Beszélő, 1998. január-március (3. folyam, 3. évfolyam, 1-3. szám)

1998. január / 1. szám - BESZÉLŐ ÉVEK 1970 - Bodor Pál: A Kriterion éve avagy hogy jelenhetett meg 1970-ben Kallós Zoltán Csángó balladáskönyve Romániában?

nyelvészeti kiadványoknak is, az elsőkötetesek Forrás soroza­ta pedig eléri az évi 12-13 kötetnyit (folyóirattá akartuk szer­vezni), s a kiadó valóságos offenzívába kezd az erdélyi magyar regényért. Majd egyszer kitűnik, milyen ösztökélő szerepe volt abban, hogy elkészült s megjelent Bálint Tibor Zokogó majom, Sütő András Anyám könnyű álmot ígér című műve­­ és sok más kitűnő regény. A kiadó 1968-as tervében már 22 ere­deti, új erdélyi magyar regény szerepel. Kallós Zoltán balladáskönyve is ott ékeskedett már a tervben. A kézirat - irkákba ceruzával rótt szövegek formájában - a hatvanas évek második felében került az Irodalmi Könyvki­adó főszerkesztőjének asztalára. Csodálatos értékű nyers­anyag volt ez, ősi újdonság, szakemberek szerint talán a leg­gazdagabb újonnan feltárt európai balladagyűjtemény. Egyetlen szó magyarázat, elemzés, értékelés, előszó, utószó nélkül - példátlan szellemi vagyon. Mintha egy halált megv­ető bátorságé, plajbász alakú magnetofon járta volna be a moldvai csángók házait. Szakember kellett, aki hátteret, szerkezetet, magyaráza­tot is ad. Szakember? Nem! Tudós kellett. Szorongva fordult a kiadó ismét Szabó T. Attilához. Tudtuk, s nemcsak gyönyö­rű (s nagy politikai botrányt kavart) virágének-gyűjteménye, a Haja, haja, virágom miatt: ha vállalja, semmi okunk bárminő szakmai aggályra, legfeljebb politikaira - a csángó balladás­­könyv nemcsak pompás gyűjtés, de remek könyv is lesz. S így történt. Nem volt könnyű rábeszélni Szabó T. Attilát. Nem mintha nem mérte volna fel Kallós munkájának páratlan érté­két, hanem azért, mert (azt hiszem, örökké) a halál küszöbén érezte magát, s minden erejével a kiadó vállalta Oklevélszótár szerkesztését igyekezett előbbre vinni, a választott munkakö­zösséget „betanítani”. Tudta, a szótár kiadása, amit egy-két évvel előbb még csak nem is remélt, legjobb esetben is leg­­fennebb elindulhat, a sorozat végét ő már nem érheti meg. Takarékoskodott tehát erejével. A csángó balladáknak azon­ban nem tudott ellenállni. A másik nagy szerencse: a kiadó remekül választott szer­kesztőt Dávid Gyula személyében. Persze, Kallós Zoltán nélkül nincs ez a gyűjtés - de Szabó T. Attila és Dávid Gyula nélkül nincs ez a könyv. A gyűjtés ir­kái tán a Securitate páncélszekrényében porosodtak volna íté­letnapig, vagy valamelyik, ugyancsak a titkosszolgálat ellen­őrizte levéltárban. Vagy a szemétben. Lett volna könyv belőle? Érdemes lenne kideríteni, mit köszönhet e mű a szer­kesztőnek, és mit a tudósnak. Kallós Zoltán neve méltán ra­gyog­ott valamennyi kiadás homlokán. A bibliográfiák Szabó T. Attilát még megemlítik, Dávid Gyulát viszont, aki sokévi, ártatlanul elszenvedett börtönnel a háta mögött, jóságos tü­relmével, tudományos szerzői és szerkesztői alaposságával, a mai romániai magyar közélet és művelődés egyik legjelesebb s kiegyensúlyozottabb vezető alakjaként még az 1996-os Ki kicsodába sem került bele - mintha még azok sem tanulnák meg kellőképpen a nevét, akiknek valóban érzelmi létkérdés a határainkon túli magyarság (például irodalmi) sorsa. Pedig a Dávid Gyula-szerű, ritka emberek megismerése nélkül so­sem értjük meg, hogyan bukkanhattak fel nyilvánosan, fogal­mazódhattak meg közismerten eretnek értékek is abban a diktatúrában? Miért láthattak napvilágot a hatalom fő érde­keivel szembeszegülő gondolatok? Hogyan intézményesül­tek? Ki és mi működtette azt az asztalok-státusok-telefonok­­titkárnők s költségvetés nélküli, nem létező, láthatatlan, óriás Erdélyi Magyar Nyelvtörténeti Intézetet, amely nélkül nincs oklevélszótár? Hogyan szereztük meg az akkor már legalább egy évtizede az illetékes román akadémiai kiadó páncélszek­rényébe szigorúan bezárt csángó nyelvjárások atlasztát, mi­képp kísérleteztük ki, hogy az első, Romániába érkezett ro­­taprintgépen (s nyomdabetű-virágú írógép használatának be­iktatásával) elkészíthető-e, kiadható-e, miképp szereztünk, végeredményben nem hivatalos úton, a világ mintegy 200 ér­dekelt nyelvtudományi tanszékétől, intézetétől stb. „kemény­valutás” rendelést rá - szerencsére, végül a mű más úton-mó­­don megjelent Budapesten... Az Irodalmi Kiadó magyar osztályának kolozsvári és bukaresti szerkesztőségében igazából 1967-68-69-ben eré­lyes profilbővítéssel, a címek számának és a példányszámnak a növelésével a titkon remélt­ tervezett önálló nemzetiségi kiadó megteremtésének előkészítése zajlott le. Elegendő en­nek szellemi „ellenőrzéséhez” a tervekben és katalógusokban bekövetkezett változásokat nyomon követni.

Next