. szám)
1998. január / 1. szám - BESZÉLŐ ÉVEK 1970 - Bodor Pál: A Kriterion éve avagy hogy jelenhetett meg 1970-ben Kallós Zoltán Csángó balladáskönyve Romániában?
nyelvészeti kiadványoknak is, az elsőkötetesek Forrás sorozata pedig eléri az évi 12-13 kötetnyit (folyóirattá akartuk szervezni), s a kiadó valóságos offenzívába kezd az erdélyi magyar regényért. Majd egyszer kitűnik, milyen ösztökélő szerepe volt abban, hogy elkészült s megjelent Bálint Tibor Zokogó majom, Sütő András Anyám könnyű álmot ígér című műve és sok más kitűnő regény. A kiadó 1968-as tervében már 22 eredeti, új erdélyi magyar regény szerepel. Kallós Zoltán balladáskönyve is ott ékeskedett már a tervben. A kézirat - irkákba ceruzával rótt szövegek formájában - a hatvanas évek második felében került az Irodalmi Könyvkiadó főszerkesztőjének asztalára. Csodálatos értékű nyersanyag volt ez, ősi újdonság, szakemberek szerint talán a leggazdagabb újonnan feltárt európai balladagyűjtemény. Egyetlen szó magyarázat, elemzés, értékelés, előszó, utószó nélkül - példátlan szellemi vagyon. Mintha egy halált megvető bátorságé, plajbász alakú magnetofon járta volna be a moldvai csángók házait. Szakember kellett, aki hátteret, szerkezetet, magyarázatot is ad. Szakember? Nem! Tudós kellett. Szorongva fordult a kiadó ismét Szabó T. Attilához. Tudtuk, s nemcsak gyönyörű (s nagy politikai botrányt kavart) virágének-gyűjteménye, a Haja, haja, virágom miatt: ha vállalja, semmi okunk bárminő szakmai aggályra, legfeljebb politikaira - a csángó balladáskönyv nemcsak pompás gyűjtés, de remek könyv is lesz. S így történt. Nem volt könnyű rábeszélni Szabó T. Attilát. Nem mintha nem mérte volna fel Kallós munkájának páratlan értékét, hanem azért, mert (azt hiszem, örökké) a halál küszöbén érezte magát, s minden erejével a kiadó vállalta Oklevélszótár szerkesztését igyekezett előbbre vinni, a választott munkaközösséget „betanítani”. Tudta, a szótár kiadása, amit egy-két évvel előbb még csak nem is remélt, legjobb esetben is legfennebb elindulhat, a sorozat végét ő már nem érheti meg. Takarékoskodott tehát erejével. A csángó balladáknak azonban nem tudott ellenállni. A másik nagy szerencse: a kiadó remekül választott szerkesztőt Dávid Gyula személyében. Persze, Kallós Zoltán nélkül nincs ez a gyűjtés - de Szabó T. Attila és Dávid Gyula nélkül nincs ez a könyv. A gyűjtés irkái tán a Securitate páncélszekrényében porosodtak volna ítéletnapig, vagy valamelyik, ugyancsak a titkosszolgálat ellenőrizte levéltárban. Vagy a szemétben. Lett volna könyv belőle? Érdemes lenne kideríteni, mit köszönhet e mű a szerkesztőnek, és mit a tudósnak. Kallós Zoltán neve méltán ragyogott valamennyi kiadás homlokán. A bibliográfiák Szabó T. Attilát még megemlítik, Dávid Gyulát viszont, aki sokévi, ártatlanul elszenvedett börtönnel a háta mögött, jóságos türelmével, tudományos szerzői és szerkesztői alaposságával, a mai romániai magyar közélet és művelődés egyik legjelesebb s kiegyensúlyozottabb vezető alakjaként még az 1996-os Ki kicsodába sem került bele - mintha még azok sem tanulnák meg kellőképpen a nevét, akiknek valóban érzelmi létkérdés a határainkon túli magyarság (például irodalmi) sorsa. Pedig a Dávid Gyula-szerű, ritka emberek megismerése nélkül sosem értjük meg, hogyan bukkanhattak fel nyilvánosan, fogalmazódhattak meg közismerten eretnek értékek is abban a diktatúrában? Miért láthattak napvilágot a hatalom fő érdekeivel szembeszegülő gondolatok? Hogyan intézményesültek? Ki és mi működtette azt az asztalok-státusok-telefonoktitkárnők s költségvetés nélküli, nem létező, láthatatlan, óriás Erdélyi Magyar Nyelvtörténeti Intézetet, amely nélkül nincs oklevélszótár? Hogyan szereztük meg az akkor már legalább egy évtizede az illetékes román akadémiai kiadó páncélszekrényébe szigorúan bezárt csángó nyelvjárások atlasztát, miképp kísérleteztük ki, hogy az első, Romániába érkezett rotaprintgépen (s nyomdabetű-virágú írógép használatának beiktatásával) elkészíthető-e, kiadható-e, miképp szereztünk, végeredményben nem hivatalos úton, a világ mintegy 200 érdekelt nyelvtudományi tanszékétől, intézetétől stb. „keményvalutás” rendelést rá - szerencsére, végül a mű más úton-módon megjelent Budapesten... Az Irodalmi Kiadó magyar osztályának kolozsvári és bukaresti szerkesztőségében igazából 1967-68-69-ben erélyes profilbővítéssel, a címek számának és a példányszámnak a növelésével a titkon remélt tervezett önálló nemzetiségi kiadó megteremtésének előkészítése zajlott le. Elegendő ennek szellemi „ellenőrzéséhez” a tervekben és katalógusokban bekövetkezett változásokat nyomon követni.